Elérkeztünk a lemez egyértelmű csúcspontjához. Tudom, ez szubjektív, de a Dinnyés-sorozat elején leszögeztem, hogy erről a bakelitről objektíven írni nem tudok; kérlek, nézd el nekem. Ezt a nótát nehezen kerülhetted el, ha valaha ültél tábortűz körül, akár volt többé-kevésbé hangolt akusztikus gitár, akár nem. Mielőtt tartalmi elemzésbe merülnénk, járjuk körbe a dalhoz kötődő személyeket. Először is: ki volt Szergej Jeszenyin, akinek az ajánlás szól? Kattints a nevére, oda linkeltem a „hivatalos” tudnivalókat róla, de bátran összegezhető mozgalmas, drámai fordulatokban bővelkedő, ám igen rövid életű költőként. Érdekesség, hogy középső, vagy ahogy az oroszok mondják: apai neve a lemezről kimaradt, íme, a pótlás: Alekszandrovics. Ez azért is érdekes, mert a dal alapját szolgáltató vers Hell István tollából származik; ő 1973-ban, Vlagyimirban vetette papírra, ám ott Jeszenyin Szergej Alekszandrovicsnak – teljes névvel jegyzett formában – dedikálta. Az Alekszandrovics hiánya mit sem von le a Hajnali Ének Dinnyés József-féle előadásából, több mint szenzációs. Keresve is nehéz fülbemászóbb dallamot találni: ha egyetlenegyszer hallottad, soha nem feleded. A szöveg és a hangszerelés varázslatot szül (itt kacsint ki belőlem az asztrozófus: olyan, mintha quintil fényszög működne közöttük, mégpedig az egzakt fajtából, ívpercre pontosan). Ha pedáns életet élsz, akkor is vonzóvá teszi a züllést, a lecsúszottságot: azt a bizonyos „veszendőség-érzést,” amit Szerb Antal oly’ ragyogóan ábrázolt az Utas és holdvilágban. Ha antialkoholista vagy és már az érettebb gyümölcsöt is kidobod, most kiszáradt szájjal kívánsz meg egy deci vodkát (persze némi sós uborkával), de nem ám Finlandiát, meg Absolut-ot: igazi orosz tajgavodkát. Ha volt felmenőd, akit elvittek a málenkij robotra, akkor is meglegyint az orosz vidék iránti „nosztalgia,” hogy milyen különleges lehet ott a vesztedbe csúszni. Mindezt úgy teszi veled a dal, hogy távolról sem dekadens és önként vállanlád, amit hallasz. Remekmű, ennél gyengébb kifejezést alkalmazni egyszerűen sértés. Idestova harmincöt éve tartozik kedvenc dalaim közé, nagy-nagy szeretettel ajánlom. Tegnap, a Majális kapcsán ígértem egy láncszemet: a két nóta szünet nélkül, egybefűzve szerepel a bakeliten, így adva egy egészen meghökkentő hangulatot; kérlek, hallgasd meg így, egyben is őket. Ha pedig megkívánod, hörpints egy vodkát rá. Nazdarovje!
kép: wallpapercave.com
