A fantázia (is) tesz emberré

A fantázia (is) tesz emberré

Az élet jóval több a napi rutin és a kötelességek teljesítésénél.

Az életed jóval több a napi rutinod és a kötelességeid teljesítésénél.

Aktuális: a mostani napok meglehet, kiszakítanak a megszokásból. Talán most csodálkoztál rá, az ismétlődések és mintázatok milyen szövedéke járja és hatja át mindennapjaidat. Reggeltől estig, aprótól óriásig.

Az útvonal, amin bemész dolgozni.

A munkafolyamatok, amiket akár a legapróbb részletekig is meghatározhatnak a szabályzatok, folyamatábrák, írott és íratlan regulák.

Ahogyan a gyerekeidhez szólsz, játszol velük, jelen vagy az életükben.

Ha nem vigyázol, előbb vagy utóbb kialakul egy összetett, személyre szabott mókuskereked.

Egy komplex, alapvető igényeidet ugyan kielégítő, ám boldoggá nem tevő malomszerkezet.

Ezzel csak az a baj: bár a közepén vagy, de csak forgatod. Nem rólad szól. Nem te vagy életed főszereplője, még ha a látszat – néha – azt is sugallja. Én is megéltem, sok-sok éven át.

Egyvalamibe igyekeztem kapaszkodni, amikor irodai napom volt: a 10 órakor esedékes kávészünetbe.

Pár éves, hatemeletes irodaház, a belváros külső részén, igényes, ápolt belső kerttel. A büfé egész jól felszerelt, mindenesetre a két Jura Impressa X7 kávégép a legkényesebb igényeket is kielégítette. A belőle vásárolt latte mellé jobbacska islert is adtak, ezzel a kombóval felszerelkezve esett igazán jól kiülni a harsány zöld, bársonyos, hetente műtrágyázott fűre épített fateraszara. Dizájnos székek, asztalok, nevetések, érdemi beszélgetés. Mintha nem is rabszolgák lettünk volna. Erről a könyvben (https://ladonyijanos.hu/a-konyvrol-a-stellalarol/) bővebben írtam, de tényleg úgy volt: hosszú időszakon keresztül a délelőtti 10-15 perc szünet, szusszanás, kizökkenés tartotta bennem a lelket.

Halkan, suttogva jegyzem meg: itt, ekkortájt alakult ki az islerrel, mint sütemény-féleséggel való bensőséges kapcsolatom. Egyszerre volt kényelmes, felszabadító és nyomasztó a tízórai pauza. Mert mindig eltelt és kivétel nélkül sokkal hamarabb, mint kellett volna. A délelőtti kávézós-sütizős szűk negyedóra résén szivárgott be némi fény az egzisztenciális prostitúció lélekölő keretrendszerébe. Mert az volt, mindkét kijelentés igaz.

Keretet ad, de korlátoz.

Megtámaszt, közben akadályoz.

Nem vagy biorobot (droid, fogaskerék, stb.), akármit mond a főnököd és hiszik a céged tulajdonosai/részvényesei. Ember vagy, a szó klasszikus, ősi, nagybetűs értelmében. Az emberi lét pedig több rutinszerű, megélhetési célból elkövetett „kötelesség” teljesítésénél. Jóval több.

Színek, formák, illatok. Mese és játékosság. Kellenek, lételemeid, még ha senki nem is mondja. Érzed és tudod. Ezért van beléd integrálva a fantázia. Nem csak úgy, letöltött programként, hóbortból telepített appként fut: a merevlemezedre, nyomtatott áramköreidbe sajtolta a teremtés a képzelet végtelenül színes játékosságát. Elvehetetlenül; itt nincs uninstall, se lomtár, se remove.

Harry Potter.

Gyűrűk Ura.

Trónok Harca.

Fantasy sorozatok, könyvek, filmek, szerzemények végtelen sora. Videójátékok, stratégiai játékok, szerepjátékok.

Azért álmodozol és építesz fantáziabirodalmat, mert ember vagy. Alapvető vágyad és igényed időről időre átlátogatni a képzelet végtelenül csodás univerzumába.

Igen, még a menekülésre is megfelel, bár nem az a fő cél.

Elvarázsol és a csodával, a mágiával, a mindennapi rögvalóságon túlra és a fölé repítő minőségekkel való találkozás miatt fontos. Impregnálod magad a korlátok nélküli játékossággal.

A fantázia világa felfrissít, emlékezett: ember vagy.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Álomút az álmok útján

Álomút az álmok útján

Az álom kegy és ajándék. Remek dolog újraálmodni valamit, például az este látott lenyűgözően érdekes film képsorait, vagy kedvenc könyved izgalmas kulcsjeleneteit. Hasonlóan édes élmény győzelmeid, sikereid, életed fénypillanatinak felidézése lelked csodabirodalmában. Mosolyt varázsol az arcodra, erőt ad, kétségbevonhatatlan visszaigazolást kapsz – magadtól magadnak. Ám van ennél még feljebb is.

Megálmodni valami újat. Ez az igazi, ez a magasabb szint. A meglévő, elmédben már rendelkezésedre álló információkból alkotott képsorokat, kollázsokat, kaleidoszkóp-szerű vetítéseket szintetikus álomnak szokás nevezni. Mint a patchwork (foltvarrás): amid van, abból némi fantáziával egészen meghökkentő szépségű darabokat fabrikálsz. Ma azonban a másik álomtípusról beszélünk.

Építő álom. Amikor minden előzmény nélkül születik meg egy vadonatúj minőség benned – éppen az álmok birodalmában kalandozva. Tudnod kell: ilyenkor olyan tudást hívsz/töltesz le, amit meg nem tanultál, de vágyod. Csak lábujjhegyen merem leírni: a kreatív álmokban enyhe médiumitással működsz. Ezért is olyan isteni élmény, amikor – újra és újra – megtapasztalod. Ennek éljük vastagon az idejét mostanság.

Amikor régimódi, klasszik kihajtogatós turistatérképet (netán tájfutó változatát) nézed, akkor bizton tudod: nem azért fog előtted tornyosulni egy izzasztóan meredek hegy, mert a nyomdában túl sok szintvonalat sűrítettek egy kicsi helyre, netán a perverz grafikus szintvonal-fétisben szenvedett. Ott a hegy, a térkép körvonalazza, milyen terepviszonyokra számíts. Akkor is, ha sok-sok ezer kilométerre jársz éppen a térkép által lefedett területtől. Épp így működnek az alkotó álmok is.

A végtelen kéklő égbolt történései, változásai gyönyörűen képeződnek le földünkön. Igen, bármennyire is közhelyes, de az „amint fent, úgy lent” törvényszerűségnek sem találták meg még az ellenszérumát. Márpedig a Kozmoszban mostanság markánsan halaltnak magukról a mocorogtató, átalakító, változásra buzdító erők. Ezek pedig éltető és tápláló, friss tavaszi esőként hullanak ránk, közénk, világunkra. Termékenyítenek, nem is akárhogyan.

Az unalom majdnem olyan halálos, mint a napalm, vagy a százhatvannal száguldó IC, netán az emberi ostobaság. Éppen ezért még véletlenül sem szeretnék belefulladni. Elkerülném a papagáj hálátlan szerepét, ám minden óvatoskodásom mellett el kell rebegnem a Vízöntő Plútó, a Halak Szaturnusz és társai nevét. Ha a téma mélyebben érdekel, javaslom, általad hitelesnek ítélt forrásból olvass utána, tájékozódj. Itt és most a következők miatt fontosak:

Az álomtározó megnyílt. Eddig sem őrizte hét lakat, mostanság azonban szélesre tárultak a kapuszárnyak. Akadnak ösvények, melyek épp úgy fénylenek fel, mint James Redfield Mennyei próféciájában a névtelen főhős előtt. Én is éppen így jártam.

Nem azokat az időket éljük, amikor hezitálni kéne. Éppen ezért léptem rá, talpamban még a meglepetés kellemes bizsergésével. Olyan területre invitál, ahol bár jártam már, de mégsem. Bizonyos értelemben jól ismerem, más vonatkozásában szűz földre indulok expedíciós felfedezőként. Az álom bekopogtatott, számos tanulsággal feltarisznyálva.

Amit ebben az életedben – eddig még – sose csináltál, annak is felvirradhat a napja. Akár hirtelen, jelentősebb előzmények nélkül. Ez történt, történik velem. Álomból születő folyamat kezdetén járok; olyan úton, ami az ismerősen újdonság élményét szállítja. És végig fogok haladni rajta.

Rébusz. Az egyiptomi napisten tömegközlekedési eszköze; régebben még helyesen, az eredetet szem előtt tartva írták: Ré-busz. Mára ez megkopott és a homályos beszéd rokonértelmű kifejezéseként használjuk. Én is – most még – kénytelen vagyok így fogalmazni.

Az álom megtalált, összepacsiztunk, szövetséget kötöttünk. És elkezdtem építkezni, megvalósítani. Immár előrelátó módon, tervezéssel övezett ihletéssel. Végtelenül izgalmas folyamat kezdetén járok. Ígérem, hírt fogok adni menet közben többször is – direkt, kijelentő, elbeszélő és talányos, célzó, a sorok közé író módon egyaránt. Remek hónapok elé nézünk!

kép: pixabay.com

Így alkothatsz zsenilásat – alkohol nélkül! Avagy a Neptunusz kreatív titka

Így alkothatsz zsenilásat – alkohol nélkül! Avagy a Neptunusz kreatív titka

Társadalmilag abszolút elfogadott az alkotó emberek, művészek alkohol, drog és egyéb tudatmódosító szer-fogyasztása. „Ahhoz, hogy ilyen jó zenéket írjon, kell valami spiritusz” – szokták mondani és – részben – igazuk van. Mielőtt azonban kiveséznénk a működési mechanizmust, nézzük meg közelebbről a jelenséget.

A mostani írásban a „művész” szót fogom az egyszerűség kedvéért alkalmazni, de a jelen definícióban ide értődik valamennyi alkotó-teremtő társunk is, az asztalostól a webszöveg-írón keresztül a marketinges kreatívokig, meg akiket most nem soroltam fel. Ők valami plusszal rendelkeznek a „többségi” társadalom szerint, van bennük egy szikra, egy ihletettség, melyet gyümölcsöztetve produktumuk az „átlag”ember által elő nem állítható műveket eredményez.

Ez durva leegyszerűsítés, de így van. A művészek tisztában vannak isteni adottságukkal, a tálentummal, melyet kaptak, hogy kiaknázzák és általa emeljék e világ fényét. Gyakran képtelenek magyarázatot adni, hogyan, honnan jött egy-egy dallam, sor, kép, ötlet – egyszerűen csak megszületett bennük. Nos, itt érdemes bevonni az csillagfürkészést és felnézni a végtelen kék égre.

Az egyik kozmikus „felelőse” a művészek gyümölcsöző sziporkázásának nem más, mint a Neptunusz bolygó. Róla már többször és gyakran esett szó, apropó jelen írás aktualitására a direkt irányba fordulása. Poszeidón planétáját szokás a Vénusz magasabb oktávjaként is emlegetni, a mély lélek és a magas művészet égi vándora ő.

Akit kicsit is érdekel ez a téma, erősen javaslom elolvasni Odüsszeusz történetét. Ennél az őserőnél egy különös, fordított arányosság működik: minél mélyebben merülünk lelkünk mélyére, annál magasabb, ihletett, istenibb (ez amúgy nem fokozható melléknév…) alkotás, művészet születik belőle. Tetszik, nem tetszik, ez van.

A problémák ott kezdődnek, mikor a művész fél lemerülni. Tudja ugyan, hogy a félelmek legyőzésén túl kifogyhatatlan kincsestár várja, mégsem meri megtenni a befelé vezető út kulcsfontosságú lépéseit. Emlékezzünk, hogy Poszeidón a távoli, mély, vad és kiszámíthatatlan vizek istensége, míg Aphrodité a kellemes, simogató, part menti sekély vizeké.

Ezért a Neptunusz a Vénusz magasabb oktávja, egyszerűen itt már nagyobb tétekkel játszunk. A mitológiában Poszeidónnak szörnygyermekei vannak, ők szimbolizálják a lelkünk mélyén lakó ősfélelmeket. Az ő legyőzésük, felszínre hozásuk, átminősítésük tárja szélesre a kincsesbányához vezető út kapuját bennünk. Ez az út azonban tűnhet félelmetesnek is bizonyos helyzetekben, riasztónak, vajon ki is lakik odalent (aki olvasta a Gyűrűk Urát: a balrog és Gandalf harca, a mágus lezuhanása, lemenetele a „legalsó sziklaalapokig” és felemelkedése, immár szürkéből fehérbe váltva gyönyörűen illusztrálja ezt az utat).

Itt jelenik meg a kísértés, a Neptunusz alacsony szintjének képében: függőség, ködösítés, alkohol, drog. Vezet ugyanis egyszerűbb, rövidebb és biztonságosabbnak tűnő út lelkünk mélyére: tudatmódosító szerek alkalmazása által. A szemléltetés egyszerűsítése miatt maradjunk az alkoholnál: embertől függően van az a mérték, amikor egészen egyszerűen sziporkázunk, csillogónál csillogóbb ötletek pattannak ki és meg vagyunk győződve önnön zsenialitásunkról.

Az a legszebb, hogy akkor, ebben az állapotban ez így is van; később, a tompulásban már csak az hisszük, hogy zseniálisak vagyunk, de itt már valójában csak röfögünk. Létezik egy nem túl széles határmezsgye, egy bizonyos mennyiségű alkohol adta állapot, amikor és ahol kinyílik, szélesre tárul az a bizonyos kapu és lelkünk mélyéről felszínre jönnek az ötletbuborékok és a fantasztikus sugallatok. De ha ez így van, akkor mi is a dolog hátulütője? Nem, nem a fizikai test ütemes roncsolása. Az is ott van, de erősen másodlagos, ráadásul amíg élünk, képesek vagyunk regenerálódni.

Az igazi probléma az alkohollal a művész önbecsülését és önmagába vetett hitének aláásását kiváltó mechanizmus. Egy idő után emberünk már kételkedik abban, hogy ő írta-e a dalt, vagy belőle „kiszólva” a Debrői Hárslevelű/Jack Daniels? Bizonyos ponton túl már nem hiszi el magáról, hogy józanul, pia nélkül is képes zseniálisat teremteni. Itt ördögiesedik a kör, mert az önbeteljesítő jóslat sínre teszi az egész folyamatot: mivel nem hisz benne, ezért nem is tud.

Megpróbálja, kicsikar dallamokat, rímeket, de azok harmatgyengék – mármint ahhoz képest, amit ittasan, beszívva írt. Testet ölt az ősfélelem: „elvesztettem az ihletettségem, csak alkoholba áztatottan működök”, mint az olajat evő motor: időnkénti utántöltés nélkül egy-két ezer kilométer után besülnek a dugattyúk, a gépezet megáll és jöhet a tréler, a bontó, vagy az elviselhetetlenül költséges javítás/motorcsere.

Még mélyebbre ásva művészünk számtalan példával látja alátámasztani a tételt: Stephen King drogosan írt könyvei zseniálisak, „tisztává” válása után sem rosszak kerültek ki a kezei közül, de össze sem hasonlítható a két mezőny. De mi akkor a megoldás, hogyan lakhat jól (egyidejűleg!) a nyúl és maradhat meg a sárgarépa?

A megoldás (is) a Neptunuszban rejlik, mégpedig a magas szintű működtetésében: pontosan oda, vagy még szebb és fényesebb helyekre tudunk elérni lelkünkben mély, belső munkával, mint alkohollal vagy droggal. Kitartó és állhatatos belső munkával felfedezhetjük lelkünk minden mélységét és rádöbbenhetünk, hogy a bánya, amitől eddig berezeltünk, mi lesz, ha ránk omlik és maga alá temet, valójában telis-tele van aranytelérekkel, drágakövekkel, gyémánttal és hegyikristállyal.

A megoldás – most is – olyan egyszerű, hogy a problémákhoz szoktatott egónk (milyen érdekes: bonyolítjuk az ügyeinket, üzleteinket…) elsőre gyakran el sem hiszi: különféle spirituális technikák, meditáció, befelé indulás segít. Ha ez nem megy, jussunk el kívülről belülre-alulra: sportoljunk addig, míg tomporunkon nem vesszük a levegőt, az ájulás-összeomlás határáig. Ott már nincs ego. Ott már nem áll közénk és isteni önvalónk közé. Teljesen mindegy, melyik úton, de induljunk el és jussunk is el ide, a belső világunk alsó rétegeibe, mert onnan vezet az út az égbe.

u.i.: aki „hivatalosan” nem művész és találva érezte magát e sorok olvasása közben, nyugodtan vegye magára az inget, hiszen az övé is – valójában mindannyian, kivétel nélkül művészek vagyunk.

kép: pixabay.com

Vadmacskák, amazonok és teremtő férfiak ideje

Vadmacskák, amazonok és teremtő férfiak ideje

Ritka jó érzés, amikor lerántod a leplet egy-egy tévképzetről. Különösen akkor ér egekig a megkönnyebbülés, ha mások által, kívülről elültetett téveszmét csípsz nyakon. A sajátodért megdolgozol, ez viszont sunyítva került hozzád, mint autó aljára cuppantott nyomkövető ódivatú krimikben. Az egyik ilyen hangja napról napra erősebb, harsogása lassan a madarak dalát, de néha még a légkalapács dübörgését is túlszárnyalja. Így hangzik: az ember élete állandó harc, néz csak körül – itt is, ott is harcban állunk.

Nem mindig habkönnyű tetten érni az ármányt. Remekül illusztrálható, hogy mennyi konfliktus üti fel rút fejét világszerte, de ha senki nem fog fegyvert, jön az infláció. Az ellen is harcolni kell, ahogyan az elszabaduló árak és az elszaporodó achátcsigák ellen nem különben. A gondot, mint oly sokszor, most is az összemosás és a féligazságok okozzák. A tények ugyanis adottak, azt nem feltétlenül hamisítják meg. Illetve nem azt hamisítják meg. Hanem annak tálalását. Ez kell a harckészültség fenntartásához.

Vonzóvá tenni a külső ellenséget. Ez a tuti recept. Fradi-meccs előtt lila sálba öltöztetett, zöld majommal a kezében pózoló fogalmatlan statisztát könnyen érhet (akár fizikai) atrocitás a kilencedik kerületben. Bár e műfajban Bruce Willis és Samuel L. Jackson kettőse viszi a prímet. Amikor igazi, utálni való, félelmet, megbotránkozást keltő minőséget dobnak eléd, hajlamos vagy könnyen és gyorsan rácuppanni. A gyöngytyúk és a tak… relációja, igen. Végre megvan, aki ellen harcolni kell. Pedig éppen egy zsákutcába sétáltál be.

A valódi, nemesítő meccs mindig belül zajlik. A többi figyelemelterelés. Nem is a küzdelem a legjobb szó, mert ahhoz a zárt száj, a csikorduló fogzománc és a keménység társul. A belső folyamat célja, hogy jobbá válj, át- és túllépj az árnyékodon. Aki ezt megteheti, az te magad vagy. Egészen pontosan a benned élő harcos-énrészed, aki hős, nem csak hősies. És persze: égi eredetű.

Bellatrix. Ő az égi megfelelője a harcos minőségének. A különös csengésű csillag az Orion harmadik legfényesebbik ékköve, gammája. A hétvégén vele találkozik a Vénusz.

Minden Vénusz-Bellatrix együttállás különleges. Intenzív női energia, címkézhető amazonnak meg vadmacskának is, de közel sem ilyen egyszerű. Célja ugyanis nem a másik megsemmisítése; harcos és nem likvidáló. Kiváltképp igaz a Vénusz miatt, aki harmóniára törekszik. Azt azonban nem kíméled, ami közted és vágyott nyugalmad között fekszik keresztbe.

Megmozgatott erők, felvállalt szituációk, ám a cél az egyensúly, a mindennapi létöröm elérése, megélése. Ez a Vénusz és a Bellatrix összmunkájának fő üzenete. Ereje kitűnő a női létezésre és minőségre tapadó trágya pucolására. Jó hír azonban, hogy a férfiak sem maradnak hoppon.

Alkotás, teremtés stimulálása. Vágd nagy fába a fejszéd. Ha innen nézzük, akkor feltárul az intenzív stimuláló erő, amivel a létrehozó, repeső szívvel végzett teremtést támogatja ez az égi állás. A szombat-vasárnap tehát nem csak az elnyúlva pihenésről fog szólni. Nemesítő erők, a szerelemmel végzett bármely tevékenységek öröme és a lelkes teremtés mind-mind benne munkálkodik. Teszem hozzá: nagyobb gyönyörűségünkre. Ránk is fér.

kép: pixabay.com

uralt erő, dinamizmus, harmónia: ez a Bellatrix-Vénusz együttállás

Éledő fényed teremt, teremtő fényed éltet

Éledő fényed teremt, teremtő fényed éltet

Amit kigondolsz, meg is tudod valósítani. Pontosabban megfogalmazva: én óvakodnék az utadba állni. Nem kevés erőd adatik megálmodott-ból megvalósított-tá alakítani vágyaidat. A késztetés tettekre sarkallóan mocorgós. Nehéz a fotelben ülni. Ha most hoztad is haza a kék-sárga áruházból, olyan, mintha a nagyi epedás ülőalkalmatosságába fészkelődtél volna. Az egyik rugó utat tört magának a cihán és kopott kárpiton át. Egyenest üleped érzékeny pontjába, mégpedig azért, hogy ugorj már ki belőle! Pattanás és gyerünk: tenni, cselekedni. De nem hűbelebalázs módjára.

A következő napok a magas ihletettségű kreativitást plántálják beléd. A fénynemzés megélését a Nap és a Denebola csillag együttállásának köszönhetjük. Központi csillagunk az Oroszlán fényábrájának nemző részét érinti. Itt járva cselekvő énedben ébreszti fel az alkotót. Azt az inspirált énrészedet, aki nem elégszik meg a fotelmélyi kreativitással. Ezért kapcsol be a gumírozott nikkelbolhád: meg is akard teremteni, amit megálmodtál.

Tisztán és világosan látod, mit kell tenned. A vasárnaptól keddig egzakt találkozó eloszlatja a homályt. Viszlát kételyek. Mellékhatás: bátorságot ültet beléd. Nem mondom, hogy nem remeg meg a térded, de ez csak tovább ösztökél. Erőt kínál, amivel átlépsz önnön árnyékodon. Ha van jó hír, ez a klubjuk koszorús tagja.

Nap-Denebola együttállásnak nincs alacsony szintje. Hogy mégis beszéljek róla, azt temiattad és érted teszem. Olyan intenzív erő, ami könnyen elhomályosíthatja a tekintetet, amennyiben nem kellően magasra szegeződik. Amikor másra tukmálod a tutit, nem jó. Nem te sz@rtad tojtad a spanyolviaszt. A számodra üdvözítő talán pusztulásba viszi társadat. Ne akarj fogadatlan prókátort játszani. Az erőszakosság, még ha a jó szándék köntösébe is csomagolod, csak erőszak marad. Erő pedig ellenerőt szül. Előzd meg bölcsességed működtetésével az ilyen helyzeteket.

Mi akkor a magas szint ilyen helyzetekben? Bátorítsd a másikat. Mintha magaddal tennéd. A Nap a szeretet áramoltatásáról is szól. Légy képes felülemelkedni azon, hogy szerinted nem elég jól csinálja. Mutass példát, ha már maximumra törekszel. De ne oktrojáld rá vélt igazságodat.

A Nap és Denebola kézfogója nem titkolózós minőség. Nehéz is fénynemzést a pince mélyén, darócpokrócokkal lefüggönyözött, pókhálós térben megejteni. Nem baj, ha tudják a többiek, milyen álmaidat építed éppen. Ha meg is hökkennek, látják: lehet és érdemes nem lemondani róluk. Boldogtalan sóhaj helyett igenis alternatíva az ingujjak feltűrése, az alkotómunka elkezdése. Te vagy rá az élő példa. Mindent bele!

kép: pixabay.com

ragyogóan fényes teremtő erőket ébreszt a Nap és a Denebola együttállása

Pin It on Pinterest