Tényleg megelőzhetők gyermekbetegségek kommunikációval?

Közel másfél éve gyakorló apaként tapasztalom, mekkora jelentőséggel bír a kommunikáció; az, hogy milyen szavakat és kifejezéseket használunk. Mindig is ösztönösen tiltakoztam a “ne rosszalkodj!”, “ne szaladgálj, mert elesel!”, “ne szaladgálj, mert megizzadsz és megfázol!” és társaival szemben. Egyrészt, közismert tény, hogy a tudatalatti nem ismeri a “nem” szót. A “ne rosszalkodj!” annyit tesz: “rosszalkodj!”. Közhelyes a “ne gondolj a lila elefántra!” felszólítás. Meg tudod tenni? Persze, hogy nem. Miért gondoljuk, hogy a gyermekek képesek erre? Ők – különösen életük első hét évében – úgy isszák az információt (elsődlegesen a tőlünk, szülőktől kapottat), mint a szivacs. Kevés dologgal tehetünk többet az ő boldogulásukért, mint a helyes kommunikációval. Aki egy ideje már olvassa a szösszeneteimet, tudja, hogy szívügyem a szómágia, a nyelv, a szavak méltó használata.

Amikor a két téma, ami számomra mindennél fontosabb, azaz a gyermek és a szavak szabatos alkalmazása egy halmazba kerül, abból valami szuper dolog sülhet csak ki. Abban a csodálatos, áldott helyzetben vagyok, hogy a hozzám legközelebb álló ember, feleségem, Ági ennek a témának a virtuóza. Nap nap után éljük meg saját gyermekünk terelgetésén keresztül, mennyit is jelent a szavak és mondatok helyénvaló alkalmazása. Sokat és sokszor beszélgettünk arról, milyen jó lenne, ha ezt többen tudnák. Így született meg az ötlet, hogy “vendégelőadóként” hívjam meg és tartsunk egy délutánt, ahol körbejárjuk a témát, mégpedig interaktív módon: bárki kérdezhet, a saját életéből, a saját példáját hozva kaphat választ arra, ami foglalkoztatja.

November 16-án 16 órától talákoz(z)unk a TÉRA Stúdióban (1031 Bp., Nánási út 2/a.) IV/61.) egy helytelen berögződéseket kioldó, új szemléletet és konkrét, azonnal használható, eredményeket hozó formulákat adó délutánon.

Jelentkezni a janos@ladonyjanos.hu címre küldött e-mailben tudtok. A férőhelyek a terem sajátossága miatt korlátozottak.

 

Az eseményt facebookon itt találod meg:

https://www.facebook.com/events/971317676578395/

 

Részvételi díj: 4.000,-Ft/fő.

kép: www.negu.org

Lencsemágia őszre

Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.

(tovább…)

Lencsemágia, napforduló

Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.

(tovább…)

Csontjaink egészsége és a mák

A tél a napéjegyenlőséggel immár a csillagok világára nézve is elmúlt, a tavasz közénk libbent. Most van a tavaszi fáradtság, a vitaminhiány és a napfényhiány okozta szörnyűségekkel való riogatás szezonja, még elkerülni is nehéz az ilyen cikkeket. A sorba most sem szeretnék beállni, de Paksi Zoltán csodálatos mézes mák receptúráját meg kell osszam Veletek. (tovább…)

Igyál!

TISZTA vizet, gyógyteát, de sokat! A vízivás, a kellő folyadékpótlás egyike a sok-sok vesszőparipámnak. Akiknek már volt a talpa a kezemben, ők tudják, hogy az a kellemetlenül fájó pont középtájon, na az a vese reflexpontja. Ha nem fájt és nem volt kellemetlen, úgy ne is olvasd tovább, mert akkor Te a nagyon kevés üdítő kivétel egyikének mondhatod magad, aki eleget iszik és rendben a veséje. (tovább…)

Pin It on Pinterest