Bak Mars – értelmes erőfeszítés

Bak Mars – értelmes erőfeszítés

A Bak Mars ereje jön igazán jól, hogy kipattanj a fotelből. Vagyis inkább feltápászkodj a kanapéról. Igen eredményesen sugallja ezer és egy hang, hogy a kényelem mindenek feletti. Rendeld meg otthonról, tedd a mikróba, töltsd le, majd az app emlékeztet. Lehet, hogy így is van. A felszínen minden bizonnyal. De te ne elégedj meg a látszat idilli képével. Mert a mélyben eszeveszett módon pörög egy számláló:

Kőkeményen fizetsz a komfortért. És nem, most nem a pittyenő tranzakciókra, a zsebedből – természetesen automatizált módon – kihúzott forintokra gondolj. Jelen korunk passzív, tespedésre kondicionált embere talán már el sem hiszi, hogy képes mozdulni – és változtatni. Pedig – több egyéb összetevővel együtt – ez teszi emberré. Ám a helyzet, még ha nem is rózsás, de nem reménytelen.

Kiszállhatsz. Megértheted, hogy fenekedre ugyan hat a gravitáció. A föld középpontja felé húzza, igen. De rajtad áll, hagyod és engeded-e, hogy kizárólagos, meghatározó erőként süllyesszen passzivitásba. Ha ez jó, bólints rá, lelked rajta. Amennyiben viszont több van benned – és még a csillagos égre is felpillantasz -, akkor felvirradt a mozdulás ideje. Égi jelölője a Bak jelébe megérkező Mars. Ő a következőképpen működik:

Értelmes erőfeszítések, kiadós túra. Igen, elfáradsz a végére és meg is izzadsz. Másnap talán nehezebben mozdulsz az izomfáradtság miatt. Mégis: mosolyogsz. Átlépted az árnyékodat. Nemet mondtál a punnyadásra, cserébe vérfrissítő oxigén, szabadság, élmények lett jutalmad. És haladtál. Talán ez a kulcsfogalom:

A Bak Mars erőtere a célravezető, hasznos erőkifejtésekre hangol. A Mars erőbolygó. Ha közelebbről megvizsgáljuk, máris mutatja: lehet küszködni, mint az a bizonyos eltévedt és panaszosan visító disznó a januári jégen. És kifejthetsz energiát, ami kívánatos. Ki-kilépve tágítod komfortzónádat. A naptári év első másfél hónapja erre késztet:

Cselekedj, mozdulva oldj meg, arass fényes győzelmet a le- és visszahúzó erők fölött. Január 4-én délután toppan be a vörös bolygó a Bak zodiákusába. Egészen február 13-án reggelig itt masírozva ösztönöz: mozdulj. De nem akar iron(wo)mant faragni belőled, akaratod ellenére. Mert nem kíméletlen, csak következetes:

A kanapéd jó, ha kényelmes. A foteled pihe-puha. A pléd, amit magadra terítesz, álomfinom. De ők kiegészítők, életed komfort-kellékei. És nem lágy csomagolású börtönök. Amikor érzed s akarod, kiemelkedsz és teszel. Jó, ha a „valódi” élet háromdimenziós síkján is kipróbálod. Teszteld le, mennyire örömteli érzés kicsit megmozgatnod magad. Spirituális árukapcsolásként mindig jobb megoldásokat kapsz. Ne higgy nekem, de én pont így vagyok a futással:

Nem mindig indulok lelkesen és kitörő örömmel. Olykor – tán túl gyakran, na… – inkább a tapasztalat húzatja fel velem a futócipőt. Tudom, ezerszer megéltem, hogy jót tesz. Kívül és belül egyaránt. De hazudnék, ha letagadnám a sokszor betársuló kelletlenséget. Aztán a kapunál már ha halványan is, de el szoktam mosolyodni. Mert onnan még sose fordultam vissza. A körülmények, az időjárás és a pillanatnyi formám függvényében valahol egy és négy kilométer megtett táv között kapcsol át belül valami. Olyan Bak Mars-osan érzem, hogy ez mégiscsak jó. Hogy működik a rendszer, a mozdulatok immár szinte automatikusan, a lelkem pedig kezd szárnyalni. Értelme van, hogy nem hagytam magam meggyőzni a kifogások által. Futok és bár látom az úton a fény-leképeződésemet, mégis átléptem az árnyékomat. Szögegyszerű példa, de helyettesítsd be. Találj rá, mi hozza el mindezt neked is. Mert megéri.

