bátorság | Ládonyi János

Álmot valósító Nap-Uránusz quadrat

Szerző: János | 2024. febr 2 | Blog

Legmerészebb álmaid megvalósulását is támogatja a Nap-Uránusz quadrat fényszög energiája. Teszi mindezt a következőképpen:

Elérkezett az idő, hogy átgondold a „hogyan tovább”-ot. Legkésőbb most. Aki derék strucc módjára tuszkolja vastag nyakán ülő konok buksiját a puha strandhomokba, immár az is hallotta, hogy a nagyvilágban ez-az nem éppen úgy zajlik, mint ahogyan a „harmonikus” és az „ideális” szócikkeket illusztrálják. Igen, még rád is hat, a te személyes életedre is befolyást gyakorol az, ami „odakint” zajlik. Ez egyszerű tény, minden ítélet nélkül.

Miért kongatok akkor vészharangot? Mert annak is felvirradt a napja. Amúgy pedig nem vészharang, hanem emlékeztető ezüstcsengettyű, aminek a hangja képes és hivatott Csipkerózsika- és rémálmaidból egyaránt felrázni. Mit hallasz – szinte mindenhonnan: válság, recesszió, infláció, összeomlás, háború, világvége. Egy ősrégi Pokolgép-album címadó dala ugrott be, a Metál az ész. Hát meg. Meg hát.

Hatnak rád, nincs mese, a mérték jellemfüggő. Kicsit az elmédre, jobban és mélyebben a szívedre. Ideje belátni – és nem lemondóan beletörődni -, hogy magukra a nagyvilág politikai-gazdasági folyamataira érdemi, döntő módon nemigen hathatsz rá. Ez van. Kivéve, ha ország- vagy multicég-vezetői ambíciókat dédelgetsz, de akkor nem olvasol ilyen, eltántorító hablatyokat. Mik tehát a lehetőségeid, ha magukra a jelentős fordulatokra nem bírsz befolyással?

A reakcióidat, az általad adott (külső és belső) válaszokat, a kinyilvánított magatartásodat szabadon és tudatosan választhatod meg. Ez a szabadság jutott neked, de ennél nem is kell több. Éppen elég, mindenre is, ahogy a derék székely mondaná.

Húzd össze magad, lapíts, kuporogj, merj kicsi (és jelentéktelen) lenni, add lejjebb, mondj le, törődj bele, engedd el, majd egy másik életben, ha a világ szerencsésebb felére születsz. Nem folytatom a sort, így is fárasztó volt leírni, miket hallhatsz huszonegyedik századi jó tanácsként. Hogy mire jó, azt nem tudom. Talán inkább a GYESEV Intercity-t választod a lassú és körülményes (idősebb Knézy Jenő szófordulata) kenderkötél helyett. Nem jó.

A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt az emberi minőség méltóságával össze nem egyeztethető szűkösségsulykolás zajlik, napi huszonnégy órában, nonstop. Ha neked tetszik, ha akarod, ha rádobban a szíved, lelked rajta. Számodra itt ér véget a mai bejegyzés; köszönöm, hogy megtiszteltél a figyelmeddel, ne felejtsd el jusson eszedbe lekapcsolni a villanyt és letekerni a fűtést, jó éjt.

Mi a másik út? Markáns hátraarc a zsugorodás felé. Nem közelíteni, barátkozni vele, engedni az érzékenyítésnek, hanem szögmérővel pontosított, 180 fokos fordulatot tenni. A beszűkülés ugyanis nem kínál perspektívát. Ezt a tételt nem ördöngösség belátni. Ami csak csökkenhet, fogyhat, kevesebb lehet, az előbb vagy utóbb elfogy. Ha még így sem esik le, engedj meg két szemléletes példát.

Van egy üveg lekvárod, a kedvenc gyümölcsödből. Én a besztercei szilvára szavazok. Nagy, öblös, egykori uborkásüvegben lakik, megvan bő másfél kiló. Eleinte napi három púpos evőkanállal mertél belőle, majd rájöttél, így bizony hamar a nyakára hágsz. Önmérséklet, vágycsökkentés, innentől napi egy lapos evőkanál az adagod. Megnyugszol, a rohamos mértékű szublimáció üteme érezhetően lassul. Pár nap múlva azért konstatálod, hogy csak lejjebb és lejjebb araszol a lekvár határvonala nap nap után. Az evőkanalat kiskanálra cseréled. A lekvár erodálódása lassul, de nem eléggé. Viszlát, kiskanál, gyere, mokkás! Ezzel már csak parányi adagokat mersz ki, szinte az ízét se érzed. Mégis: előbb vagy utóbb, de bizton a legutolsó lekvármolekulát is kietted, elfogyott, kész, nincs többé. Hacsak hamarabb, még menet közben rád nem romlik.

Pepitában ugyanez: lehúztad a töltőről a telefonodat, combos 100 %-ot mutat a kijelző. Levetted a fényerőt, semmi szükségtelen scrollozás, se TikTok, se Spotify, semmi, ami nem életbevágó. Szerinted az idők végezetéig teletöltött állapotban marad a készülék?

Lekvár és telefon közös pontja: ha spórolsz vele, megrontod az élményt, amit kínálna, de csak odázod az elkerülhetetlent. Ergo: nem vezet sehová. Ha két példázatban igaz, vajon az élet összes többi területén tőhamis lenne a kijelentés, nulla értékkel? Nem azért, mert én írtam; azért, mert így van. Ez a vanás a tény, amin vitatkozni valóban nem érdemes; szót szaporíthat, előre nem visz.

Ideje nagy levegőt venni, neked is, nekem is. És perspektívát váltani. Növekedés, kiterjedés, vagy szépséges ősmagyar szavunkkal: expanzió. Ez kell, erre visz az út, ez a megoldás. Az üzemanyag pedig, ami előre lendít, a kurázsi.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, mert tudod, mivel vitorlázz át a jelen és a (közel)jövő hullámain, háborgó tengerén. Jó hírrel is szolgálhatok, mégpedig kozmikus eredetűvel, ami téged támogat. A Nap és az Uránusz bolygó áll 90 fokra egymástól; népszerűbb elnevezéssel quadrat fényszöget alkotnak. Kiterjesztően értelmezve február hetedike és kilencedike között egzakt a kapcsolódás. Miről szól?

Álmok és merészség. Ők a főszereplők, velük jutsz messzire.

Első igazság: merj álmodni, az ingyen van, mondjon bárki bármit. Ha már te magad bekorlátozod, miről álmodozz, elbuktál. Már semmi szükség orwelli eszközökre; önként veted alá magad a tudatzsugor koromfekete mágiájának.

Második igazság: az álom „mérete” sem fizetős, azaz ugyanannyi erődbe, energiádba, képzeletedbe kerül nagyot, óriásit álmodni, mint icipici törpezsugort.

A Nap-Uránusz fényszög elsősorban a nyitott szívű, a változ(tat)ásra kész, gerinces embereknek kínál remek alkalmat. A Nap Vízöntő, akár aktuális asztrológiai jelét, akár csillagképi környezetét vizsgáljuk.

Erről korábban többször írtam, most nem nyújtanám vele a türelmedet. Az Uránusz nemrég fordult direkt irányba hosszú, több hónapon át tartó látszólagos hátrálás után.

Száz szónak is egy a vége: bátraké a szerencse. A bátorság pedig belső döntés kérdése. A te elhatározásodé. Ami független az égiektől, ők „csak” hátszelet biztosítanak. De a legerősebb hátszél is azt tudja igazán támogatni, aki már irányba állt és halad. Mindent bele!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Nem kaphatsz nyilat a hátadba

Szerző: János | 2020. okt 21 | Blog

Ha régebb óta követed az oldalt és olvasod az írásokat, talán már tudod, hogy vesszőparipám saját utunk felfedezése és követése. Ne félj, nem születtem szuperhősnek, sőt. Későn érő típus vagyok, ha az életfeladatba való beleállásról beszélünk. Bár már egészen kicsi gyerekként, óvodában ízelítőt kaptam abból, mivel kéne foglalkoznom, nem követtem a külső jelekkel támogatott belső hangot.

Hagytam, engedtem, hogy a külvilág, az akkori rendszer karámjába zárt szülői útmutatás elvetett maghozadéka bégető birka módjára tereljen tanulmányaim és tizenöt év alkalmazotti lét során. Számos, nálam jóval tökösebb ember akár az általános iskolában kiáll a vágyaiért, álmaiért és megvívja harcait, én – sajnos? – nem tartoztam közéjük.

Közel három teljes kört tett meg születésem után a Jupiter, mire saját lábamra álltam, megtanultam nemet mondani, mivel addigra építettem ki belső, szilárd „igen”-eimet. Nem volt könnyű, legalábbis úgy éltem meg. Magunk közt vagyunk, így leírhatom neked: sokszor kívántam, bár állt volna mellettem egy erős és bölcs valaki, egy nagybácsi, egy edző, egy ember, akire felnézhettem volna és megóvott volna ennyi év kitérőtől és tévútjárástól.

Nyilván ez csak meddő sóhajtenger, hiszen a hurkok nélkül nem lennék az, aki ma vagyok, olyan értékrenddel, tapasztalattal és hegekkel a szerzet sebek nyomán. Nem bánok semmit, már képes voltam régi énemmel egyensúlyba jönni, nem hibáztatok senkit.

E hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá a mai írás lényegére: megvan, megtaláltad az utadat. Jellemzően „csak” le kellett porolnod azt, amit – hozzám hasonlóan – már zsenge gyermekkorodban is tudtál. Utad során találkozhatsz erős kaptatóval, göröngyökkel, síkos-sáros szakaszokkal. Nem mondom, hogy ebből áll, de megeshet, a kényelmes, ruganyos földút olykor átvált ijesztő spirituális talajba.

Ekkor ~~kell~~ érdemes belső erőidet mozgósítani, a benned élő kurázsit felszítani. Itt dől el, vesztesz, vagy győztessé válsz életjátékodban. Nincs grande finale, nincs harsona a végén, befutó álló és tapsoló embertömeggel, mint a szirupos-émelygős hollywoodi filmekben. A mindennapokban dől el a lényeg. A kicsi, apró részletek rejtik a NAGY-ot; a hétfő reggel, amikor lelkesen és inspiráltan veted magad az építkezésbe – ott szólhatna fanfár.

Az a diadal pillanata, amikor pedig kedved lenne visszabújni a jó meleg ágyikóba, hiszen randa novembert ír a naptár, három hete takony hullik az égből, a meztelen csigák tort ülnek és kétszer kellett körmöt vágnod, mióta utoljára láttad a napot. Ott, akkor jellemzően nem tudatosul győztes mivoltad.

Éppen ellenkezőleg: minden észérv csábít: add fel.

Válaszd a kényelmet.

Menj biztosra. ~~Alkudj meg~~

Hallgass a józan észre.

Ismerd be a korlátaidat.

Add fel az álmaidat – a sort végtelen hosszban folytathatnám a mérgező „jó” tanácsokkal. Ismétlem: itt dől el minden.

Nem kaphatsz nyilat a hátadba.

Bukj el nyugodtan. Égj el, törj bele, nullázódj le, de ezt csak arccal a célod, az álmod, az utad felé fordulva teheted meg. Nincs menekülés, nincs gyávaság (félelmet érezhetsz, de ennek legyőzését és a félelem megléte ellenére való cselekvést nevezzük bátorságnak!), nincs kihátrálás.

Ha előfordulna, önmagadat köpnéd szembe, árulnád el.

