Hogy ne öld meg a következő generáció kreativitását?

Nem vagyok gyermekpszichológus. Mérhetetlenül tisztelem, akire ez a hivatás rátalált és méltó minőségben állt bele, de nem hiszem, hogy sokáig képes lennék csinálni; egészen egyszerűen a túl erős érzelmi érintettség okán. Ezt csak azért biggyesztettem a mai gondolattekervény elejére, mert szubjektív, saját szemüvegen át nézett és egyéni értékítéletemen keresztül méricskélt jelenségről szeretnék labdákat feldobni. Ha még soha nem jártál játszótéren, vagy oviban, menj el és szentelj negyedórát egy kísérletnek.

Vonatkoztass el a gyerkőcök zsivajától és attól is, mennyire édesek, amikor homokoznak, hintáznak és úgy általában – játszanak. Tekintsd koncentrációs gyakorlatnak, de csak és kizárólag a szülők kommunikációjára, abból is a verbálisan megnyilvánulóra irányítsd fókuszodat. Mit hallasz jellemzően? „Ne mássz föl rá, mert leesel!” „Ne vedd el tőle azt a játékot!” „Ne rosszalkodj!” „Ne akarj abba a hintába beülni, mert még kicsi vagy hozzá!” Ismét előállt a helyzet: oldalszám írhatnám az analóg mondatokat, mind egy tőről fakad. A mai írás szempontjából nem elsődleges az a tény, hogy tudatalattink nem ismeri a „nem” szót. Klasszikus példája a „ne gondolj a lila elefántra!” Amikor a fenti mondatok elhangzanak, valójában azt üzenjük a gyereknek, ami a „ne” után következik, oszt csodálkozunk, hogy „rossz,” csintalan a kölök.

Ma egy másik aspektusból szeretnék rávilágítani, miért nem jó, ha sok-sok „ne!” és „ezt nem lehet!” röpköd a lurkó körül. Induljunk ki abból az alapvetésből, hogy minden gyermek eredendően tiszta lappal, egy jóval magasabb tudatossági szintről kezdi jelen életét. Tervezett sorsának megfelelő környezetbe születve azt az energiát kapja, amire szüksége van vállalásai teljesítéséhez. Zárójel: igen, ez így van; még akkor is, ha saját szemüvegünkön keresztül nézve (és verdiktet mondva…) rettenetesen elbánt vele a sors. Ne akarjuk megítélni, mert csak egy apró szeletet látunk a Nagy Egészből. Bővebben Szepes Mária Varázstükör című ragyogó alkotásában olvashatsz erről – többek közt.

A tiszta lap a környezet hatásaira ilyen-olyan mértékben módosul, elszíneződik; ahogyan a szűrők és filterek is természetes módon tömődnek használat közben. Ezt a folyamatot erősíti a sok-sok „nem lehet!,” „ne így csináld!” A hozott zsenialitása által a felnőtt számára meghökkentő és a tanult mintáink miatt azonnal elvetendő megoldásaira röppennek a tiltások. Gyermekünk általunk emelt falakba ütközik, amikben sérül, (le)töredezik a szárnya. Minél többet magyarázzuk el, mit miért nem lehet, ez annál jobban testesül és szép lassan, de módszeresen megöljük kreativitását. A láng kialszik; elfelejti, hogy csodálatos szikrákkal jött és a mi szűkös és gyepesedett mintáinkat követve lép az általunk taposott útra, aminek további következménye, hogy mind mélyebb spirituális vályú képződik, megnehezítve a későbbi generáció kiemelkedését.

Tudom, súlyos tézis, de igaz – bár ne lenne az. Amikor elmagyarázod, miért nem lehet, mindig tőrt döfsz lángoló szellemébe és csillogó kreativitásába. Igen, azt is tudom: valóban előállhat megvalósíthatatlan dolgokkal, de ezt kezelheted bölcse(bbe)n is: „jó ötlet, kincsem, esetleg más módon is el tudunk jutni egy szuper végeredményhez?”

miért ne tanulhatnál meg mindent, de valóban mindent játékosan? ki mondta, hogy nem lehet?

Emlékezz: a „miért nem”-ből a „hogyan igen”-be megérkezni nem csak a felnőttek célja. Ha azzal a szemlélettel plántálod gyermekedet, hogy bármit elérhet, csak az útját és a módját kell a lehető legjobban megtalálnia, mindig hagysz nyitott kapukat, amiken át elhiszi, hogy megoldás érkezik. Ez a hit pedig mozgósítja kreativitását, azt a ragyogó energiát, amivel számunkra már elveszett és eltemetett lehetőségeket ránt elő csodatarisznyájából. Segíts neki, támogasd és engedd, hogy szárnyat bonthasson. Önlegyőzési gyakorlatként is értelmezheted a megfelelési kényszer elengedését, a „mit szólnak hozzá a szomszédok” jolly-joker kártyáját. Kit érdekelnek a szomszédok? Emlékezz arra is, hogy a poroszos oktatás áldásos rettenetes hatásai miatt birkának neveltek, de tudd: ezt nem kell tovább örökítened. Miért ne oldhatnád fel te a rossz mintákat? Ha már nagyok a saját gyerekeid, akkor működtesd ezt a szemléleted szélesebb körben, vesd a magokat és tudd: jót teszel, szabadságot adsz, ébresztesz és lángot gyújtasz.

kép: pixabay.com

Szilveszteri Mars-Neptunusz

A Naptári év utolsó napján és az új év első napján együtt áll a Neptunusz és a Mars a Halak jelében. A közkeletű szilveszteri alkoholfogyasztási dömping miatt érdemes szót ejteni arról, hogy ezen a két napon az arany középút és a mértékletesség gyakorlása kifejezetten előnyös és ajánlott. A Neptunusz princípiumához tartozik az alkohol és a bármitől való függőség, a tudatmódosulás, a ködös állapotok – alacsony szinten. A Mars pedig közismerten az erőszakot, a harcot és a küzdelmet jelenti – szintén alacsony szinten. A kettő összeadódása egy össznépi dínomdánomban nem feltétlenül építő jellegűen érvényesül. Tudatos ember ugyan nem (vagy csak nagyon ritkán) aljasul le a kontrollt vesztett öntudatlanság szintjére, de amikor a társadalmi elvárások miatt boldog és főleg boldogtalan így tesz, jobban járunk, ha kerüljük – most is – a járt utat. Ez volna az alacsony szint, de persze jogosan merül fel a kérdés: hogyan éljük meg ezt a csodálatos energiát magas szinten? (tovább…)

Nagy levegő és ellép!

Szerdára különleges fűszerezésű égi töltetet kapunk, mely leginkább a döntéseink meghozatalában segít. Ha van olyan terület életünkben, ahol úgy érezzük, ólomcsizma húzza vissza lábunkat a csirizzel felkent padlón és nincs erőnk, lehetőségünk túljutni a ragacsos dágványon, úgy most kapunk a megoldáshoz kellő kakaót. (tovább…)

A nemek hatalma

Neveltetésünk során megkapjuk azt a kedvesnek látszó szemléletet, hogy lehetőségeinkhez mérten mindenkivel legyünk kedvesek, senkit ne bántsunk meg. Szüleink, környezetünk a lehető legjobb szándékkal vetik belénk ezt a gondolatmagot, mélyebben bele nem gondolva, hogy vajon tényleg jó-e ez a gyermeknek. Egyik kedvencem a nem és a nemekhez való viszony. (tovább…)

Pin It on Pinterest