Mennyire rendelje alá egóját a spirituális ember?

Nem tudom. Azért, mert nincs egzakt, jó válasz. Ha megengeditek, kifejtem a saját tézisemet, mert felmerült, hogy érdemes itt is egy kicsit körüljárni (lassanként azt is terjeszthetném, hogy körző volt a jelem az oviban, pedig ezzel szemben… kitaláljátok kommentben?).

Amíg fizikai testben élünk, maga a test, a benne élő lélek és a „csatolt” szellem bizonyos mértékben alakítja-torzítja a beeső fényt. Jó esetben ez prizma-effektus, azaz a fentről kapott világosság talán még színárnyalatokkal is gazdagodik, de soha nem változatlan formában megy tovább. Ha valaki a csillagok világáról ír, nem tud teljes mértékben elvonatkoztatni saját értékrendjétől, hiszen ez egy olyan szent és nemes minőség, amiről lehetetlen száraz tárgyilagossággal írni, mint mondjuk az állam- és jogelmélet (hallgattam két féléven át…) tételeiről.

A csillagok világának tanulmányozása nem egzakt tudomány. Vegyünk egy szemléletes példát a legegyszerűbbekből: egy neptunuszi érintettségről igazság leírni, hogy ködösítés, részegeskedés és drogos mámor várható. Az is igazság, ha azt állítom, csodás meditatív élmények várnak ránk lelkünk alsó-belső rétegeiben, ahol az istenek muzsikáját hallhatjuk meg; minél mélyebbre szállva egyre magasabb és tisztább módon.

Mind a két állítás passzol, a különbség csupán az alacsony vagy magas szintekben mutatkozik. A beszélő őszintén írhat, attól függően, hol tart. Nyilván nem cél és nem való – véleményem szerint – az alacsony szintek eljövetelével riogatós-félelemkeltő népszerűségre hajtani.

Önismeretről és hajókról

Az utunkat járjuk mindannyian, ki ennél, ki annál a kilométerkőnél baktat, bukdácsol vagy szalad. Igyekszünk, gyűjtjük a tudást, ami segít előrejutni, tanulunk, képezzük magunkat és rengeteg szuper módszert sajátítunk el, amivel segíthetünk másokon vagy magunkon.

A legnehezebb, legkeményebb munkát mégis oly’ szívesen napoljuk, toljuk, húzzuk és halasztjuk, bár a lelkünk mélyén tudjuk, hogy e nélkül minden más egyenértékű vagy olcsóbb a hajítófánál is. A valós, igazi önismeret az alap, ami nélkül hiába megyünk bármerre, soha nem érünk célt, mert se térképünk, se iránytűnk nincs. A tengeren hányódó hajó „bőrében” találjuk magunkat, akárhány csomóval hasítunk a vízen, amíg nem tudjuk a tenger nevét, a saját aktuális pozíciónkat, csak céltalanul lebegünk, kockáztatva a hajótörést, zátonyra futást.150708hajo150708kavics (tovább…)

Pin It on Pinterest