Gyakran hallani, hogy az önismereti út soha nem ér véget, újra és újra hurkokba kerülünk és előbb vagy utóbb kilátástalan labirintusbeli kódorgásra emlékeztet az egész. Féligazság. Amikor energiát fektetsz önmagadba, készülj fel a hagymahámozás jelenségére. Lehet, hogy ma megoldasz egy szülőkkel kapcsolatos gubancot és örülsz és minden jó. Talán fél év múlva előbukkan egy érzelmi rög, amit kiásva ismét őseidnél lyukadsz ki és joggal mondhatod: de hát én már ezt megoldottam, dolgoztam velük. Igen, ez igaz. Emlékezz arra, mindig csak annyi tud a felszínre kerülni, aminek elhordását éppen elbírod. A rendszer nagyszerűen van megépítve – ebből a szempontból is.
Egészen egyszerűen fogalmazva egy kontroll nélküli összdózist nem viselne el egyik testünk sem (fizikai-, lélek- és szellemtestre gondolva). Amennyiben hajlandó vagy fordítani a hozzáállásodon, úgy az elégedetlenségből a jól végzett munka után érzett jogos öröm- és büszkeségérzet lesz jutalmad, hogy te továbbra is kitartóan és állhatatosan munkálkodsz önmagadon.
Az értelmetlen, sziszifuszi munka képzete helyett lásd magadat egy felfelé vezető szerpentinen. Gyönyörű spirálvonalban haladsz egyre feljebb, a panoráma minden egyes megtett körrel szebb és szebb és mind közelebb érsz a csúcshoz. Maga az út legalább olyan szép, mint a megérkezés és az igazi érték a haladásban rejlik. Egyre tisztábban látsz rá az alattad lévő fordulókra, amiket teljesítésükkor talán még nem tudtál tisztán látni és értékelni.
Győzd le a lustasági és kényelmességi késztetéseket, hogy az egész értelmetlen és hagynád inkább a bús francba. Ez a lehető legjobb energetikai befektetésed önmagad és családod számára. Családról beszélek akkor is, ha nincs leszármazottad, mert lélekcsaládod igenis van és értük – is – dolgozol most, ahogyan ők is teérted. Emlékezz erre: sokan számítanak rád és arra, amit itt és most megteszel: önmagadért és értük egyaránt.
kép: pixabay.com
egyetlenegy perc, egyetlenegy pillanat – semmi nem volt hiábavaló