A nyílvessző szemből bármikor elérhet, fúródhat a szívedbe, szemedbe, bármely lágy szervedbe; nem szégyen. Ellenben menekülés közben, az ellent nem látva és gyáván iszkolva ne érjen a vég. Gondold el: mekkora melód megy kukába, ha vissza kell jönnöd egy következő életbe, eddig felépíteni a struktúrát és még ezt a „bakit” is helyre tenni. Kell ez neked?

Igen, feladhatod. Jogodban áll, a szabad akaratodat soha senki és semmi nem írhatja felül. Van azonban olyan jog, amivel nem érdemes, nem való, nem méltó élni. Személyes véleményem szerint ez is ilyen. Játszhatsz a gondolattal, ahogy sok ember az öngyilkosság fontolgatásával él túl, hiszen reális alternatíva, hogy kilátástalan helyzetben viszlátot mond, végül pedig mindig felülkerekedik jobbik énje. Ezt megteheted a feladás gondolatával, többet nem. Emlékezz: tartozol magadnak!

Nem kaphatsz nyilat a hátadba.

Nem csak önmagad miatt, de vegyük először ezt a lehetőséget. Kérlek, éld bele magad egy csendes drón szerepébe. Ott lebegsz – közel hangtalanul – a ravatalozóban, látod porhüvelyedet koporsóban vagy csinos urnában. Hallod a gyászbeszédeket. Igazán, tényleg azt akarod, akiről páli fordulatot szónokolnak, a tévútról visszakanyarodó, de már hibáit jóvátenni nem tudó tévelygőként akarsz a szeretteid szemében megmaradni? Vált a kép.

Elér a vég, de nem hátulról. Ugye, mennyivel jobb a méltató, az állhatatosságodról, belső erődről szóló megemlékezéseket hallgatni? Lásd meg: példát adsz, példát mutatsz, hogy igenis lehet az álmokért élni, tenni, haladni. Nem szégyen, ha közben elesel, hiszen így „hősi halottként” vonulsz be az örökkévalóságba jelen inkarnációd lenyomatával. Összehasonlíthatatlanul méltóbb, mint menekülés közben hátbanyilazottan arcra buknod a sárban, azt sem tudva, ki kezétől és honnan ért a vég.

Tudom, mára nem habkönnyű és leheletfinom sorok jutottak, de néha ilyen is kell.

Kérlek, gondolkodj el rajtuk, de ezek a gondolatok ne álljanak meg a koponyán belüli cirkulációnál: hozz döntéseket, komoly elhatározásokat, hiszen ennek idejét éljük mostanság. Tisztázd le, ki vagy, merre tartasz, mit akarsz.

Erősítsd meg önmagadat hitedben, legfőképpen önmagadba vetett hitedben.

Nagy levegő és utána: előre. Büszkén, bátran, egyenes háttal.

kép: pixabay.com

pendülhet a húr, de ne hátulról halld – ez a lényeg

Felejtés vagy tanulás? Megértés vagy egy jó pohár ital?

Szerző: János | 2020. máj 22 | Blog

A történelem hajlamos ismételni magát. A mondás a „hajlamos” szót kihagyja a bevezető mondatból. Azért teszi ezt, mert feltételezi: semmit nem tanultál a korábbi eseményekből. Az ismétlődés másképpen hat arra, aki tanult és arra, aki felejteni próbált. Közel másfél év telt el. Ez a 17 hónap „békeidőben” akár 8-10 évre elegendő változást buggyantott felszínre.

Remekül helyt állhatsz, történjen bármi is. Ehhez belső, érzelmi biztonságra van szükséged. Kapaszkodókra. Nem illúziókra. Olyan lelki, mentális fogantyúkra, amik araszos dübellel rögzülnek jellemedbe. Nem baj, ha csak mostanság telepíted őket. A lényeg, hogy törekedj kiépítésükre.

A visszatekintés gyakran az előre vezető irányt is jelöli. A következő írás tavaly tavasszal született. Ami ott múlt idő és felszabadulás, most felhő és árnyék. Kísértetiesen hasonló mintázatok sejlenek fel. Te képviseled az állandóságot, hiszen szereplő voltál és vagy is. Mérd le: melyik út a tiéd: a bor vagy a könyv, avagy a felejtés vagy a tanulás ösvényére lépsz? Íme:

“Tudom, hogy nem először kerül elő a téma és kérlek, hidd el, nem azért citálom elő újra, mert a csillagos ég ne adna ~~elegendő~~ bőséges témát és írnivalót. Vállalom, hogy nem a népszerűbb megközelítést képviselem, mégis javaslom, hogy ne akard elfelejteni az elmúlt hónapok rendkívüli megéléseit, azokat a történéseket és érzelmi tapasztalásokat, amik hatottak rád. A teraszok nyitva, sőt, a belső terekben is kortyolható a sör és kanalazható a gesztenyepüré.

Végre nem kell ~~besz@rni~~ félni a rendőrtől, mivel is indokoljuk meg a kijárási korlátozás közben nem éppen életbevágóan fontos mennivalóinkat (megjegyzem, ez azért kreativitásra ösztönözte a jónép menősebb egyedeit…). Egyszóval az élet ugyan nem állt vissza a régi kerékvágásába (ahová sose fog), de már könnyebb a komfortos kiegészítőinkkel megélni. Vége a lidérces álmoknak? Elmúlt a megelevenedett katasztrófafilm ideje? Attól függ, honnan nézzük.

Tartja magát egy vélekedés: amiről nem beszélek, annak nem adok energiát, vagy fordítva – valamiről beszélve óhatatlanul és automatikusan energiát is adok neki. E logika mentén sokan nem is említenek semmilyen rossz érzést, betegséget, munkahelyi konfliktust, mert ezáltal öntözni gondolják a palántát, amire annak a gyomnak igazán nincs szüksége. A „ne is beszéljünk róla” mintázata már dörzsöli izzadt markát, mert meredeken emelkedő grafikon mutatja a megnövekedő keresletet iránta.

Felejtsük el, vágjuk ki életünk filmszalagjából, meg se’ történt, talán igaz se’ volt; rossz álom, melyből izzadva ébredtem, na bumm: ágyneműt cserélek, a régit elbírja a ~~hatodik érzék~~ mosógép. Több bekezdésnyi szinonimát sorolhatnék még a felejtés és az így megvalósuló tabusítás illusztrálására. Aki valaha, akár csak egyszer az életében megtapasztalta, milyen a másnaposság, tudja, miről beszélek. Nem akarod összeszámolni, milyen italból mennyit ittál, mert a gondolattól is forgó mozgásba kezd a gyomrod, a Vulpecula pedig aktiválódni készül.

Tudatosítsuk: most nem egy kiadós részegség után vagyunk. Ami történt, nem felejtést, hanem megértést és feldolgozást igényel. Ez persze jóval munkásabb a „delete all” parancs kivitelezésénél, ám hosszú távon mindenképpen jobb megoldás. Amikor valamit tabusítunk, nem beszélünk róla; titokká, sunnyogó, kellemetlen valamivé csomagoljuk be. Hatalmat adunk azáltal, hogy tilos róla beszélni. Ő pedig nem egy jellembajnok: a rá – önkéntelenül – ruházott hatalommal hamar, de zsírosan él vissza és nő a nyakunkra.

A felejtés egyenlő nem tanulás. Amikor felejteni akarunk, kukába dobjuk azt is, ami értékes, ami jó, ami tanulság a történtekből. Merd a maga valóságában visszanézni és értékelni az elmúlt hónapok életedre gyakorolt hatását. Vond meg a mérleget és értékeld ki a történteket, kiemelten saját döntéseidet, reakcióidat. Ha olyasmivel találkozol, amire utólag nem tudsz büszkén tekinteni, tedd meg a szükséges lépéseket. Nem az a baj, ha padkáztál, hanem amikor a szerencsétlen, évtizedek óta moccanatlanul a helyén lévő szegélyköveket hibáztatod mindezért.

