Titkok és összeesküvések, avagy mit nem akarnak elmondani neked?

Régi kedves témámat vettem elő mára, ez pedig nem más, mint az összeesküvés-elméletek. Ha már itt tartunk: nem csak elméletről, valós összeesküvésről is szót ejtünk. A témának számos és számtalan szakértője ismert; több méternyi könyvgerincre rúgó irodalmat termelt ki ez a végtelenül izgalmas témakör. Nem akarok világmegváltó szerepben tetszelegni, sem spanyolviaszt tojni, de pár dologra szeretném a figyelmedet irányítani és nem, nem Bill Gatesről, a gyíkemberekről, a covidról fog szólni a bejegyzés, még ha ezek ma slágertémák is. A recept sok évszázados, a díszlet mindig új. A wikipédia definícióját dőlt betűkkel másolom ide, szó szerint idézve: Az összeesküvés-elmélet vagy más néven konteó (angolul: Conspiracy theory) olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll.” A kulcs a titok-megértés tengelyen található meg. Közismert, hogy a „hivatalos,” azaz – manapság oly’ szent áhítattal kiejtett „tudományos” – álláspont nem kielégítő és elfogadható volta röffenti be az összeesküvés-elméletek motorját. A skorpiós-titokkutató énünk igenis látni akarja, mi lapul a függöny mögött, hogyan varázsol a bűvész, milyen kellékeket használ; azaz hogyan próbálnak megvezetni, mit akarnak eltitkolni, hogyan ködösítenek. Elemi erővel hajt a megismerés vágya (Merkúr), azaz az érzelmek fortyogó katlanából vágyjuk elérni a hűvös és tiszta szellemi egyensúlyt. Gondold végig: sokkal jobb egy szemétségében is tőgörény kedvezőtlen esemény mozgatórugóit megérteni a résztvevők valós érdekeinek leleplezésével, mint bolyongva tévelyegni az odavetett magyarázatkoncok között, érezve, hogy port hintenek a szemedbe és az egész okfejtés ordas kamu.

Korunk minden eddiginél intenzívebben támogatja az összeesküvés-elméletek terjedését. De ez valóban ennyire egyoldalú lenne? Mi van akkor, ha azt mondom: korunk minden eddiginél intenzíveben támogatja az összeesküvések terjedését? Is-is. Ahogyan egyiknek segít a fejlődő technika és az emberi psziché sajátosságai, úgy a másiknak is, azaz nincsen veréb lósz@r nélkül. Aki összeesküvést vél felfedezni, bizton számíthat felé irányuló göcsörtös ujjakra, akik amúgy középkoriasan boszorkányt, babonás, előítéletes, de feltétlenül felvilágosulatlan, azaz tősgyökér-sötét tulkot kiáltanak rá a kígyó és béka mellé. Hol rejlik az igazi csapdahelyzet? Ismét a végletességben: jellemzően vagy feltétlen híve vagy az összeesküvés-elméleteknek, vagy zsigerből és tőből utasítod el a mérlegelés legcsekélyebb hajlandósága nélkül, hogy szélcsendes időben is zöröghet a haraszt. Az igazság – most is – az arany középúton rejlik: voltak, vannak és lesznek valós, létező és a résztvevők által eltitkolni kívánt összeesküvések. Friss, aktuális kivétel (eltitkolási vetületben): pár hete nyílt összeesküvést vitt véghez kisbefektetők egy csoportja. Némi guglizással rátalálsz a „reddites forradalom” címszó környékén a jelenségre: egy applikáció és a hozzá társuló fórumok közös nevezőre hoztak több ezer/tízezer/százezer, netán millió kisbefektetőt. A technika adta platform és gördülékeny kommunikáció lehetővé tette, hogy adott kereskedési stratégiát kidolgozva – az „elkövetés” pillanatában teljesen törvényesen, legálisan – manipulálják kiválasztott, előre egyeztetett tőzsdei részvények árfolyamát, súlyos veszteséget okozva ezzel a nagy Wall Street-i cápáknak. Lásd még: Robin Hood-effektus. Oly’ harmatosak ezek a történések, hogy a jogalkotás az árnyékuk nyomán tavaszi álomkómás medve módján cammogva töprenkedik: „köll-e moccannom, avagy sem?” De valódi, tényleges összeesküvésről beszélünk, ami történelmi; nem csak szerveződése, de eredményei folytán egyaránt, akár „elkövetői,” akár „elszenvedői” oldalról emlékszik vissza ré később valaki.

Az igazi hiba, húzzuk alá újra: a kritikai érzék hiánya, a kételkedés elutasítása, a dogmatikus gondolkodás – foglalj helyet bármelyik oldalon e történetben. Az összeesküvés, mint olyan, kívánatos; ahogy a múltban az volt, a jelenben sem vesztett vonzalmából, a jövő is igényt tart majd rá. Nehezen magyarázható folyamatok esetében konspirációra gyanakodni, szálakat felfedezni, sötét ármánykodást sejteni mindig is fognak az emberek, amíg kellően magas rezgésszintre nem emelkednek. Ami miatt az egész képlet féloldalas, hiányos: a fehér hollónál is ritkább a lebukott összeesküvő, aki be is ismeri tettét. Gondold végig, egy picit – képzeletben, persze – illeszd az ő buksiját a nyakadra. Nem is tehet mást, mint utolsó leheletig, körömszakadtáig ragaszkodik a véletlenek szerencsétlen összjátékának mítoszához, a makacs tagadáshoz, az üldöztetésének hangsúlyozásához. Nincs is más választása. Így ugyanis lehetősége adódik – kellő kitartással – elbizonytalanítani a vádaskodókat, még ha fehéren-feketén bizonyítható is tette, ő csípőből ugyanazzal a fegyverrel visszatüzelve kiált „viszont-összeesküvést.” Itt van a kutya elásva, talán már érzed is rothadó bűzét. Erő-ellenerő és kitartás. A történelem számos összeesküvője vitte sikerre ezt a taktikát, ugyanakkor az ártatlanok őszinte tagadása is megannyi légből kapott elméletet ihletett. Hol a megoldás? A belső iránytűdben. Amikor az észérvek felmondják a szolgálatot, bízz megérzéseidben (nem előítéleteidben!!) és engedd, hogy ők hozzanak döntést. A finomérzékelésed képes arra, hogy tisztán láttasson veled szemed és elméd számára láthatatlan szálakat, de hiányukat is megmutatja, ha odagondoltad őket. Emlékezz, mi a kulcs: nyitottság, kérdőjelek, és a titokkutatás-megértés tengely ismerete – amin most már rutinos kötéltáncos módjára vagy képes biztonságban végig haladni, megőrizve egyensúlyodat.

 

képek: wall.alphacoders.com

Pin It on Pinterest