Így szabadulhatsz meg a spirituális függőségtől

Így szabadulhatsz meg a spirituális függőségtől

A mai poszt témája a függőség, elsősorban spirituális értelemben. A négy sarokpont:

mit jelent,

hogyan tudod felismerni,

milyen veszélyekkel jár,

hogyan tudsz kitörni belőle.

A függőség hármas definíciója:

  1. Beteges szenvedély; leküzdhetetlen belső kényszer egy ártalmas szer fogyasztására, egy káros szokás művelésére.
  2. Rászorulás segítségre; más személy vagy szervezet támogatásának kényszerű elfogadása, amely nélkül egy személy nem tudna önállóan megélni.
  3. Alárendelt beosztás; más hatalmától, parancsától függő állapot.

forrás: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/F%C3%BCgg%C5%91s%C3%A9g

A meghatározás első pontjának első részével most nincs dolgunk. Ide tartozik a közismert sor: alkohol, nikotin, drog, szex, kapcsolat, szerencsejáték, munka és sok egyéb, „klasszikus” függőség. A mi szempontunkból a „káros szokás művelése” az 1. pontból, valamint a 2. és a 3. érdekes. Hadd mutassak egy képet hozzá:

Tanulsz biciklizni. Már egész jól megy, egyre kevésbé van szükséged a két segédkerékre. Érzed, menne azok nélkül is. Jó-jó, nem kell letámasztanod a lábad, de az a két kis műanyag vacak csak visszafog. Mikor nyerted el a szabadságodat? Amikor édesapád fogta a csavarhúzót és megszabadította a bringádat a régi segítőtől, aki újabban már csak koloncként akadályozott. Igen, billegtél, bucskáztál, imbolyogtál. Eleinte. Megeshet: el is dőltél. Még az is lehet, szereztél pár sebet. De soha többet nem kellet visszaerősíteni, mert kinőtted, (ebben az életeben örökre) magad mögött tudtad a szárnyra kapás stációját. Ez az aktus három-öt éves kor között jellemző. Sokan a nyolcadik, kilencedik ikszben is tekernek – pótkerekek nélkül. Ha megy a kerékpáron, miért működne másképp a spiritualitás világában?

Nem kell egyedül botorkálnod.

Nem kell minden segítség nélkül eligazodnod egy önálló világban.

Nem kell saját károdon felfedezned például, mi a különbség ezotéria és spiritualitás között.

  1. Mit jelent a spirituális függőség? Egzakt meghatározás helyett ilyesmikre érdemes odafigyelned:

más mondja meg, hogyan kéne érezned magad/minek jött el az ideje/miről milyen véleménnyel kéne élned,

más áraz be, hol tartasz, mire vagy hivatott – egyáltalán – ki vagy, kivel barátkozhatsz,

attól, amit más mond és rád erőltet (azaz hagyod magad), egyre kevésbé érzed, hogy szabad vagy.

Ha ebből a háromból ez-ez klappol, akkor érdemes hegyezned a füled. Mert belesétáltál. De jó hír: van kiút. Mindenkinek, neked is. És igen, sose késő, neked se, most se.

  1. Hogyan ismerheted fel? Egyre kevésbé vagy el írások, videók, a „mester” véleménye nélkül, hogy mi mit jelent. Apropó, mester: régebben írtam arról, hogy ahol a mester, ott megjelenik a mesterkedés. A linkelt írásban fel tudod eleveníteni, forrással együtt. Nem vagyok ellenére, hogy legyen olyan ember, emberek az életedben, akikre azt szokás mondani: mester. De! Ideig-óráig. Kísérjen és támogasson, ha úgy van, adjon támpontokat, amivel nyílhat a szemed, élesedhet a látásod. Erre kitűnő. Zárójel: jó, ha csalódsz benne. Ellenben soha, de soha ne kerülj függő viszonyulásba, a szó egyik értelmezésében sem, még ha a kísértés elefántnyi is.

