Mitől nevezhetjük parádésnak a hónapfordulót?

Hétfőn és kedden áll együtt egzakt módon a Szűz asztrológiai jelében járó Merkúr az Oroszlán csillagkép béta csillagával. Ő a Denebola, a nemes csúcsragadozó nemző részén. Két, egészen elképesztően jó napunk adatik teremtő gondolatok, sugallatok fogadására. Tekintsünk a Merkúr-Denebola találkozóra oly’ módon, mintha áramszedőink nyúlnának a csillagos ég legragyogóbb minőségeibe és onnan torzítatlan formában hozzuk le a tömény információt. Teremtő, termékeny szellemi inspiráció ugyanúgy erősödik, mint az építő jellegű kommunikáció. Most a szavakkal hidat építünk, fénymagot ültetünk, csodákat teszünk. Adalék: az Oroszlán uralkodó minőség. Nem hatalmaskodó, kiváltképp nem basáskodó – szeretettel uralkodik, amit a legjobb értelemben vett szolgálatként él meg. Ez azt is eredményezi, hogy teljességgel hiányzik belőle a kicsinyesség, a bosszúszomj, a méltatlan, alacsony szintű torzsalkodás. Tudatunk nem csak képes, de hajlamos is felülemelkedni az egó-szintű megbántottságból, a sértettség dédelgetéséből. Mi ennek a törvényszerű következménye? A felszabadulás és megkönnyebbülés; ebbe az állapotba pedig szinte berobbannak azok a bizonyos termékenyítő gondolatok. Fontos: nem szállnak el, nem óhajok és sóhajok, hogy „ejdejólenneeztmegcsinálnidenemlehet,” hanem fénynemző módon ültetik el saját fénymagvaikat, amik aztán termékenyülnek és teremnek.

De mire jó még ez a két nap? Harmóniateremtésre és nagy horderejű változtatások eszközölésére. Denebolával együtt álló Merkúrunk ugyanis sextil fényszöget vet a Vénuszra és trigont a Plútóra, de bontsuk is ki ezt mélyebben! A Vénusz ekkor – asztrológiai értelemben – a Rák jelében vándorol; ami önmagában is szuperjó energetika, de érdemes a csillagok világába pillantanunk, hogy kerek szemekkel formáljunk rácsodálkozó „ÓÓÓÓ-t” szájunkkal. A szerelem planétája az Ikrek fényábrájának béta csillagával, Polluxszal áll együtt – mégpedig egzakt módon. A múlhatatlan, örök fényű minőségeket hívja életre, melyekkel egyensúlyt, harmóniát teremtünk, mégpedig gyengéd és szép módon. A két bolygó közti sextil nem csak a megértést, de a működőképes dolgok megteremtését is szimbolizálja, így tudnunk kell érdemes: hihetetlenül jó és magas minőségű ötletek valóban ragyogó, egónk számára gyakran elképzelhetetlen megoldásokat adnak. Olyan dolgokat teremthetünk meg és érhetünk el, amik korábban értelmezési halmazunk határain túl csábítottak csupán.

A Vénusz itt – megint csak tűpontosan – szemben áll a Plútóval, ez pedig magával hozza az egzakt Merkúr-Plútó trigont. Tudom, kicsit bonyolultnak tűnhet leírva, de egyszerűsítsünk: Adott egy széles talapzatú háromszög, két „alsó” csúcsán a Plútóval és a Vénusszal, akik farkasszemeznek, felső csúcsán a Merkúrral. Lásd meg: az értelem uralja az energiákat, ő vezérli a harmóniára törekvő, ám nagy horderejű változásainkat is. Ha eddig döntésiszonyban éltél, tudd azt is: ez a két nap kigyógyíthat belőle; könnyebben hozol jobb, azaz döntéseket. A Merkúr-Plútó trigon a teremtő gondolatok gyakorlati életbe, jó megoldást szülő módon való elültetéséről (is) szól. emelő, előre vivő energia; bátran merem leírni, hogy augusztus és szeptember fordulója igazán parádés égi állással köszönt ránk.

képek: www.wallpaperflare.com

Mi pezsdíti fel a következő hónapokat?

Ideje a retrográd Uránuszról szót ejteni. A hétvége hozza el e nagyszerű planéta őszünket-telünket erősen befolyásoló (nyugi, bearanyozó) hátrálását. A tisztítás és felszabadítás égi vándora meglehetősen lassú léptű; számára 84 év szükségeltetik egy teljes, Nap körül megtett körhöz. Ennek megfelelően jó ideje a Bika asztrológiai jelében jár, a Földről látható hátráló mozgása és a 2021. január közepén bekövetkező direktbe fordulása egyaránt ebben a zodiákusban történik. Hámozzuk le az asztrológiai olvasatot: visszatérő sugallatok, ötletek segítenek teremteni. Emlékezzünk: a Bika a termékeny gondolkodást erősíti; ebből fakad az anyag világában testesülő, Vénusz által uralt kényelmet, harmóniát adó megvalósítás. Ha vannak ötleteid, amiket korábban nem hoztál le, vagy lehoztad ugyan, de nem láttál neki – szuper hónapok várnak rád. Jusson eszedbe: nem véletlenül álmodsz visszatérően nagy dolgokról. Nem te vagy kicsi, hanem a környezeted próbálja hit-szárnyaidat letördesni, de írhatnék önbecsülés-rakéták betömköcölését is. A Bikában hátráló Uránusz (újra!) az orrod alá tolja: valósítsd meg, rajtad kívül ennek az égvilágon semmi akadálya! Szabad, szárnyaló gondolatok, a kereten kívülre irányuló szellemiség; valódi újítás jár az erőtér nyomában. Érzed, itt nem kielégítőek számodra a tucatmegoldások, taszít a taposott ösvény. Itt kapsz lehetőséget a korábbi kishitűség, megfelelni akarás okozta csorbák kiköszörülésére, de nem akármilyen módon. Olyan éles, ragyogó felületet képzel, amin a Nap és a csillagok fénye parádézni fog.

Lásd meg: a változtatás és újítás adja a valódi biztonságot! A merev, alakíthatatlan struktúra elrozsdásodott korlátként a biztonság illúzióját kínálja csupán. Támasznak látszik, de próbálj csak meg neki dőlni: döbbenten zuhansz a mélybe, ajkadon sikollyal, fejedben a kínzó gondolattal, nem ezt ígérte a látszat. Aktív, cselekvő módon tudsz tenni igazi stabilitásodért, minden idejét múlt, elkorhadt béklyót kiiktatva az úton. Ezek persze lehetnek „amúgy” köztiszteletben álló minőségek, de emlékezz: az Uránusz nem áll be a sorba csak azért, hogy tekintélyt tiszteljen. Nem polgárpukkasztóan, „csakazértis” újít, de a régiből kizárólag a bizonyított, időt állót tűri meg. Energetikája a számodra legjobb, egyedi, neked tökéletesre törekszik. Gyakran megeshet, ez másnak egyenesen káosz, vagy katasztrófa, ezért engedd el az átlagolás késztetést, ha esetleg élne benned. Másnak másképpen stimulálja az Uránusz a rendszerét; ha van bolygó, melyre nem húzhatók sablonok, hát ő az.

Az asztrológiai megközelítés után irányítsuk tekintetünket a csillagok világába és lássuk, itt milyen égi üzenet rajzolódik ki! Az egész hátrálás a Kos ekliptikai csillagképében történik, emblematikus pozícióban. Ismételjünk egy rövidet: a Kos napúton elhelyezkedő csillagzata a fényes kezdetet jelöli. Központi csillagunk a Halakból, az összegzésből, leltárkészítésből, a tanulságok levonásából érkezik ide. Milyen érdekes, a Kos feje a Napút, az Ekliptika fölött található. Az elinduláshoz áldozatot hozunk. Önként, szabadon helyezünk valamit a (képzeletbeli) oltárra, aminek súlya van. Fontos: nem lemondunk, mert az beszűkítő, deprimáló minőség, nem vezethet jóra. A valódi áldozatot önmagunktól, belső késztetésre hozzuk meg, ebben (is) rejlik mágiája. Tudjuk, hogy „csak úgy” nem indítunk el semmit, ezért aztán az áldozatvállalás gesztusa üti rá kozmikus pecsétjét a folyamatra, garantálva, hogy az áldássá válik. Ilyen egyszerű és egyben szépséges is a Koshoz tartozó áldozat üzenete. Jó tudnunk, hogy a csillagkép fölött ott a Triangulum, az Északi Háromszög; a test-lélek-szellem szent hármasságának jelölője. Az igazi indulásban mindhárman jelen vannak, egységben és harmóniában.

