Új hónap, újhold

Az augusztus egy remek újholddal indul: csütörtökön kora reggel áll együtt a Nap és a Hold az Oroszlán asztrológiai jelében. (tovább…)

Hogyan lehet egyszerre nézni, látni és megérteni?

Az Oroszlán asztrológiai jelében járó Merkúr a Rák csillagképének második legfényesebb (Béta) csillagánál, az Al Tarf-nál jár. Al Tarf egyenlő Tekintet: hová irányul, mire/kire szegezzük? A Rák csillagzata egy fejre fordított „Y” betűt formáz, hasonlót, mint ami egy bizonyos német autó orrán szokott díszelegni. A csillag három ága a befogadásról (itt jár most a Merkúr), a táplálásról és az elengedésről szól. Hermész planétájának aktuális pozíciója kifejezetten érdekes: „átlagos” esetben (már ha lenne átlagos eset, amikor a csillagos égről beszélünk…) a fürge léptű Merkúr hamar elhalad az Al Tarf mellett is, mint ahogy a többieknél sem időz túlontúl sokat. A mostani égi aspektus különlegessége a Merkúr lelassuló, majdhogynem állóra fékező pozíciója: itt fog majd a jövő hét elejétől látszólagos hátráló mozgásba kezdeni. Erről egy külön mese fog szólni, de itt és most lássuk, mi a fontos!

Lássuk, hiszen ott járunk, ahol ez a képesség kifejezetten jelentőssé válik. A „mit látok meg?” mellett fókuszáljunk arra is, hogy „mi az, amit még mindig nem akarok meglátni, észrevenni, megérteni?” Természetesen most sem csak szemünkkel történő látásról beszélünk, hiszen a Rák fényábrájának üzenetében igen markánsan jelenik meg az érzelmi látás képessége. A szívünk és a lelkünk időnként sokkal élesebb és pontosabb képet alkot amúgy csodálatos szemünknél. Álljunk meg egy kicsit és gondoljuk végig: képesek vagyunk-e nem csak a szemünkkel, az egónk torzító szemüvegén keresztül látni életünk dolgait és történéseit vagy bírunk-e kellő bátorsággal a magas minőségű érzelmi látás működtetésére? Teremtsünk kellő mennyiségű minőségi időt a kérdés kételyek nélküli megválaszolására, természetesen maradéktalan őszinteséggel. Emlékezzünk, hogy a befogadó ágnál jár szellemiségünk, gondolatiságunk és kommunikációnk égi szimbolizálója. Vajon mi az, ahol vaskalaposak vagyunk és nem akarjuk meglátni a lényeget? Jó tudnunk, hogy a megnyílás és a befogadás ad megoldást mindabban a problémahalmazban megoldásra váró kihívások listájában, amit írtunk magunknak és újra és újra az orrunk elé libben. A hétvége ideális mindezt végiggondolni, hogy aztán az új hét és a retrográdba forduló Merkúr kínálhassa a jobbnál jobb élethelyzeteket, ziccereket.

 

kép: www.pinterest.com

Befogadó Nap

A Rák asztrológiai jelében járó Nap megérkezett a Rák csillagképébe. Újra fontos leszögezni, hogy a kettő nem azonos, a valódi, égen látható fényábráról kapták egykor nevüket az egyenlő, 30 fokos szeletek, ám nincs közöttük egyenlőségjel, ráadásul a névadó aktus óta eltelt mintegy két és félezer év során némiképp arrébb is „másztak” a cikkelyek. (tovább…)

Pin It on Pinterest