Milyen csemegéket tálal a forduló Plútó?

Még csak október első napjait éljük, de harmadik alkalommal írom le, hogy nem akármilyen hónapban járunk. Zárójel: nem is most olvastad utoljára ezt – az egyébként teljesen jogos – kijelentést. A mai írás apropója a Plútó direktbe fordulása. A sokszor átbeszélt nagy hármas együttállás másik két szereplője, a Jupiter és a Szaturnusz után immár ő is direkt irányban folytatja égi útját. Mielőtt ennek jelentőségét elkezdenénk vizsgálni, érdemesnek tartom az ismétlést. A Plútó idén áprilisban váltott irányt és kezdett hátráló mozgásba; a majd’ fél évvel ezelőtti sorok újraolvasása segít teljesebb képet kapni a jelen kozmikus helyzetről. A növekvő megértés pedig – mint mindig, most is – jobb megoldásokat kínál. Ide kívánkozik a következő zárójel: az első Csillagwebináriumon tett ígéretem szerint a fontosabb égi mozgásoknál megírom az ekliptikai pozíciókat is, hogy könnyebben lásd a mozgásokat a saját születési képletedben, ha birtokában vagy. E nélkül is jó tudnod, „általánosságban” miről szól egy-egy égi történés, de jóval precízebb, személyesebb az üzenet, mikor be tudod helyettesíteni, matekosan szólva.  A Plútó áprilisban a Bak 24 fok 59 percétől indult el – a Földről szemlélve – hátrafelé, most pedig a Bak 22 fok 29 percénél vált irányt. Láthatod, a számok tükrében nem sokat tolatott, hiába közel fél évig mozgott retrográd irányba, mégis igen jelentős korszakot jelölt. Azt hiszem, ezt nem kell különösebben magyaráznom, pontosan érted és tudod, mire gondolok.

A Plútó egyik személyes kedvencem, így örömmel mutatom be őt neked, bár már biztosan hallottál róla ezt-azt. Érdemes azonban fenntartásokkal kezelni, mert a sajtója nem a legjobb – megjegyzem, érdemtelenül. Még jó, hogy birtokában vagy a sorok között olvasás művészetének, így téged nem tudnak megtéveszteni az erdő sűrűjébe irányító leírások. Erőbolygóról beszélünk, Paksi Zoltántól ered a kifejezés: a Mars magasabb oktávjaként tekinthetünk rá. Ha kevés a marsikus kraft, hát ott a Plútó. Igen, neked is, mert a te képletedben is – valahol – ott van és munkálkodik – érted. Végletes, mélyre ható, gyökeres és radikális változások megindítója, ami persze tűnhet ijesztőnek, ha ragaszkodsz a posványhoz, mert azt bizony nem tűri. Vádolják pusztítással, de ez féligazság: azt valóban – és maradéktalanul – eltünteti/megsemmisíti, ami méltatlan, fényét vesztett. A teljes igazság azonban (amit már ritkán írnak le), hogy mindezt nem öncélúan teszi, kukaborogató, hormonoktól összezavart pattanásos kamaszként (emlékszik még valaki a „huligán” kifejezésre, melyet felháborodott nyárspolgárok tűztek minden bőrkabátos, hosszú hajú illetőre régen?), hanem azért, hogy végleg, azaz visszaállíthatatlanul eltűnjön a méltatlanság, azaz ne gondolhasd meg magad, hogy „ej, visszabújok én az otthonos pöcemelegbe.” Ha már ürülék, az általam végtelenül tisztelt és mesteremként számon tartott Paksi Zoltáné a következő mondat is: „a Plútó az az erő, ami kiemel a langyos sz@rból.” Ennél talán nem is lehet pontosabban leírni a planéta energetikáját.

Nincs alkudozás, félmegoldás, kompromisszum (emlékezz: a kompromisszum és a konszenzus nem azonos, végtelenül félrevezető, emiatt káros egymás szinonimájaként értelmezni a két fogalmat). A zsigeri regenerációért is ő „felel,” ahogyan mélységeinkbe is elvezet (Hádész – mitológiai megtestesítője – az alvilág ura, nem a „pokol” főnöke; itt fontos tudatosítanunk: alvilág – alsó, azaz belső világ). Nagyon érdekes, hogy mintázatában mutat némi párhuzamot a Szaturnusszal (maximalizmus, a nem legjobb megoldás elutasítása, azaz az elérhető legjobbra törekvés, lényeglátás, a fontosra való fókuszálás. Még érdekesebb, hogy mindketten a gyűrűs bolygó által ural Bak jelében járnak és pár nap különbséggel fordultak direkt irányba. Nyilván véletlen, nem? Jó, persze, ilyen szó létezik ugyan, de fogalom nem, úgyhogy lásd meg a csillagos ég dupla, vastag aláhúzását: koncentrálj, légy jelen, vedd észre, mi fontos. Azért hangsúlyozom, mert ha erre nem vagy tudatos, nem terelnek az erdőbe: te magad ballagsz be, tudattalanul és észrevétlen. Itt egy kis érdekesség, ott egy lefetyelni való, amott egy másik kis színes: észre sem veszed, máris szétszóródtál, elaprózódtál, az erőd pedig kéményfüst módjára száll el.

Tudatosítsd: sem a Plútó, sem a plútói energia nem ijesztő. Az lehet csak ijesztő, ami benned van, hiszen a planéta oda, legbelső lényegedbe vezet el. Ha megrázkódtató a szembesülés, ne őt vádolt, amint a tükröt sem való ripityára törni, ha kevéssé szépet mutat az arcodról. Nem csak mélységeket, de magasságokat is jelöl; azaz vésd az eszedbe: az azonnali, ellenállhatatlan erővel megvalósuló kiemelkedés éppúgy hozzá tartozik, mint a sorsfordulatok. Bak, azaz megoldás, előrehaladás, fejlődés. Ha eddig még nem fektettettél időt és erőt valódi útirányod felfedezésébe, nem érdemes tovább várnod. Még egyszer kérlek, olvasd el a direktbe fordult Jupiter és Szaturnusz üzeneteit, fésüld össze a Plútóéval és lásd meg: nincsenek akadályok. A korlát „csak” mászóka, a karámot kalandparkká alakítanod mindössze döntés és elhatározás kérdése. Ráébredsz: te vagy a főnök. Nem kiszolgáltatott báb, flippergolyó, vagy „kussaneved” alkalmazott vagy. Éppen ezért lehet riasztó az aktuális égi mintázat annak, aki nem magas szintekben, netán manipulációban, vagy méltatlan befolyásolásban gondolkodik. Ez persze legyen az ő baja, téged nem érint.

A Bakban forduló Plútó nyomdokvizén jutsz el az „eljött az idő” és a „megérett a szándék” ellentmondást nem tűrő motivációjához. Lépni, tenni, cselekedni kell. Ha azt érzed, borítsd a bilit, ugorj, mert a szándék visszafogása olyan, mint szelep nélküli kuktát a lobogó gázrózsára tenni. Ne próbáld ki, végül mi történik, bízom a fantáziádban, elég ide. Erőbolygó, azaz ne félj, hogy félúton kifáradsz. Só nincs róla. Tudd, hátrafelé nincs irány. A Bakban direktbe váltó Plútó csak az előre és felfelé haladást ösztönzi, a minőségi változást, a legjobb megoldásokat. Lehet, ma úgy ébredtél, hogy minden kilátástalan. Ki mondta, hogy így is hajtod majd álomra fejed? A plútói radikalizmus itt és most, azonnal, egy szemvillanás alatt fordíthat át akár éveken át összerothadt, rozsdásodott berögződéseket. Ha úgy tetszik: spirituális csavarlazító. Nem azért, mert ha sok Plútót szipuzol, beállsz, hanem a rozsda és a szokásos erővel mozdíthatatlan vele elindítható – mégpedig előre. Lásd meg: az elhatározáshoz erőt kell ébresztened, de a cselekedetekhez már a Plútó ad – ha ezt tudod (mivel elolvastad, ezért már tiéd a gondolat, mostantól csak rajtad áll, az ismeretből lesz-e tudás), jóval könnyebben állsz a következő időszakhoz.

A Plútó szenvedélyes bolygó, így ne várd el a hideg, józan és racionális működést önmagadtól. Engedd, hogy az érzelmeid működjenek, intenzív, lobogó módon, de tudd azt is: ők a tieid, nem te vagy az ő tehetetlen, kiszolgáltatott bábjuk. Ez az égi lenyomat az érzelmek cselekvő erővé való transzformálását is serkenti, ha pedig ezt mélyebben átgondolod, beláthatod: nincs akadály. Ahogyan sorkatonai „szolgálatom” eligazításainak végén elhangzott: „kérdés? nincs, nem is lehet.” A Plútó az akadályokkal van éppen így. Áldásos mellékhatásként még a titkok fátyla is fellebben: rálátsz az eddig rejtett mintázatokra, így a korábbi gátló tényező azonnal (plútói módon) segítő erővé nemesül. Most lehet, azt gondolod, ez mind szép és jó, de túl macerás és amúgy is, a komfortosnál több felelősséget igényel. Ha nem említettem volna, a Plútó hajlamos kib@szni kihelyezni a komfortzónádból, de ez érted, nem ellened történik. Ne hidd el, éld meg. Tudd, tapasztald, saját bőrödön, saját valóságodon, azaz a számodra legesleghitelesebb szűrőn keresztül, hogy igenis a valóság teremtése a te kezedben van és most bőven adódik lehetőséged változtatni.

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest