A Nap és a Szaturnusz jelenleg quadrat fényszög kapcsolatban áll egymással, ami remek hír számunkra. A hagyományos asztrológia talán ártó, kártékony bolygótól érkező nehéz fényszögként, problémák tömkelegének forrásaként tekint erre az égi helyzetre, de – szerencsére – szabad országban, szabad világban élünk és mindenkinek joga van bármely perverzióhoz, amennyiben ezzel mások komfortzónájába nem mászik bele. A valóság most is sokkal szebb, színesebb a rémisztő képnél.

Szeretett gyűrűs bolygónk már egy ideje és még egy ideig a Skorpió csillagkép szívével, a vörös fényben tündöklő Antaressel áll együtt, kiről többször említést tettünk; csodáját, érdemeit és az igazi isteni szeretet megtestesítőjeként betöltött kozmoszbéli szerepét nem lehet eleget dícsőíteni. Nem mellékesen a négy Tejút-oszlop egyike és a magyar hagyományban Szépasszonynak nevezték őseink. Ez a bátran, kertelés nélkül fantasztikusnak nevezhető energia egyesül és sűrűsödik a Szaturnusz közelsége, jelenléte által: koncentráltan jelenik meg életünkben, ha felemeljük fejünket és figyelünk rá. Fontos a fejfelemelés mozzanata, mert amíg leszegett kobakkal újra és újra beleütközünk a korlátainkba, úgy valóban nem érezhetjük meg mindennek a magasabb szintjét. Azonban a Teremtő nyakkal is megajándékozta az embert, ami segít felfelé fordítani fejünket, tekintetünket, hogy azt nézzük, ami repül, ne azt, ami mászik (idézet ismeretlen bölcstől).

160904szati

A mostani napokban ez az energetika a megvalósulásra, a konkrétumokra való törekvés inspirációjával támogatja életünket, itt és most kézzel fogható eredményeket fialó módon tudjuk szekerünkbe fogni ezt a csodálatos erőt. Bulvárosan szólva csak itt, csak most, csak Önöknek, mert a Szaturnusz nagyjából harminc év alatt tesz meg egy teljes kört az égen, így a következő, Antaressel való együttállásáig még elég sokat kell aludnunk.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This