Vízöntő Jupiter idején

Szombaton követi a Jupiter a Küszöb Őrét, azaz ő is megérkezik a Vízöntő asztrológiai jelébe. Érdekesen intenzív időszak köszönt ránk, mert a kiáradás princípiuma az áradó-árasztó Vízöntőben nem éppen unalmas és száraz hónapokat vetít elénk. A tegnapelőtti írásban a Szaturnusz jegyváltásáról beszéltünk, pár fogalom ismerősnek tűnhet, ami nem a véletlen műve, több puszta mechanisztikus ismétlődésnél. A tudás szabaddá tesz. Nagyon fontos, hogy itt mélyről jövő, intenzív vágy öleli körül a tudást. Ez a késztetés egyaránt célozza a megismerést/befogadást és a továbbadást is, azaz nem kotlósként ücsörögsz azon, amid van, hanem belső tiltakozás nélkül osztod meg embertársaiddal, hiszen a tudás – ellentétben az ischlerrel, a padlizsánkrémmel és a szilvalekvárral – nem tud elfogyni. Nézzük meg, hol is „található” a Jupiter a bolygók sorában! A szeretet bölcsességének égi vándora a Mars és a Szaturnusz között helyezkedik el, ám ez csak a felszínen és látszólag egyértelmű, ugyanis kettejük között még ott van valami. Ez a valami nem más, mint az aszteroidaöv. Egy vaskos, kozmikus törmelékhalmaz, ami próbára teszi a Marsról Jupiterre jutást. Ne fizikai értelemben gondolkodj erről, képzeletbeli űrhajód hajtóművébe kóbor sirályként nem hullanak a bolygószemcsék, nem is rakoncátlankodó izlandi vulkán. Spirituális értelemben a tudáshoz való eljutás útján erőfeszítéseket teszel; legyőzöd a félelmeidet, a kishitűségedet és bizonyítod: él, mi több: lobog benned a tűz, aminek fénye és melege elvezet a bölcsüléshez. Így jutunk el a Jupiterre, ergo a bölcsülés nem ölbe hulló lottóötös.

Vízöntő Jupiter idején könnyebben talál egymásra tanító és tanítvány; jó tudnod, hogy mindkét minőségben érdekelt lehetsz. Ha most furcsálkodsz, gondold végig: aki hozzád hasonló úton lépdel, csak kicsit mögötted, számára példaadó és tanító is lehetsz egyszemélyben. Ez nyilván felelősséggel jár, ám az édes mellékzönge, s nem teher. Idebiggyesztek egy zárójelet, amiben – kivételesen – alacsony szintekről szólok, de mindezt csupán azért teszem, hogy tudd, mire érdemes figyelned. Vízöntő: szabad áradás. Jupiter: kiterjesztés, kiáradás és – zsírháztartás is. Jupiteri energiáid nem kellően magas szintű működtetése hájrétegeket pakolhat rád. Nem azt mondom, hogy a Vízöntő Jupiter „elhízat,” hogy kerékbe törjem édes anyanyelvünket, de figyelj oda rá! Ha ilyen „tüneteket” tapasztalsz, mint hirtelen derékkörméret-növekedés, úgy gondold végig, vajon a benned élő Jupitert jól alkalmazod-e mindennapjaidban. Eddig a zárójel és a hungarikum elhízás miatti vészcsengettyűzés.

Vízöntő Jupiter idején a hitednek nincs korlátja (legfeljebb önmagadban, azaz most is igaz a tétel: az ég és közötted csak te vagy képes az áramlást homokóra-szerűen szűkíteni). Az önmagadért való kiállás egyik próbája lehet, ha a külvilág némely – jellemzően és többnyire kéretlen – tanítója erre mégis kísérletet tesz. Figyelem! Őt nem plútói módon érdemes eltávolítanod a bolygó felszínéről, hiszen most a Jupi ül a fókuszban, azaz végtelenül határozottan, de bizony, bizony – szeretettel. Ha ez esetében – még – nem megy, ha túl erős a megsemmisítési kényszered, tűzd céltábládra előbb a „semleges elfogadás” minőségét és csak utána akarj továbblépni; mindenesetre a keménységet hagyd meg a jégcsapoknak és az éjjelre kint felejtett, lábosba fagyott ünnepi ebédnek. A benned élő istenség felszabadítására is kitűnő a most kezdődő időszak – emlékezz, nem kőből épült templomban, tebenned/tibennetek lakozik az Isten, ezt hiteles forrás jelentette ki Jézus személyében.

