Komoly önismereti leckeként jelenik meg a hátrányban levés feldolgozása. Jelen világunk erőteljesen játszik rá az emberben élő versengés ösztönére. Eszközül hívja a fogyasztói társadalom farokméregetős mintázatát.

Ha régebbi autód van a szomszédnál, lúzer vagy. Ha gyengébb iskolába jár a gyereked, szintén. Ha alacsonyabb a fizetésed, arról már ne is beszéljünk. Jóllehet, ésszel tudod, hogy ezek némelyike (legtöbbike) lósz@rt semmit sem számít, mégis. Mégis, nem esik jól.

Túl sokan állnak bele egy torz alapokon nyugvó „játékba” ahhoz, hogy kellő erő híján százszázalékosan kivonhasd magad belőle. Itt lép képbe az érzelmi intelligencia (EQ). Zárójel: azokat a nézeteket, amik az érzelmi intelligencia szintjét konstansnak veszik, azaz hiába teszel bármit is, úgysem tudsz változtatni, kezeljük az „Ürülék!” felkiáltással, mint a linkelt videóban hallhatod-láthatod 1:35-től Robin Williams zseniális alakításában.

Hátrányban lenni senki sem szeret. Nem úgy teremtett meg a Jóisten. Minél hosszabb ideig és/vagy minél nagyobb mértékben érzed magad lemaradásban, annál több erő szükségeltetik a kitartáshoz, belső nyugalmad megőrzéséhez. Gyanítom, kevesen születtek hajrázó típusnak (a „hajrázó” jelző most nem a headbang magyarítása, hanem a „verseny végén, nagy hajrával győző” embertípust mutatja).

Alapvetően nem szereted a másik hátát látni, mégis megesik olykor. Túl gyakran átélve érezheted a feladás, leállás, akaratvesztés érzését. Ott, akkor vesztesz valóban, amikor ezeknek a sunyi hangoknak teret engedsz és rájuk hallgatva cselekszel, pontosabban már nem teszed azt.

Kikaphatsz, de nem törölhetik fel veled a padlót. Nem kell mindent megnyerned. Az élet nem verseny, de ha az volna sem hozhatnád le kizárólag győzelmekkel, döntetlen és vereség nélkül, erről egyszer már értekeztünk.

A mai írás lényege és egyben üzenete a ráébredés: hátrányban a tudatosan erősített érzelmi intelligenciád, az önmagaddal szembeni igényesség kell, hogy talpon tartson. Senki nem garantálja, hogy győzni fogsz, de még azt sem, hogy – számarányában – nem szenvedsz kiütéses vereséget. Ezt mégsem élheted át megalázó módon.

Emlékezz: a vesztes ellenfelet meg szokták tapsolni, amikor küzd és emelt fővel, „szépen meghalva” hagyhatja el a pályát. Amíg nincs vége, bármi megtörténhet, ezer és egy példával szolgálhat a sport, de a „hétköznapi” élet is. Kutasd, találj motiváló mintákat, amik a legsötétebb óra legdermesztőbb percében veled vannak.

Azért nem írok sorban belőlük, mert elfogult vagyok a saját kis lángocskáim felé és nem szeretnélek velük és általuk befolyásolni. Ők adják a szikrát érzelmi intelligenciád kiterjesztéséhez. Ez a tűz pedig ellenállhatatlan. Magasabb EQ-val többféle cselekvési módot látsz meg, mint csüggedt beletörődéssel.

A legutolsó pillanatig valódi profi módjára kell cselekedned, függetlenül az aktuális eredménytől. Engedd el az összehasonlítgatást, alapvetően magadhoz – és a mindenséghez – mérd magad, ne a szomszédhoz, kollégához, konkurenshez. Kellő önmunka után már tapasztalod, hogy kívül tudod rekeszteni nem csak a huhogó hangokat, de saját kételkedésedet is. Ez pedig automatikusan könnyíti meg az utadon való haladást, növeli összeszedettségedet és hozza egyre elérhetőbb közelségbe a papírforma megfordítását és a hátrány előnnyé transzformálását. Erősítsd érzelmi intelligenciádat és tudd: amíg nem ér véget, bármi lehet. Bármi. Te is bármit elérhetsz.

kép: pixabay.com

nincs vesztett helyzet