Ami a leglényegesebb a retrográd Uránusz kapcsán: a Kos alfa csillagához, a Hamalhoz tér vissza, itt fog direktbe fordulni jövő év elején. Hamal: tekintet, mely a Tejútra, az Istenek Útjára néz. Hoppá. Olvassuk össze: a megújulás, a reform nem „csak úgy,” profán módon történik. Amikor újrakezdésről beszélsz, nincs, nem lehet alku. Gondolj bele: hogy a pitlibe férne össze ezzel a minőséggel félelem? Ne akarj megalkudni. Hozzon az ősz és a tél, a nagy hármas együttállás bármit, ott a Hamalhoz visszatérő Uránusz. Mit üzen? Ne azt nézd, ami földön mászik, hanem ami az égen szárnyal. Nem lehajtott fejjel, megalázkodva tudsz újat dobni, hanem büszkén, tudatosítva, hogy fénygyermek vagy. Bármilyen elbizonytalanodás esetén emlékeztesd magad: a tekintet nem a pöcébe és a béka popója alá irányul, ó nem. A Tejútra, a legeslegmagasabb minőségekre. Ezzel a bizonyossággal fogadd az ősszel érkező változásokat. Nem ellened, érted vannak. Működtesd magas szinten uránuszi energiáidat, merj újat dobni, eddig ki nem próbált úton elindulni. Tudod: minden nagy tett új volt a maga korában. Minden változás, a felszínen rossznak mutatkozó dolog magában rejti egy csodálatos változtatás és kiemelkedés csíráját. Tudd és élj vele. Hónapjaid vannak rá. Engedd, hogy kézen fogjanak az égiek, engedd bele magad a vezettetésbe. Ha úgy tetszik, nevezd ki a következő hónapokra vezérlő csillagodnak a Hamalt: kövesd a Fény útját, szegezd tekintetedet a Tejútra és így lépdelj előre, felfelé. Hidd el és éld is meg: csodálatos idő érkezik, sorsfordító, legendás és izgalmas. Légy aktív főszereplője, irányítója, szabad ráhatója mindannak, ami veled, benned és általad történik.

képek: www.pinterest.com

Hogyan gondoskodik rólunk az Ikrek újhold?

Tudom, tudom. Napok óta Ikrek folyik a csapból is; kérlek, mégse ragadj macskakövet és ne vesd rám, mert ma is tartom az Ikrek-irányt. Mentségemre szolgáljon az apropó nyomóssága: pénteken kora este ebben a zodiákusban találkozik Nap és Hold, azaz újhold köszönt a földi vándorra. Ugye? Most már megnyugodtam, szakad belőlem a sóhaj az ernyedő lincsekezek láttán. Ikrek újhold, mégis miről szól? Először is megújulásról, mint természete szerint valamennyi Nap-Hold együttállás. A pénteki energetika a tudással, megismeréssel, felfedezéssel segíti a frissülést és újulást. Könnyen tudunk dogmatikus tudati béklyókat lerombolni és utólag csodálkozni, miért is nem jöttünk rá minderre korábban. Kinyíló kapuk, felpattanó sisakrostély, tekervényfelszabadítás – mind-mind velünk munkálkodnak pénteken. Ha úgy tetszik: a kérdőjel segít felpezsdülni, új, kristálytiszta vizet önteni a pohárba.

Nap és Hold egyaránt a Bika csillagképében jár, a Plejádokból, az Istenek szerelmi fészkéből érkeznek pénteki találkozójukra. Termékeny és teremtő energia, itt és most, az anyag világában élvezhető eredményeket fial a megújulás. Mindaz, ami az égre van írva, nem csak csillagdísz; valójában térkép: arra hivatott, hogy kövessük a fényes utat. A „lehozzuk a csillagokat” kifejezés azt is jelenti, hogy ilyen sugallattal valósítjuk meg álmainkat, vágyainkat. Erre most ragyogó lehetőséget kínál az újhold.

u.i.: a Főnixébresztő online workshopot „véletlenül” éppen pénteken, az újhold pontos idején tartom…

kép: www.pinterest.com

Van tisztítani valód?

Szombattól hétfőig áll együtt a Nap és az Uránusz a Bika asztrológiai jelében (vasárnap egzakt). Ez a találkozó váratlan, újszerű ötleteket és a belőlük fakadó tetteket erősíti. A termékeny, alkotó gondolatok és impulzusok ebben a pár napban igazán meghökkentőek is lehetnek, de fontos, hogy képesnek kell lennünk ítélkezéstől mentesen fogadni őket, mert időnként a legképtelenebb(nek tűnő) villanások adják a legjobb megoldást. Rengeteg mindent tudunk megreformálni és új utakra terelni, ha a régi túlontúl kátyúsnak bizonyult. Minden, ebben a pár napban megtett lépés és meghozott döntés egyben szabadabbá is tesz bennünket és segít tisztább viszonyokat kialakítani. Ebből adódik a két princípium együttállásának azon vetülete is, hogy energetikai szennyeződésekkel terhelt minőségeket, kapcsolatokat kitűnően – és nem mellesleg: valóban produktív módon – tudunk megreformálni ebben a pár napban.

Csillagképi értelemben a Kos fejénél áll együtt a Nap és az Uránusz, annak legfényesebb, alfa csillagához, a Hamalhoz közel. Ez a Kos tekintete, mely a Tejútra, az Istenek útjára vetül. A tisztázó és újító szándékunkban ott a magasabb vezetettség; ezt azért is jó tudnunk, mert elkerülhetjük-megelőzhetjük a „hogyan csináljam, mit lépjek” bizonytalanságát. Egészen egyszerűen bízzuk rá magunkat a bevillanó ötletekre, sugallatokra, tudva azt, hogy nem profánok és alacsony minőségűek. Ha szükséges, legyünk készek áldozatot hozni a várt és kívánt eredmény érdekében (emlékezzünk az önként vállalt áldozat áldássá válásának „automatizmusára”). Jól tesszük, ha a következő napokban mindig kezünk ügyében tartunk tollat, papírt, esetleg digitális ötletrögzítő eszközt, mert előfordul, hogy a megjegyezhetőnél több bevillanás érkezik gyorsabban – ne engedjük őket elillanni csak úgy.

kép: www.pinterest.com

Miért beszélgessünk, ötleteljünk sokat szombaton?

A szombati napon kicsúcsosíthatjuk az elmúlt pár nap kozmikus energiáit. A Vízöntő asztrológiai jelébe nemrég megérkezett Merkúr és a Bika cikkelyében haladó és a múlt hét végén direkt irányba fordult Uránusz áll egzakt quadrat fényszögben egymással. Alapvető fontosságú a tiszta, egyértelmű kommunikációra való törekvés. A Merkúr a Vízöntő zodiákusában az Uránusz (és társulva persze a Szaturnusz) uralma alatt halad, így még hangsúlyosabb ez a kapcsolódás. A gondolatok felszabadulnak, a szavak megtisztítanak. A 90 fokos quadrat fényszög mindig megvalósulásra, teremtésre; a dolgok konkretizálására ösztönöz. Most nem elég megérteni és rájönni a mintázatokra, noha az az első lépés és igen, valóban fontos. Nem szabad itt megállni, igenis ki kell mondani, le kell írni és tenni kell azért, hogy a szándék, a szabadságot vágyó inspiráció megteremthesse a maga valóságát. A sok-sok „kell” ezt hivatott szimbolizálni az előző mondatban…

Kicsit más olvasatában igazi felfedező-feltaláló napnak ígérkezik a szombat. Ha bármilyen megoldandó probléma, vagy kitalálásra váró ötlet kísér bennünket, bátran és nyugodtan engedjük, hogy jöjjenek a szikrák. Hogyan tudjuk segíteni ezt a szellemi börzét? Elsődlegesen kritikus énünk pihentetésével. Ahogyan egy klasszikus brainstorming során sincs azonnali verdikt egy-egy elhangzó ötlet kapcsán, úgy saját folyamatainkat se gátoljuk-blokkoljuk az egó által odaböfögött, „ezt ezért vagy azért nem lehet” típusú álkifogással: hagyjuk-engedjük a szabad áramlást és a végén összegezzünk, szűrjünk-ülepítsünk és ott ragyog majd az aranyrög a szita mélyén. A szabad szellemből valóság épül, hiszen a Bika cikkelyében járó Uránusz a termékenységet stimulálja. Lehet, hogy elképesztőek a bevillanások, de emlékezzünk arra is, hogy a nagy találmányok mind-mind a kor szellemét és valóságát megelőzve, a kortársak számára akár pukkasztó módon mutatták meg magukat.

Tegyük hozzá azt is, hogy a Mars még az Antaressel, a Skorpió szívével áll együtt. Ez a csillag a végtelen szeretet erejét hozza el a képletbe, míg a Szaturnusz-Plútó együttállás segítéségével mély, nagy horderejű változtatásokat indíthatunk el. Minden egy ötletből, egy gondolatból, egy kimondott szóból indul…

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest