Szerdán reggel a Szűz asztrológiai jelében köszönt ránk az újhold, azaz ekkor egzakt a Nappal való együttállása. Nagyon-nagyon mély lelki szinten érthetjük meg életünk rendezésének fontosságát, a rendbetétel érzelmi igényként jelenik meg. Ez az újhold már egyfajta ráfordulás a csillagászati őszre, a kertek alatt jár a Nap Mérleg jelébe érkezése, azaz az őszi napéjegyenlőség. A ráhangolódás most felfokozza belső világunkban a befelé tekintést, a dolgok helyre tételét: hangsúlyozottan a lényeges dolgokat és elsődlegesen időben értelmezve. Az újhold hatására nem valószínű, hogy bármelyikünk is könnyeket szülő érzelmi viharban lát neki a spájz polcainak takarításába és a fajtánkénti lekvárszortírozásba. Ez a reggel persze nem is erre való, most egy belső megújulás ébred bennünk.

Megjelenik az áldozat minősége is érzelmi szinten: mit tudok, mit kívánok feláldozni, hogy emelkedhessek? Mi az, amit képletesen odahelyezek az oltárra, hogy ezzel a gesztussal, az önként vállalt és kinyilvánított, büszke áldozatvállalással tegyek önmagam és a világ boldogulásáért? Az áldozat mágiája itt egy belső változást, átalakulást indít meg, kevéssé kézzel fogható, sokkal inkább lelki transzformáció formájában.

Jó tudnunk, hogy az újhold csillagképi hátterében a Szűz múltból elrugaszkodó lába fénylik haloványan, rámutatva arra, hogy ideje megszabadulnunk méltatlan minőségeinktől, melyek gyökere visszahúz és nem enged boldogulni. A jövő boldogságáért érdemes felvállalni ezt a fajta elrugaszkodást az érzelmi sablonoktól, tudva azt, hogy egy sokkal biztosabb, erősebb és megtartó talajra érkezünk meg. További adalékként pedig a Serleg csillagkép látható a Nap-Hold együttállás égi hátterében; az Örök Élet Italának hordozója az esszenciális tudást, az időt kiállt minőségeket foglalja magába és a lentre és föntre való megnyílást támogatja.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This