Vízöntő Jupiter idején tisztul és fényesedik a jövőképed. A 2020-as esztendő történéseit a profán média meglehetősen egyoldalúan tálalta; kellő tudatosság és önmagad időről időre történő emlékeztetése nélkül megeshet, hogy fellegek gyűltek köréd és föléd – képzeletben. Ezeket – is – oszlatja el a mostani váltás. A jövőtervezés során tisztán látod az utadat, ami előre, egyben felfelé is visz és vezet. Kérlek, értsd meg: nem fér össze, azaz nincs közös halmaza a félelemnek, a rettegésnek, a jövőtől való zsigeri parának azzal, ami a csillagos ég aktuális állásaiban fénylik. Döntsd el, kinek adsz igazat: a befos@tó riogató „híreknek,” avagy annak, ami az égen, a csillagok világában fénylik. Emlékezz: az önismeret útját járó csillagszülött azt nézi, ami az égen repül, nem azt, ami a földön mászik.

képek: wall.alphacoders.com

Vízöntő Szaturnusz – újra

Ó jaj. Szegény kis korlátolt Szatykó csütörtökön döccen a Vízöntőbe és ugyan vajon micsinál ottan? Ha ilyesmi gondolat ébred benned, avagy – ezt persze ne adja a Jóisten – másoktól hallasz hasonló sületlenséget, aktiváld a kétfül-módszert: egyiken be, másikon ki. A tények: valóban, december 17-én lép át a Bak zodiákusából a Vízöntő cikkelyébe a Szaturnusz. Régi képem hozzá amúgy vargamiklósosan: otthonról hazafelé, hiszen uralmi helyzetből uralmi helyzetbe jut. A Bakban monopóliumot élvez, a Vízöntőben az Uránusszal társulásban uralkodik, ebből következően intenzívebb módon hat a földi vándorokra. Emberi léptékünkkel mérve meglehetősen hosszú ideig talpal a Vízöntőben; majd csak 2023. márciusának első napjaiban áll tovább a Halak szeletébe. Pár napja már beszéltünk a két bölcsességbolygó, a Szaturnusz és a Jupiter Vízöntőbe érkezéséről. Javaslom az ott írtak felfrissítését, mielőtt belevágunk a konkrétumokba.

A gyűrűs bolygó a tapasztalatokat sűríti bölcsességgé; olyan esszenciát teremt, amibe megéléseink fényét koncentráljuk. Adott esetben ennek egy cseppjével képesek vagyunk válságos szituációkat kezelni. Itt az egyik lényegiség: a múlt nem bezár, nem egyre korlátoltabb, rigolyásabb vénembert/öregasszonyt formál belőlünk. De akkor mégis mit? Olyan csillagszülöttet, aki a megéléseit elraktározta, mindet a maga helyre. A szintézis után óhatatlan, elkerülhetetlen a tisztulás és a felszabadulás. Miután megértetted, miért történt egy-egy jelentős életeseményed, automatikusan felkönnyülsz. Magas szinten működtetve energiáidat már nem akarsz újra és újra ugyanabba a pocsolyába belelépni, ám évek múltával sem keseregsz az egykor megázott szarvasbőr cipődön. Tanultál belőle, értékes tapasztalatot szereztél, ami által szabadabb vagy, hiszen egy bizonyos élethelyzetről már rendelkezel mintával, ennek birtokában él és működik a képességed jobb minőségű, számodra ideális válaszreakciókat generálni.

A Vízöntőbe lépő Szaturnusz rámutat a végtelen/korlátlan voltodra is. Nyilván ennek egyik szála önmagadban ered, mint egyetlen korlátozó tényező; így élesebben, markánsabban jelenik meg, ha önsorsrontasz. Ne tedd. A tudás szabaddá tesz. Ez az alapelv most leginkább a valódi, nem papírhoz kötődő bölcsességről szól, ami benned van, ami belőled indul ki és amiért a múltban bizony megdolgoztál; „nem a legyek hordták össze,” ahogy egy régi mobilszolgáltató-reklám taxisa mondta. A szaturnuszi besűrített fény árasztásának ideje érkezett el. A fény egészen egyszerűen a szeretetet jelenti. Ne zárkózz be. Ne csukd be a szíved. Igen, lehet, hogy pillanatnyilag, mikor ezek a sorok íródnak, érvényben van olyan jogi rendelkezés, ami kihat az időben való mozgásodra és arra is, hány társaddal lehetsz együtt, de a kozmikus törvények minden földi, írott fölött vannak. Nem biztatlak a szabályok áthágására – ahogy eddig sem tettem, most sem. Ellenben tudd: világunk nem úgy alkottatott meg, hogy abban csorba és lemondás legyen a pillanatnál tovább. Találd meg az útját és módját a fényed, a szereteted árasztásának; annak, hogy összekapcsolódj másokkal és ez a rendszer egy élő-lüktető energiaáramlássá alakuljon. Emlékezz: a kecske gyomra telítődni tud a káposzta életben maradásával szinkronban. A Vízöntő erőtere váratlan, szokatlan, korábban nem tapasztalt és sokak számára meghökkentő megoldásokat is kínál. Találj rájuk, használd a múltadban megélt tapasztalatokat a jelenben való értékteremtésre, ezzel pedig a jövődet fényesíted.

u.i.: igen, ismerős lehet már a cím, márciusban egyszer járt itt a Szaturnusz, de kisvártatva hátrálásba kezdett. Az akkor írtakat itt tudod visszaolvasni.

kép: wallpaperup.com

Mit hoz a Bak Jupiter energiája?

Olyan jó érzés folytatni egy hagyományt: a hétfő megtépázott renoméját visszaállítandó most a Jupiter lép színre, mégpedig egy meglehetősen nagy horderejű jegyváltással: ezen a napon érkezik meg a Nyilasból a Bak asztrológiai jelébe. (tovább…)

Pin It on Pinterest