Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter nemrég lépett a Tejútra és egy évnél is tovább, egészen 2020. januárjának közepéig az Istenek Útján jár. A szeretet bölcsességének planétája az Istenek Útján? Ez eleve sem hangzik rosszul, sőt. De „nézzünk mögéje”, ahogyan egy viszonylag ismert előadó mondotta régen. Tej-út, azaz életet adó, tápláló „tejjel” – analógiásan gondolkodva szeretettel – tölt fel. Régen végeztek egy meglehetősen embertelen, ám módfelett tanulságos kísérletet: egy csoport csecsemőt oly’ módon gondoztak, hogy minden testi szükségletüket kielégítették, etették, itatták őket, ám nem kaptak ölelést, szeretetet. Egy idő után jelentős hányadban visszamaradtak fejlődésükben és a gyerekek, többen meghaltak, mert semmit nem ér a test táplálása szeretet nélkül. Ez az, amit a mai nihilista, az egót középpontba helyező, téves és elmagányosító individualizmust ösztönző irányzatok éppen tesznek. Mivel gyakorta nincs ráhatásunk erre, így érdemes saját reakcióinkat megváltoztatni: ha nem tetszik, amit a rádió sugároz, lekapcsolhatjuk; ahelyett, hogy megengednénk a fejfájásig való gerjedést.
A Tejúton járó Jupiter közvetlen, kézzel fogható bizonyosságát adja annak az alaptételnek, hogy szeretet van, mégpedig kívül és belül egyaránt. Bárki bármennyire próbálja is azt sugallni, kiveszett a szeretet, emlékezzünk az energia megmaradásának törvényére: nem vész, nem veszhet el, valahol csak lennie kell. Nyilván első találatként a keresés saját magunkat, belsőnket dobja ki. Ez az égi energetika támogatja, hogy a szeretet megélése és kiárasztása (jupiteri elv!) okán visszatérjünk a Kozmosz valódi rendjébe. A Tejút, amiben élünk, a szeretet galaxisa, ölelő karjai és dobogó szíve mind-mind ezt mutatja meg. Az alapvető determináció, a szeretet nem tud elveszni, ez a lehetetlenség definíciójának tökéletes ábrázolása. Szerezzük vissza a biztos tudásunkat, hogy világunk alapja a szeretet, akkor is, ha más mást mond. Kit érdekel? Legyen az az ő valósága. Aki képes szeretni és tudja áramoltatni ezt az erőt, az már bölcs. Emlékezzünk a durva csecsemő-kísérletre: amint engedjük, hogy kihúzzák alólunk a szeretet bizonyosságának talaját, miért ne állhatna meg az ütő bennünk? Abban a pillanatban kérdőjeleződik meg létezésünk értelme és ott már nincs miért játékban lennünk.
