A Vénusz és a Merkúr jelenleg a mágikus érzékelést megtestesítő quintil (pentagaramma) fényszögön keresztül kapcsolódik egymással. Ennek ez égi állásnak a hatása még bő tíz napig fennáll. A Halakban járó Vénuszról esett már szó, most ezek az energiák egészülnek ki a varázslatosság, a megfoghatatlanul jelenvaló érzékenység arany szálain keresztül. A Bakban haladó Merkúr már megtette nemrég ezt az utat, visszafordult, majd ismét a kozmikus irányban folytatja útját. Magával hozta mindazt a tudást és fényt, ami az előrelépéshez szükséges életünkben.

A két bolygó kapcsolódása január második felében emberi kapcsolatainkra vetíti a fókuszt. Az igazi kapcsolatgyógyítás lehetősége nyílik meg általuk, az az energia lép működésbe, ami akkor is képes eredményeket felmutatni, ha a szavak már kikopnak, kevésnek bizonyulnak. Hiába két értelmes és érzelmi intelligenciával is megáldott ember, időnként a közös szekér megrekedhet. Észrevehető, hogy mindkettejük a lelkét beleadva sem tud tovább lépni, hiába csomagolja érzéseit és gondolatait a legszebb és a leginkább szívnek címzett szavakba.

170115par

Ezen az állapoton tudunk most túllendülni, amikor a szavak mellé felzárkózik az érintés, a tánc, az ölelés. Szintézisre lép érzés és megértés; együtt, egyfelé munkálkodva segítenek a fényesebb holnapon. A Vénusz és a Merkúr kapcsolatának saját viszonyulásainkban való kamatoztatásához mindössze a szándék őszintesége, tisztasága szükségeltetik; az a vágy, hogy a valódi szereteten alapuló megoldásokkal lépjünk együtt, kéz a kézben a Kedvessel közös holnapunkba.

kép: abstract.desktopnexus.com

Pin It on Pinterest

Share This