Ami a novembert tuningolja

Ami a novembert tuningolja

Elérkezett az idő, hogy ismét a Bak jelében látható együttállásról írjak, most nem hármas, „csak” dupla értelmezésben: ma a Jupiter és a Plútó – aktuális – találkozását vesszük górcső alá. A harmadik planéta, a Szaturnusz jelenleg kissé távolabb jár (a Bak jelének 26. fokát hagyta el), ezért ő most nem kapja az ívet. A Plútó, a Naprendszer leglassabb bolygója: központi csillagunk körül egy teljes kör megtételéhez 249 év szükségeltetik számára. Kerüld el jelen korunk látóteret szűkítő megítélését: ami lassú, az puhány, mert rá ez nem igaz. Finoman szólva sem. Az ő pályája emelkedik magasan az Ekliptika, a Nap útja fölé, és merül alá mélyen. Jelenleg utóbbi fázisban járunk, azaz jelen korszakunkról bátran jelenthetjük ki: a befelé fordulás, befelé figyelés teremt világosságot és hoz minőségi változásokat. A bolygó bő két éve „váltott,” és „merült le,” az Ekliptika alá; talán már látod, érzed és tapasztalod, milyen változásokat eredményezett. Megjegyzem, ezek a változások továbbra is folyamatosan érkeznek, történnek. A 2019-es év végének és a 2020-as év eddigi részének markáns történéseiben nyakig benne volt a Plútó keze. Ez a mondat talán pejoratív; bűnügyi beszámolókban olvasol hasonlókat, mikor lekapcsolják Manci nénit, aki a járási farhátmaffia háttérben működő szálszövője és értelmi szerzője volt. Kikockázott arccal, kendőjét fejére húzva, halálfejes otthonkában vezetik el a TEK-esek és ültetik a fekete, fóliázott Transporter Multivan hátuljába. Nos, engedd el az ilyen jellegű, okoló-okozó, elítélendő és bűnbakos látásmódot, ha a Plútóról gondolkodsz. Nem, nem akarom angyali energiák libbenősen finom megjelenítőjeként feltüntetni, nem is az. Ám alvilági, romboló hatása egyoldalú beállítás. Egyrészt csak és kizárólag alacsony szinten működtetett bolygóenergiák estében jelent „bűnözést,” másrészt pedig valóban jelen lévő rombolása a méltatlan minőségek pusztulását célozza meg. Önérzetünk ragaszkodhat ezekhez, de kellő magasságba emelkedve már látszik, értünk fejti ki elsőre destruktívnak címkézett energiáit. Ha elbontja a sz@rfészket omladékot, „kénytelenek vagyunk” minőségi, erős, új építményt emelni. Ha nem bontaná el, tán örökké belemerülnénk a langyos sz@rba ürülékbe, teret engedve a bennünk élő lustának. A Plútó remek motivátor, a maga mélyvízbedobósanúsznitanító markáns módján..

Miután röviden megemlékeztünk Plútó őfőméltóságáról és az ő vitathatatlan érdemeiről, vegyük górcső alá a Jupiterrel való találkozásának aktuális energiáit. Mindketten lassan mozognak, bár a Plútóhoz képest a Jupiter kecses gazellaként száguld az égen (12 év kontra 249 év…). Ez eredményezi a találkozó időbeli elnyújtottságát: mostantól november harmadik harmadának kezdetéig tekinthetjük egzaktnak a kézfogót, extra-egzaktnak pedig (ha létezne ilyen terminus az asztrozófiában) november 12-13-án. A mérhetetlenül sok értelmezés és kibontás felsorolása helyett példálózzunk, mire is jó a következő pár hetünk. Meditáció, ima, elmélyülés, az Isten (aki persze bennünk él) megszólítása hozza el a mély és mélyre hatoló, minőségi változásokat. Fontos, hogy ne kívülről várjunk megváltót – fedezzük fel, hiszen bennünk él. Erősítsük meg belső erkölcs- és értékrendünket, mert hasznos támaszt nyújtanak; valós védelmet a kívülről érkező hullámok és kibillentő hatások ellenében. Láttál már vitorláshajót? Emlékezz: a szél a vitorlákba tép, száguld a hajó, de ezt nem tudná megtenni a felszínen láthatatlan tőkesúly nélkül. A mostani időszakban a hited a tőkesúly. Nem kell, hogy látsszon, legfőképp a vele való kérkedést kerüld, de ő tart meg és segít tempósan haladni, mikor sokan felborulnak. Nem a szél a hibás, „csupán” alulméretezték életük hajójának egyik legfőbb darabját, ami téged egyenesben tart.

A belső munka nem tehet elszigeteltté. Tök mindegy, milyen hatósági intézkedéseket hoznak, a mai világ lehetővé teszi, hogy a társaiddal együtt légy, jelenlegi meg nem létük estén pedig rájuk találj. A Jupiter nem szólóénekes és egyéni próbálkozó – csapatban működtet. Az együtt gondolkodás, a sokszor citált valódi szociális háló tart meg és emel fel – oda-vissza. A Bak jelében találkozó bolygók energiája megoldást, fejlődést, előrehaladást hoz. Tudd: nem csak átvészelős módon érdemes a jelenlegi helyzetet kezelned. Valójában a változás és átalakulás a lényeg, azaz mennyi fölös sallangodat tudod lehántani, hogy nélkülük, karcsúsodva és erősödve lépj tovább. Ne várd, hogy az élet visszaálljon a régi kerékvágásába. Nem fog megtörténni. Ami a jövőben (akár egy hét, hónap, év múlva) történik, már nem lehet energetikailag rokon a múlt mintázataival. A meddő nosztalgia zsákutca. Ismerd fel ezt az alapigazságot és ennek megfelelően változtass, alakíts; készülj fel az újra. Nem rossz, csak más. Másképp fogalmazva: kifejezetten jó; akkor, ha így tekintesz rá és nem a régi, pocsolyásan kényelmes minőségeket kéretlenül kiseprűző kellemetlenség-cunamira.

Jupiter: a szeretet bölcsességének égi vándora – tanító erejű. Ez a tanítás azonban nem körmössel és büntivel működik, hanem – alapvetően – példaadással, az elvárás nélküli magatartással, amiben ott a feddhetetlenség, az egyenesség, amit a másik önként követ. Gyönyörű minőség és tudnod kell róla: benned is megvan. Ahogyan számodra több embertársad példa, valakinek/valakiknek te vagy az irányfény. Olyasvalaki, aki számára nagy, jelentős változások meglépésére sarkallhatja őt, amit amúgy nem biztos, hogy megtenne, vagy igenlés esetén nem úgy, ahogyan most, általad inspirálva teszi. Igen, felelősség, ami súllyal jár, de ez édes megterhelés, mint az edzés során jelentkező izomfáradtság. Tudatosítsd, hogy a lényeglátás, a sorok között olvasás, a megvezetésből való kifarolás is jelen van és munkálkodik – bármelyik is működött volna életben, most nemet mondhatsz rájuk, mert egy erősebb igent ébresztettél a benned erősödő fényesség hatására.

képek: pexels.com

Csütörtökre jöhet egy kis lélekhullám?

A Holdról ritkábban szoktam írni. Nem mintha pikkelnék rá (sőt, jó a pajtiságunk), de gyors mozgása választás elé állít: vagy kéne mindenről írni – ez esetben a „többiekre” kevesebb idő jutna, vagy maradni a teli- és újholdaknál. Jellemzően utóbbit választom. A kivétel azonban nem csak a vakbelet, a szabályt is erősíti. Ennek jegyében tekintsünk a csütörtök estére: ekkor áll együtt lelkiségünk égi szimbolizálója a Neptunusszal a Halak asztrológiai jelében. Igen, tocsogós bejegyzés következik, kevéssé száraz, analitikus könyveléssel bélelt. A két lélekbolygó a mély lelkiség cikkelyében – ebből merülés, ám így érkező tisztulás sül(het) ki. Ja igen, mára nem tudom a szóismétlés elkerülését garantálni; a „lélek” felülreprezentáltnak ígérkezik. Egy Hold-Neptunusz találkozó érzelemvilágunk teljes spektrumát alaposan megmozgatja. Van úgy, hogy csak felszínesen érint meg valami. Ilyen lehet példának okáért egy vízről felszálló hattyú látványa, egy telihold, egy gyermekkacaj – bármi. Akkor, abban a pillanatban betalál a lélekkapun, de aztán – az új ingerek érkeztével – elhalványul. A mondás úgy tartja: „nem káptalan az én fejem, hogy mindent megjegyezzek.” Ez a mondás a lélek síkján valahogy így hangzik: „nem káptalan az én lelkem, hogy minden emocionális tartalom összes árnyalatát megőrizzem.” Ennek ellenére nyilván megőrizzük, csak nem hívjuk elő, mert nincs rá szükségünk.

Vesd össze azzal a megéléssel, amire hosszú évek, évtizedek múlva is emlékszel. A nagyi bejglije, az első versmondás az oviban, a karácsonyfa illata és ezer más ikonikus pillanat érzelem-lenyomata itt játszik. Nos, a csütörtök este ez utóbbi minőségeket erősíti. Újak is érkezhetnek és a régiekből is elevenedhetnek meg számosak. Jó tudnod, hogy ez nem céltalan emo-mozi: ami felszínre bukkan, üzen. Fontos, jelentős átadni valóval jött. Amint megfejted, könnyebbé válsz. Elképzelhető az elején belengetett könnyezés, sebaj. Legyen kemény Chuck Norris és a Hilti, neked nem kell. Emlékezz: igazán keménység nélkül vagy erős. Mi jöhet még? Megértés, de nem csak elme-szintű, hanem úgynevezett érzelmi megértés. Összeállnak képkockák, kienged a görcs, a feszültség. A maga teljességében látod és érzed a nagy képet. Erősödik az összegzés vágya is, ami automatikusan magával vonja a lezárást: a sóhaj egy-egy nyitott érzelmiségű időszak végét is elhozhatja. A nyílt seb begyógyul, a lélek könnyűvé válik, a megélés emlékké konvertálódik alakul. Hidd el, jó lesz.

kép: www.pinterest.com

Miért mondom, hogy kitűnően indul az augusztus?

Miért mondom, hogy kitűnően indul az augusztus?

Szombaton egzakt a Rák asztrológiai jelében járó Merkúr és a Bakban hátrafelé lépdelő Plútó szembenállása. Ahogyan ígértem a Merkúr-Jupiter oppozíciónál, a nagy hármas együttállás minden résztvevőjével farkasszemet néző planéta állomásairól külön-külön tudósítok. Irányozzuk hát az ég felé spirituális teleszkópjainkat és nézzük, mit üzen ez a kozmikus helyzet. Kezdjük a mélységek megértésével: nem csak rálátunk alsó-belső világunkra, a belül forrongó magmánkra, de a szellem szintjére emelve tudunk mit kezdeni az ott kavargó minőségekkel. Azaz: lehet, hogy zsigeri indulatból reagálok (most még) valamire, de már értem, miért teszem ezt. Innen egyetlen aprócska lépés más (magyarul: jobb) döntést hozni és kikeveredni a mocsárbörtönből, ahová magamat zártam hét lakat alá. A Plútó persze nem csak a mélységek, de a magasságok jelölője is; tekintsünk rá erről az oldaláról. Amikor látom a mélységeimet, ott, pontosan bennük rajzolódik ki, hogy miképpen, hogyan szolgál és emel mindez. A szemben álló Merkúr remek gondolatokat, szellemi késztetést szállít, amivel az ösztönerőket cselekvő módon transzformálhatjuk mindennapi életünkbe. Mondhatnám, hogy megzabolázzuk a táltos csikót, de ez féligazság. Szelíd, odafigyelős, ráhangolódó módon kérjük meg, hogy segítsen. Ez a fajta – önmagunkkal folytatott – kommunikáció több mint gyümölcsöző.

A rangsorolás csapdája elől kitáncolnék: nem mondom, melyik a fontosabb, de augusztus első napján félreérthetetlenül tolják orrunk alá az égiek, mik a méltatlan, fényét vesztett, kikopott minőségek életünkben. Ha eddig önbecsaptál, akkor ez rossz hír. Látod, érted és ha folytatod, már nem hivatkozhatsz tudatlanságra. Ellenben magas szinten működtetve a nap energiáit végleg kigyomlálhatod mindazt, ami már szükségtelen. Gyors, azonnal, radikális – egyszóval plútói módon zárva le a folyamatot. Igen, ez az emberi kapcsolatokra is igaz, elvégre Hermész planétája nem csak a gondolkodás, a beavatás és az értelem, de az emberi kapcsoltok jelölője is. Ha félelmetesnek tűnik, tudd, ott a megkönnyebbülés, mint kozmikus jutalomfalat. Száz szó is egyféleképpen végződik: a mélységek meglátása alkalmat ad a kiemelkedésre. Megengedi, hogy régóta görgetett diszkomfortokat nyessünk le huszárosat vágva. Támogatja a megértésből fakadó, rakéta típusú emelkedést. Ugye, hogy jól indul az augusztus?

kép: www.pinterest.com

Mit érdemes tudnunk a hátráló Plútóról?

Mit érdemes tudnunk a hátráló Plútóról?

A Plútó, a naprendszer leglassabban mozgó bolygója egy ideje önmagához mérten is lelassult, jelenleg stacioner (álló) helyzetben van, hogy a hét végén megkezdje közel fél éves retrográd útját. Ez a látszólagos hátrálás október elején ér véget, az akkori fordulat is rengeteg nagy horderejű változást hoz, de erről majd a maga idejében. A tolató planéta üzenete egyértelműen a visszatérésre mutat: valamiért érdemes visszakanyarodnunk a múltba. Olyan tudás, eszközök, megoldandók várnak ránk, amikért visszalépve sokkalta jobban, eredményesebben tudunk előre haladni. Alapszabály, hogy retrográd mozgás esetén melósabb az életünk. Figyelem! Nem rosszabb; a hátráló bolygó nem szívat, „csak” több munkát, több energia-befektetést kér, cserébe ezt exponenciálisan hálája meg. Ez az irány egyben a felelősségre és annak vállalására is mutat. A mostani – tágabb értelemben vett – időszak egyik vezérmotívuma a felelősségvállalás (ami, mint tudjuk, lehet édes is). Elérkezett a számlák kifizetésének ideje: kiderül, lemérhetjük, van-e hitelünk és ha igen, az mennyi, azaz milyen mértékben mondhatjuk hitelesnek magunkat. Régről húzódó, akár önmagunkkal, akár másokkal szembeni tartozások rendezésének érkezett el az ideje és – természetesen – nem csak pénzügyi szempontból. Zárójel: indikátorként működik a pénzünk, annak áramlása is: megmutatja, hol tartunk az anyag világában és kellő őszinteséggel mérhetetlenül sok mindent tudhatunk meg önmagunkról pénzügyi helyzetünk tükrében. Itt is egyfajta „elszámolás” következik: lehetek ezo meg spiri és ezospiri, de itt, a Földön, földi testben élek. Az ember gyermeke az anyag világába születve az anyag uralásán keresztül is hivatott megélni a „teremtés koronája” minőséget. Amikor a szent hármasságról, a test, lélek és szellem hármasának egységéről beszélünk, abban a fizikai világ is benne foglaltatik, avagy Paksi Zoltán (szabadon idézett) szavaival: korgó gyomorral nem lehet megvilágosodni.

A Plútó tavaly ősszel fejezte be előző hátrálását, ezt követően kezdett közeledni hozzá a Szaturnusz és a 2020-as naptári év kezdetén, egy igen erős energiájú napon egzakt módon úgy álltak együtt, hogy a Nap és a Merkúr is beállt díszkíséretnek. Ami ebből kikerekedett, az már történelem. Az újra hátráló Plútó ráirányítja figyelmünket a gyökeres, radikális, mélyre ható változások meghozásának fontosságára. Most, amikor ezeket a sorokat írom, nagyon sok erőt mozgatok meg, hogy trágárkodás nélkül tudjam azt az energiát legalább közelítőleg leírni, ami most munkálkodik. Ha nem azt az életet és nem olyan minőségben éled, amire vágytál, akkor most (újra) lehetőséged adóik változtatni. Kapsz még egy esélyt. Nem muszáj élni vele, de – mint fentebb írtam – a felelősséget azért a döntésedért is vállalnod kell, hogy nem döntesz. A trágya fésülése, csinosítgatása kevés. Ha ezt a matériát átpakolod a kert egyik végéből a másikba, talán leizzadsz, izomláz-birtokossá nevezed ki magad, de nem történt valójában semmi lényeges. Kulcsfontosságú: az önáltatásnak (megfogadtam, hogy ezt az írást áthúzott káromkodás nélkül hozom le, ezért nem írom ide, hogy önáltatás helyett inkább -„b” betűvel kezdődő-, erősebb, kifejezőbb szóval alkalmazott önátszaporítást érts) ütött az órája, mely lejárt, némi faludys ízzel.

Lehet, hogy kaptál az elmúlt hetekben-hónapokban pofonokat. Amennyiben nemcsak tanultál belőlük, de a szükséges döntéseket meghozva kellő mélységben változtattál, eljött a te időd. Amennyiben fejedre húztad a paplant, akkor rossz hírem van: nem működik. Ez azért egy második esély, hogy végre tegyél. Értsd meg, ami régen talán működött, ma már nem. Megúszásra játszani a jelen kozmikus energetikában nagyjából egyenlő az öngyilkossággal. Tudom, hogy ez nagyon-nagyon kemény kijelentés, de az ember, mint létező, összességében és egyén szintjén is eljutott oda, ahol tenni kell. Nagyon jó dolog a remény (kedvenc idézetem a Remény rabjaiból: „a remény jó dolog, talán a legjobbak egyike és a jó dolgok soha nem halnak meg, amint a rosszak sem élnek örökké”), de most – önmagában – kevés; a tettekkel elegyítve viszont csodaszer. Szenteljünk időt és energiát annak megértésére, a múlt(unk)ban mi az a nagy horderejű, jelentős tényező, amiben sunnyogtunk, nem viselkedtünk kellő tökösséggel. A következő szűk fél év lehetőséget ad a csorba kiköszörülésén túl minőségi ugrást végrehajtani. Lásd meg: az egykori „hibád” tud most a barátod, az építő-jobbá tevő erőd lenni – ehhez semmi mást nem kell tenned, mint változtatni. Bátran beleállni, viselni az időnként kevésé komfortos hatásokat és érzelmeket – és másképpen csinálni, mint eddig, de a gyökerek szintjétől kiindulóan.

A Plútó a Bak asztrológiai jelében fordul, a hátráló mozgás végig ebben a cikkelyben történik majd. Emlékezz: ahol a Bak, ott a megoldás. Az ég körének ezen szelete az előrelépésről, a fejlődésről, a haladásról szól. Igen, van úgy, hogy ehhez erőt kell kifejtened és igen, időnként beleizzadós is lehet, de mindig emelő, felfelé vivő a késztetés – pont úgy, mint amikor egy nagyobb hegyre mászol fel és az izmaid lángolhatnak, de a csúcs felé tartva tudod előre, hogy hihetetlenül szép, lélegzetelállító panoráma vár rád. Ha egy hegy esetében működik, hidd el, most is fog a való életedben. Az analógia a hihetőség erősítésében lehet segítségedre. A csillagos égre tekintve a Nap útján, az Ekliptikán a Nyilas csillagzatát látjuk a Plútó hátterében. Ez a csillagzat a magas tudás, a fénynemzés égi megjelenítője. Mi segíti elő a változást? Igen, a tudás. Az a fajta magas tudás, ami világosságot gyújtva a legnagyobb és egyben legmélyebb sötétséget is hivatott és képes eloszlatni. Az égi egyenlítőn, az Ekvátoron pedig ott szárnyal a Sas (magyar hagyományunkban a Turulmadár). Ez a fényábra az égbe emelkedést, a szárnyalást, az elrévülést testesíti meg, mint vezérlő szellemiség. Fontos, hogy csikordulhat ugyan a fogzománc, sarjadhatnak az izzadságcseppek, de mindnek értelme van; saját (egyén-, nemzet- és világszinten értelmezett) szárnyalásunkért történik. Lehetőséget kaptunk, nem is kicsit. Rajtunk áll, élük-e vele.

A Plútó erejével kiemelkedhetünk a méltatlan élethelyzetekből; azonnali, radikális módon változtathatunk mindazon, aminek lejárt az ideje. Nem mondom, hogy mindig kisasszonyos és finom, de végtelenül eredményes a plútói energetika (lásd még: „rém hatékony módszer, bár nem túl finom” – illusztráció 2:30-nál a belinkelt videón). Egészen egyszerűen bizonyos változtatásokhoz kevés a finomság, ott fel kell gyűrnünk az ingujjat és nekilátni. Trágyás szekeret szmokingban nem terelgetünk, ez is alapszabály. Adódik úgy, hogy nyakig merülünk a szagos anyagban, de nem dagonyázási célból, csupán addig, míg meg nem oldjuk a legfontosabb csomót – a többi rendszerint automatikusan, a dominó-elvet követve már szinte magától megy. Érdemes még észben tartanunk a planéta kapcsán a zsigeri megújulást is: a változtatás, az azonnali, gyakran gyors és mélyre ható átalakító erőfeszítéseink egyben legmélyebb szintjeinken is gyógyítanak bennünket – közelebb kerülünk valós énünkhöz, így éljük meg a megújulás magasabb oktávját. Zárszóként csak annyit: a Plútó után májusban a Szaturnusz is hátráló mozgásba kezd. Ősszel megközelítik egymást – ugyan nem állnak – olyan szorosan – együtt, mint januárban, de hasonló erőket léptetnek működésbe. Hónapjaid vannak tenni, cselekedni. Az biztos, hogy már érkeztek felismerések, kérlek, ne késlekedj és gyerünk, változtass!

u.i.: aki ismeretében van saját születési képletének, nézze meg, melyik háza érintett. Számra az az életterület kiemelt fontossággal bír a következő hosszú (és termékeny) hónapok során. Ez az ismeret segít abban is, hová koncentráld erőidet.

képek: www.pinterest.com

Miért működik a mély meditáció most olyan jól?

Miért működik a mély meditáció most olyan jól?

Csütörtöktől vasárnapig áll együtt a Merkúr és a Neptunusz a Halak asztrológiai jelében. A találkozó a két „középső” napon, pénteken és szombaton egzakt, ekkor legerősebbek a hatások. Lássuk, mire számíthatunk! Mélyről jövő, érzelemből felbugyogó megértésre, olyan gondolatokra, amik már huzamosabb ideje odabenn mocorogtak és most végre felemelkednek a tudatosulás szintjére. Jó tudnunk, hogy az összegzésre kitűnő napokat kapunk, még akkor is, ha a leltár esetleg nem nyeri el tetszésünket. A Merkúr-Neptunusz találkozó nem akar finomkodni: ugyan nem csapja úgy elénk spirituális könyvelésünket, mintha a Mars is csatlakozott volna a duóhoz, de nem is ködösít és hajthatatlanul szembesít azzal, ami bennünk van. Talán kellemetlennek tűnt ez így, leírva, mint amikor az adóellenőr bejelentkezik, de abban az esetben, ha tiszta a lelkiismeretünk és mindent a – kozmikus – törvények szerint cselekedtünk, akkor ez a képzeletbeli ezorevizor szankcionálás nélkül távozik majd.

Igen, végtelenül jó napok következnek az elmélyülésre, meditációra; mindarra, amihez lelkünk belső és mély rétegeit használjuk. Az ilyen időpontra szervezett közös és nagy meditációk már csak az égi helyzet miatt is sikerre és eredményre vannak „ítéltetve” kódolva. Ez nem baj, sőt; csak megkönnyíti a benne való hitet. Olyan, akár a zsugázás, ha a partner háta mögött borotválkozó tükör lóg a falon, mint Puskás Öcsi anekdotáiban – egy aprónak tűnő, de fő különbséggel: itt nincs „csalás;” a jó időzítés a spiritualitás egyik legfőbb előnye. Zárójel: a következő, hosszabb időszakban ez a tudás felértékelődik. Aki tudja, mikor mit kell, mit érdemes tennie, az előnybe kerül. Nem a többiek hátrányára, mert más paradigmából indul ki, nem a szűkösség-elvből. Aki jókor tesz jót, arányosan magasabb spirituális „jutalmat” kap érte.

Említést érdemel a társainkkal való beszélgetés, mégpedig a mélyre ható, lélektől lélekig jutó kommunikáció. Lehet, hogy az aktuális helyzetben sokan agyoncsapják az időt és locsognak azzal is, akit egy sima hétköznapon kerülnének, netán kanál vízbe fullasztanának, de ez nem magas szint – finoman szólva sem. A két planéta együttállása segít az egymásra hangolódásban és nem baj, ha földrajzi távolság van köztünk, mert a kilométerek képtelenek egy ilyen erőtér eredményes működését gátolni. Emlékezzünk: asztrológiai értelemben a Halak jegyében találkozik a Merkúr és a Neptunusz. Az eggyé válás, a ráhangolódás igen intenzíven működik. Nem mehetünk el a csillagképi helyzet mellett sem: a Halak fényábrájának visszaúszó halacskájánál éri a Neptunuszt a sebes léptű Merkúr. Ideje van kibeszélni mindazt, amit már régóta és többször akartunk, mégis, valami miatt erre eddig nem került sor. Visszatérő nehézségek, lelki gubancok végleges (ki)oldásának is itt az ideje és lehetősége. Mindemellett azt is megérthetjük, miért érkeznek életünkbe visszatérő emberek/mintázatok/élethelyzetek – azaz mi a belső, lelki mágnesünk irányukba. A megértésből pedig megoldást tudunk konvertálni szándékunk szerint.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest