Szabadulj fel!

Szabadulj fel!

Erő nélkül csakugyan nem jutsz egyről a kettőre. Bárki bizonygassa ellenkezőjét: itt és most, ebben a földi létezésben a cselekvéshez energia szükségeltetik. De inkább lelkesen és semmiképpen se görcsösen. A Mars és az Uránusz kapcsolódása világítja meg, miért fontos mindez -> de azt is, hogyan valósíthatod meg. Mert nem bonyolult, sőt:

Könnyed játékosság. Ez kell ahhoz, hogy az erőfeszítés inkább kaland, mintsem izzadva erőlködős tortúra legyen. Pár napja átbeszéltük az okát: a Mars a Delfin égi egyenlítői csillagainál jár. Javaslom, szentelj két percet és olvasd vissza a róla írt rövid cikket: https://ladonyijanos.hu/jatekos-erot-ado-mars-a-delfin-csillagaiban/

Szabadság, új megoldások, zseniális bevillanások. Az Uránusz ajánlójában ilyen fogalmak tobzódnak. Sokszor meghökkentő módon működik, ám végül bejön. A nem járt út vezet az igazi célodhoz, amit gyakran még te magad sem tudtál induláskor megfogalmazni. Azért jó, hogy van felettes éned és kozmikus áramszedőid. Szikra most is akad bőséggel:

Feléledő lelkesedéssel elért cél.

Régi nehézség felett aratott ragyogó győzelem.

Terméketlen küszködésből egy csapásra a mosolygós, életigenlős megoldásba jutás.

A két planéta önmagában sem kispályás. Március nyolcadika és tizenegyedike között egy 90 fokos, úgynevezett quadrat (magyarosan: kvadrát) fényszög ível köztük. Megvalósítás, konkrétumok megteremtése, valóságalkotás.

Az álmokból elhatározás születik, az elhatározás szándékká érik, a szándék tettekké fonódik, tetteid pedig világot változtatnak.

Lehet, hogy nem a kerek nagyvilágot fordítják ki tokostól-zsanérostól a sarkaiból, ám saját valóságodban igenis mérhető, markáns átalakításokat végezhetsz el.

Ami korlát, bilincs és béklyó, repüljön nagy ívben a kukába. Kivéve, ha börtönmúzeumot üzemeltetsz, netán szerepjátékokhoz hasznod őket. Az erő ezekben a napokban elsődlegesen a szabadságodat, függetlenedésedet hivatott szárnyra segíteni.

Apróságnak tűnik, de jó, ha figyelsz rá: kerüld a vagdalkozást. Lehet, olyan belső kraftot érzel, annyira feszít a tehetnék, hogy nem nézel se istent, se embert. Ez inkább az alacsony szint; némi agyatlansággal párosulva végképp káros. A tobzódó, szertelen energia üdvös, csak emlékeztesd magad: te vagy a főnök. A te kezedben a gyeplő, a te boldogulásod nem más kárára virágzik ki. És akkor mindenki örül, veled az élen – ahogy jó, ahogy való.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Játékos erőt adó Mars a Delfin csillagaiban

Játékos erőt adó Mars a Delfin csillagaiban

A görcsösség a legritkább esetben vezet áldásos eredményhez. A Mars pillanatnyi pozíciója segít megérteni, majd átírni a régi mintákat. Lehet, mostantól nem az állkapcsodat akarod majd még jobban feszíteni – hanem az ég felé küldesz egy szívből feltörő kacagást. Te döntöd el, én összeszedtem, amit tudnod kell hozzá:

Emelő, változtató, jobbá tevő cselekvő erő. Ha csak hat szóban jellemezhetném a Mars bolygót, őket választanám. Azért a legelején leírom: igen, léteznek alacsony szintjei is a planétának. Nem, nem hozza ki belőled az állatot. Ahhoz is te kellesz. Nem akarom pufogtatni őket, de megjelenésük minden esetben az egyén felelőssége. Aki agresszorként, erőszakos, durva energiaként festi le, pont úgy jár el, mintha az alkoholt vádolná az iszákosság következményeivel. Ahhoz kell egy kéz, amelyik megemeli a poharat és nem tart mértéket; a párlat „csak” eszköz.

Vízöntő Mars. Ez az alapvetés, ha megelégszünk az asztrológiai megközelítéssel. Jelentős, a mindennapokban remekül használható energia, én is írtam róla: https://ladonyijanos.hu/a-vizonto-mars-tisztito-erejerol/ Ebben a cikkben hívtam segítségül Manci nénit, a belevaló, vagány takarítónőt. Ma azonban magasabbra nézünk.

Felettes én. Ő a legjobb változatod; az, akit csúcsminőségedben tudsz kihozni magadból. Szuperegónak nevezi a pszichológia tudománya. Ennek a részednek pedig égi köre is van, úgy hívják: ekvátor (latinosan: equator); avagy égi egyenlítő. Az egyik legmagasabb kozmikus polc; ide nyúlunk most a spirituális hatputtonyosért:

Delfin. Méretét tekintve apró, ám óriási jelentőségű csillagzat. Ritkán említik magában; részbeni átfedése és energetikai rokonsága miatt a Csikóval (Delphinus és Equuleus kettőse). Önfeledten lubickol és magában hordja az újjászületés lelkesedését. A kiemelkedés, mint reménybeli naggyá válás ölt testet benne. A Cet hatalmas kiterjedésű fényábrája a Delfin majdani stációja. A hét végéig itt vándorló Mars üzenete egyszerű:

Ha erőt kell áramoltatnod, attól még mosolyoghatsz. Nem kell befeszülni. Semmivel sem könnyebb csikorgó fogakkal teljesítened, sőt: bizonyított tény, tudományosan alátámasztott valóság, hogy mosolyogva például gyorsabban fut az ember, minden más körülmény változatlanul hagyása mellett. Olvastam erről egy tanulmányt és – mit szépítsem – kiröhögtem. Ám legalább hat öregasszonynak elegendő kíváncsiság szorult belém, így ki kellett próbálnom.

Nem fogod elhinni (ahogy én is tamáskodtam eleinte): tényleg így van. Lemértem. A telefonos applikáció olykor téved, de annyiszor csináltam újra és újra a vigyorgós vs. komor lesőharcsa-arcú tesztet, hogy bátran merem kijelenteni: 3-5 másodpercet jelent kilométerenként, ha mosolygok. Erre – is – emlékeztet a Delfin csillagzatában járó Mars.

A gravitáció adott. Egy zsalukő tömege épp úgy nem fog megváltozni, ahogy a súlya sem (előbbi a tehetetlenség mértéke, utóbbi az erő, már ha jók a fizikaórai emlékeim, tegnap pedig pont zsaluköveket pakoltam a kertben). Összepréselt szájjal ugyanannyit nyom a mérlegen, mint derűs arccal. Grammra egyforma. De könnyebb megemelni, ha nem feszülsz rá. Igen, attól, hogy komolyan veszed, még nem kötelező komolykodnod és legfőképpen szükségtelen belereccsenned.

A Delfinben tranzitáló Mars felkínálja a változtatás, a könnyedebb megközelítés lehetőségét is. Ennek édes gyümölcse, hogy nyitott maradsz és észreveszed, ha más, jobb, praktikusabb és könnyebb megoldás bukkan fel. Ami simán elsétálna melletted, ha vasfejű konoksággal erőltetnéd azt, ami nagyon nem akar menni.

Újratervezés, mégpedig nevetve. Az egész hét a tiéd hozzá.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A Vízöntő Mars tisztító erejéről

A Vízöntő Mars tisztító erejéről

Manci néni, bár sose hallott a Vízöntő Marsról, mégis mindent pont úgy tesz, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Manci néni kedves, egyszerű teremtés. Több, mint három évtizede takarítónő, annak minden formai kellékével. Magas szárú, fűzős gyógycipő, sötétkék vászonruha, szoros konty, erőteljes, izmos végtagok. Nem zavarja, hogy nem tartozik a társadalom legjobban elismert szegmenésbe. Bármilyen furcsának is tűnik, de valóban szereti a munkáját. Nem kell hülyékkel foglalkoznia, nincs reklamáció. Minden tiszta és egyértelmű. Pontosabban koszos, mocskos, szennyezett. Manci néni munkája, hivatása és célja éppen ez: ragyogást varázsolni a retekből. És igen: ez a nap is pont úgy kezdődött, mint az összes többi…

Manci néni mozdulatai letisztultak, sallangmentesek. Ennyi év alatt minden apróság kikristályosodott. Semmi felesleges lebbentés; következetesen a leginkább praktikus törlést, húzást, söprést végzi el. Mint egy folyamat-optimalizálási projekt aranyérmes győztese. Kivéve, ha olyan galádság esik meg, mint ma.

Manci néni szeme először kikerekedik. Összeráncolja a homlokát és közelebb hajol. Még az is átsuhan a fején, hogy ötvenkét évesen egyszer meglátogatja az optikust, mert lehet, szemüveget kéne csináltatnia. De nem. Amit lát, az a pőre, randa valóság. És már csóválódik is az a fej, mély sóhaj következik, majd halk, de válogatott káromkodás. Manci néni az ország egyik legtrágárabbul beszélő szegletéből származik és semmit nem felejtett, sőt. Témabeli szókincse világszínvonalú. Ezt a szelencét tárta fel és engedte szabadjára a válogatott szitkokat. Volt is miért, mert a padlóra mázolt gyalázat ocsmánysága egyenesen megkövetelte.

Manci néni sose hitte volna, hogy borotvagél, rúzs, purhab és némi azonosíthatatlan, gyanús trutyi segítségével ennyire öklendeztető valamit lehet a falhoz tolt pad alá installálni. Később, mikor már lenyugodott, akkor jutott eszébe, hogy ezzel akár modern művészeti díjat is bezsebelhetett volna. De akkor már késő volt. Mert ő a tettek embere:

Manci néni abbahagyta a káromkodást és áthágta az aranyszabályt. A kelleténél erősebb, gyorsabb, vagdalkozóbb mozdulatokkal pucolta el a rakást. Igen, munkált benne az indulat. Gondolta is: ha elkapná azt a >hosszúsípszót<, aki ezt művelte, akkor bizony bevinné a takszeres kamrába. Ott se mikrofon, se kamera. És nem, nem engedne első késztetésének, hogy fél liter hígítatlan hipót itasson vele, de a mop nyelével bizony úgy gyomorszájon vágná az illetőt, hogy minimum fél órát vajúdna. Ha hímnemű az illető, úgy egy tököntérdelés is jussa lenne, hogy végül két, amolyan igazi, visszakezesen szilaj, legendás Manci-pofon vésse az agyacskájába: ilyet nem teszünk. De – sajnos, vagy hála Istennek – az elkövető kámforrá vált, így csupán a nyomokat takarította el. Hatványozott erő felhasználásával, a vártnál könnyebben, gyorsabban.

Manci nénitől most elköszönünk. Jó, hogy itt volt és segített a Vízöntő Mars egyik megjelenését illusztrálni. Már látod: egy kis plusz energia az egyébként rettenetesnek tűnő szutykot is képes az előre láthatónál könnyebben, gyorsabban rendezni. Manci néni azt is megmutatta, hogy semmi gond az indulattal. Mindössze transzformálni kell, mégpedig a megfelelő helyre. És – lehetőleg – késlekedés nélkül. De lássuk, hogyan jelenik meg a Vízöntő Mars a végtelen csillagos égen:

Február 13-án, kedden reggel érkezik meg a Vízöntő asztrológiai jelébe a vörös bolygó. De nem egyedül, sőt: ennél fajsúlyosabb társat nem is kaphatott volna, mint a Plútó. A másik erőbolygó. Kettejük együttállásáról itt írtam, érdemes leporolnod, újraolvasnod a cikket: https://ladonyijanos.hu/mars-pluto-egyuttallas-a-szukseges-ero/

Nem sokkal a tavaszi napéjegyenlőség után, március 23-án, még koromsötét éjjel lép majd tovább erőtől duzzadó Marsunk a Halak cikkelyébe. Tehát bőven van időnk pucolni. De még más egyebekre is:

Tisztítás, felszabadítás, sallangmentesítés. Ilyen és ehhez hasonló kulcsszavak fémjelzik a Vízöntő zodiákusát. Az ide érő és itt masírozó Mars segít erőt vinni a folyamatba. Ha eddig sóhajtva hanyatlott le tollseprűt tartó karod, akkor tekintsd a legjobb hírek egyikének. Magyarán: minden ilyen irányú törekvésed megtelik cselekvő, emelő, jobbá változtató erővel. Is.

Újszerű, zseniális megoldások. Ahol eddig görcsöltél, most bevillanhat valami forradalmian új. Olyasmi, amit nem elfelejtettél – egyszerűen halvány fogalmad sem volt róla, hogy létezik. Eddig. A Vízöntőben ott a pezsdülés ösztönzése. A benned szunnyadó zsenialitás úgy kap kraftot, ahogy a szunnyadó parázsból tudsz tüzet lobbantani. De kell hozzá az erőd, kellesz hozzá te magad. A parázs ugyanis – nélküled, önmagára hagyatva – szép lassan kialszik. Hamuvá hűl nem is túl hosszú időn belül. Te adsz neki levegőt, mégpedig intenzív, telitüdős fújással. Mert akarod. Ez az vágyerő kell ahhoz is, hogy tudatosan szítsd fel a benned élő zsenialitás szikráit. Abban viszont tilos kételkedned, hogy van-e ilyen egyáltalán. Van és kész.

A ma emberének szóló egyik legfontosabb üzenet: használd az erődet! Ne akarj mindig a kényelem felé tendálni. Az – hosszú távon – elkorcsosít. A Vízöntő jelébe érkező Mars ilyen szempontból emberi mivoltad és önbecsülésed visszaépítésében is segít. Ez azért jól hangzik, ugye?

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Mars-Plútó együttállás: a szükséges erő

Mars-Plútó együttállás: a szükséges erő

Erő, változtatás, emelkedés. Három kulcsszó, ami tömören festi le a Mars-Plútó együttállást.

Avagy:

Sose becsüld se le, se alá az erőt.

Bánj vele tisztelettel.

Először is: ismerd meg. Majd: birtokolj annyit, amennyi kell. Irányítsd, ahogy való és méltó. Mert van, hogy semmi más nem segít, mint a (nyers) erő. Hoppá.

Erő, erő, ugyan már – sóhajtanak sokan. Nem kell az egy spirituális embernek. De tényleg így van? A földi valóságban, a tér és idő világában bizony nélkülözhetetlen a kraft. Ha a lábadra dől egy zsák cement, ne az ujjidat érintsd össze, hogy legyőzd a gravitációt: markold meg a zsák nyakát és emeld le zsibbadó alsó végtagodról. De mondok mást is:

Bizonyos kosz, lerakódás, plakk levakarása, eltüntetése csak határozott, cselekvő erő eredményeképpen valósulhat meg. Ahogyan némely átalakítások sem mennek (rengeteg) erő nélkül.

Járhatod a spiritualitás rögös, olykor göröngyös és orra buktató gyökerekkel teli útját. Erő nélkül te sem jutsz messzire. A jó hír, hogy a csillagos ég az elképzelhető legtöményebb energiafröccsöt készíti éppen össze. Olyan kozmikus shot fénylik fel, ami hasonlít a fekete özvegyre: a párját ritkítja. De térjünk a lényegre:

Mars és Plútó áll együtt – egzakt módon – február 12. és 15. között. Már asztrológiai megközelítésében is pikáns égi mozzanat:

Bak és Vízöntő. Bakból a Vízöntőbe. A jó megoldás: erőt vinni a tisztításba. Ha kissé homályosnak tűnik, itt a feloldás: az együttállás kezdetekor még a Bak jelében jár a vörös bolygó. A Vízöntő Plútó az elmúlt időszak egyik asztroslágere volt; aki nem írt róla, az nem is szaki. Én sem vagyok kivétel, itt tudod felfrissíteni a róla szóló cikket: https://ladonyijanos.hu/vizonto-pluto-ujratoltve/

A Mars február 13-án, kedden reggel lép át a Vízöntő jelébe. Erről a mozzanatról külön bejegyzést írok majd. A két erőbolygó találkozójába egyfajta ívet visz bele a jegyváltás: minden kifejtett erőd (méltó, hogy) szolgálja a tisztaságot. Tehát:

A szőnyeg alól és ne alá söpörj.

A tiszta vizet a csillogó üvegpohárba töltsd, a szutykos szmötyit pedig húzd le, irány a csatorna!

A Plútó a Mars magasabb oktávja – szokás mondani. Igaz is. Arról se feledkezzünk meg, hogy mindkét planéta az emelő, átalakító változtatások jelölője. Tehát az erő nem öncélú. Nem fitogtatni kell, hanem cselekvésre fogni és jobbító átfordításba fókuszálni. Kitűnő a nagy bicepsz, de ne csak ugráltassa a gazdája, hanem a végére nőtt karral és kézzel tegye a dolgát – a legjobban!

Emelkedés. Mind az erő vektora, mind a legmagasabb célzata ez. Van ugyanis egy égi kör, amiről méltatlanul keveset szokás beszélni. Ez pedig az égi egyenlítő; másik, tudományosabb nevén: Equator.

Ez a teljesség köre; az itt fényeskedő csillagképek pedig a felettes énedet szólítják meg. Ez a fura nevű valami a legjobb énrészed. A tiszta kristálycsillag odabent. Aminek bár gyakrabban hallanád a szavát és bár többször hallgatnál rá. Mert jóval boldogabb és elégedettebb életet élnél. Itt tündöklik a Sas (Aquila) fényábrája.

Égbe emelkedés. Rálátás. A magasban kissé elrévülve felismerni az összefüggéseket és meghozni a príma döntést. A tér és idő keresztje fölé pillantani, ugrani, jutni. Ezt a kegyelmi lehetőséget kínálja fel (és nem tukmálja) a Mars-Plútó bolygópacsi. De rád is szükség van hozzá:

Tenned kell.

Erőt kell kifejtened.

Akarnod kell.

Három „kell” három mondaton belül. Mert erőtalálkozóról beszélünk. De tudj éles különbséget tenni erő és keménység között. Emelő átalakítás és szétbarmolás között.

Ha a tisztaság a célod, menni fog. Hiszen te is tudod.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Álmot valósító Nap-Uránusz quadrat

Álmot valósító Nap-Uránusz quadrat

Legmerészebb álmaid megvalósulását is támogatja a Nap-Uránusz quadrat fényszög energiája. Teszi mindezt a következőképpen:

Elérkezett az idő, hogy átgondold a „hogyan tovább”-ot. Legkésőbb most. Aki derék strucc módjára tuszkolja vastag nyakán ülő konok buksiját a puha strandhomokba, immár az is hallotta, hogy a nagyvilágban ez-az nem éppen úgy zajlik, mint ahogyan a „harmonikus” és az „ideális” szócikkeket illusztrálják. Igen, még rád is hat, a te személyes életedre is befolyást gyakorol az, ami „odakint” zajlik. Ez egyszerű tény, minden ítélet nélkül.

Miért kongatok akkor vészharangot? Mert annak is felvirradt a napja. Amúgy pedig nem vészharang, hanem emlékeztető ezüstcsengettyű, aminek a hangja képes és hivatott Csipkerózsika- és rémálmaidból egyaránt felrázni. Mit hallasz – szinte mindenhonnan: válság, recesszió, infláció, összeomlás, háború, világvége. Egy ősrégi Pokolgép-album címadó dala ugrott be, a Metál az ész. Hát meg. Meg hát.

Hatnak rád, nincs mese, a mérték jellemfüggő. Kicsit az elmédre, jobban és mélyebben a szívedre. Ideje belátni – és nem lemondóan beletörődni -, hogy magukra a nagyvilág politikai-gazdasági folyamataira érdemi, döntő módon nemigen hathatsz rá. Ez van. Kivéve, ha ország- vagy multicég-vezetői ambíciókat dédelgetsz, de akkor nem olvasol ilyen, eltántorító hablatyokat. Mik tehát a lehetőségeid, ha magukra a jelentős fordulatokra nem bírsz befolyással?

A reakcióidat, az általad adott (külső és belső) válaszokat, a kinyilvánított magatartásodat szabadon és tudatosan választhatod meg. Ez a szabadság jutott neked, de ennél nem is kell több. Éppen elég, mindenre is, ahogy a derék székely mondaná.

Húzd össze magad, lapíts, kuporogj, merj kicsi (és jelentéktelen) lenni, add lejjebb, mondj le, törődj bele, engedd el, majd egy másik életben, ha a világ szerencsésebb felére születsz. Nem folytatom a sort, így is fárasztó volt leírni, miket hallhatsz huszonegyedik századi jó tanácsként. Hogy mire jó, azt nem tudom. Talán inkább a GYESEV Intercity-t választod a lassú és körülményes (idősebb Knézy Jenő szófordulata) kenderkötél helyett. Nem jó.

A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt az emberi minőség méltóságával össze nem egyeztethető szűkösségsulykolás zajlik, napi huszonnégy órában, nonstop. Ha neked tetszik, ha akarod, ha rádobban a szíved, lelked rajta. Számodra itt ér véget a mai bejegyzés; köszönöm, hogy megtiszteltél a figyelmeddel, ne felejtsd el jusson eszedbe lekapcsolni a villanyt és letekerni a fűtést, jó éjt.

Mi a másik út? Markáns hátraarc a zsugorodás felé. Nem közelíteni, barátkozni vele, engedni az érzékenyítésnek, hanem szögmérővel pontosított, 180 fokos fordulatot tenni. A beszűkülés ugyanis nem kínál perspektívát. Ezt a tételt nem ördöngösség belátni. Ami csak csökkenhet, fogyhat, kevesebb lehet, az előbb vagy utóbb elfogy. Ha még így sem esik le, engedj meg két szemléletes példát.

Van egy üveg lekvárod, a kedvenc gyümölcsödből. Én a besztercei szilvára szavazok. Nagy, öblös, egykori uborkásüvegben lakik, megvan bő másfél kiló. Eleinte napi három púpos evőkanállal mertél belőle, majd rájöttél, így bizony hamar a nyakára hágsz. Önmérséklet, vágycsökkentés, innentől napi egy lapos evőkanál az adagod. Megnyugszol, a rohamos mértékű szublimáció üteme érezhetően lassul. Pár nap múlva azért konstatálod, hogy csak lejjebb és lejjebb araszol a lekvár határvonala nap nap után. Az evőkanalat kiskanálra cseréled. A lekvár erodálódása lassul, de nem eléggé. Viszlát, kiskanál, gyere, mokkás! Ezzel már csak parányi adagokat mersz ki, szinte az ízét se érzed. Mégis: előbb vagy utóbb, de bizton a legutolsó lekvármolekulát is kietted, elfogyott, kész, nincs többé. Hacsak hamarabb, még menet közben rád nem romlik.

Pepitában ugyanez: lehúztad a töltőről a telefonodat, combos 100 %-ot mutat a kijelző. Levetted a fényerőt, semmi szükségtelen scrollozás, se TikTok, se Spotify, semmi, ami nem életbevágó. Szerinted az idők végezetéig teletöltött állapotban marad a készülék?

Lekvár és telefon közös pontja: ha spórolsz vele, megrontod az élményt, amit kínálna, de csak odázod az elkerülhetetlent. Ergo: nem vezet sehová. Ha két példázatban igaz, vajon az élet összes többi területén tőhamis lenne a kijelentés, nulla értékkel? Nem azért, mert én írtam; azért, mert így van. Ez a vanás a tény, amin vitatkozni valóban nem érdemes; szót szaporíthat, előre nem visz.

Ideje nagy levegőt venni, neked is, nekem is. És perspektívát váltani. Növekedés, kiterjedés, vagy szépséges ősmagyar szavunkkal: expanzió. Ez kell, erre visz az út, ez a megoldás. Az üzemanyag pedig, ami előre lendít, a kurázsi.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, mert tudod, mivel vitorlázz át a jelen és a (közel)jövő hullámain, háborgó tengerén. Jó hírrel is szolgálhatok, mégpedig kozmikus eredetűvel, ami téged támogat. A Nap és az Uránusz bolygó áll 90 fokra egymástól; népszerűbb elnevezéssel quadrat fényszöget alkotnak. Kiterjesztően értelmezve február hetedike és kilencedike között egzakt a kapcsolódás. Miről szól?

Álmok és merészség. Ők a főszereplők, velük jutsz messzire.

Első igazság: merj álmodni, az ingyen van, mondjon bárki bármit. Ha már te magad bekorlátozod, miről álmodozz, elbuktál. Már semmi szükség orwelli eszközökre; önként veted alá magad a tudatzsugor koromfekete mágiájának.

Második igazság: az álom „mérete” sem fizetős, azaz ugyanannyi erődbe, energiádba, képzeletedbe kerül nagyot, óriásit álmodni, mint icipici törpezsugort.

A Nap-Uránusz fényszög elsősorban a nyitott szívű, a változ(tat)ásra kész, gerinces embereknek kínál remek alkalmat. A Nap Vízöntő, akár aktuális asztrológiai jelét, akár csillagképi környezetét vizsgáljuk.

Erről korábban többször írtam, most nem nyújtanám vele a türelmedet. Az Uránusz nemrég fordult direkt irányba hosszú, több hónapon át tartó látszólagos hátrálás után.

Száz szónak is egy a vége: bátraké a szerencse. A bátorság pedig belső döntés kérdése. A te elhatározásodé. Ami független az égiektől, ők „csak” hátszelet biztosítanak. De a legerősebb hátszél is azt tudja igazán támogatni, aki már irányba állt és halad. Mindent bele!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest