2017. Már 08. 0

Szeretve elengedni, elengedve szeretni

Csütörtök délután a Hold együtt áll a Rák csillagkép olló csillagával. A Rák hármasságának üzenete a befogadás, táplálás, elengedés: most az utóbbi minőségen van a hangsúly, egyébként is az ollóhoz mindig valaminek a levágása, elengedése párosul (lásd még a Skorpió ollóját). A növő Hold erősíti az érzelmeket, a gyarapodást, a növekedést, egyfajta felhalmozásra késztet, mind fizikai, mind érzelmi értelemben. A mostani együttállás pikantériája, szépsége és egyben kihívása is (ki miként éli meg) felismerni az elengedés fontosságát akkor is, amikor lelkünk is hajlamosabb a spájzolásra.

A csütörtöki délután főként édesanyák számára hordoz nagy lehetőségeket: megérkezhet a felismerés, hogy ideje van a gyermek elengedésének, azon a síkon, ahol ő jár, óvodáskortól a sokadik ikszig egyaránt működik. Az igazi érzelmi alkímia, ami itt kiéghet és salaktalanra izzva megérkezhet rádöbbenés formájában: a szeretet megléte és hídként való funkcionálása akkor is, amikor már nem tartom, nem akarom kezemben tartani görcsösen a kontroll gúzsba hajtó kötélvégeit. A szeretet és a bizalom megerősödhet annyira, hogy elengedhessük az irányítás kényszerét, itt vághatjuk el azokat a bizonyos kötélvégeket, melyek moccanásnyi teret sem adnak gyermekünk (elsősorban gyermekünk, de szabadon behelyettesíthető bármely más szerettünkkel) szárnyainak. Tehetjük mindezt az égi erők támogatásával, hanyatt dőlve és belefeküdve a Kozmosz megtartó és érzelmi összeomlásoktól megvédő, oltalmazó tenyereibe.

Ha képesek vagyunk teret adni, ha megerősítjük önbizalmunkat és önbecsülésünket, hogy szerettünk szabadon is a szerettünk marad a visítva menekülés helyett, akkor igazi csodát élhetünk meg, a szabadsággal átitatott szeretet magas minőségeibe emelkedve.

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!