Mit hoz a Bikába lépő nap?

Vasárnap délutántól a Bika asztrológiai jelében folytatja égi útját a Nap. A második tavaszi jegy fix, földes elemű; az anyagban való teremtés és termékenység mintázatát képviseli. Az emelkedés és termékenység testesül életünkben; még akkor is, ha pillanatnyilag a jogi keretek némileg korlátozhatják is a mozgásunkat. Fontos tudatosítani, hogy ez csak a fizikai testünk helyváltoztatására hat ki; a lelkünk és a szellemünk szabadon járhat-kelhet, de még inkább: szárnyalhat. Emlékezzünk: az anyag termékennyé tétele a legszebb és legmagasabb minőségek vezérlete alatt áll a Bika cikkelyében. A névadó csillagkép a Tejútra, az Istenek útjára tekint. A Bika legszemléletesebb megjelenítése a földművelés, természetesen nem az iparosított, nagyüzemi formájában. A földdel, mint szentséggel való együttműködés teszi élővé, termékennyé és az embert és gyermekeit tápláló közeggé a természetet, a földet. A nemes, valódi elv annak a csodának a megélése, hogy a földműves a talajt mechanikai módon munkálja, magot vet, gondozza, de a növény, a magból szárba szökkenő csoda hatáskörén kívül, azon túl és fölül van: az isteni folyamat.

Minden ilyen elv alapján földet művelő ember emiatt a vegytiszta hálát is képes érezni és áramoltatni. Bika Nap idején számos hasonló, magas keletkezésű, termékeny gondolat érkezik életünkbe; csak rajtunk áll, mennyit csípünk el és – főleg! – mennyit valósítunk meg belőle. Széppé, élővé, harmonikussá tenni az anyag világát – erre inspirál a most következő időszak. Engedjük, hogy áramoljanak és érkezzenek a termékeny sugallatok és ültessük át őket az anyag világába. Ha tehetjük, a lehető legtöbbet működjünk együtt „anyaggal,” legyen az kelt tészta, zsíros, fekete föld, krumpli, amit éppen pucolunk. A vénuszi elv, mint uralkodó szellemiség a szépség és a szerelem erőit is meghívja, így az ölelés is Bika-ösztönző.

kép: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest