Milyen összefüggés rejlik rend és szeretet között?

Milyen összefüggés rejlik rend és szeretet között?

Szent István ünnepének hajnalán lép át a Merkúr a Szűz asztrológiai jelébe, azaz hazatérésről beszélhetünk: a megértés és megértetés planétája az Ikrek mellett a zodiákus ezen szeletét uralja. Szűz Merkúr idején helyükre kerülnek a dolgok: tudod, mikor mit kell tenned és kimondanod. Szeptember első napjaiig tartózkodik itt Hermész planétája; remek napok és hetek támogatják a rendezést – alapvetően belül; hiszen a valós, a külvilágban is megjelenő rendezettség csak így magasabb minőségű puszta pedantériánál. Ide illeszkedik a munka fogalma. Ideje ezt a nemes kifejezést leporolnunk, sőt: intenzív spirituális oldószerrel tisztára fényesítenünk: engedjük el a nemszeretem, a pénzért és a megélhetésért (és csak annak biztosításáért) végzett időrabló tevékenységet, mint fogalmi zűrzavarokozót. A valódi munka – lehetőség. Lehetőség valóra váltani, ha úgy tetszik, kamatoztatni tehetségünket, a bennünk élő és munkálkodó erőket. A Szűz égi „állomásához” szervesen kapcsolódik a munka és a hozzá tartozó aratás. Megértjük, minek jött el az ideje és mutatkozzon bár nagy feladatnak, de nekiállunk és elvégezzük. Fontos: nem csak „rossz” és „kellemetlen” dolgok játszanak itt, hiszen ez már címkézés lenne, az pedig nem vezet sehová. Tudatosítsd, hogy a munkához szűzi értelemben az aratás, azaz a jól végzett munka jogosan járó gyümölcsének elégedettséget adó élvezete is elválaszthatatlanul kapcsolódik. Innen nézve már nem tűnhet nyomasztónak a munka, mint fogalom, ehhez a megértéshez is közelebb vezet a Merkúr.

Tipikus munka ilyenkor a dolgok kimondása, azaz a kommunikáció eszköztárának segítségül hívásával végzett rendező folyamat. Igen, pontosan ettől izzadunk néha szagosra és néznénk szembe inkább az egy hétig éheztetett sárkánnyal; mégis ennek van itt az ideje. A nagy levegővétel és cselekedet után mindig megérkezik a felszabadulás, a megkönnyebbülés, mint egy-egy mozaikdarab helyreillesztésekor. A Nagy Kép egyre tisztább, egyértelműbb; a részletek mind világosabban mutatják magukat. Lásd meg: igenis képes vagy a káoszból rendet varázsolni és nem csak a ruhásszekrényben meg a konyhapulton. Amikor „úszik az életed,” kifejezetten jól jön némi Szűz-Merkúr energia. Tekints rá amúgy befőző szemmel, ha már gyümölcsérés ideje van: mint sűrű lekvárt, tedd el az esszenciális rendezés képességét; tanulható, előhívható, működtethető.

Adalék még augusztus 20-ra: a Merkúr ezen a napon áll együtt egzakt módon az Oroszlán csillagzatának alfa csillagával, a Világoszlop Regulussal. Igen, ő az Oroszlán szíve, másik nevén Cor Leonis. Ébredj rá a szépségre: a szeretet segít rendbe tenni az életedet. A csillagkép magas rezgésű vezérlő elvet közvetít; ezen a csodálatos csütörtökön megmutatja magát az egyértelmű, bár bonyodalmakat kereső énrészünk számára gyakran bujkáló alapvetés. Értsd és tudd: bármilyen történések esnek is meg a világban, a rendező elv e körül forog; az ember szűk szemréssel született ahhoz, hogy a maga valójában ítélhesse meg a világ dolgait. A szeretet fontosságának megértése épít hidat, ami A-ból B-be visz, ötről hatra juttat és elvezet a megélt jelen csodáin keresztül egy méltó jövőbe.

kép: www.pinterest.com

Mit vársz a hétfői Szűz teliholdtól?

Mit vársz a hétfői Szűz teliholdtól?

Hétfőn kora este áll egymással egzakt módon szemben a Szűz asztrológiai jelében járó Hold és a Halak cikkelyében lubickoló Nap, azaz itt a telihold, Isten hozta! De miről is szól a mostani fényes oppozíció? Röviden: a lélek rendjéből fakadó tettekről. Ez a távirati stílusnál is tömörebb megfogalmazás azonnali kibontásért kiált, lássunk is neki! A Szűzben telő Hold rendszerben helyezi el az érzelmeket: itt éljük meg, mi mihez kötődik, a szálak gubancai kibomlanak; meglátjuk, melyik kihez tartozik, melyek térnek vissza önmagukba és melyek szakadtak el. Talán furán hangzik, de jobban megértjük az érzéseinket, kiemelkedünk az ösztönlény „érzem és kész” mintázatából. Megértjük azt is, miért bizonyos érzelmek kísérnek bennünket – hol vetettük a magokat, melyek eredményképpen kinőttek a jelen lelki hullámai, legyenek bár jók vagy nem kívánatosak. Csillagképi értelemben az Oroszlán második legfényesebb csillagával, a Denebolával áll ekkor együtt a Hold. Ez a nemzés, a teremtés ereje, így jó tudnunk, hogy az érzelmekből tettek fakadnak, de a lehető legmagasabb szinten – hiszen az Oroszlánhoz kapcsolódó szeretet vezérli.

A Nap a Halak jelében a mélységekbe irányítja a figyelmet; a belső folyamatainkban való megmerítkezés által tisztulunk le. Fontos az összegzés, az elcsendesedés; itt teszünk pontot sok-sok folyamat végére, így adva teret és lehetőséget magasabb szintű, méltó új minőségeket elkezdéséhez. Központi csillagunk a Holddal való farkasszemezés idején a Vízöntő jövőt tisztító vizében fürdőzik, de már a Halak kettősének visszaúszó halacskáját is éppen elérte. Jó tudnunk, hogy most konkrétan a jövőnkért, mégpedig a boldog és tiszta jövőnkért teszünk. Akkor is, amikor ez a „tevés” éppen a nemtevésben, az önmagunkkal való együtt levésben és a felszínen láthatóan passzivitásban, fotelban üldögélésben valósul meg. Ne akarjunk mindig tüsténkedni. A Halak üzenete pedig rámutat: lássuk és értsük meg, miért térünk vissza újra és újra ugyanolyan mintázatokba. Értsük meg, mi benne a tanítás és tudatosítsuk, hogy ezek nem kényszerhurkok: szabadságunkban áll dönteni, hogy kiemelkedünk (például) egy-egy konfliktusból, vagy vállalva a vele járókat – visszatérünk tanulni. Itt a vállalás és fölvállalás a kulcs, mert ezzel kiütjük a tehetetlenséget, a belesodródás erőtlen tévképzetét.

Jó tudnunk, hogy mosolygós és érzelmes telihold vár és köszönt ránk. Nem mondom, hogy nem csurranhat ki egy-egy könnycsepp, de egyrészt a könny megkönnyebbít (azonos a szógyök!), másrészt, ahogy Gandalf mondta: nem minden könny keserű. Az viszont biztos, hogy az intenzív érzelmek nyomán a jövőnkért lépünk és teszünk, ami szebb és méltó lesz.

kép: www.pinterest.com

Hogyan vessünk fénymagokat?

Hogyan vessünk fénymagokat?

Csütörtökön érkezik meg a Merkúr a Szűz asztrológiai jelébe. Ha úgy tetszik, tekinthetjük ezt a helyzetet hazatérésnek is, hiszen Hermész planétája az Ikrek cikkelye mellett ennek a szeletnek is az ura. (tovább…)

Szűz Merkúr

Szűz Merkúr

Szerdán hazaérkezik a Merkúr: a kommunikáció planétája az Ikrek jele mellett a Szűz zodiákusának ura is, kora hajnalban pedig itt folytatja gyors léptű égi útját. (tovább…)

Pin It on Pinterest