Változtass egy vágással!

Változtass egy vágással!

Bárki gyúrta is össze az embert, nem félelemben élésre tervezte. Ideig-óráig, rövidke életpillanatokban megbirkózol vele, de tartósan és mélyen benne pancsolni épp olyan káros, mintha akkumulátorsavban lubickolnál. Ne próbáld ki, – ezt kivételesen – hidd el nekem, egészségtelen.

Aki fél, az nem egész, nem tud az lenni. A magyar szómágia alapfokának felkészítő szintje a fél-elem bontása. Amíg félelemben élsz, elválasztod magad az egésztől. Az arányosság pedig olyan egyenes, mint Kanada és az Egyesül Államok határának nyugati fele (amit vonalzóval húztak).

Igen, a félelmet utáljuk. Te is, én is, mindenki; mint varjú a rohadt tököt. Ez rendjén is van. A legrettegettebb fajzata az, ami ledermeszt. Mondhatnám úgy is: kővé meredsz tőle. Persze akad kivétel, mint a legtöbb esetben. Megesik ugyanis, hogy kifejezetten keresed a lehetőséget, hogy félj. Kicsit vagy nagyon. Ez a tervezett változat, őrá nem érvényes az alapszabály.

Extrém sportok, bungee jumping, Pamplona szűk, szépen kövezett utcáin lélekszakadva futni a füstöt lihegő bikák elől – mind-mind készakarva hajszolt félelem. Okkal és céllal. Ez pedig nem mást, mint a lehetőség, hogy legyőzd őket. Ezért vágyod, kutatod, űzöd őket. A félelem fölött aratott fényes győzelmed a jutalomfalatod; motivációd egyébként eszedbe sem jutó cselekedetekre.

A két főszereplő veretes figura; mindkettő igazi fenegyerek. Karakterek a javából. Az eddigi négy rövidke bekezdésben már meg is ismerkedtél velük, bár egyik neve sem hangzott még el. Mégis: színre léptek, itt vannak. Algol és Mars. Együtt, kettesben. Közelítsünk rájuk jobban, vegyük őket tüzetesen szemügyre, mert látnivaló bőven akad!

A témá a Mars és az Algol csillag együttállása. Az Algol méltatlanul kap(ott) rossz sajtót, de a legrosszabbak közül valókra gondolj most. Erőszakos halál, szerencsétlenség és fejlevágás, hiszen ő jelöli a Perszeusz által levágott Medúza Gorgó fejét. A Mars bolygó erőt, lendületet, cselekvési szándékot testesít meg. Kerüld el azt a retardált kombinációt, ami lenyakazásra, a fejedet érő balesetre, feltétlen erőszakos behatásra utal; ne járd a logika-tanfolyamot végző közeg útját az akváriummal.

A Mars-Algol találkozó árnyalataira szeretném irányítani a figyelmedet. A csillagos égen a fej szellemiséget jelöl. Medúza Gorgó pillantása kővé dermeszt – ezt összeolvasva találd meg, mely tudati tartalmad, gondolatod képes arra, hogy cselekvésképtelenné változtasson. Mitől dermedsz le? Milyen eszmék fagyasztják beléd a sz@rt szuszt?

Az Algolhoz érkező Mars erőt és egyúttal eszközt is ad számodra, hogy életed Perszeuszává emelkedve lenyeshesd az ilyen csúf gondolatokat; gyorsan, egy vágással, radikálisan. A levágott fej nem illeszthető vissza, azaz a véglegesség és végletesség a képletben azt (is) jelenti, hogy ez az együttállás segít örökre megszabadulnod nyomasztó terhektől és fényt, világosságot erősíteni tudatodban. Nem acél nyakvédővel kell járnod az utcát, hanem a nyakad fölötti rétegekben rendet tenni. Nyilván a mételyes gondolat nem marad odafönt, terjeng az érzelmek világába.

Tudnod kell: a mostani időszak (augusztus 12. péntektől augusztus 16. keddig) által támogatott határozott nyesés véget vethet ennek a szellemi fertőzésnek. A gyógyulási arány pedig 100%.

Vigyázz vele! Az energiákat ismered, annak viszont semmiképpen ne dőlj be, amit összehordanak róla. Riogatás a javából, a köbön; eljövő kénköves pokol és erőszakorgia. Immár tudod, ez nem igaz. Ismerd meg, mert könnyen transzformálhatod címeres mumusból legjobb barátoddá. Íme:

Tagbaszakadt, kigyúrt és kopasz. Arcát mély sebhelyek barázdálják és nem tudod nem észrevenni markáns, esetenként kihívó tetoválásait. És ez csak az, amit elsőre látsz belőle. Zsigeri reakciód szerint a fickó láttán legszívesebben átmennél az utca túloldalára, pont olyan, enyhén rácsodálkozó érdeklődéssel, mintha a vérunalmas egyen-házfalak valami egzotikus ritkasággal vonták volna magukra a figyelmedet odaát. Nagy hiba volna.

A külseje rémisztő, valóban. Igen, akár gyermekek ijesztgetésére is alkalmas lehetne, már ha valaki táplál ilyen perverz késztetéseket. Ha megismerkedsz vele, csak akkor adsz esélyt, hogy kiderülhessen: jó fej. Őszinte, igaz barát válhat belőle, aki – a zord és mord külső ellenére – kenyérre kenhető. Ilyen az Algol.

Legerősebb, legmélyebben lakó, azaz: kővé dermesztő félelmek legyőzésének jelölője. Hogy pontosabban fogalmazzak: itt nyesheted le őket. A kés Perszeusz kezében van, de vedd észre: rég vége a mitológiának! Te vagy a hős, te magad és nem más. A történet itt és most, ebben a jelen valóságodban játszódik. A Mars maga a gyors, erős, hirtelen vágás. Olvasd össze: ugyan mire kéne még várnod, hogy nemet mondj a zsibbasztó rettegésre? Hogy nemet mondj és a félelmet tápláló ütőeret markáns, határozott mozdulattal elvágd?

Nincs teketóriázás. Az üzenet überaktuális; a mélyen lapuló gombokat nyomkodni hivatott félelem már a spájzban van. Nem kéne, hogy ott sompolyogjon, de elszabadították elszabadult, mint egy felfedező kedvű dzsinn. A te dolgod, hogy saját életedben, mikrovilágodban leszámolj vele. Irgalom és könyörület nélkül, végtelen következetességgel.

Végezhetsz szertartást is. Ha kedved tartja és jobban esik, vágj ki papírból egy emberalakot; nem baj, ha nagy fejet rajzolsz neki. Nem a zika vírus ellen, csupán praktikus okokból. Hogy legyen helyed írni. A buksijára kerüljön az, ami téged kővé dermeszt. Miután elkészültél és így megszemélyesítetted a papírgorgót, vedd erősebbik kezedbe otthonod legélesebb ollóját és egyetlenegy gyors, remegéstől mentes mozdulattal vágd le a fejét. Látod, máris perszeuszkodsz. Itt azonban még nem ér véget a munkád.

Égesd el az addig is lobogó mécses/gyertya lángjánál a papírkobakot, rajta az immár levágott rettegni valókkal. Elengeded, ám végtelenül elegáns módon, mégpedig fénnyé változtatva. Az a kis hamu pedig mehet a lefolyóba, bő vízzel tova.

Erő és hatalom ébred benned. Ez ad valódi szabadságot. Éppen ideje. Lépj a tettek mezejére, mert felvirradt a te időd. Erre ösztönöz a Mars és az Algol csillag együttállása.

kép: pixabay.com

tűz, erő, vágás – ezt kínálja a Mars-Algol találkozó

Rettentőből nagyszerűbe

Rettentőből nagyszerűbe

Vasárnaptól keddig minden remény elveszett, vége a világnak. Ha jót akarsz, minimum acélláncszemekből szőtt sálban merészkedj az utcára, de talán még abban is túlontúl kockázatos. A rohadék Rohadék támad. Nincs menekvés. Te sem úszod meg, bizony. Add el a papucsod, a tartós tejjel pedig még véletlenül se kokettálj a boltban, nem lesz rá szükséged. Jön a vég, magával ragad a végzet, ha hegyezed a füled, már a kasza suhogását is hallhatod. Nulla irgalom, hiszen a rettenet ereje testesül, kicsi porbafingó jelentéktelen szemcseként ugyan mit is tehetnél? Jobb nem küzdeni, vállakat leengedni és csüggedt beletörődéssel várni az elkerülhetetlent. Valahogy így szólna a Nap-Algol találkozó, ha nem én írnám. Persze ezt is én írtam, de ismersz: szeretek provokálni. Ha még mindig olvasol (ahelyett, hogy „bölcsen” a légópince zugába kuckóztál volna…), felettébb kitartó vagy. Ezt esetleg botornak címkézné, aki bokáig sz@rja magát erőst megijed a Nap-Algol együttállástól. A felszíni, kellő tudás híján gerjedő félelmek „alapja” ugyanis itt gyökerezik: május 16. és 18. között egzakt a Perseus csillagkép második legfényesebb (béta) csillagának és a Napnak az együttállása. Nemrég már olvashattál róla, akkor a Merkúr találkozott vele, most azonban – Virág elvtárssal szólva – a nemzetközi (azaz a kozmikus) helyzet egyre fokozódik. Hozzátehetjük amúgy Őze Lajos folytatását: nem érünk rá egyéni sérelmeinket dédelgetni.

Az Algol sajtója valóban rettenetes, ezt hatásvadászat és túlzáscsiholás nélkül mondhatom. Guglizz rá, jellemzően elborzasztanak a leírások. Te viszont már tudod: amikor valamit kifejezetten egyféleképpen állítanak be, ott valami nem stimmel. Kutya van elásva, bűzlik. Az Algol-lal is az a helyzet. Akik így feketítik be, kurvára nagyon nem akarják, hogy megismerd valódi erejét, lehetőségeit: mindazt, amihez hozzásegíthet. Jobb, ha farpofáid közt zabszemet szorongatva megúszásra játszol. Persze ebbe nem érdemes belemenned, még szerepjáték szintjén sem. Ismerd hát meg ezt a csillagot, akit az égbolt legkárosabbjaként emlegetnek. Mielőtt továbbmennénk, azért álljunk meg egy szóra! Csillag őkelme, azaz fény árad belőle. Kérdem én: hogy a skorpióba rákba lehetséges egy fényt árasztó ojjektumról azt feltételezni, hogy árt? Aki ételt oszt, sunyi szemét, mert titkon abban bízik, hogy a megajándékozott torkán akad a falat és fulladásos pusztulás viszi el? Aki pénzt ad egy állatmenhelyre, az a méltatlan állattartást támogatja? Egészen torz, kifacsart és életellenes „logika” elhinni, hogy egy csillag, legyen bárhol, tartozzon bármely fényábrához és nevezzék akárhogyan is – árthat. A hülyeség: na az árt. De nagyon. Jobban, mint a dögvész. Az Algol is ennek esett áldozatul, illetve dehogy esett: legfeljebb aktuális megítélése. Közel a perc ugyanis, mikor ez gyökeresen megváltozik és hiszem, hogy Algol-szertartással, meditációval húzzák ki magukat a tudatosuló emberek a pácból vagy változtatnak gyorsan és gyökeresen.

Démoncsillag, Sátán Feje, Démonfej – számtalan bugyuta nevet ragasztottak rá. Félelemből. Ami közös: fej. Ő Medúza Gorgó levágott feje. A nyeső a hős Perzeusz volt. Álmában lepte meg a hölgyet, de ez nem sunyítás. Analógiában gondolkodva: álmában cselekvő hős más síkon ér el eredményt. A Nap-Algol találkozó rámutat: ha valamit el akarsz érni, nem küzdhetsz csak jégre szabadult disznóként a földi síkon. Ki kell tudnod lépni az egymásutániság, a lineáris ok-okozati láncolat börtönéből. Fej: meg kell értened olyan dolgokat, amiktől amúgy visítva menekültél. Eddig. A hal közmondásosan a fejétől bűzlik. Az együttállás erejével a bűzt a hal fejének levágásával száműzheted, azaz tehetsz érte. Tettek által, hiszen a Nap cselekvő éned égi megjelenítője a születési képletben. Megérteni, szembenézni, tenni. Ha kell, levágni: gyorsan, irgalom nélkül. De mit is? Nem a szomszéd/anyós/főnök fejét. Az olyan gondolatiság, tudati korlát, meggyőződés, szemellenző és skrupulus való a késed éle elé, amik eddig gúzsba kötöttek. Láss rá: a változás radikális, most nem szaturnálisan lépegetsz. Mondok még jobbat: a benned élő hős is felszínre emelkedik. Ehhez legelőször is tudnod kell, hogy benned van. Amíg ez nincs meg, hogyan várhatnád el, hogy testet öltsön? Most rázd le magadról azt az erőltetett marhaságot is, hogy „egy vagy a sokmillióból/milliárdból, valójában semmi jelentősége az életednek.” A hős egyben Istengyermek is. Igen, az Isten Gyermeke, hiszen Perzeusz Zeuszt tisztelhette édesapjaként. Megértheted valódi istengyermeki lényegiségedet. Ez a nyakatekert kifejezés ellenére – valójában – végtelenül egyszerű. A Teremtő saját képére formálva éled életed a földi létezésben is. Semmi sem véletlen, azaz mindig kapsz segítséget és vezettetést. Ennek legmélyebb megértése és a korábbi magadra hagyatottság levágása: erre tökéletes ez a pár nap. A szakirodalom tág orbist (hatókör) jelöl meg az Algol-hoz, itt azonban egzakt, tehát bizton tudhatod, hogy a belső alkímia ideje jött el. Kívánom, vezessen eredményre és éld meg, milyen nagyszerű erő valójában.

 

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest