Senki sem szeret csalódni. Se te, se én. Mégis: van úgy, hogy egy-egy ordas csalódás válik életed egyik leghasznosabb történésévé. Nyilván ehhez kell az idő, mint univerzális oldószer áldásos hatása is. A kiábrándulás pillanatában ugyanis nem szokás diplomaosztókon, BL-döntőn és milliárdos telitalálat elérésekor tapasztalható örömjelenségeket produkálni. Pedig akár lehetne is. Különösen, ha föld felett járó mestered az illúzióvesztés alanya

Kit nevezünk mesternek? Aki több oktatónál. Zárójel: az oktató (és az elnevezés szinonimáival jelzett illető) „csak” tudást, ismereteket ad át, mint egy precíz továbbító-közvetítő közeg. A mestert jóval többre tartod. Felnézel rá. Felnézel és felruházod. Na nem drága göncökkel, hanem valami jóval intenzívebb minőséggel.

Felmagasztalod a mestert. Rávetítesz, projektálsz olyan dolgokat, minőségeket, amik talán nincsenek is benne – de te mégis látni szeretnéd. Magyarul illúzió-lufit fújsz. Más kifejezést használva: belesétálsz az orákulum-effektus csapdájába.

Mi történik, mikor csak fújod és fújod a lufit? Még a legdrágább, legeslegjobb minőségű is ki fog durranni. Előbb vagy utóbb mindenképpen, kivétel nincs. Ha nem hagyod abba a telitüdős, céklaszínű fejjel való szájasfújást, esetleg a négyfejű combizmodat hajókötéllé edző lábpumpálást, a lufid szét fog robbanni.

Ha nem tetszik a lufis analógia, gondolj a mozira. Hogyan működik a vetítés? Állóképek gyorsan pörgetett sorozata kelti benned az illúziót, hogy amit látsz, valóság és mozog. Ezt vetíti a gépész a hófehér falra, akarom mondani vászonra. Amikor kikapcsolják a gépet, netán beüt az áramszünet, az izgalmas, fordulatos cselekményekkel teli film helyén egyszer csak üres, fehér vásznat látsz. Csalódás, kijózanodás a javából.

Miután tisztán látod, mi történik a túlfújt lufival és a megszakadó vetítéssel, érdemes továbblépnünk. Mert a nagy kérdés éppen az: veled mi történik ilyenkor? Nem a lufi, nem a vászon a lényeg: te magad. Nyilván megijedsz. Különösen a lufidurranáskor, mert váratlanul ért. Az ijedelemmel szinte egy pillanatban szorítja jeges markába szívedet a csalódás. Ez nem történhet meg, ez nem történhetett volna meg!

Most nézzük meg, mi történik, ha nem lufit fújsz, hanem mestert. Követed, utánzod, majmolod, másolod őt. Kritikátlanul. Mindenben. Ha kiwis camembert sajtot eszeget, te is azt vásárolsz és majszolod. Öklendezésedet a mesterrel való azonosulás torz tévképzetével igyekszed visszafojtani. Ha okádék színű autót vesz, de valami bullshittel megindokolja, te is így teszel. Nem folytatom a sort, mert úgyis érted, miről beszélek.

Beállítod messiásként, oltárra emeled, még ha látod ugyan, hogy botlik és itt-ott gyarló is. Ilyenkor végtelenül kreatív módon mentegeted. Sztárügyvédeket lepipálva gyártasz kimagyarázó ideológiákat, mit miként kéne értelmezni. Ahhoz, hogy össze ne dőljön a légvár. Az azonban nem más, mint egy speciális alakú lufi, tehát durranni fog. Ahogyan korábban megbeszéltük, ez a természete.

Nem akarod látni a bálvány ledőlését. A bálványoknak azonban éppen ez a dolga. A lufi kipukkad, az idol pedig porba hullik. Idő kérdése csupán a „mikor”. Minél később történik meg, annál többet vesztegetsz el. De meg is fordíthatjuk: minél hamarabb csalódsz a piedesztálra emelt mesteredben, annál hamarabb köszöntenek rád a csodás dolgok. Persze nem a vasárnap délutáni séta könnyedségével éled meg.

Pukkan, durran, nullázódik. Végre-valahára megtörténik az, amitől a felszínen tartottál, legmélyebben belül viszont – kimondatlanul ugyan, de – vártál.  Mintha tükörjégen vágódtál volna hanyatt, de úgy, hogy hirtelensége miatt semmit nem tehettél. Nem tompíthattad kezeddel a zuhanást, így most könnybe lábasztóan sajog a farokcsigolyád és kristálytisztán érzed, hogy megremegett koponyádban az agyvelőd. A világ összeomlott, jön a káosz. Vagy mégsem?

A kérdőjelek mindenesetre megjelennek. EZ a kulcspont. Kérlek, nagyon figyelj, mert az egész írás lényege most következik. (dobpergés) Itt érkezik el a letisztulás lehetősége. Nem maga a megtisztulás, „csak” annak lehetősége. Azaz: nem automatikus a folyamat. De miért nem? – kérdezheted félig-meddig jogosan. Hiszen a bálvány ledőlt, a király meztelen, a rózsaolajosnak hitt üvegcséről kiderült, hogy cseppfolyós görényszellentést tartalmaz. Mi akkor a hiba a megtisztulási folyamatban?

A letisztulás „csupán” lehetőség és nem garantált spirituális járandóságod. Megteheted ugyanis, hogy azonnal új gurut jelölsz ki. Más a neve, persze. Módosítasz a sallangokon, valójában azonban vegytiszta jogutódlás történik. A te bűnrészességeddel közreműködéseddel. Tudod, emlékszel, hogy nevezik ezt a társasjátékok világában: „vissza a START mezőre.” Tarts akárhol személyes életjátékodban.

Szétválaszthatod a búzát az ocsútól. Ha kellően erős és elszánt vagy. Ez esetben bizton felszabadulsz és megkönnyebbülsz. És hidd el, tapasztald meg: előbb vagy utóbb, de kétségtelenül megérkezik a hála érzésének pillanata. Amikor megérted, miért is volt olyan jelentős, hogy egykori istenített mesteredben mélységes mélyen csalódj. Ezért éri meg istenigazából. Innentől élheted végtelen szabadsággal, valódi eszmei függetlenséggel az életedet. Hogy ez mekkora ajándék, arra viszont az emberi szó kevéske. Éld meg.

kép: pixabay.com

miként alakíthatod a legnagyobb csalódást tragédiából ajándékká?