Nem tudom. Azért, mert nincs egzakt, jó válasz. Ha megengeditek, kifejtem a saját tézisemet, mert felmerült, hogy érdemes itt is egy kicsit körüljárni (lassanként azt is terjeszthetném, hogy körző volt a jelem az oviban, pedig ezzel szemben… kitaláljátok kommentben?).

Amíg fizikai testben élünk, maga a test, a benne élő lélek és a „csatolt” szellem bizonyos mértékben alakítja-torzítja a beeső fényt. Jó esetben ez prizma-effektus, azaz a fentről kapott világosság talán még színárnyalatokkal is gazdagodik, de soha nem változatlan formában megy tovább. Ha valaki a csillagok világáról ír, nem tud teljes mértékben elvonatkoztatni saját értékrendjétől, hiszen ez egy olyan szent és nemes minőség, amiről lehetetlen száraz tárgyilagossággal írni, mint mondjuk az állam- és jogelmélet (hallgattam két féléven át…) tételeiről.

A csillagok világának tanulmányozása nem egzakt tudomány. Vegyünk egy szemléletes példát a legegyszerűbbekből: egy neptunuszi érintettségről igazság leírni, hogy ködösítés, részegeskedés és drogos mámor várható. Az is igazság, ha azt állítom, csodás meditatív élmények várnak ránk lelkünk alsó-belső rétegeiben, ahol az istenek muzsikáját hallhatjuk meg; minél mélyebbre szállva egyre magasabb és tisztább módon.

Mind a két állítás passzol, a különbség csupán az alacsony vagy magas szintekben mutatkozik. A beszélő őszintén írhat, attól függően, hol tart. Nyilván nem cél és nem való – véleményem szerint – az alacsony szintek eljövetelével riogatós-félelemkeltő népszerűségre hajtani.

Miután az első rostáláson túljutottunk és kihullottak az alacsony szintek, láthatjuk, a magasakról is sokan sokféleképpen írnak és ez így jó. Hidd el, baromi unalmas lenne betűről betűre ugyanazt lepötyögni nap nap után minden csillagfürkésznek. Itt lép képbe az egyéni szűrőrendszer. Mivel másé nem az enyém, így arról nem írhatok hitelesen, de a sajátomról igen.

Imádom megtalálni a „kis színeseket,” az apróságokat, amik érdekesebbé, izgalmasabbá teszik a nagy képet. Sajátos nyelvezetet használok, a rám jellemző stílus itt-ott unortodox, szeretek viccelni és a felmenő ági hölgy rokonaimat habozás nélkül jelölném meg ellenértékként egy-egy poén adásvételi szerződésében. Akivel találkoztunk már személyesen, megerősítheti, hogy akár konzultáció, elemzés során; előadáson, workshopokon meg pláne imádok poénokat elsütni, de nem öncélúan.

Az ilyen humorszikrákhoz kötött égi helyzethez, a spirituális mondanivalóhoz kötődik a nevetés és jobban, mélyebben emlékszel majd rá. Más kérdés, hogy – személy szerint – képtelen lennék szárazan és unalmasan beszélni, így nem is törekszem erre. Imádok szerepelni, imádok beszélni és majomkodni, de soha nem a csillagok világának rovására; annak a magasztos tartalomnak legfeljebb illusztrálását szolgálhatja a vicc.

A spirituális ember alá kell rendelje az egóját, nem pedig megtagadni önlényegiségét – ez a legfontosabb. Elég rugalmatlan vagyok ezen a téren és tartom, hogy ha valaki nem kompatibilis ezzel a stílussal, nem vagyok az ő embere, de ez nem is célom (évekkel ezelőtt olvastam egy facebook-bölcsességet: nem vagyok én nutella mogyorókrém, hogy mindenki szeressen).

Évről évre több és több remek asztrozófus végez és hál’Istennek egyre többen publikálnak – mélyen hiszem, mindenki megtalálja a számára szimpatikus, korrekt és megnyilvánulásaiban is kompatibilis illetőt. Akit zavar, hogy időnként áthúzva odatrottyantok odapottyantok egy-egy káromkodást, javaslom, inkább mást olvasson. Hiába ír nekem emiatt, a fentebb bevallott rugalmatlanságom miatt nem fogok változtatni és szalonképesedni (már ha van ilyen szó).

A saját stílus legyen ilyen vagy olyan, soha nem torzíthatja az égi kottát. Olyan csillagmuzsikát kell játszani, ami méltó – hiszen fentről érkezik -, még ha nincs két egyformán bazseváló asztrohegedűs. Az egyéniség nem alacsonyodhat verbális maszturbációba, az öncélúság megjelenésekor veszti el a spiritualitást és a méltó közvetítő közeg képzeletbeli címkéjét az illető. Ez az igazi felelősség, ami nem teher, hanem könnyebbség. Uff.

kép: pixabay.com

az égi kotta adott: minden csillagfürkész belőle muzsikál

ami eltérő: a “hangszer,” a stílus, amivel ír a kozmikus történésekről