A retrográd Szaturnusz igazsága

A retrográd Szaturnusz igazsága

A víz mindig a könnyebb ellenállás felé indul el. Hegyre felkapaszkodó patakról még sose hallott emberfia. Könnyen arra juthatsz, hogy ez az emberrel is így kell, hogy történjen. Elvégre testünk bő kétharmadát alkotja víz, tehát minek is erőlködjünk? Pedig nem így van. Valamiért kétlábú, humán létezőként láttál napvilágot, ahelyett, hogy egy kedves erdőségben csörgedeznél, útban egy tenger vagy óceán felé. Ennek egyik következménye, hogy néha meg kell fogni a lapát nyelét. Még nekem is.

Hálás dolog a Vénuszról írni. Meg a Holdról is. Kedves, könnyen emészthető, népszerű témákat kínálnak szinte minden történésükkel. Nem így a Plútó, a Mars – és legfőképpen mai főszereplőnk, a Szaturnusz. A gyűrűs bolygót nem szokás szeretni. Annak ellenére sem, hogy kivétel nélkül minden gyermek (gyanítom, te is, én mindenképpen) óriási rajongója. A gyűrűrendszer, a különlegesség, nevének egzotikus csengése nem ok nélkül ragadja magával a fertőzetlen, tiszta és naiv lelkeket. Mígnem elkezd ezt-azt hallani, olvasni őszaturnuszságáról. A bajok ott kezdődnek.

Nem a Szaturnusz vezeti az asztrológusok népszerűségi listáját. Előszeretettel riogatnak vele. Valahol a patás ördög, a dögvész és a sáskajárás környékén trónolhat a „riogatási eszközök” feliratú polcon. Mindenesetre kézközelben tartják, mert ha éppen be kell sz@ratni rezeltetni a népet, akkor igazán jól jön és mégse való, hogy túl messzire kelljen nyújtózkodni érte. Különösen igaz a tétel a Szati hátrálásakor. Azaz most, az éppen megkezdődő hónapok során.

A Szaturnusz ugyanis hátrálni kezdett. Földünkről szemlélve, látszólagosan. Ezt szokás retrográd mozgásnak nevezni – és ettől szokás rettegni, kellő tudás híján. Ezért fontos tisztába tenni, mit jelent a tolatás, mivel jár, mire figyelj – egyáltalán, hogyan gondolkodj róla. Elsőként magát a „retrográd” kifejezést pucoljuk fényesre.

Retrográd, visszafelé haladó, hátráló – ugyanazt takarja. Spirituális jelentősége nem csekély. Rámutat: van valami, amiért vissza kell érdemes menned. Olyasmi, aminek birtokában a jelenben rád váró feladatokat könnyebben oldod meg, többet hozol ki a lehetőségeidből. Ez lehet tudás, felismerés, tisztázó munka – gyakorlatilag bármi(lyen minőség). Velejárója, hogy igényel némi munkát. Nem pottyan az öledbe, de busásan honorálja izmaid feszülését és gördülő verejtékcseppjeidet.

Egy bekezdésbe sűrítem a Szaturnusz hátrálásához kapcsolódó tény-adatokat. Amennyiben nincs vele dolgod, hagyd ki és ugorj a következő szakaszra. Tehát: a tapasztalat bölcsességének égi vándora 2022. június 5-én déltől indult hátráló útjára. Ennek a Nap útjára vetített (szakszóval: ekliptikai) pozíciója: Vízöntő 25 fok 15 perc. A direkt irányba történő fordulat, azaz az „előre” haladás időpontja: 2022. október 23. Koordinátái: Vízöntő 18 fok 35 perc.

Valamit tisztázz, rendezz el a múltadban, a múlthoz kötődően, ami az itt és mostban keresztbe fekszik előtted és boldog, fényes előrehaladásod előtt. Ez az elsődleges, legegyszerűbb olvasata a hátráló Szaturnusz üzenetének. Légy összeszedett, koncentrált, erősítsd a fókuszodat. Amivel nincs dolgod, gyomláld ki, tedd le; a következő hónapok egyik fő munkája legyen a sallangmentesítés. Ez a vízöntőség, ha az asztrológiai jelet és a Vízöntő ekliptikai csillagképét, annak is múltba ömlő, tisztító vizét nézzük. Őt látjuk a planéta hátterében rendkívüli mozgásának teljes időtartamában. Elég egyértelmű, bár nem biztos, hogy megkönnyíti a dolgod.

Persze tudod jól, mit kell, mit kéne tenned. De azt a bizonyos lapátnyelet helyetted senki nem fogja megragadni. A szaturnuszi üzenet rólad és neked szól. Nem kiszervezős történet; te légy jelen, te hass rá. Nyilván vehetsz igénybe segítséget, de nem működik a spirituális alvállalkozó minősége. Hol lenne akkor a jelenlét, a tudatosulás? Igen, nem korszerű gondolatok. Ellenben örökérvényűek.

Amikor többet szeretnél kihozni egy-egy kozmikus történésből, célszerű az ég irányába emelned a tekinteted. A csillagok fényes világában rajzolódnak ki a magasabb rendű üzenetek. Van egy ekvátor (Equatornak is szokás írni) nevű kör. Másképpen égi egyenlítőnek is szokás említeni. Itt a felettes énnek, azaz legjobb változatodnak szóló üzenetek rajzolódnak ki. Miért érnéd be kevesebbel, ha a legjobb is elérhető?

A bölcsességbolygó hátterében a Csikó (Kiscsikó, Equuleus) csillagzata látható a hátrálás kezdetekor. Ami azt illeti, az októberi fordulatnál is, de ott már a Delfin (Delphinus) is színre lép. Fordítsuk le: ahhoz, hogy vágtass, hogy önfeledten, szabadon haladj a saját utadon, térj vissza. Hova is? Az önfeledtséghez. A játékossághoz, a benned élő kristálytiszta gyermeki lényegiséghez. Ez a kulcs. A Szaturnusz – vélt – komolysága ezt nemhogy nem zárja ki: egyenesen támogatja. Ezért ne dőlj be a riogatásnak. Mert ezt nem szokás elmondani.

Nem kell szenvedned. Egyszerűen csak célszerű erőfeszítéseket tenned, hogy a sok éves, isten ne adja, több évtizedes rossz berögződésekből, a szenvedés-alapú mintázatokból visszatalálj a játékos önfeledtség útjára. Látszólag könnyű, de próbáld csak meg! Menni, sikerülni fog, csak akard és tégy érte. Mivel arra programoztak, hogy kemény munkával küzdj meg a minimumért, ez egy kicsit idegennek hangozhat – elsőre. Az agyadnak. Figyeld azonban meg a szívedet: ugye, hogy rádobbant? Igen, az enyém is. Nem is tudna mást tenni. Mert ez a helyes (alap)beállítás. Ide találj vissza. Időd van rá; több, mint az esztendő harmada.

Mit érhetsz el így? Forradalmi változásokat. Vedd észre, milyen szép, hogy véletlenül éppen október 23-án fordul direkt irányba, azaz indul meg előre a Szati. Ilyenkor rengeteg erő szabadul fel, amiket mind-mind szolgálatodba tudsz állítani.

Ennyit kell feltétlenül tudnod a Szaturnusz retrográd mozgásáról. De! Amit olvastál, az az alapcsomag. A lényeget ott látod a sorok között; immár nem a szemeddel, a szíveddel fogod tudni leginkább befogadni. Nem csak megoldókulcsot kínál, egyenesen kulcscsomót, amivel számos, a jelenben problémát okozó nehézséget tehetsz rendbe – és szabadulhatsz meg tőlük. Megkönnyebbülés, tisztuló tekintet, messzire látó és ható figyelem – ilyen ajándékok várnak rád. Mert megérdemled.

u.i.: megérdemeld, de lépj, tegyél. Központi csillagunk, a Nap a Szaturnusz hátrálásának kezdetekor az Orion (Nimród) csillagkép Rigel nevű csillagánál jár éppen. Ez az egyik lába. Láb = lépés. Elindulás, útra lépés. Innen ered az Eridanus, az alvilág (belső világod) kanyargós folyójának égi egyenlítői csillagzata. Amit fontos tudnod: a Nap a cselekvő én megjelenítője. Azaz: valóban lépj. Indulj el, tegyél, légy aktív.

kép: pixabay.com

hátrálni kezd a gyűrűs bolygó – ez azonban kitűnő lehetőségeket hoz, mondjon bárki bármit

Mit üzen a Delfin és a Kiscsikó?

Az égi egyenlítő csillagzatai a felettes énednek írt üzeneteket rajzolják az égre. Megértésük és kibontásuk kicsit másképpen zajlik, mint például az asztrológiai jeleké, vagy akár a Napút csillagképeié. Itt már alapvető, hogy minimum haladó szinten működtesd az analógiás gondolkodást – persze enélkül is szép meséket olvashatsz, de a beavatás nem lép le a könyv oldalairól. Központi csillagunk, a Nap most érkezik el a Delfin (és a Kiscsikó) ekvatoriális (égi egyenlítői) csillagzatához. Két aprócska fényábráról beszélünk, de az égen nem a méret a lényeg. Azt sem mondom, hogy ellenkezőleg, de azért mégis csak odasúgom: ahogyan a halk hang hallatán hegyezed füledet, hogy tisztán halld meg mondandóját, úgy a kisebb méretű csillagképek (és ha már itt tartunk: a halovány fényű csillagok) a maguk módján ezen sajátosságukon keresztül hirdetik: avatott szem számára vagyunk láthatóak és „olvashatóak,” a csorda elrobog mellettünk. Az címszereplők az újjászületést, a megújulást, az örök fiatalságot szimbolizálják – azt az energiát, amit a kilencven éves nénike huncut szemesarkában is látsz, mikor édes epret majszol. Ez analóg a kisgyermek őszinte és tiszta rácsodálkozásával: egyik még éppen csak jött a Fényből, a másik éppen oda készül; itt, a Földön nem véletlenül kedvelik oly’ nagyon egymást, mert még és már emlékeznek a túloldalra. Kulcskifejezés a játékosság. Megélheted a bitó alatt ugyanúgy, mint az irányítótoronyban állva, netán szívműtétet végezve. Nem gyerekes vagy, hanem játékos. Nem azt mondom, hogy a szikéddel véss Mikiegeret a páciens bőrébe, mert elegendő, ha a lelkedben vagy örökifjú – ez már kihat egész létezésedre.

A két csillagkép külön-külön kevéssé értelmezhető; esetükben kettősről illik szót ejteni. Az újjászületés minősége megmutatja a későbbi kifejlet lehetőségét is. A Delfin Cetté, a Kiscsikó pedig Táltos Paripává „növekszik,” azaz a benned munkálkodó játékosság egyben a kiterjedést és a halhatatlanság egyik megjelenési formáját is elhozza. Mikor mutatkoznak meg? Amikor tisztítasz, munkálkodsz a szabadságod eléréséért. Nem csak a zodiákus háttér (Vízöntő) miatt, hanem a Nap útját is figyelembe véve: ott ugyanis a Vízöntő múltat tisztító vize látható. Itt, a földi létezésedben, három dimenziós valóságodban tettek által haladva tisztulásod útján fényesedik harmadik szemed előtt Delfined és Kiscsikód, hogy vezessen a leginkább felfelé vezető úton, ami fénytéglákkal kikövezve vezet előre.

kép: wall.alphacoders.com

Miben hasonlít egy Delfin és egy Kiscsikó?

Talányosnak szánt címre egyszerű a válasz: mindketten az újjászületett lelkek; a megújulás, az energiák frissülésének égi szimbolizálói. Két, méretét tekintve kicsike csillagképről beszélünk az égi egyenlítőn, akik átfedésben vannak egymással. A mai írás apropója, hogy központi csillagunk, egyben születési képletünkben cselekvő énünk égi szimbolizálója, a Nap most éri el őket a Delfinbe belépve és közel két hétig itt is jár. A növekedés és kiterjedés inspirációját is hordozzák, hiszen a Delfin majd a Nagy „Hallá,” a Cetté válik, míg a Kiscsikóból Táltos Paripa, a Pegasus sarjad. A gyermeki tisztaság, őszinteség, rácsodálkozás kettejük sajátja. Az itt járó Nap ébreszti fel bennünk ezt a fajta, talán már rég elfeledett, rosszabb esetben eltemetett tiszta, „naiv,” energiát, amivel a legapróbb dolgokra, a faágon csillanó vízcseppre ugyanolyan örömmel tudunk rácsodálkozni, mint a Hold és a csillagok fényére.

Tudatosítsuk, hogy a következő napokban könnyebb visszatalálnunk a bennünk élő tisztalelkű és tiszta szívű gyermekhez. Ez a visszatalálás egyben tisztulást is hoz, mert a gyökereinknél erőforrásaink is megtalálhatók. Emlékezzünk arra, hogy gyerekként soha nem érzetünk fáradtságot. Azzal, hogy egy kicsit szeretgetjük, ápoljuk és tudatosítjuk ezt a belső, tiszta gyermeki minőségünket a Delfin és Kiscsikó kettősénél járó Nap energetikájában, valójában nagyon sokat teszünk önmagunkért. Olyan folyamatokat indítunk be, amik az erőpróbák, nehezebb élethelyzetek során meglepő intenzitással támogatják a legjobb megoldás megteremtését.

kép: www.pinterest.com

Hol van a gyermeki, játékos éned?

Hétfőn egy érdekes égi helyzet segít önmagunk jobb megismerésében: a Hold az Oroszlán asztrológiai jelében és az Oroszlán csillagképben, annak is a rálátást szimbolizáló fejénél járva áll szemben a Vízöntő cikkelyében járó Vénusszal. (tovább…)

Delfin és Kiscsikó

Szombaton éri el a Vízöntő asztrológiai jelében járó Nap a Delfin égi egyenlítői csillagképét, majd pár napon belül a Kiscsikót is. Ezt a két, méretét tekintve kisebb, ám jelentős csillagzatot nem szokás élesen elkülöníteni egymástól, bikkfanyelven szólva „együtt kezelendők.” (tovább…)

Pin It on Pinterest