Bárki bármit ír, mond, az nem szentírás. Amit én írok, természetesen az sem az. Mindig kanyaríts egészséges kérdőjelet, ami nem gyanakvó tamáskodás, csupán az éber szellem jelenléte. A cél: ne legyen függőség. A mester nem gazda, nem földesúr, nem pásztor. Te pedig nem vagy tulajdon, sem jobbágy, még kevésbé birka. Az emberi testben élő segítő-támogató energia jó, de kezeld a helyén, még ha a mély hála miatt ez nem mindig habkönnyű. Manapság az ilyen törekvések általában erős ellenszélre találnak, de sebaj. Annál nagyobb az értéke, az pedig elvehetetlenül a tiéd.

Most ki fogom húzni a gyufát, de vállalom. Női körök. Reneszánszát, divatját éli, amivel – önmagában – semmi baj. Sőt. Pár dolgot azonban jó tudnod. A kör, mint olyan, a Nap jele. Központi csillagunk szimbóluma egy kör, benne, középütt egy ponttal. Teljesség, kiteljesedés. Amúgy pedig: abszolút és vegytisztán férfi minőség. Nyilván: ahogyan a Hold és a Vénusz is minden egyes férfiban ott munkálkodik, így valamennyi hölgyben is van több-kevesebb Nap-ság. Mire érdemes odafigyelned?

A kör soha, semmikor ne zárjon be. Adja meg, kínálja fel a teljességet, de nem válhat börtönöddé. Egy ellenpont, mert a csillagos égen ott a be nem zárt teljesség formája is. A Serleg (Crater, de Kehelynek is hívják) két, egymásnak hátat fordító, középütt összeillesztett félkörbe (azaz félgömbbe) gyűjti az örök élet italát. Teljesség, de nyitott – felefelé és lefelé egyaránt, ezzel téve elérhetővé a végtelen döntési szabadságot. Ha feszít egy kör energetikája, csak gondolj a Serlegre – és tedd fel a kérdést: vajon valóban helyed van még itt?

Legalább három ember. Ennyi minimum kell egy körhöz. Az egy az egyén. A kettő pár. Három vagy több ember együtt tud kört alkotni. Jellemzően azért egy triónál többen gyűlnek össze önismereti, női kör égisze alatt. Az ember egyik alapvető tulajdonsága a változás. Amíg él, változik, addig ember. Utána már csak holttest, halott, de még akkor is változik (ezért kell például a nyitott koporsós temetéseknél megborotválni a férfi elhunytat, mert napok alatt derekas borostát növeszt – holtában).

Egy körben ritka, hogy minden résztvevő/tag végig, egyszerre, egy ütemben fejlődjön. Olyan ritka, hogy az életszerűtlen.

Az önismereti kör nem

hagyományőrző egyesület,

szurkolói klub,

hímzőegylet.

Ezeknél ugyanis szinte mindegy, milyen a humán háttér. Az önismereti kör célja az együtt fejlődés. Ez abszolút rendben van, de kerüld el, hogy azt hidd, hűségeskü köt. Mármint valódi. Van úgy, hogy be kell lépned egy körbe, de az is legalább ennyire egyértelmű kell, hogy legyen, amikor felvirradt a kiszállás pillanata. A bölcs (kör)vezető tudja ezt. Tudja és segíti – és nem sértett önérzettel durcizik. Kör: befogadás és elengedés. Igen, kicsit hasonlít a majális körhintájára, csak itt – optimális esetben – nem körbe-körbe pörögsz, érdemi haladás nélkül, de beleszédülve. Tudnod kell, mikor érkezett el a pillanat. Ha ez megy, nem tudsz függőségbe kerülni.

  1. Milyen veszélyekkel jár a spirituális függőség?

Elbizonytalanodsz, tudsz-e egyáltalán önállóan dönteni. Mintha megkérdőjeleznéd, hogy felnőtt létedre képes vagy-e segédkerekek nélkül biciklizni. Ebből ered a legordasabb rákfene: a kiszolgáltatottság. Ami csorbítja a létezésed minőségét; emberi voltodra csúszik rá – páros, nyújtott lábbal. Csak itt nincs spori, hogy azonnal villantsa a piros lapot. Azt neked kell kiosztanod.

  1. Hogyan tudsz kitörni?

Felismered. Érdemes visszagörgetned a 2. ponthoz, ami éppen erről szólt. Amint felismerted, elismered. Elismered, azaz – önkéntelenül is – felállítod a diagnózist, tehát már nem akarsz kapálózva tagadni és kimenekülni a kellemetlen szituációból. Gratulálok, innen nyílik reális nyerési esélyed! A következő lépések pedig sziklaszilárd eltökéltséggel végrehajtva sikert hoznak. Spirituális függőséged jellegétől, mélységétől és milyenségétől függően elnyesed a fojtogató szálakat. A beáramló oxigén többleterőt ad. Csak arra fókuszálj, hogy erősödik-e a szabadságod? Eleinte megeshet, hogy bizonytalankodsz, de nem teszel mást, mint édesapád, hosszú évtizedekkel ezelőtt. Ha hátranéztél volna, ott állt, kezében csavarhúzóval, segédkerekekkel és mosolygott, hogy végre önállóan tekersz. És igen, az arcán talán örömkönny is folyt, de a büszkeség biztos, hogy sugárzott róla.

Ez vár rád. Hajrá!

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Nagykorú leszokásom margójára

Pár napja, 2020. július 26-án ünnepeltem – napra pontosan – egyik fő életeseményem nagykorúvá válását, ez pedig a dohányzásról való leszokás. A történet egészen korán vette kezdetét, még 1995-ben. Középiskolai délutánok és reggelek, aki füstöl, vagány. Naná, majd én nem leszek az: bár csípte a torkomat és nem ízlett, rákaptam a pöfögésre; rövid időn belül pedig az egész ízére, szertartásosságára.

Sokakkal ellentétben imádtam dohányozni, szerettem rágyújtani, fújni a füstöt (különösen télen a „gyárkéményeket”). Igazi cigi-ínyencként jártam a trafikokat (akkor még a klasszikus értelemben vett formájukban működtek), vadásztam a különlegességeket, a zárjegy nélkül becsempészett kuriózumokat. Kevés fajta lehetett, amit kihagytam. Megvolt az erős korszak (előbb szűrős fekete Gitanes, később „mezítlábas” „Caporal,” mint Rejtő légósainak), majd a mentolos évek is – egyszóval nem maradt bennem hiányérzet.

Kilenc hónapos sorkatonai „szolgálatom” jelentette a fogyasztási csúcsot, akadt nap, mikor hét (7) doboz ment le a tüdőmön 24 órás semmit őrzés közben. Leszerelés után pár hónappal elindult estin a főiskola, majdnem napra pontosan dolgozni is kezdtem, így füstszűrős barátomhoz egyre erősebb érzelmi szálak fűztek. Faludy György Villon-kötetében lelhető Haláltánc balladájának ihletése szerint: „az évek szálltak, mint a percek” és következett a diplomaosztó, egészen pontosan 2002. július 12-én.

Ekkorra már rég sárgállott jobb kezem hüvelyk-, mutató- és középső ujja és buzgón lihegtem egy-két emelet lépcsőzés után – mindezt kora huszonévesként, ami, valljuk meg, gáz. Száz szónak is egy a vége: meghoztam a döntést, elég a cigiből. Úgy tartják, hét év után válóidőszak jön, pont ennyi ideje füstölögtem, nosza. A diplomázás remek alkalom, amúgy is korszakváltásként tekintettem rá, nagy tervekkel magam előtt, amibe füstfelhő nélkül terveztem belépni. A nagy napot azért 26-rá tűztem ki, hogy az oklevél átvétele után még két hetet bulizhassak önfeledten pöfékelve.

Igen, az volt a terv, hogy két hét után este leteszem a bagót és nevermore amúgy hollósan. Csömörig szíttam magam a végén, majd aludni tértem július 25-én este. A másnapi kelés fura volt, a tejeskávém mellől hiányzott persze a cigi. Máig nem értem, akkori énem miből merítette az állhatatosságot, amivel végig tudtam vinni a tervet. Volt ugyan buli, ahol tarháltam cigit és pöfögtem – szigorúan tüdőzés nélkül -, de ez a vadhajtás hamar elholt.

Elvonási tünetekkel, pótzabálással ugyan, de elköszöntem azonnali, radikális módon kamasz- és ifjú felnőtt korom meghatározó szenvedélyétől. Ennek most volt 18 éve, azaz nagykorú a leszokásom. De miért is írtam le mindezt, túl azon, hogy semmi hírértéke nincs saját magamon kívül? Lásd és tudd: neked is megy, ha vágysz rá. Ha az a tévelygő valaki, aki a soha nem vágyott, azonosulást sem akkor, sem később nem kiváltó diplomával a zsebében képes volt megtenni, te is meg tudod.

Hidd el, nem lennék újra annyi idős. Tudatosságom akkoriban valahol a varangy segge sejhaja alatt pislákolt, még bőven futottam a megfelelési köröket, ennek volt az a bizonyos okelvél is ékes tanúbizonysága, ahogyan akkori munkahelyem is. Mégis, mi hajtott? A vágy. A vágy, hogy visszaszerezzem az uralmat életem egy szegmense fölött, ne kopogó tüdőm és nikotin-elvonásom ébresszen pulykaméreg-indulathullámokat.

Vágytam a vitálkapacitásra, lépcsőzni, túrázni sípoló tüdő és fulladó érzés nélkül (itt azért a szégyenérzet is fűtötte a vágyódást…). Ha él benned vágy, menni fog. Ha nem él, akkor pedig élvezd adott szenvedélyedet és ne mérgezd még bűntudattal is a vele töltött idődet. A függés ilyen: vagy van, vagy nincs.

kép: pixabay.com

dohányozni márpedig jó dolog – abbahagyni még jobb

Mesterek és mesterkedés

Egy tanítómtól hallottam a következő gondolatfutamot: óvakodjunk a mesterektől, mert ahol megjelenik a mester, ott megjelenik a mesterkedés is. Másik gyöngyszeme pedig a következő: csak a fizikai testben élő mesterekkel legyetek óvatosak!

Jelen korunk a változás, a képlékenység csodája, régi eszmék kőszirtjei omlanak, új szelek fújdogálnak és soha eddig ennyi mester, tanító és guru nem tapodta a Földet, mint manapság. Szögezzük le, hogy nincs se rossz, se hamis mester; aki úgy véli, ilyennel hozta össze a Sors, az gondoljon mélyebben bele, mert csak a számra szükséges tanítást szállították neki, amit esetleg – még – nem ért.

A spiriguru-dömping velejárója a függőség; minél jobban tisztelünk egy mestert, minél jobban bízunk benne, annál inkább hajlamossá válunk az ő – nyilvánvalóan csalhatatlan és tévedhetetlen – ítéletétől függően megtenni vagy meg nem tenni dolgokat. Mindezek közben az önállóságunk kezd eloldalazni mellőlünk, ő avanzsált második számú dudássá létünk csárdájában.

Fontosak életünkben a mesterek és tanítók, mert adott területeken irányt tudnak mutatni, fel tudunk rájuk nézni, de ne tekintsünk rájuk orákulumként. Olyan csodálatosan szerkesztette meg a Teremtő ezt az univerzumot, hogy a hétmilliárd embernek hétmilliárd mestere is van: mindenkinek saját maga saját felsőbb énje, isteni önvalója. „Külsős” mesterektől kaphatunk ajándékokat, de mindannyiunknak magunknak kell összegyúrni a sok csomagból azt, ami itt és most előre visz bennünket. Nincs a földön olyan mester, aki univerzálisan mindenben tökéletesen megfelelne bárki egyéni létezőnek, mazsolázni kell: innen is egy kicsit, onnan is egy kicsit; mint a mozaikkép kirakásakor.

Képzeljük el, hogy tudunk járni szépen, még ha néha megbotlunk és elesünk is, de azért így-úgy elérjük, amit szeretnénk. Felfedezzük, hogy botra vagy mankóra támasztva ideig-óráig stabilabban állunk, gyorsabban lépdelünk és hamarosan már le se akarjuk rakni a gyógyászati segédeszközt, miközben szép észrevétlen sorvadunk. Ráadásul a mester nem is igazi mankó életünkben, hanem gumimankó, minél inkább rá akarnánk támaszkodni, annál kevésbe segít rajtunk, nem számíthatunk rá.

Nehezebb és fárasztóbb látszatra az önedzés útja, ahol saját életünk szuverén mesterévé válunk, de egyenes gerinccel, kihúzott háttal, önmagunk valódi mestereként érhetünk legkönnyebben célunkhoz. Higgyük el, ott él bennünk az a bölcs, akire szükségünk van, ha pedig még szunyókálna, fogjunk hozzá felébreszteni.

 

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest