Az önbíráskodásról

Az önbíráskodásról

Imádom a jeget, legyen szó korcsolyázásról, vagy egy tündöklő jégcsapról, amin megcsillan a szűrt napfény, esetleg kockaformáról egy fűszeres paradicsomlében úszva, forró július délután, dongódöngés közben. A vékony jéggel már óvatosabban érdemes bánni, különösen, ha rá akarsz merészkedni. Ma pont ezzel a körültekintéssel szállok jégre; a téma kényes, ez pedig nem más, mint az önbíráskodás-ítélkezés-igazságszolgáltatás hármasának csócsálása. Csócsálása, írom, mert hidd el, a frankó nincs birtokomban. Inkább kérdéseket dobálok, mint egy belevaló adogató játékos. Jöhet az első labdamenet? Amikor megszülettél, a csillagos égen valahol ott tündökölt a Jupiter, ennek pedig egyenes folyománya, hogy helyet kapott születési képletedben; valahol, valamelyik életházádban ott csücsül. Ez nem baj, sőt – egyszerűen csak tény. Így vagy úgy, ilyen-olyan formában, de él és működik az igazságérzeted. A különbözőségek – egyik – oka a planéta „holvansága,” de olyan ember még nem született e földön, akiből hiányzott volna az erkölcs, az igazság és a törvény fontossága – legfeljebb a kalibrálás és a viszonyítás tér el, időnként homlokegyenest. A jupiteri igazság- és törvényeszmény alapvetően a kozmikus minőségekkel hangoltatott össze, ezt az alapbeállítást alakítjuk, gyúrjuk idővel a magunk képére. Előbb vagy utóbb szembesülsz azzal, hogy a te igazságod és a társadalom jogrendszerei (polgári, büntető, eljárási) által kínált „szolgáltatások” között egyre szélesedő és mélyülő szakadék tátong. Ráébredsz, hogy – bár névleg igazságszolgáltatásról beszélnek, ezt pingálták a díszes zománctáblákra az oszlopos lépcsősorú, komor épületek bejáratánál – szó nincs igazságról. A tetteket a jog szerint bírálják, az eljáró iparos, a bíró legfeljebb a diktafont kikapcsolva, mintegy szerepéből kikacsintva, amúgy magánemberesen mondja némi együttérzéssel, hogy megért, igazad van, de az ő kezét köti az írott jog és nem ítélhet másképpen, mint ahogy tette. Jogszerűen, ám – gyakorta – igazságtalanul. Ez – amint te is látod nap nap után – nem elszigetelt eset; mondhatjuk, gyakorlat. Kérlek, tekints el attól, hogy Piton professzor kéttekercses házidolgozatához mérhető terjedelemben írjak aktuális példákat, csak a fősodratú sajtóból citálva. Te magad is utána tudsz járni.

Az idő telik, a békák csúsznak a nyelőcsöveden és egyszer csak eleged lesz, besokallsz. Beépített Jupitered vészcsengője riaszt, ez így nem mehet tovább. Felidézed Charles Bronsont, amint felejthetetlenül barázdált arcával áll bosszút a csúnya rosszfiúkon és szerez elégtételt, amit más nem adhatott meg neki. Bebizonyította celluloidon megőrzött munkássága, hogy ne várj másra, vedd a kezedbe az ügyeket, ha az igazadról van szó. Itt ébred fel benned a kételkedés: várjak-e a tökölődő bíróságra? Egyáltalán eljut-e oda az ügy, vagy a kényelmes ügyészség ejti a vádakat? A következő lépés fogalmának definícióját a wikipédiáról másolom ide, szokásosan dőlt betűkkel: „Az önbíráskodás (nemzetközi szóval vigilantizmus) a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a törvény nem, vagy nem megfelelőképpen büntet.” Viszonylag pontos meghatározás. Az igazság és jog – természetellenes – szétválása okozza az önbíráskodás felerősödését; tüzet ad a vágynak, hogy rendezzük a tartozásokat, mégpedig valós értékük szerint. A kérdőjelek itt kerekednek ki: vajon ki ítéli meg, hogy mi az igazság? Elképzelhető, hogy a te Jupitered másképpen működik, mint az elkövetőé? Ő bocsánatosnak látja almát lopni a kertedből, te elásnád őt, hiszen lopott, megkárosított – ki mondja meg, melyikőtöknek van igaza? Már tudod, egy fórum nem, az pedig a bíróság. Gondold végig: vajon képes vagy-e érzelmek nélkül, hideg fejjel, tényszerűen önbíráskodni? Ugyehogy? Az egész jelenség cementdús betonalapját érzelmekből öntötték az igazságtalan jogrendszer által zsaluzva és vasalva; pont ez adja meg szilárdságát, tökön-babon keresztülcsörtető vágyát, tüzét. Amikor pedig ilyen vektorú és ennyire intenzív érzelmek hajtanak, tényleg felettes (jobbik) éned szerint működsz?