Fejlődéssé alakuló munka.

Emelő, megoldó erő.

Erősödő önbecsülés, visszaépülő önbizalom, barátságossá váló tükörkép.

Ők is a Bak Mars felajánlásai. Figyelj jól! Nem alanyi jogon járó ajándékok: ha teszel, kapsz belőlük bőven. Kilátásba helyezett, való és méltó jutalom-minőségek. Szerintem megéri. Már csak azért is, mert tapasztalatot szerzel állhatatosságodról. Később, életed bármely helyzetében jól jöhet a visszaemlékezés: igen, képes voltam rá, megtettem.

A jól végzett munka felett érzett jogos büszkeségről nem is beszélve. Ha szeretnéd, a tiéd.

u.i.: februárban igen izgalmas lesz a Mars további útja. A Vízöntőbe ugyanis a másik erőbolygóval, a mostanság sokszor megénekelt Plútóval karöltve, szoros együttállásban érkezik. Nyamm…

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Nem ott tartok, ahol kéne

Nem ott tartok, ahol kéne

Nem ott tartok, ahol kéne.

Ez a mumus-mondat. Ha még nem mormoltad el magadnak, az bizony szuper. Más megtette helyetted bőséggel.

A mondattal amúgy semmi gond, ha – például – egy tájfutó versenyen, nem túl nagy tét esetén hangzik el. Térkép, tájoló és irányba állsz. Legrosszabb esetben már ki is hűlt a paprikáskrumpli a bogrács aljában, mire bekocogsz a félig már össze is pakolt célba. Sajnos azonban ennél élesebb helyzetben és jóval gyakrabban puffogtatják.

A gond akkor erősödik, ha általad sikeresnek vélt-ítélt illető szájából lát napvilágot. Basszus, ha ő úgy érzi, hogy elkottázta, akkor én mitévő legyek? Másszak be valami komfortos szikalüregbe, jó távol az emberektől? Dehogyis, sőt. Most elárulom a nagy titkot, sőt: a Nagy Titkot. Gyere, hajolj közelebb, csak egészen halkan súgom meg. Ha telóról olvasod a buszon, most takard el a kijelzőt, nehogy meglássa más. Íme: nincs verseny. Tényleg.

Verseny, amiben másokkal kell összemérned magad – valójában nincs. Illúzió. Ha úgy érzed, ilyenben masírozol, valamit érdemes át- és újragondolnod. Önmagaddal lehet életszerű csak és legfeljebb bármi összemérés. A legjobb változatoddal, ez azonban belső minőség.

Minél többet _pisztatod_ magad, hogy nem ott tartasz, ahol kéne, annál rosszabb. Ellenben sose késő abbahagyni és leszokni erről a füstszűrő nélküli, mélytüdőre szívott cigizésnél is károsabb szokásról.

A papírforma csak egy téglalap. Sokszor bejön, de az élet attól szép és változatos, hogy időnként borul, mint demens amerikai elnök alatt a sunyi bicikli.

Nem titkolom, nagyra tartom Novak Djokovicsot. Egyrészt, mert nem a világ gazdag részén születő, kivételes körülményekbe cseppenő csodagyerek. Másrészt: nem mindig olyannak ismerte a világ, mint most. Gyönyörű látni – a játéka mellett – a jellemfejlődését is. Tavaly Wimbledonban eszébe sem jutott kétszettes hátrányban feladni. És neki lett igaza.

Kevesen dicsekedhetnek azzal – még a legnevesebb játékosok között sem találni ilyet -, amivel én, már ami a teniszt illeti. Soha, semmikor, egyetlenegy szettet sem vesztettem el. Soha. Ennek az oka prózai: nem is játszottam. A tréfát félretéve: ez csak egy példa. Egy – látszólag és más számára – lefutott meccsre.

Alapigazság: soha, semmikor nem hagyhatod, nem engedheted, hogy leírjanak. Soha. És ezt te magad sem teheted meg önmagaddal, olyan vélekedéssel, hogy nem ott tartasz, ahol kéne. Ez ugyanis elválaszt a jelentől, azaz a megoldástól.

Lehet, hogy szívesebben taposnád utad olyan szakaszát, ami még előtted áll. Koncentrálj arra. A talmi sóhajtozás nem fog segíteni; a koncentráció, a tények elfogadása, majd a rájuk való építkezés viszont igen.

Lépésenként haladsz előre, de senki és semmi nem tilt(hat)ja meg, hogy ha a helyzet úgy hozza, akkor ugorj.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Miért hasznos csalódni a mesteredben?

Miért hasznos csalódni a mesteredben?

Senki sem szeret csalódni. Se te, se én. Mégis: van úgy, hogy egy-egy ordas csalódás válik életed egyik leghasznosabb történésévé. Nyilván ehhez kell az idő, mint univerzális oldószer áldásos hatása is. A kiábrándulás pillanatában ugyanis nem szokás diplomaosztókon, BL-döntőn és milliárdos telitalálat elérésekor tapasztalható örömjelenségeket produkálni. Pedig akár lehetne is. Különösen, ha föld felett járó mestered az illúzióvesztés alanya

Kit nevezünk mesternek? Aki több oktatónál. Zárójel: az oktató (és az elnevezés szinonimáival jelzett illető) „csak” tudást, ismereteket ad át, mint egy precíz továbbító-közvetítő közeg. A mestert jóval többre tartod. Felnézel rá. Felnézel és felruházod. Na nem drága göncökkel, hanem valami jóval intenzívebb minőséggel.

Felmagasztalod a mestert. Rávetítesz, projektálsz olyan dolgokat, minőségeket, amik talán nincsenek is benne – de te mégis látni szeretnéd. Magyarul illúzió-lufit fújsz. Más kifejezést használva: belesétálsz az orákulum-effektus csapdájába.

Mi történik, mikor csak fújod és fújod a lufit? Még a legdrágább, legeslegjobb minőségű is ki fog durranni. Előbb vagy utóbb mindenképpen, kivétel nincs. Ha nem hagyod abba a telitüdős, céklaszínű fejjel való szájasfújást, esetleg a négyfejű combizmodat hajókötéllé edző lábpumpálást, a lufid szét fog robbanni.

Ha nem tetszik a lufis analógia, gondolj a mozira. Hogyan működik a vetítés? Állóképek gyorsan pörgetett sorozata kelti benned az illúziót, hogy amit látsz, valóság és mozog. Ezt vetíti a gépész a hófehér falra, akarom mondani vászonra. Amikor kikapcsolják a gépet, netán beüt az áramszünet, az izgalmas, fordulatos cselekményekkel teli film helyén egyszer csak üres, fehér vásznat látsz. Csalódás, kijózanodás a javából.

Miután tisztán látod, mi történik a túlfújt lufival és a megszakadó vetítéssel, érdemes továbblépnünk. Mert a nagy kérdés éppen az: veled mi történik ilyenkor? Nem a lufi, nem a vászon a lényeg: te magad. Nyilván megijedsz. Különösen a lufidurranáskor, mert váratlanul ért. Az ijedelemmel szinte egy pillanatban szorítja jeges markába szívedet a csalódás. Ez nem történhet meg, ez nem történhetett volna meg!

Most nézzük meg, mi történik, ha nem lufit fújsz, hanem mestert. Követed, utánzod, majmolod, másolod őt. Kritikátlanul. Mindenben. Ha kiwis camembert sajtot eszeget, te is azt vásárolsz és majszolod. Öklendezésedet a mesterrel való azonosulás torz tévképzetével igyekszed visszafojtani. Ha okádék színű autót vesz, de valami bullshittel megindokolja, te is így teszel. Nem folytatom a sort, mert úgyis érted, miről beszélek.

Beállítod messiásként, oltárra emeled, még ha látod ugyan, hogy botlik és itt-ott gyarló is. Ilyenkor végtelenül kreatív módon mentegeted. Sztárügyvédeket lepipálva gyártasz kimagyarázó ideológiákat, mit miként kéne értelmezni. Ahhoz, hogy össze ne dőljön a légvár. Az azonban nem más, mint egy speciális alakú lufi, tehát durranni fog. Ahogyan korábban megbeszéltük, ez a természete.

Nem akarod látni a bálvány ledőlését. A bálványoknak azonban éppen ez a dolga. A lufi kipukkad, az idol pedig porba hullik. Idő kérdése csupán a „mikor”. Minél később történik meg, annál többet vesztegetsz el. De meg is fordíthatjuk: minél hamarabb csalódsz a piedesztálra emelt mesteredben, annál hamarabb köszöntenek rád a csodás dolgok. Persze nem a vasárnap délutáni séta könnyedségével éled meg.

Pukkan, durran, nullázódik. Végre-valahára megtörténik az, amitől a felszínen tartottál, legmélyebben belül viszont – kimondatlanul ugyan, de – vártál.  Mintha tükörjégen vágódtál volna hanyatt, de úgy, hogy hirtelensége miatt semmit nem tehettél. Nem tompíthattad kezeddel a zuhanást, így most könnybe lábasztóan sajog a farokcsigolyád és kristálytisztán érzed, hogy megremegett koponyádban az agyvelőd. A világ összeomlott, jön a káosz. Vagy mégsem?

A kérdőjelek mindenesetre megjelennek. EZ a kulcspont. Kérlek, nagyon figyelj, mert az egész írás lényege most következik. (dobpergés) Itt érkezik el a letisztulás lehetősége. Nem maga a megtisztulás, „csak” annak lehetősége. Azaz: nem automatikus a folyamat. De miért nem? – kérdezheted félig-meddig jogosan. Hiszen a bálvány ledőlt, a király meztelen, a rózsaolajosnak hitt üvegcséről kiderült, hogy cseppfolyós görényszellentést tartalmaz. Mi akkor a hiba a megtisztulási folyamatban?

A letisztulás „csupán” lehetőség és nem garantált spirituális járandóságod. Megteheted ugyanis, hogy azonnal új gurut jelölsz ki. Más a neve, persze. Módosítasz a sallangokon, valójában azonban vegytiszta jogutódlás történik. A te bűnrészességeddel közreműködéseddel. Tudod, emlékszel, hogy nevezik ezt a társasjátékok világában: „vissza a START mezőre.” Tarts akárhol személyes életjátékodban.

Szétválaszthatod a búzát az ocsútól. Ha kellően erős és elszánt vagy. Ez esetben bizton felszabadulsz és megkönnyebbülsz. És hidd el, tapasztald meg: előbb vagy utóbb, de kétségtelenül megérkezik a hála érzésének pillanata. Amikor megérted, miért is volt olyan jelentős, hogy egykori istenített mesteredben mélységes mélyen csalódj. Ezért éri meg istenigazából. Innentől élheted végtelen szabadsággal, valódi eszmei függetlenséggel az életedet. Hogy ez mekkora ajándék, arra viszont az emberi szó kevéske. Éld meg.

kép: pixabay.com

miként alakíthatod a legnagyobb csalódást tragédiából ajándékká?

A legerősebb megoldóképleted

A legerősebb megoldóképleted

Többet ésszel, mint erővel. A közkeletű mondás azonban nem biztos, hogy valóban szolgál téged. Már ha kritika nélkül fogadod be. Az ész kell. Eszetlenül, agyatlanul ne tégy semmit. Jó, ha helyén az eszed (és ami azt illeti, legfőképpen a szíved) és az agyadat arra használod, amire való: tiszta érzeteid alapján meghozott (jó) döntéseid végrehajtására. De kell az erő.

Erő nélkül nem megy. Lehetsz a világ legokosabb embere. Tudhatod a negyvenkettőt, a világ végső bölcsességét. Zsebedben lapulhat valamennyi, az emberiséget sújtó nyavalya orvosságának receptje. Sz@rt Semmit nem érsz, ha jártányi, moccanásnyi erő nem maradt már benned.

Az erő, a cselekvési, mozdulási, alakító energia jelentőségét gyakran becsülik alá. Ezzel nem mást követnek el, mint a véthető hibák legkapitálisabbjainak egyikét. Mert összemossák az erő alkalmazásának kizárólagosságával. Amikor a kraft az egyetlen és mindenek feletti megoldóképleted. Az eszközök változhatnak, dagadó nyaki erekkel üvöltéstől pofonon át a végletes fizikai erőszakig. Ez azonban mind alacsony szintű erőfitogtatás. Van ám más módja is annak, hogy átitasd tetteidet az alakító-transzformáló tetterővel.

A Mars hétfő délután érkezik meg a Bak asztrológiai jelébe. Ha a Kozmosz áruház lenne, úgy a „megoldás ereje” címkét tapaszthatnánk rá. A benned élő tehetség, inspiráció erő nélkül nem tud testet ölteni a fizikai valóságban. Erre kínál frappáns választ a március 6-án reggelig tartó Bak Mars időszaka. Zárójel: egészen különleges lesz majd a következő jegyváltás, amikor a Vénusszal kéz a kézben lépnek tovább. Erről az együttállásról külön mesét olvashatsz majd a maga idejében, mert igazán megérdemli.

A félelmek, a belső bizonytalanság és a kételyek ellenére megtett lépés erejét érezheted. Magyarul: nem akaszt Superman-jelmezt a gardróbodba. Nem növeszt szárnyakat lapockatájadra (másutt működteted őket úgyis) és továbbra is hat rád a gravitáció. Mégis: energiát tudsz mozgósítani, amivel megoldod az előtted álló képleteket.

A Bak címszavai (fejlődés, előrehaladás; kitartó, állhatatos, de mindig emelő munkálkodás) talán nem slágergyanúsak. Mégis: tartósan szükségesek a méltó emberi élethez. Ebben segít elmélyülni a most induló időszak.

Felismerteti veled, hogy van erőd és bizony, használhatod is. Kezdeményező, emelő, jobbá tevő módon. Lelkesedést ébreszthetsz – belül, azaz önmagadban és kívül, embertársaidban is. De nem bárgyú hurráoptimista módon, mint a sztereotípiák tengerentúli állampolgárai teszik. Valós, igazi értékeiden alapuló bizonyosság és a belőle fakadó tűz hevít. Jó, mi több: kitűnő.

Amit eddig ide-oda toltál, mert túl nagy falatnak tűnt és nem érezted a karjaid végén lógó kezeidben a hozzá szükséges erőt, beúszhat fókuszodba. Ideje elkezdeni, megoldani, befejezni. Mert igen, képes vagy rá. Ha kételkedsz is magadban, ez – már – nem tart vissza az elindulástól.

kép: pixabay.com

bármilyen összetett is a megoldandó, ami rád vár, erőt és összeszedettséget is kapsz hozzá

Hogyan kaphatsz életet megváltoztató erejű motivációt, inspirációt?

Van nálam ez a futás dolog, mint egyfajta bolondéria. Ha érdektelennek tartod, most érdemes elnavigálnod, mert mára a futásról, a motivációról és a rockzenéről mesélek egy aranyosat, ám ez semmi építő tartalommal nem bír. Régebben írtam, hogy a korai tiniéveimben tájfutottam, imádtam, de tizenöt éves koromban a bandázás, a cigire szokás és a grundfoci/kocsmázás miatt abbahagytam – jó sokáig. Az újrakezdés harmincötön túl ért, három kilométeres távval, melynek végén kétséges volt, hogy a tüdőszövetem vajon a helyén marad-e, vagy távozik az orrlyukaimon át. A klasszikus, minden profizmust nélkülöző, szaturnuszi utat járva minden edzéssel két-három villanyoszlopnyival messzebbre futva végül elértem a félmaratoni távot, amit két óra fölötti idővel (2:01:25) teljesítettem éppen a harminchetedik születésnapomon. Örültem, meg persze büszke is voltam. Igazából semmi konkrét cél nem lebegett a szemeim előtt; a futás számomra – akkor – drogként funkcionált. Utolsó munkahelyemre az ott töltött idő végső öt évében döntő többségében biciklivel jártam (déli agglomeráció – Angyalföld, oda-vissza napi 52 kilométer), ez a kondi mellett a szabad evés zabálás lehetőségét és a fülön kiömlő endorfint is adta. Akkoriban nehéz volt felb@szni az agyamat kihozni a sodromból. A szabadulásom után ellenben szembe kellett nézni a kevesebb mozgás elkerülhetetlen velejárójával, az endorfinelvonás tüneteivel. A bringánál időhatékonyabb futás mellett tettem le a voksomat.

A Balaton partján teljesített első félmaratont követően tovább futottam, elmerengve, hogy akár a legendás táv, a misztikus 42.195 méter, a maraton is összejöhetne akár. Na, az lenne csak connemarai, az férfias tett a javából. Ma már hiány mutatkozik legyőzhető és legyőzendő sárkányokból, így a maraton remek – és korszerű – tökösség-demonstráló, egót hizlaló teljesítmény. Bár hittem és bíztam magamban, korántsem voltam biztos benne, összejön a teljesített maratoni verseny. Itt már – a profizmus szellemében – edzéstervvel, tudatosan készültem, ezúton is mondva köszönetet Richard Nerurkar remek könyvének (Maraton mindenkinek). A verseny, milyen érdekes, ismét a Balaton partján köszöntött rám egy végtelenül szeles márciusi kora reggelen 2018-ban. Végig szembeszélben, gyengécske idővel, de lefutottam. Maraton kipipálva! A pihenés hetei után még nem kezdtem el az új célokon töprenkedni, mikor egy kedves barátomtól kölcsönkaptam pár futómagazint. Be kell valljam, önmagamtól nem veszek ilyen újságot, mert nem tartom annyira hasznosnak, amennyibe kerül és nem a nominális vételára miatt. Akadt olyan példány, amit kiolvasva semmivel nem éreztem magam többnek. Zárójel: ifjabb koromban lelkes folyóirat- és magazinolvasó voltam, korszerűtlen rockerként több tíz kiló Metal Hammert őrizgettem masszív banánosládákban sokáig a kilencvenes évek középétől kezdődő időszakból.

Az egyik újságban szembe köszönt egy interjú Lukács Lászlóval, a Tankcsapda frontemberével. Zenészként zsenge tinikorom óta követtem a munkásságát, szerettem zenéjét és csodáltam szókimondó, frappáns, időnként vaskosan megfogalmazott szövegeit. Nem bálványoztam, én inkább a fémesebb hangzásra voksoltam a hazai mezőnyből az Ossian-Pokolgép-Lady Macbeth vonalon. Azt ugyan hallottam, hogy Lukács László fut, de nem különösebben foglalkoztam vele, ahogy ejtőernyőzésével sem. Hadd csinálja, én meg sokáig horgásztam, kiskölökként repülőgépmaketteket ragasztgattam; mindenkinek vannak vezérhangyái. Ez a magazin azonban sorsfordító adatot tolt az orrom elé a riportban: hősünk ugyanis elmondta, hogy a legjobb félmaratoni ideje 1 óra 38 perc 57 másodperc. Hoppá. Mindezt negyvenkilenc (49 !) évesen, egy olyan pályán, ahol ritka az absztinens, nyers vegán, minden életterületén makulátlan egészségben élő ember. Hoppá még egyszer. Nab@zmeg. Ha ő megcsinálta ilyen előzményekkel, ennyi idősen, akkor nekem ugyan mi a kifogásom egy ilyen időeredmény ellen? Igen, jól sejted: nem lehetett semmi. Kettőnk közt egy jupiteri kör a születési idő különbsége, nehogy már képtelen legyek egy ilyen eredményt összefutni. Talán érzed a sorok között, megemelkedett a pulzusom, kitágultak az orrlyukaim, szagot fogtam. Itt a várva várt motiváció! Rádöbbentem: most az a helyzet állt elő, hogy a motiváció maga az, hogy nincs és nem is lehet kifogásom.

A maratonról tudtam, nem az én távom, nekem túl hosszú, unalmas és – meggyőződésem szerint – nem erre a fajta igénybevételre teremtették az embert. Az agár, az más, meg a gepárd is. Ennek ellenére piszkált a legendás táv négy órán belül történő teljesítése, erre építettem egy bő fél éves felkészülést és sikerült is 3 óra 49 perc 55 másodperc alatt egy irdatlan tömegrendezvényen lefutnom. Szusszanás, pihenés, a „soha többet maratont!” fogadalom megtétele, majd irány a gyorsulás féltávon. Itt már erősen specifikus edzéstervet követtem, kifejezetten tempóra kihegyezett félmaratonra szólót, ennek meg is lett az eredménye a tavalyi esztendőben, a vágyott időnél jobbat futottam áprilisban (1:37:29) és szeptemberben (1:34:57 – 4:30 min/km sebességgel). Mindkét alkalommal a helyi versenyem érmeitől búcsúztam el a lezárások miatt, de eb bánja; az eltelt évek ébresztettek rá, hogy a futás ugyan az egó máját is hizlalja, de nem ez az elsődleges célja. Az örömködés után eszembe jutott Lukács Laci – itt már Laciztam magamban, mert azt éreztem, futás szempontjából pariban vagyunk, a jobb időeredményem nem azt mondatta velem, hogy „na, lenyomtam az öreget,” hanem jóleső elégedettséget árasztott, fiatalabban illett picit gyorsabban szednem a lábaimat. Ezúton fejezem ki a hálámat egy tudattalan, de a határaimat kitágító, korlátaimat, kishitűségemet legyőző motivációért. Ígértem az elején, hogy nincs nagy megvilágosodás, sem tanulság, de ha mégis meg kéne egyet neveznem, mert csőre töltött pisztolyt szorítasz a halántékomhoz, úgy azt emelném ki: találd meg, a Te életedben ki, mi, mivel és hogyan inspirálhat – akár a legváratlanabb helyről előbukkanva – valami extra teljesítményre, amivel többé és jobbá válsz. Nem csak a sportban.

 

képek: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest