Babona helyett kreatívan! – avagy meditáljunk a fekete macska árnyékából kilépve

Szeptember 13-án, pénteken a fekete macskák reneszánszukat élik. Tömegek rettegik léptüket, nehogy előttük menjen keresztbe, lehetőleg jobbról balra. Nos, ez az a sor, amibe nem állunk bele. Mégpedig azért nem, mert feltekintünk a végtelen, kéklő csillagos égre. De mit is látunk ott? Valami egészen nagyszerűt! A Nap, cselekvő énünk égi megjelenítője, éppen együtt áll az Oroszlán csillagzatának második legfényesebb csillagával, a Denebolával. Ez az égi aspektus már önmagában is a fénynemzést, a kreativitást támogatja, de ezen a sokak által oly’ félelmes napon a Merkúr és a Vénusz is szorosan összesimul – ez a kifejezés helytálló kettejük együttállására. A termékenység erői megjelennek gondolatainkban, elképesztően jó sugallatok vesznek körül bennünket.

 

Szeptember 13-n, pénteken 18 órától végigvesszük ennek a ragyogó égi helyzetnek az energiáit, fajtáit. Körüljárjuk a fénynemzés és a teremtés mibenlétét és beszélünk a termékenység és kreativitás közötti különbségről.  Az estét pedig közös meditációval zárjuk, ahol ébresztjük-ösztönözzük a bennünk élő kreatív és teremtő erőket.

Találkoz(z)unk az Art’s Harmony Studióban (1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11.) szeptember 13-án 18 órától. Jelentkezni a janos@ladonyijanos.hu címre küldött e-mailben tudsz. A részvételi díj 3.000,-Ft/fő, amit a helyszínen készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is rendezhetsz.

https://www.facebook.com/events/462384337941479/

kép: www.pinterest.com

Szelíden, de végleg elengedni – előadás és meditáció

Augusztus ötödikén éri el a Nap, cselekvő énünk égi szimbolizálója a Rák csillagképének legfényesebb, alfa csillagát, a Sertant (Acubens). Ez a pont az olló, ami hivatott a köldökzsinórt elvágni. Az ide érkező Nap itt és most, valós életünkben támogatja az elengedés szelíd, ám határozott és végleges gyakorlását. Ezen a csodálatos hétfői napon körüljárjuk az elengedés fontosságát, a típusait és beszélünk a hogyanokról is. Az este megkoronázásként pedig közös meditációban engedjük el mindazt, aminek eljött az ideje.
Találkoz(z)unk az Art’s Harmony Studióban (1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11.) augusztus 5-én 18 órától. Jelentkezni a janos@ladonyijanos.hu címre küldött e-mailben tudsz. A részvételi díj 3.000,-Ft/fő, amit a helyszínen készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is rendezhetsz.
https://www.facebook.com/events/366296584089210/
kép: www.pinterest.com

Harmónia és teremtés meditáció

Május 20-án este 18 órától a Fiastyúk csillaghalmazában haladó Nap energiáival együttműködve meditálunk egy szépségeset. A Bika hátán lovagló Plejádok halmazát a régiek az Istenek szerelmi fészkének tekintették, itt találkoznak a bolygópályák, a csillagos ég ezen pontja képviseli talán a legerősebben a szerelem, a termékenység, a bőség erőit. Az itt járó Nap segítségével mindezt cselekvő énünkbe hozhatjuk le, a mostani szertartás során teremtő minőségünket ösztönözzük, hogy eredményesebben és örömmel valósítsuk meg vágyainkat, éljük meg álmainkat itt és most, ebben a csodálatos földi létezésben.

 

Találkoz(z) unk az Art’s Harmony Studióban (1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11.) május 20-án 18 órától. Jelentkezni a janos@ladonyijanos.hu címre küldött e-mailben tudsz. A részvételi díj 3.000,-Ft/fő, amit a helyszínen készpénzzel, bankkártyával és SZÉP kártyával is tudsz rendezni.

 

https://www.facebook.com/events/428760444355649/

 

Miért is igazi csodanap a péntek?

Március utolsó péntekét nyugodtan nevezhetjük csodanapnak, több okból is. A felsorolás sorrendje nem feltétlenül fontossági, hiszen az szubjektív megítélés tárgya, mindenesetre jó tudnunk, hogy minden hatás minden másikat erősít és együtt, szintézisben működnek emelkedésünkért. (tovább…)

Pin It on Pinterest