Sem én nem várom el tőled, de te magad se követeld, hogy Teréz anyához, netán a tibeti szerzetesekhez kelljen mérned és hasonlítanod magad. Oka van, hogy ide születtél, ebből kell főznöd, amid rendelkezésedre áll. Talán soha nem fogod olyan magasról szemlélni a történéseket, hogy kihúzhasd az ítéletesség méregfogát. Talán léteznek olyan tettek, melyekre soha, semmilyen körülmények között nem találsz mentséget vagy kifogást. Félig igazad van, mert jelen életet nézve ez valóban megeshet. A jellem ereje és a távolbalátás képessége szükségeltetik, hogy valóban őszintén ne akard a vérét venni egy-egy kirívó bűncselekményt elkövető szülöttnek. Ehhez nem csak látnod, megértened is szükséges, hogy nem ok és előzmény nélkül való, amit tett, bár te – a szemeddel – csak a mostani kört lát(hat)od. Talán egy korábbi élet során ő játszotta el az áldozat szerepét, majd a túloldalon – kiértékelve az előző előadás élet tanulságait – megbeszélték, hogy most szerepcserével jönnek ki a következő felvonásra. Ennek ellenére emlékezz: ember vagy, az önérzeted szerves részed; amit sokan szajkóznak, hogy „leölöm az egómat, mint disznót januári hajnalon,” óriási baromság. Nem legyőzni, hanem integrálni és a szolgálatodba állítani kell érdemes. Olyan részeid működnek, melyek ragaszkodnak az azonnali fizetséghez pro és kontra. Légy vele tisztában. Amennyiben eddig eljutsz, ha tisztába tudod tenni, hogy léteznek számodra láthatatlan és a te szemszögedből nem kirajzolódó szálak, úgy könnyebb megértened a legelborzasztóbb cselekményt is. Engedd meg, hogy – az előző mondatban írtaknak látszólag ellentmondva – érzelmeket kavarjon benned. Itt azonban nyúlj a folyamatba, állítsd meg, mielőtt (akár képzeletben, akár valóságosan) lincselni indulsz. Emlékeztesd magad tudatosan: nem a te zsebedben lapul a bölcsek köve, ezért a legmagasabb vetületből látható igazság sincs birtokodban. Lavina indul el az indulatból, amennyiben engedsz a zsigeri ösztönöknek és vért kiáltasz/ontasz. Lásd meg: dőlnek a dominók, te állsz be más számára az elkövetői szerepbe és másvalaki rád feni böllérkését. Kell ez neked? Emlékezz arra: nem az indulat ébredése a baj, arra gyakran nincs ráhatásod. A tettek viszont már a te „jogkörödben” helyezkednek el: engedsz-e az indulatnak, vagy – mély levegőt véve – emlékezteted magad: csillagszülött embergyermek vagy, aki nem akarja önnön Jupiterét lealacsonyítani és megkövezni valakit, csak mert másképp lát egy-egy eseményt.

képek: wall.alphacoders.com

Miért fontos különbséget tenni a tanító és tanítása között?

Miért fontos különbséget tenni a tanító és tanítása között?

Csodálatos dolog tisztelni azt az embert (azokat az embereket), aki(k)től tanultál/tanulsz. Mosolygós büszkeség feszíti kebledet, kifejezetten jólesik beszélned mesteredről (ezzel a szóval azonban bánjunk csínján, ahogy pár éve megbeszéltük); az ő neve egyfajta cégér, védjegy, rád is vetülő minőségi tanúsítvány. Abban a végtelenül szerencsés helyzetben tudhatom magam Paksi Zoltán tanítványaként, hogy a fent leírtakat tapasztalom, vallom, élem. Itt akár véget is érhetne a mai bejegyzés, de mi van akkor, ha egy sz@rházitól tanultál? Akkor te is pöceszökevénnyé alacsonyulsz és tanítódat kéne – a ma divatos módon – szurokba hempergetni, tollba forgatni, majd egy kellően terebélyes máglyára vetni, lángolását pedig „kiélőzni?” Tényleg ez volna a legjobb, korszerű (helyesebb lenne hosszú „ó”-val kórszerűnek írni…) megoldás? Gyere, cincáljuk szét együtt az ellentmondást, hogy jóllakhasson a kecske a káposzta további zöldellése mellett.

Sokan vallják, hogy az átadó személye befolyásolja a tanítást; egyszerűen lenyomatot hagy a tudáson, ki miként adja azt át. Az ily’ módon érvelők kedvenc képe a mocskos kehely: a legtisztább bort, az évszázad nedűjének választott hatputtonyos aranynektárt hiába töltöd bele, az már nem lesz, nem lehet ugyanolyan tiszta, mint a palackban volt. Nem mondom, lakik benne némi igazság. Ha előtted pukkantják meg az Oremus pincészet 1979-es évjáratú aszúját és egy homályos-foltos-mocskos pohárba töltik, úgy jogosan érezheted, hogy spiri énedet félreállítva azonnal tenned kell az elkövető új inkarnációhoz segítéséért. Másfelől megközelítve változik a kép. Vajon nem írja felül a tudás az átadó rezgésszintjét? Lehetséges, hogy annyira magas, magasztos dolgot kapsz meg, ami a legtrágyább humánumon átömölve sem válik moslékká? Engedj meg egy példát! A magyar színművészet egyik legellentmondásosabb alakját hívom segítségül, ő pedig nem más, mint Major Tamás. Rövid búvárkodással te magad is gazdag anyagra lelsz, ami nem segít eligazodni rajta. A wikipédiáról szó szerint idemásolok egy bekezdést Major Tamás jellemzéséről, dőlt betűkkel szedve:

> Czímer József dramaturg a következőket mondta róla: „Egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs, és egy hiú, mindenre kapható udvaronc keveréke.” Raksányi Gellért szerint „Karrierje érdekében semmitől sem riadt vissza, lelkiismeret-furdalás nélkül gázolt át mindenen és mindenkin. Lelketlenül megkeserítette számos kitűnő kolléga életét, s ezek ezt nem csak halálukig, haláluk után is szenvedik.” Egyéb értékelések szerint „Torz lelkű, bosszúálló, barátait hátba szúró diktátor, aki emberi sorsokat, pályafutásokat tett tönkre. Progresszív színházi újító, akit színészek és rendezők generációi tiszteltek mesterükként. Tehetségtelen kókler, aki az egész magyar színházi fejlődésnek súlyos károkat okozott. A legfelkészültebb Nemzeti-igazgató, aki megvédte az intézményt a kötelező stréberdrámáktól, csellel, furfanggal óvta az intézmény rangját a legdemagógabb időkben.” <

Ha láttad őt filmben, patinásabb szülöttek színházban, tudhatod, nem kispályás művész volt. Mégis, a jelleme, khmmmm – finoman szólva sem ostromolta az eget. Ennek ellenére minden tanítványának valamennyi, tőle kapott, általa átadott tudása kuka vajon? Ugye, hogy nem? Itt érkezünk el egy újabb fontos sarokponthoz: felelősséged a tudás és nem a tanító felé van. Ahogy az elején hivatkozott Paksi Zoltán mondta: szolgáld a Fényt, de embert ne szolgálj. Ahogyan égig érően gyönyörű módon szólhat a velejéig romlott jellemű, hajmeresztő, elborzasztóan ordas nézeteket valló zongorista játéka, úgy te képes vagy különbséget tenni a minőségek között. A jellem vizsgáján megbukott ember is lehet tanító, tőle is részesülhetsz a legmagasabb minőségű, kristálytiszta tudásban. Utóbbi ugyanis bőven felül tudja írni előbbi hitványságát, gyarlóságát. Kérlek, ennek tükrében tervezd újra esetleges ítéletességedet, ami a jelen korban (kórban…) annyira elharapózott hóborttá lett.

képek: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest