2017. Sze 17. 0

Szerelemgyerekek

Hétfőn, kedden és még a szerdai nap első felében is érezni az Oroszlán jelében vándorló Vénusz és az Oroszlán csillagkép szívének, a Regulusnak az együttállását. Pontosabban fogalmazva nem az együttállást érezni, hanem annak csodálatos, bizsergető hatásait, azokat az ajándékokat, amiket lehoz – örömmel megélhető módon – a földi vándor életébe. Ezekben a napokban az örömök megélése felerősödik és áthatja a legmagasabb minőségű szeretet energiája; egyfajta átminősülésként éljük meg az örülni tudást, a testi-lelki és nem utolsó sorban szellemi örömök édes gyümölcseinek elmajszolását. Gondoljuk végig: lehet örülni „csak úgy” is. Az is nagyon-nagyon jó. Ám most megízlelhetjük, milyen a legmélyebb, szívből jövő és tiszta, követelményrendszer nélküli szeretettel áthatottan örülni.

A társsal, a kedvessel való foglalatosság is átszíneződik és több meleg-arany árnyalat jelenik meg benne: a birtoklás és uralás helyett a mély, elfogadó és átölelő szeretet erőivel tudunk hozzá kapcsolódni. Ha bármilyen megbeszélni való lapul közös batyunkban, kitűnően alkalmas ez az együttállás ennek kibeszélésére: az Uránusz ugyanis emelő erőket adó trigon fényszögével támogatja a tisztítást, az új alapokra helyeződést. Ki lehet, ki tudjuk és ki kell érdemes mondani, ami kikívánkozik, mert most megbántás és megbántódás nélkül tehetjük meg. A regulusi szeretet-energia át tudja mosni azokat a fekete salakdarabokat is, amik más napokon fájnának és vitákat, csörtéket eredményeznének.

Szerda reggel újhold lesz a Szűz jelében, ekkor még érezhető a Vénusz-Regulus együttállás ereje is. Ez a napfelkelte utáni néhány óra pedig kiválóan segíti a földre leszületni kívánó lelkek érkezését, olyan magas energiákban képes megfoganni, amik csodálatosan egyengetik útját. Emlékezzünk, a Jupiter a Szűz csillagkép angyali részében halad, nem akármilyen támogatást adva a gyarapodásnak. Velősen fogalmazva: szerelemgyerekek, hajrá, itt az idő!

Szólj hozzá(nk)!