A Vízöntő zodiákusában járó és a Bak csillagkép égi háttere előtt elhaladó Nap kedden elhagyja az égi egyenlítőn szárnyaló Sas csillagképét. Rövid és tömör kifejtésében cselekvő énünkben immár munkálkodik a felébredt erő, mely hivatott kiemelni a múló és méltatlan minőségekből. A Sas az égbe ragadás szimbolikáját hordozza, így vagyunk képesek magasabb szintekre jutni. Nyelvünk szeret képekben beszélni: a sasszem az éleslátás kifejezője, most a látás a jelen mellett a jövő irányába is megnyílik.

A Nap égi útján már elhagyta a Tejutat, magával hozva az isteni fényt, tudást, bölcsességet. A Sas csillagképből kilépve e mellé az ember szintjénél magasabb energiák mellé társul az emelkedés és a szárnyalás információja, magyarként megélve pedig hatványozottan: a Sast ősiségünkben Turulmadárként neveztük, népünk megadta a totemállatkénti tiszteletet neki. Minden nacionalizmus nélkül kijelenthető, hogy a magyarság fokozottabban rezdül együtt a Sassal, az ő energiáival; bennünk munkál a szárnyra kapás ereje.

170124sas

A kozmikus erők mindig munkálkodnak bennünk és értünk, függetlenül a bennük való hittől. Olyan törvények, melyek a beléjük vetett hit meglététől vagy meg nem lététől teljesen elkülönülnek és mindenkire hatnak. Hatásukat azonban a tudatosítással erősíthetjük: a szárnyaló Sas esetében kiemelten javasolt tudnunk, hogy bennünk él és dolgozik a sziklaszirttől magát elrúgó és az alsóbb világok fölé méltósággal emelkedő erő. Bennünk él és értünk munkálkodik.

kép: www.wildwings.com

Pin It on Pinterest

Share This