A leltárkészítés már ki is rajzolja a megoldások körvonalait. Innentől jóval könnyebb a jelenedet élni és készülni a jövőre. Mert a mostani „vizsgaidőszak” nem egyszeri és meg nem ismétlődő jelenség. Emlékezz, az idei év, ez a korszak a változásról, mint belülről, általunk elindított változtatások összességéről, a rugalmasságról, a hajlékonyságról szól – többek közt. Miért ne lennének meg benned is ezek az erények? Lehet, hogy jóval több munkát ad a rögösebb út a jelenben ahhoz képest, amit a pohár fenekére néző megoldás kínál. Ám előbbi az okokat gyógyítja, utóbbi a tüneteket keni el – rövidke időre.

Nem mondom, hogy nem kell hozzá bátorság, de ez az erény erősíthető, edzhető; csak használnunk ~~kell~~ érdemes. Nem az a baj, ha félsz, hanem ha ez ledermeszt – és nem cselekszel. A bátor ember a félelmek megléte ellenére tesz lépéseket. Ez ad igazi értéket a jellemerősödési folyamatának. Egyetlen egyszerű elhatározással és annak következetes végig vitelével elképesztően sokat tudsz emelni életed minőségén, amit (még) nem most, de a közeli jövőben már lemérhetsz.”

kép: pixabay.com

rengeteg megivott bor, eltompult agy – vagy az eszközben látható spirálvonal, mint Tejút-analógia

csak rajtad áll, mit látsz meg és merre indulsz: a tanulás vagy a felejtés útján

Miért kell menni a legutolsó pillanatig előre?

Szerző: János | 2020. febr 11 | Blog

Miért jó, ha soha nem ébredsz rá, hogy elbaltáztad? Mert időben korrigáltál. Tudom, nem először kerül elő a téma, de vesszőparipám. Soha ne érezd, hogy el kellett volna indulnod, de félelemből, lustaságból, kényelemszeretetből nem tetted. Soha. Emlékezz, hogy a bátorság nem a félelemnélküliséget jelenti.

Ha hiányozna belőled a félelem érzékelésének képessége, akkor érzéketlennek nevezhetnénk, nem bátornak. Érzéketlennek lenni nem érdem és nem erény, a bátorság viszont az. A bátorság nem más, mint a meglévő, benned munkálkodó félelem ellenére való cselekvés. Ha le is ~~fosod~~ csinálod a bokádat, mégis cselekszel, ledermedt-riadt és megúszásra játszó ösztönlény-lét helyett. Hidd el, tök mindegy, mennyi találatot kaptál már, a sebhelyeid száma is csak téged érdekel. Lehet mögötted számos és számtalan megvívott és elveszített csata, harc és háború. Mindez nem számít. Az a lényeg, hogy itt és most, e percben és e pillanatban hogyan és miként működsz.

Még az sem gond, ha sokáig, érzésed szerint talán túlontúl sokáig rossz irányba mentél. Tényleg nem baj. De módosítottál, korrigáltad a tévedéseket és dolgozol a helyes döntések láncolatán. Ez számít. Nem érezheted, hogy adósa maradtál önmagadnak, hiszen valójában erre megy ki a játék. Nem másnak tartozol elszámolással, önmagadnak. Ha valakinek hazudsz és becsapod őt, az te magad vagy.

Soha nincs késő, még a vég előtti percben sem (itt most fizikai testre gondolok). Az a fontos, hogy ez a vég út közben találjon: olyan úton, ami a valódi célod felé vezet, mindegy, előtte hány és hány vargabetűt és kanyarulatot tett. Gondold csak végig: a mostani életed vége ráhatással van a következőre. Nem azt mondom, hogy determinálja, de nem mindegy, elvarrtad-e a szálakat, vagy még nagyobb, kesze-kusza gubanccsomót hagysz magad után – magadra, hogy majd, egy későbbi körben vesződhess vele.

Bátorság kellhet a hibák – elsősorban önmagad előtti – beismeréséhez, de a hazugságspirál soha nem a túlélést szolgálja, legfeljebb illúzió-szinten. Olyan ez, mintha azzal győzködnéd magadat, hogy mérgezés nélkül véged lenne. Lehet, hogy nem egyik pillanatról jössz le a szerről, de igenis lehetséges váltani, ha te akarod. Talán élhet benned aggodalom a környezeted miatt, hiszen ők betettek téged egy skatulyába, ezzel könnyítve meg saját dolgukat. Legyen az ő ~~bajuk~~ megoldandójuk, hogy újrakalibrálják a rólad alkotott véleményüket.

Miért ne változhatnál meg akárhány évesen is? Ki mondta, hogy rugalmatlan, kényszerpályán tehetetlenül mozgó bábként kell élned az életedet? Emlékezz, te is csillaggyermekként születtél, benned is ott van belül az a bizonyos gyémánt. Lehet, hogy most, ebben a percben semmi nem látszik a ragyogásából, annyi ~~sz@r~~ sár rakódott rá, de miért ne vehetnéd kézbe a valóságos és spirituális magasnyomású mosót és kezdenél a takarításba-pucolásba, hogy végre méltó életet élhess? Még ha csak percekre, a legeslegvégén is?

kép: pixabay.com

Hogyan juthatsz el a kifogásoktól a megoldásokig?

Szerző: János | 2020. jan 3 | Blog

Korábban ígértem, hogy írok még a Szaturnusz-Plútó együttállásról és a hozzá kapcsolódó energiákról. Ma egy apróságnak tűnő, de lényeges dolgot helyezünk a mikroszkóp lencséjére: az attitűdöt. Végtelenül sok múlik azon, miként érkezünk meg egy ilyen jelentős égi helyzetbe. Ha eddig a kényelmes-langyos megoldásokat részesítettük előnyben, most ezen a téren is átprogramozhatjuk magunkat (igen, véglegesen, nem úgy, mint a most kirajzott bejglifutók, akiket még legfeljebb két hétig látunk és újabb ötven hétre nyomtalanul eltűnnek…). Nézzünk önmagunkba azzal a bizonyos „kíméletlen” őszinteséggel. Ha ez nem megy, kérlek, ne is olvasd tovább a mai írást. Él-e benned hajlam a kifogások keresésére, miért nem teszel meg valamit, amiről érzed/tudod, hogy jó lenne, hogy hasznodra válna? Most emelkedik a tét, mert a jelen helyzetben a régi, rossz minták helyett újakat, jókat tudunk alkalmazni, anélkül, hogy lenne benne „tapasztalatunk,” vagy előzményünk.

Ha eddig a „miért nem” volt a zászlónkra hímezve, bátran cseréljük le a „hogyan igen”-re. Aki mindeddig a kifogások embereként ~~élte az életét~~ vegetált, most beleállhat az életébe/sorsába és a megoldások emberévé nemesedhet. Olvassuk vissza a korábbi írást, miről is szól a 2020-as év elejének kozmikus erőtere. Engedjetek meg egy kis sport-párhuzamot: aki csak álldogál a kapu előtt, az rúghat időnként gólt, ha felé gurul a labda és jól el is találja. Az igazi, eredményes és agilis csatár viszont keresi a lehetőséget, visszamegy labdáért, figyel, helyezkedik, együtt él és lélegzik a játékkal, nem csak a jobb lábában bízik, amit elég egy véletlenszerűen guruló labdába tennie, és csak akkor termel gólt. Nem azt mondom, hogy nehezebb lesz kifogáskereső, sunnyogó és alibiző attitűddel lehoznia következő időszakot, azt viszont bizton állíthatom, hogy proaktívan, emelt fővel, kurázsival (figyelem, ennek a szónak az eredete a francia courage – szív szóból ered!); a lehetőséget keresve és változtatva igazán nagyszerű történések várnak ránk. Azzal sem vállalok nagy kockázatot, ha az ilyen beállítottságú szülöttek életük egyik legjobb heteiként-hónapjaiként fognak visszaemlékezni a duplahúszas év kezdetére.

kép: www.pinterest.com