Diadalmenet az álmaidért

Diadalmenet az álmaidért

Lottó ötös és igaz szerelem. Esetleg igaz szerelem és lottó ötös. A két válasz lényegileg azonos, csak a sorrendben mutatkozik apró eltérés. A kérdés pedig, amire tízből kilencen gondolkodás nélkül, csípőből tüzelik, így hangzik: „mi kell a boldoguláshoz?” Ér bólogatnod; nincs kémszoftverem, hogy belemásszak a kamerádba és ellenőrizzem, miként viselkedsz a telefon/laptop előtt.

Anyagi függetlenség és boldogság. Ezt szokás megjelölni a boldog életbe azonnal elrepítő Bölcsek Kövének leírásakor. Ha árnyaljuk, akkor kiderül, hogy nem csak a pénz számít. Végső soron energia, tehát erő, azaz hatalom. Az legyen, meg szerelem és csá. Minden jól fog alakulni. Ha pedig belekérdezel, hogy melyik lényegesebb, megeshet: totál értetlenséggel találkozol. Most viszont közeleg egy jó kis égi helyzet, ami segít összefésülni a látszólag szertefutó szálakat.

Optimális, ha belátod, legalább önmagad előtt: az erő elsődleges. Amennyiben úgy találod, ez barbár gondolat, kérlek, pörgesd le egy fosztóképzővel. Erőtlenül ugyan mihez kezdenél? Tudnád-e élni vágyott életedet, ha nincs kéz, aki magasba emel, mint humán marionett-figurát benned életerő?

Erő és ötletek együtt. Hogy a szikra lángot lobbantson, az idea megszülessen az anyag világában. Nem kevesebbről szól a mese. Van erőd lépni és azt is tudod, merre akarsz menni. Ez így együtt már garantált alap a sikerhez. Nélküle viszont… Minimum nehéz a dolgod.

Erő a karodban, szikra a szellemedben, és tűz a szívedben. Röviden így foglalható össze a Bika asztrológiai jelébe megérkező Mars üzenete. Frappáns és kiváló. Amennyire tőegyszerű és magától értetődő, akkora galibákat képes okozni a hiánya. Emlékezz: akár bringázol, akár négy keréken gurulsz, jellemzően soha nem jut eszedbe a gumid. Csak akkor, amikor leereszt és szembesülsz az undok ténnyel: ez bizony lapos. Azaz: defekt a javából. Addig olyan természetesnek vetted – teszem hozzá: jogosan -, hogy puhán gördül a járgányod. Végül is az a dolga, nem? Így vagyunk az erővel, ide huzaloz be és köt újra a Bika Mars. Kitűnő erőtér, annyi szent.

De hogyan hangolódhatok rá? Ha ez a kérdés formálódott benned, jogos a vállveregetés. Ki ne hagyd a világ minden kincséért se. Ez a helyes formula. Fejlődési irányt jelöl, amennyiben „lehet-e bennem/nekem is” típusú mondat végén vitted fel a hangsúlyt. A különbség látszólag nem sok, lényegében óriási.

Tudod, hogy megvan benned is, legfeljebb egy kiadós frissítés lefuttatásának virrad fel a napja. Erről szól az első szentencia. Vajon vagyok-e elég jó, megérdemlem-e, nincs-e gyári hibám? Ilyen erős belső kételyekről, önbecsülési konfliktusokról árulkodik a második verzió. A lényeg: a kedd reggel hozza el a te időd kezdetét.

Július 5-én, kedden reggel érkezik meg a Mars a Bika asztrológiai jelébe. Felidézi, stimulálja, aktiválja a benned amúgy gyárilag meglévő, nyomtatott áramköreidbe sajtolt információkat. Nevezetesen az erőt és az alkotókészséget. A kraft társul az ötletességgel, a gyümölcsöző gondolatisággal. „Kitalálom, megteszem” – és ezt most nem a szomszéd mondja, akit látva újra és újra markába roppant egy összeméregetős kishitűség. A tiéd, te vagy a főszereplő, mindez benned van. És felébred, igen, jól gondolod.

Másfél hónap nagy idő. Augusztus 20-án délelőtt lép csak tovább az Ikrek birodalmába a vörös bolygó. Apropó, kérlek, lásd meg a szépséget: nem csak Szent István és az új kenyér (meg persze a világra szóló tűzijáték) napja augusztus huszadika. Alapvetően a szeretet valódi fényünnepe, ennek pedig – szokásosan – kozmikus oka van.

Központi csillagunk, a Nap megközelíti az Oroszlán szívét. Ő a legendás Regulus csillag. Idén augusztus 23-ra esik a Nappal való egzakt találkozója. A Mars viszont felkészít rá. A mintázat: pillanatokkal (égi értelemben legalábbis) a Nagy Kézfogó előtt lép tovább az erő planétája. Termékenyítő energiákkal fordít rá az egész évkör egyik legszebb ünnepélyére. Gyönyörű. És ez az időszak éppen most, kedden veszi kezdetét.

Miről is szól, illetve mire jó még? Felperzselni a kishitűséget. Lobogva, hiszen a Mars tüzes elemű, azt magas hőfokon árasztó bolygó. „Nekem ezt vagy azt nem lehet.” Ezt a mondatot ezer módon lehetne permutálni – ha nem Arész bolygójáról beszélnénk. Ő ugyanis a maga határozott, tökölődéstől mentes módján égeti semmivé. Ez a dolga, a hivatása, divatosan: a küldetése.

Fényt áraszt, hőt ad. Ez a tűz elemének egyik sajátossága; elég csak az aktuális kánikulára gondolnod. Ezt fogja munkára a Mars, ha a kiteljesedésedet és álommegvalósításodat veszélyeztető sunyításokra bukkan. Elsődlegesen tebenned. A magas szintű marsikus munka belül zajlik. Ez konkrét alkímiai folyamat; a külvilágba – optimális esetben – ennek eredménye érkezik meg. Lelkes, megbátorodott attitűd; „ide nekem az oroszlánt!” felkiáltással.

Bika Mars: a belső tűzzel építkezés ereje. A Bika (Taurus) asztrológiai jelének névadója maga a Bika csillagkép. A kettő nem azonos egymással, ám a keresztapa/keresztanya energiája felsejlik a 30 fokos szeletekben is. Konkrétan a Bika szarvára gondolok, ami a Tejútra nyújtózik. Oda emel és onnan veszi, fogja, hívja le az égi adást, persze kristálytiszta hangzatban, mentesen minden torzítástól.

Emiatt tudhatod, hogy törekvésed tiszta, saját vágy, amit némi isteni vezettetéssel elérhetsz és nem olcsó gerjedelem. Nem árt különbséget tenni a kettő között, mert a Mars-típusú cselekvő-változtató erőket emelő módon méltó munkára fognod.

A tempó gyors, pattogó, nincs tétova hezitálás. A Mars feszes, céltudatos működésre sarkall; kicsit mintha indulóra lépnél. Apropó: ez a szó éppen így hangzik angolul: March. Vajon a vakvéletlen műve, hogy kísértetiesen hasonló a két elnevezés? Most virrad fel termékeny diadalmeneted napja.

kép: pixabay.com

Termékeny sugallatok neked

Termékeny sugallatok neked

Kreativitás és termékenység. Két vágyott fogalom, melyet gyakran szokás nem csak felcserélni, de egymás szinonimájaként is kezelni. Pedig nem is kell hozzá mikroszkóp, hogy észrevedd, milyen óriási a különbség. Mindenfajta optikai segédeszköz nélkül válik láthatóvá, amint közelebb lépsz hozzájuk. Íme, a lényeg:

A kreativitást általában alkotókészségnek magyarítják. Aki kreatív, annak tarisznyája telis-tele van csillogó, briliáns ötletekkel. Bármire szinte azonnal talál remek megoldást, sziporkázik. De gyakran csak elméletben, nem felállva a tervezőasztaltól. Ahhoz ugyanis egy másik készség szükségeltetik. Ez pedig pont a termékenység.

Aki termékeny, talán mennyiségét tekintve, számszakilag kevesebb ötlettel áll elő. Ellenben igény és vágy él benne, hogy azokat megvalósítsa. Divatos kifejezéssel élve „lehozza” az anyag világába. Amúgy a macskakörmös fogalom indokolt, mert a sugallat jellemzően odaföntről érkezik. A termékeny ember kitalál és megvalósít. Gyümölcsöző módon működteti ötletességét.

Jelen korszakunk minkét vonást, a kreativitást és a termékenységet egyaránt magas árfolyamon jegyzi. A közvélekedés úgy tartja, szükségesek a boldoguláshoz. Ennek okát az egyre gyakrabban és mind összetettebb formában felmerülő problémákhoz kötik. Ez a csomó jó szoros, ám nem feloldhatatlan. Egy apró művelettel máris feldolgozhatóvá tudod alakítani.

A varázslat egyszerű. Semmi mást nem kell tenned, mint egy icipici transzformációs műveletet elvégezni. Se eszközt, se extra tudást nem vár el tőled. Józan paraszti észből persze nem árt, ha betáraztál a padlásra, de ez remélhetőleg megtörtént. A problémákat egészen egyszerűen konvertáld át. Tekints rájuk megoldandó feladatokként, vagy – összetett esetben – ezek láncolataként. Mint egy rejtvény, vagy szabadulószoba. Mindkettőnek épp úgy van valós és reális megoldása, mint bármely problémának. Legfeljebb a folyamat első részében még nem látszik.

Kreativitás és/vagy termékenység. Nem érdemes rangsorolni köztük. Mindkettő jól jön. És igen, mindkettő rendelkezik égi megfelelővel. A két kulcsfogalom közül ma a termékenységgel fogunk behatóbban foglalkozni. A kiragadás oka nem más, mint az izgalmas kozmikus történés, ami helyzetbe hoz.

Termékenység – Bika. Activity-ben másodpercen belüli választ produkálhat olyanoknál, akik érdeklődnek a csillagok különleges világa iránt. Talán meglepően hangzik, de nem csak egy Bika van az égen. Direkt a „van” létigét használtam. Látni csak egyet láthatsz, az a Bika (Taurus) csillagképe. A „másik” Bika pedig a jóval közismertebb asztrológiai jel. Utóbbi egy 30 fokos szelete az égnek, melyet előbbiről neveztek el. Döntő fontosságú: a kettő nem egy és ugyanaz. Itt és most a valódi, látható csillagokból formálódó égi Bikával, a ragyogó csillagképpel fogunk foglalkozni. De nem az egésszel.

A Bika termékenység-jelölő. Alapvetése, hogy az isteni sugallatot, a termékeny szellemiséget ültesse át az anyag világába. Korrekt égi jószágként rendelkezik testtel, fejjel és szarvakkal. Mint egy jó magyar szürkemarha az Alföld egyik körültekintően gondozott gulyájában. Aktuális lényegünkre a Bika fejénél bukkanhatunk.

A fej gondolkodást, szellemiséget jelöl, amikor az égre nézel. A Bikáé az esszenciális termékenységről szól. Ha úgy tetszik: itt sodródik szorosabbra a csillagzat üzenete: figyelj, mert megkapod a sugallatokat! Cselekedj, mert az ötletek nem pihenni érkeztek hozzád! Ragadj eszközt és dolgozd ki személyes valóságodban, fizikai síkon mindazt, amit odaföntről kaptál!

A csillagképek nem „csak úgy” legelésznek az égen. Tartozik hozzájuk úgynevezett olümposzi védnök. Talán furcsának hat a kifejezés. Nem baj. Az asztrológiai jelek esetében is él a „felügyelet,” náluk uralkodó bolygókról beszélünk. A két minőség, mint azt kicsit korábban egyeztettük, másról szól. A Bika védnöke nem más, mint Afrodité. Igen, írják péhával, Aphroditének is, egyre megy. Ő a szerelem és szépség istennője. Mai mesénk szempontjából tekintsd egylényegűnek Vénusszal. Mert ő is színre lép, nem is akármilyen belépővel.

Az öröm, a harmónia és a mosoly bolygója nemrég érkezett meg az Ikrek zodiákusába. Ezzel egy időben a Bika fényábrájához tartozó Fiastyúk (Plejádok) csillaghalmazába. Rövid, leporoló jelleggel érdemes lehet újraolvasnod az akkor a beszédes „Szerelemtánc” címen megjelent írást; ezt a vastagított, dőlt részre kattintva meg is tudod tenni.

A termékenység a termékenységgel találkozik. Ebből a nászból elképesztően jó dolgok pattanhatnak ki. Valós, gyümölcsöző, kézzel fogható minőségek. A Vénusz vasárnaptól szerdáig lépdel a Bika csillagkép fejénél. Mindennapi életedben beváltható zsetonokat kínál. Mi kell ahhoz, hogy eredményesen működtethesd ezt az energiát?

Lazíts a szorításon. Engedd, hogy kicsússzon izzadt tenyeredből a görcsösség maga. Magyarul: engedd el a feszülést. Mondj le – jó lenne végleg, de legalább erre a pár napra mindenképpen – a hátsódba beékelődött zabszemről, a torz elvárásról, hogy minden nehezen, sőt: egyre nehezebben megy a folyamatosan rögösödő úton. Ez ugyanis egy általad megfogalmazott elvárás. Olyasmi, amit a külvilág surround-ban harsog, de csak akkor hat rád, ha rábólintasz és hinni kezded.

Mindennapi létöröm, jókedv, vidám mosollyal megélt alkotás. Ezeket tudnám röviden felsorolni a „ha nem görcsösség, akkor mi?” elképzelt kérdésedre. Nyilván kanyaríthatnám jóval hosszabbra a választ, de nem kívánom próbára tenni a türelmedet. Ha kellő kurázsi él benned, ha csak egy fél fokkal vagy képes önszántadból magasabbra emelned fejed és tekinteted, már (félig) nyert ügyed van.

Az eredmény szinte kelleti magát. Szuper ötletek, amiket valahogy könnyedén, meglepően magától értetődő módon valósítasz meg. Jé, és dőljenek akár melegrekordok, valahogy mégsem izzadtál bele. És nicsak, hetek-hónapok óta először nem saját fogzománcod bántó csikordulására ébredsz hajnal háromkor, verejtékben fürdőzve. Nem rossz ugye? És ezért nem kell semmi vállalhatatlant tenned.

Várd el. Pont. Mindössze ennyit kell hozzáadnod. Most már tudsz róla. Megismerted a szereplőket, a jellemüket – és megkaptad előre a forgatókönyvet is. Neked semmi más dolgod nincs, mint elvárni a bevillanásokat, a gyümölcsöző, termékeny ötleteket. Majd megvalósítani. Valóban ennyire egyszerű.

kép: pixabay.com

a termékeny sugallat menetrend szerint érkezik – és a tiéd

Szerelemtánc

Szerelemtánc

Szerelem, kisgyerek, kutya. Kutya, szerelem, kisgyerek. Kisgyerek, kutya, szerelem. Na jó, nem folytatom tovább. A három szó azt a három minőséget takarja, amivel mindent is el lehet adni. Ha éppen nem az értékesítés szándéka a vezérlő elv, akkor is csúcskategóriás figyelembehívók. Az égen is találni ilyet.

Amikor a Vénuszról szól egy-egy írás, mérhetően többen kattintanak rá, olvassák és meg is osztják. Valahogy a Szaturnusz és a Plútó nem annyira népszerű, ki tudja, miért. Zárójel: a róluk keringő, jellemzően alaptalan sületlenségek, vádaskodások miatt.

A Vénuszról írni hálás dolog. Szinte magától vezeti a bolygó energiája a tollnok kezét. Csak egy kicsit rá kell hangolódni és már ki is bomlanak a sorok, formálódnak a bekezdések és szépen, harmonikusan, azaz tipikus vénuszi módon áll össze az egész szöveg. Ezért is volt könnyű dolgom ezzel a bejegyzéssel.

A Vénusz csütörtök kora hajnalban érkezik meg az Ikrek asztrológiai jelébe. Mondhatjuk, jól indul a hét középső napja: pezsgő, szépséges energetikában fürödve. Szeretném elkerülni az önismétlést, ezért most érdemes lehet a vastag, dőlt betűs részre kattintva visszaolvasnod a pár napja, a Merkúr Ikrekbe (újra) érkezésekor írt sorokat.

Erőltetés nélkül is mutatja magát a párhuzam: a Vénusz is kapcsolatbolygó. Levegős jelbe érve intenzíven támogatja az emberi (és igen, különösen a pár-) kapcsolatok teremtését, felvirágoztatását. Több annál, mint „meglátni és megszeretni.”

A megismerés épít hidat az ember és ember közti mély szövetség megteremtéséhez. Az Ikrek Vénusz kifejezetten hálás „sajtótéma,” ezért most nem akarok túl mélyen és részleteiben belemenni. Ezt sokan mások is megteszik, inkább csak egy-két finomságra pillantsunk rá együtt.

Érdemes felkészülnöd, hogy a másik fejével gondolkozz, szívével érezz. Ez a speciális empátia kifejezetten gyümölcsöző módon gyakorol hatást kapcsolataidra. Július elején lép tovább az Ikrekből a szerelem és harmónia égi vándora. A következő pár hét, amíg ezt a 30 fokot megteszi a planéta, kifejezetten a kezedre játszik.

Szokás mondani, hogy a másik manipulálása milyen csúúúúnya dolog. Ikrek Vénusz esetében viszont kifejezetten magas szinten, a bolygó „erősségeire” építkezve tudsz alakítani. Önérdek és embertársad lenyomása helyett a gyümölcsöző, kecskét jóllakató, káposztát megtartó erőtérbe kíséred a másikat. Neked is, neki is jó.

Csillagképi értelemben még izgalmasabb a Vénusz pozíciója, hiszen a Bika fényábrájában jár. Hogy egészen pontos legyek: a Fiastyúk (Plejádok) csillaghalmazában, ami – többek között – személyes kedvencem. Otthon van, hiszen olümposzi védnöke maga Afrodité – a Vénusszal egylényegű, így erői kifejezetten intenzíven működtethetők.

Az Istenek Szerelmi fészkénél járó Vénusz „amúgy” a gyermeknemzést, az anyag élettel való (fel)töltését is támogatja. Minden folyamatodban, életterületeden, ahol termékenyítési tuningra van szükséged (akár szó szerinti, akár képletes értelemben), a mostani pár nap ragyogó lehetőséget ad. Igazi, esszenciális nyár eleji zsongásos energia, ami a holtakat is életre kelti, az élőkkel meg csodákat művel.

kép: pixabay.com

ez is egy az Ikrek Vénusz életérzések közül

Gátlások alól szabadító hétvége

Gátlások alól szabadító hétvége

A szerelem beteljesülésénél talán csak a hozzá vezető út tud gyönyörűbb lenni. A hétvége támogatja a gyümölcsök beérését és a felszabadulást – bármely gát(ló tényező) alól. Néha ugyanis felütik rusnya buksijukat, és ami a legbosszantóbb, időnként van pofájuk ezt tebenned megtenni. Igen: megeshet, te magad, pontosabban egy benned sustorgó sunyi hangocska, egy félsz, egy kishitűség választ el álmaid párjától. Vagy, ha kiterjesztjük, bármitől, amire vágysz.

Végtelen ötletesség, a meglepetések kincsestárához passzoló varázskulcs – ez is a levegőben mocorog. De forgassuk csak tovább! Zseniális alkotókészség, ihletett teremtés, legyen szó hétköznapi hétvégi finomságokról, vagy valami egészen magas és magasztos, művészi alkotásról. A csillagos ég ingujjából egy kövér ász pottyan az asztalodra. Persze neve is van, ne is kerülgessük tovább, kinek köszönhetjük a szombat-vasárnapi parádét.

Vénusz-Uránusz együttállás. Ő a főkolompos varázsmester. Nem is akárhol talál egymásra a két égitest: a Bika asztrológiai jelében, ahol a Vénusz – uralkodó princípium okán – kifejezetten otthonosan érzi magát. Ketten együtt pedig valóban kézbe veszik a csodákat fialó varázspálcát. Persze nem tartják meg maguknak, sőt: felkínálják neked. Felkínálják, de nem tukmálják, kérlek, vedd észre az árnyalatnyi, de vastag különbséget.

Lehetőséged nyílik a gátak, gátlások, a belül szorító kisebbrendűségi érzés meghaladására. Nem, nem ígéri az égi állás, hogy örökre, legalábbis életed végéig nem találkozol velük többé. Ami a hétvégén áll előtted, ott viszont erőst háttérbe tud szorulni. Miért? Mert ezt a teret a szárnyaló vágy, a szerelem és a szabadság ereje követeli magának – és ki is tölti.

Csak elsőre tűnhet komforton kívülinek. Csak akkor érezheted ezt, ha túl erősen kondicionáltad magad a szabad élettől távoli értékek mentén. Ha így történne, nem baj. Jelzés. Felfigyelsz rá, észreveszed. Hogy kalibrálsz-e, állítasz, változtatsz, rajtad áll. Mindenesetre tudni fogod: létezik más, szabad és boldog út. Ezt mutatja meg a hétvégi Vénusz-Uránusz együttállás pikánsan izgalmas energetikája.

u.i: azért van, aki besz@rhat berezelhet: a tabuk. Nem lennék a helyükben…

 

kép: pixabay.com

igen, ezt az érzést hozza el a Vénusz-Uárnusz együttállás

Kész vagy eldobni a bilincseidet?

Kész vagy eldobni a bilincseidet?

Az egyik, ha nem a legintenzívebb érzelem a megkönnyebbülés. A kiszakadó sóhaj, a mély, szabad lélegzet jelzi – legördültek a súlyok. Akár kicsiben, nap nap után megélve, akár komoly, sorsodat alakító történések esetében – megkönnyebbülni mindenki szeret. Ennek érkezett el az ideje.

Összeálló képkockák, kirajzolódó mintázat, villámcsapásszerű felismerések. Ezt hozta el a Merkúr, aki pár hete – Földünkről szemlélve – látszólagosan hátrált. Ennek június 3-án, pénteken délben (a fordulat egzakt pillanatában és attól kezdve) érkezett el az ideje. Többször írtam róla, a vastag és dőlt szövegrészben ott a link némi frissítésért. A kép egésze, a teljesség miatt megéri.

Először a hátrálás kezdetekor vettük végig, miről szól a május zöme, a megértés-megértetés-beavatás vonalán. Következő lépés a Merkúr – hátrálás közbeni – jegyváltása volt. Nem mehetünk el a Nappal való találkozó mellett sem, már ha jól jön egy kis megvilágosodás.

Termékeny gondolatiság, bőséget fialó szellemiség, gyümölcsöző sugallatok. Ezeket bátran pötyöghetem egy direkt irányba forduló Merkúrról, már ha az éppen a Bika asztrológiai jelében vált irányt, mint most. Ez remek, mi több: szuper dolog. De nem minden. Sőt. Jó, kitűnő, de a valódi varázslatokhoz – mint oly sokszor, most is – érdemes a csillagok világába tekintenünk.

Az elképzelhető legrettenetesebb félelmektől való megszabadulás ideje érkezett el. Ezt a minőséget a Perseus csillagzat második legfényesebb, béta csillagához szokás kötni. Ha pontos akarok lenni, akkor nem híresnek, inkább hírhedtnek kéne neveznem. Erre azonban nem szolgált rá, sőt. De ki is ő?

Algol: Démoncsillag, Halálcsillag, Sátáncsillag, démoni erő; az egész csillagos ég legrosszabb energiája. Ezt olvashatod róla, ha elköveted a kritika nélküli guglizást. Hamar asztrófertőben találod magad, ott pedig ilyesmiket okádnak-böfögnek az Algolról. Pedig ennek nemhogy a fele sem igaz, hanem semennyi. Egyszerűen a nemtudásból fakadó páni félelem íratja a reszkető kezekkel a vádaskodó sorokat. 

A jelen pillatat, azaz az elmúlt hetek, a most és a következő hét (június 10-ig) fő – merkúri – üzenete: igenis képes vagy megszabadulni a visszatérő félelmektől. Igenis meg tudod tenni, hogy az érzelmek háborgásából a szellem síkjára emelkedj. Megértesz és megkönnyebbülsz. Olyasmit is, amibe eddig beletört a bicskád.

Az Algolnál forduló Merkúr a megértés szupererejét szabadítja fel. Nem bonyolult, egyáltalán nem. Talán éppen ezért szoktunk gyanakodni. Elhitették – veled és velem egyaránt -, hogy csak az működhet igazán jól, csak abban érdemes hinned, ami végtelenül összetett és bonyolultsága okán földi halandó, aki két lábbal áll az anyatalajon, meg nem értheti. Pedig nem így van.

Támogat, hogy ne aprózd el magad. Azzal, hogy kioltja a zsibbasztó, passzivitásba lökő félelmeket, segít visszakapaszkodni életed és sorsod kapitányi hídjára. Tudod, emlékszel: ez a te méltó helyed. Nem mellesleg: innen látod át, merre is haladsz, mi számodra a helyes út. És akkor már nem kell időt és energiát pazarolnod holmi köztes megoldásokra, kompromisszumokra.

Talán ideje felhagyni a biztonsági játékkal.

Talán nem érdemes szétforgácsolódnod azzal, hogy itt is, ott is, amott is jelen akarsz lenni, meg akarsz felelni.

Talán ideje összeszedetten létezned. Mi van akkor, ha éppen most érkezett el annak az ideje, hogy önmagadat, életed alakítását, boldogulásodat emeled a középpontba? Nem, ez nem önzés. Gondold végig: nem más kárára teszed. Azonnali lenyesést igényel ez a „szellemiség” is, hiszen hamis és téves programozás.

Attól, hogy neked jó, hogy te boldog vagy, nem kell másnak szenvednie. Az élet nem zéró összegű játszma. Nincs túl sok eszkimó és túl kevés fóka. Mind-mind olyan, dogmatikus kijelentések, amiknek el- és befogadása eddig és nem tovább volt számodra bármennyire is pálya.

Nyissz és huss. Éppen így, gyorsan és azonnal, a teketóriázás halvány árnyéka nélkül vágta le Perszeusz Medúza Gorgó fejét (és nem akart úgy járni, azaz kővé dermedni, mint a szobor, akiről Hofi Géza énekelt). Erre van szükséged neked is. Most. Igen, most. Az Algol csillag szimbolizálja ezt a bizonyos lenyesett buksit. Mit jelent ez az analógiás gondolkodás csodafordításában?

Elérkezett az ideje gyökeres, radikális, azonnali tudati változásoknak. Attól, hogy valamiről másképp gondolkodsz, igenis meg fog változni a világod, a valóságod. Megteremted. Ami nem kell, mehet a levesbe. Itt jön jól a felszabaduló erő, hogy kéz- és karremegés nélkül lendítsd a kardot vagy szablyát és vágd le a káros, mérgező gondolatiságok csúf fejét.

Biztos, hogy kellenek B-tervek? Tuti, hogy szolgálnak téged? Az Algol csillagnál direkt irányba, azaz előre, a fejlődés és (előre)haladás irányába forduló Merkúr nem csak kérdőjelet kanyarít. Ráirányítja a figyelmedet, miért nem való ilyesmiben gondolkodnod.

Erről (még) bővebben június 8-án a Corvin Hotelben fogok beszélni, amikor még combosan tündököl a Merkúr-Algol együttállás. A teljes asztrozófiai- és energetikai hátteret feltárjuk. Igen, kérdezhetsz is; ahogyan a korábban tartott előadások, workshopok, tematikus napok során, most is figyelmet fordítok rá, hogy a felmerülő kérdéseket a legjobb tudásom szerint válaszoljam meg.

Ha szeretnél ott lenni 2022. június 8-án, szerdán 17:00-tól (a beszédes nevű) Főnix teremben a (még beszédesebb elnevezésű Angyal utcában, úgy írj e-mailt a contact@ladonyijanos.hu címre.

https://www.facebook.com/events/1199719477521456

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest