Szerelem, kisgyerek, kutya. Kutya, szerelem, kisgyerek. Kisgyerek, kutya, szerelem. Na jó, nem folytatom tovább. A három szó azt a három minőséget takarja, amivel mindent is el lehet adni. Ha éppen nem az értékesítés szándéka a vezérlő elv, akkor is csúcskategóriás figyelembehívók. Az égen is találni ilyet.

Amikor a Vénuszról szól egy-egy írás, mérhetően többen kattintanak rá, olvassák és meg is osztják. Valahogy a Szaturnusz és a Plútó nem annyira népszerű, ki tudja, miért. Zárójel: a róluk keringő, jellemzően alaptalan sületlenségek, vádaskodások miatt.

A Vénuszról írni hálás dolog. Szinte magától vezeti a bolygó energiája a tollnok kezét. Csak egy kicsit rá kell hangolódni és már ki is bomlanak a sorok, formálódnak a bekezdések és szépen, harmonikusan, azaz tipikus vénuszi módon áll össze az egész szöveg. Ezért is volt könnyű dolgom ezzel a bejegyzéssel.

A Vénusz kedden reggel érkezik meg az Ikrek asztrológiai jelébe. Mondhatjuk, jól indul a húsvéti ünnepet követő munkahét első napja: pezsgő, szépséges energetikában fürödve.

A Vénusz kapcsolatbolygó. Levegős jelbe érve intenzíven támogatja az emberi (és igen, különösen a pár-) kapcsolatok teremtését, felvirágoztatását. Több annál, mint „meglátni és megszeretni.”

A megismerés épít hidat az ember és ember közti mély szövetség megteremtéséhez. Az Ikrek Vénusz kifejezetten hálás „sajtótéma,” ezért most nem akarok túl mélyen és részleteiben belemenni. Ezt sokan mások is megteszik, inkább csak egy-két finomságra pillantsunk rá együtt.

Érdemes felkészülnöd, hogy a másik fejével gondolkozz, szívével érezz. Ez a speciális empátia kifejezetten gyümölcsöző módon gyakorol hatást kapcsolataidra. Május hetedikén, délután lép tovább az Ikrekből a szerelem és harmónia égi vándora. A következő pár hét, amíg ezt a 30 fokot megteszi a planéta, kifejezetten a kezedre játszik.

Szokás mondani, hogy a másik manipulálása milyen csúúúúnya dolog. Ikrek Vénusz esetében viszont kifejezetten magas szinten, a bolygó „erősségeire” építkezve tudsz alakítani. Önérdek és embertársad lenyomása helyett a gyümölcsöző, kecskét jóllakató, káposztát megtartó erőtérbe kíséred a másikat. Neked is, neki is jó.

Csillagképi értelemben még izgalmasabb a Vénusz pozíciója, hiszen a Bika fényábrájában jár. Hogy egészen pontos legyek: hét közepéig a Fiastyúk (Plejádok) csillaghalmazában, ami – többek között – személyes kedvencem. Otthon van, hiszen olümposzi védnöke maga Afrodité – a Vénusszal egylényegű, így erői kifejezetten intenzíven működtethetők.

Az Istenek Szerelmi fészkénél járó Vénusz „amúgy” a gyermeknemzést, az anyag élettel való (fel)töltését is támogatja. Minden folyamatodban, életterületeden, ahol termékenyítési tuningra van szükséged (akár szó szerinti, akár képletes értelemben), a mostani pár nap ragyogó lehetőséget ad. Igazi, esszenciális tavaszi zsongásos energia, ami a holtakat is életre kelti, az élőkkel meg csodákat művel.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This