Nem az iskola teszi az embert
Amíg nem vagy tisztában iskolázott, képzett, okos és bölcs mibenlétével, különbözőségeivel, könnyen csapdában találhatod magad. Alárendelődsz. Kishitűség gyengít el. Azt hiszed, valaki – pusztán magasabb iskolai végzettsége miatt – fölötted áll. Ebben a cikkben végigvesszük a tudnivalókat és a legutolsó ködfoszlányt is eloszlatjuk a sokakat érintő témában.
Iskolázottság. Őt a legkönnyebb mérni, ezért is szeretik – legalábbis azok, akik ennek alapján rangsorolnak. A képlet valóban pofonegyszerű: analfabétától a PhD tudományos fokozatig. Kivétel nélkül minden egyes ember elhelyezhető valahol. Ezért szinte kínálja magát a „beárazás.” Nem beszélve az ebből adódó összeméregetésről és kevélykedésről. Hallottál már ilyet?
– Nekem technikumom van, a Béla meg éppen csak, kegyelemkettesekkel végezte a szakmunkást.
– Ő mindössze három éves főiskolát tud felmutatni. Mi ez az én két egyetemi diplomámhoz képest?
Az iskolázottság tehát nyilvánvaló mérőszám. Éppen ez az előnye, ám ordas hátránya is. Mert semmi mást nem mutat meg, mint a tényt: milyen szintű szervezett oktatás elvégzéséről rendelkezel papírral. Ennyi. Aki leragad az iskolázottságnál, jóformán a lényegről mond le:
Okos-e az illető? Valós, érdemi tudással rendelkezik? Netán bölcs? Tudja-e alkalmazni, amiről oklevet szerzett? Mennyire gyakorlatias a tudása? Éppen ezért lépjünk tovább a következő kategóriára:
Képzett. Bármilyen meglepő, de ez a minőség nem szükségszerűen követeli a dokumentumokat. Lehet, hogy be se tetted a lábad a boldogult OKJ-s rendszer képzésére. Csak jártál nyaranta a virágoshoz némi aprópénzért segíteni. Ám szorult beléd egy rakat szépérzék, jó megfigyelőképességgel, tanulni akarással áldott meg a sors. Így vált belőled olyan autodidakta virágkötő, amilyet a hivatalos rendszer soha ki nem köpött volna magából. Ellested, megtanultad, megkérdezted, begyakoroltad a szakmai fortélyokat. A munkáltatód, bár sok bankjegyet nem tömött a zsebedbe, ám évtizedek szakmai fortélyaival fizetett ki. Így hát képzett vagy – bár papírod nincs róla.
Kép: ez a képzett szó alapja, ezt ragozzuk tovább, hogy mélyebben érthesd meg a kifejezés lényegét. A képzett képes képet alkotni, rendelkezik a szükséges képességekkel. Másodlagos, miként jutott a birtokába – megkérdőjelezhetetlenül az övé. Talpraesett, problémamegoldó típus. Mindez azonban nem feltétlenül mondható el az okosról:
Okos, tehát vág az esze. Rend uralkodik a gondolatai között. Lexikális tudása elismerésre méltó. Jellemzően imádja a tévés műveltségi vetélkedőket, mert jóval hamarabb – telefonos segítség nélkül – villan be a helyes válasz, mint az izzadó alanynak. Az okos legfőbb ereje, fegyvere briliáns intellektusa. Ugyanakkor nem alapvetés, hogy ismereteit át tudja ültetni a gyakorlatba:
Süllyed a csónak. Megeshet, az okos áll és elemez. Kiszámolja, hány milliméter átmérőjű a lék, milyen nagyságú a beáramló víz nyomása, hány köbméter a hajótest belseje. Pillanatokon belül két tizedesig meghatározza, mikorra merül el teljesen. Ha pedig már a lábát nyaldossa a piszkos víz, annak hőfokát is precízen közli. De nem biztos, hogy mentőmellényért vagy tömítőeszközért nyúl. Ahhoz inkább a tapasztalt fordulna:
Magáért beszél a szó. Tapasztalt. Megélt, kipróbált ezt-azt. Átégett rajta az elvégzett tevékenység lényege és maradandó, értékes lenyomatot hagyott. Optimális esetben nem vakrutinnal, hanem jártasságával oldja meg a helyzeteket. Jellemzően könnyen és gyorsan. A lényeg viszont csak most következik:
Iskolázott, képzett, okos, tapasztalt. Legtöbbünkben ott munkálkodik egyik-másik minőség a négyből. Ám a korona, az igazi ékkő fölöttük trónol. Az pedig a bölcsesség. Amit nem adnak ingyen:
Bölccsé csak válni lehet. Nem muszáj megvárni az öregkort, mert nem az évek számával – automatikusan – bölcsülünk. Ha így lenne, akkor a „korlátolt vénember” szókapcsolat ismeretlen fogalomként, mint halvány füst úszna el a semmibe. A bölcs letisztult, nyugodt. És mondok róla egy látszólag meglepő dolgot:
Tökmindegy, milyen iskolát végzett, ha egyáltalán betette oda a lábát. A bölcsesség ugyanis nem tart igényt oklevelekre. Az egyik legbölcsebb ember, akivel valaha is találkoztam, négy elemit végzett (akkor még így nevezték az általános iskolát). Mégis: elképesztően bölcs szülöttet becsülhettem a személyében. Ám ennek az ellenkezőjét is megéltem:
Prof. Dr., az MTA tagja. Ez mind az illető úriember nevéhez kapcsolódik. Szakterületének országos csúcsa, szinte pápai rangban. Amit ő nem tudott a témáról, az nem is létezett. Mivel ő már nincs az élők sorában, nem volna sportszerű nevén neveznem. De azt se titkolhatom el: rettenetes hírnek örvendett. Rémálmaimban bukkan fel a vizsgára jelentkezés traumája: csak nehogy az Ikszipszilonhoz kerüljek!
Végül ezt megúsztam, sőt. A legelső házidolgozatomat ő személyesen értékelte és „megfelelő” minősítést kaptam. Okos, tanult, képzett, iskolázott ember volt. Ám bölcsesség – nos, az nagyjából annyi szorult belé, amennyi egy éhes hangya gyomrába lötyögve belefér. Írom mindezt úgy, hogy érdemeit szem előtt tartva, munkásságát és életútját tisztelve törekszem az objektivitásra. De még most is egyfajta gyomortájéki, kellemetlen érzés fog el, hogy róla pötyögök. Remek példa, ideje tovább lépnünk:
A típusok alapok, ritkán fordulnak elő kizárólagosan, egylényegűen. Legtöbbünkben valamilyen kombinációan leledzenek. A végére, ha megengeded, magammal példálóznék:
Főiskolát végeztem. Az oklevelemet 2002. júliusában vettem át, röviddel a bolognai oktatási rendszer elterjedését megelőzően. Szép, impozáns, keménykötésű, nagyjából A5 formátumú dokumentum igazolja: „jó” érdemjeggyel váltam igazgatásszervezővé. Egy olyan szakról szól, amiben dolgoztam majd’ másfél évtizedet és köszönöm szépen, ebben az életben soha, semmikor, semmilyen körülmények között többé nem akarok részt venni. Kivéve, ha ügyfélként megyek kormányablakba vagy benyújtom az adóbevallásomat. Ebből a következők adódnak:
Felsőfokú végzettségem van. Ez elvitathatatlan tény; úgy fognak eltemetni (mindegy is, mikor), hogy a gyászbeszédben megemlíthetik. Akkor is, ha nem élek vele. Tíz éve rúgtam ki utolsó munkahelyemet, azóta a legfőbb hasznom, hogy a hiúságomat legyezi. Online kérdőíveknél, ha ikszelni kell a végzettséget, jól esik a „felsőfokú”-hoz tenni a jelet. Ez az én önérzetes, emberi, gyarló énrészemet simogatja, s nem több cseppel sem. Ilyen szempontból hasonlít a lefutott két maratonra: Gombóc Artúrrá hízhatok, attól még megvoltak. A többiből is van bennem:
Rendelkezem C típusú, középfokú nyelvvizsgával angol nyelvből. Egész jó, 88 %-os volt, én is meglepődtem rajta. Nem vagyok rá büszke, de kissé nyökögősen beszélgetnék egy szigetországival, mert mostanság keveset használom. Ez igaz a „C” kategóriájú (teherautó) jogsimra is: 1999. májusa óta egy centimétert nem vezettem három és fél tonna feletti járművet. Mégis: papírok, amikkel rendelkezem. Tapasztalatot viszont máshol is szereztem:
Több száz elemzés, pontosítással. Ugyan sokan tudhatnak maguknak asztrozófusi oklevelet, szerénytelenség nélkül nevezem magam tapasztalt szakinak. Valahol az írásra is igaz:
Igyekszem képezni magam, utánakeresek, technikai oldalról is csiszolom a képességeimet. És hát igen: baromi okos is vagyok. Számtalan férfitársamhoz hasonlóan pontosan meg tudom mondani, miért cserélt korábban Marco Rossi a kelleténél és azt is ki tudom nyilatkoztatni, hogy Gulácsi két ütemmel később indult a beadásért, ezért kaptunk elkerülhető gólt. Okos okoskodó is vagyok. igen. De elég legyen belőlem. Mert te vagy a lényeg:
Találd meg, feletesd meg a fenti kategóriákat az életedben. Tedd tisztába: egy jó, talpraesett szakmunkás sokszor jóval értékesebb egy életképtelen, ám iskolázottabb embernél. Nem a papír teszi az embert. Csak tudj róla és törekedj a kristálytiszta képre.
János
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
