Hidat épít a szíved

Hidat épít a szíved

A jól megírt darab íve örökké emlékezetes. Ha csak egyetlenegyszer is hallottál múlhatatlan zeneművet, tudod, miről beszélek. A csúcsponton fortissimóba csapva ér (és ezzel emel) az egekig. Katarzis a javából.

Amíg élsz, nem felejted. Talán évekig nem is jut eszedbe. De egy fuvallat, egy színárnyalat, egy illat azonnal megnyomja a kapcsolót és felidézed a lelked simogatva borzoló hangélményt. Persze nem csak hangversenyteremben, koncerten élheted át. Sőt. Még csak fizikai hangok sem feltétlenül szükségesek hozzá. A szférák zenéje is megteszi kitűnően példázza. Vegyük csak a Nap és a Merkúr együttállását.

A két égitest találkozója már tart pár napja. Mégis, a keddtől csütörtökig tartó három nap a lényeg. Az, ami a legtöbbet teszi érted. Azáltal, hogy kinyitja a szíved. Bekapcsol a szeretet áramoltatásának vérkeringésébe. Ennél jobbat nehéz, megkockáztatom: szinte lehetetlen elképzelni.

Ismétlés a tudás anyja, tehát íme:

„Teljes megértést csak szeretettel érhetsz el. Működhet az agyad kifogástalanul. Birtokolhatod a világegyetem legfejlettebb képzelőerejét. Mégis: mit sem ér, ha hiányzik a lényeg. A szikra, ami éltető lángot gyújt. A szeretet.

A ma emberének egyik legfőbb tévedése, hogy mindenre ok-okozati, úgynevezett „tudományos” magyarázatot követel. Görcsösen. A középső csoportos óvodás dacosságával veri az asztalt, hogy tessék már, kedves brit tudósok, vezessétek le, miért leszel szerelmes, hogyan keletkezik a köldökszösz és miért csak egyik irányba tekereg a víz, miután kihúztad a dugót.

Elfelejtettünk a szívünkkel gondolkodni. Az érzelmeinkkel megérteni. A következmények súlyosak. De, ahogy a valódi pánik kitörése előtt megafonba mondja a rend éber őre: aggodalomra semmi ok!

Szombattól csütörtökig együtt áll a Nap és a Merkúr a Nyilas asztrológiai jelében. Kettejük találkozója nem ritka. Asztronómiai, azaz fizikai paraméterekre visszavezethető oka, hogy a két égitest – a Földről szemlélve – 28 foknál jobban nem távolodik el egymástól. A közelség miatt pedig szinte úton-útfélen egymásba botlanak. Ez azonban kifejezetten jó.

Nap-Merkúr találkozók idején kosárszám érkeznek az ötletek. Számíthatsz jó kis bevillanásokra. Olyan sugallatok találnak utat homlokcsontod mögé, amik egyben a töprengés és morfondírozás lufiját is kibökik. A tű-energia pedig a frappáns és rendszerint gyorsan érkező megoldás.

Ami azonban a két princípium kézfogóját felmagasztalja, az a keddtől csütörtökig tartó három nap. Ekkor ugyanis a csillagos ég Jolly-Jokerével is összeölelkeznek. A szubjektíven adományozott cím a Skorpió csillagzatának alfáját illeti meg. Ő a vörösen ragyogó, egy személyében Tejút- és Világoszlop Antares. Az elvárások és feltétel nélküli szeretet jelölője.

Ő tanít meg újra, hogy ne csak a logikáddal és hideg buksiddal törekedj megértésre. Azért van szíved, hogy használd. Persze nagyon jó, hogy vért pumpál, de nem csak a biofizikai opciókat ikszelted be a megrendeléskor. Azért van szíved, hogy érezz vele. Az érzelmek és érzetek pedig akkor is helyes utat mutatnak, mikor az elme háborog és betévelyeg egy nyaktörően síkos, ónos esővel vert macskakövű zsákutcába.

Ez a három nap visszaadja az érzékenységedet. Nem sebezhetőség és nincs szó kiszolgáltatottságról. Egészen egyszerűen mélyebben érzel, ezért teljesebben értesz. Komplikációmentes, na. Ez emel a gépezetként működő biorobot fölé. Mert érző ember vagy.”

kép: pixabay.com

a szeretet ereje vet véget a csúszás-mászásnak – és segít a valódi megértés szárnyára kapni

Szívvel érts meg

Szívvel érts meg

Teljes megértést csak szeretettel érhetsz el. Működhet az agyad kifogástalanul. Birtokolhatod a világegyetem legfejlettebb képzelőerejét. Mégis: mit sem ér, ha hiányzik a lényeg. A szikra, ami éltető lángot gyújt. A szeretet.

A ma emberének egyik legfőbb tévedése, hogy mindenre ok-okozati, úgynevezett „tudományos” magyarázatot követel. Görcsösen. A középső csoportos óvodás dacosságával veri az asztalt, hogy tessék már, kedves brit tudósok, vezessétek le, miért leszel szerelmes, hogyan keletkezik a köldökszösz és miért csak egyik irányba tekereg a víz, miután kihúztad a dugót.

Elfelejtettünk a szívünkkel gondolkodni. Az érzelmeinkkel megérteni. A következmények súlyosak. De, ahogy a valódi pánik kitörése előtt megafonba mondja a rend éber őre: aggodalomra semmi ok!

Szombattól csütörtökig együtt áll a Nap és a Merkúr a Nyilas asztrológiai jelében. Kettejük találkozója nem ritka. Asztronómiai, azaz fizikai paraméterekre visszavezethető oka, hogy a két égitest – a Földről szemlélve – 28 foknál jobban nem távolodik el egymástól. A közelség miatt pedig szinte úton-útfélen egymásba botlanak. Ez azonban kifejezetten jó.

Nap-Merkúr találkozók idején kosárszám érkeznek az ötletek. Számíthatsz jó kis bevillanásokra. Olyan sugallatok találnak utat homlokcsontod mögé, amik egyben a töprengés és morfondírozás lufiját is kibökik. A tű-energia pedig a frappáns és rendszerint gyorsan érkező megoldás.

Ami azonban a két princípium kézfogóját felmagasztalja, az a keddtől csütörtökig tartó három nap. Ekkor ugyanis a csillagos ég Jolly-Jokerével is összeölelkeznek. A szubjektíven adományozott cím a Skorpió csillagzatának alfáját illeti meg. Ő a vörösen ragyogó, egy személyében Tejút- és Világoszlop Antares. Az elvárások és feltétel nélküli szeretet jelölője.

Ő tanít meg újra, hogy ne csak a logikáddal és hideg buksiddal törekedj megértésre. Azért van szíved, hogy használd. Persze nagyon jó, hogy vért pumpál, de nem csak a biofizikai opciókat ikszelted be a megrendeléskor. Azért van szíved, hogy érezz vele. Az érzelmek és érzetek pedig akkor is helyes utat mutatnak, mikor az elme háborog és betévelyeg egy nyaktörően síkos, ónos esővel vert macskakövű zsákutcába.

Ez a három nap visszaadja az érzékenységedet. Nem sebezhetőség és nincs szó kiszolgáltatottságról. Egészen egyszerűen mélyebben érzel, ezért teljesebben értesz. Komplikációmentes, na. Ez emel a gépezetként működő biorobot fölé. Mert érző ember vagy.

kép: pixabay.com

a szívvel megértést az Antares csillagnál találkozó Nap és Merkúr kínálja

Éledő fényed teremt, teremtő fényed éltet

Éledő fényed teremt, teremtő fényed éltet

Amit kigondolsz, meg is tudod valósítani. Pontosabban megfogalmazva: én óvakodnék az utadba állni. Nem kevés erőd adatik megálmodott-ból megvalósított-tá alakítani vágyaidat. A késztetés tettekre sarkallóan mocorgós. Nehéz a fotelben ülni. Ha most hoztad is haza a kék-sárga áruházból, olyan, mintha a nagyi epedás ülőalkalmatosságába fészkelődtél volna. Az egyik rugó utat tört magának a cihán és kopott kárpiton át. Egyenest üleped érzékeny pontjába, mégpedig azért, hogy ugorj már ki belőle! Pattanás és gyerünk: tenni, cselekedni. De nem hűbelebalázs módjára.

A következő napok a magas ihletettségű kreativitást plántálják beléd. A fénynemzés megélését a Nap és a Denebola csillag együttállásának köszönhetjük. Központi csillagunk az Oroszlán fényábrájának nemző részét érinti. Itt járva cselekvő énedben ébreszti fel az alkotót. Azt az inspirált énrészedet, aki nem elégszik meg a fotelmélyi kreativitással. Ezért kapcsol be a gumírozott nikkelbolhád: meg is akard teremteni, amit megálmodtál.

Tisztán és világosan látod, mit kell tenned. A vasárnaptól keddig egzakt találkozó eloszlatja a homályt. Viszlát kételyek. Mellékhatás: bátorságot ültet beléd. Nem mondom, hogy nem remeg meg a térded, de ez csak tovább ösztökél. Erőt kínál, amivel átlépsz önnön árnyékodon. Ha van jó hír, ez a klubjuk koszorús tagja.

Nap-Denebola együttállásnak nincs alacsony szintje. Hogy mégis beszéljek róla, azt temiattad és érted teszem. Olyan intenzív erő, ami könnyen elhomályosíthatja a tekintetet, amennyiben nem kellően magasra szegeződik. Amikor másra tukmálod a tutit, nem jó. Nem te sz@rtad tojtad a spanyolviaszt. A számodra üdvözítő talán pusztulásba viszi társadat. Ne akarj fogadatlan prókátort játszani. Az erőszakosság, még ha a jó szándék köntösébe is csomagolod, csak erőszak marad. Erő pedig ellenerőt szül. Előzd meg bölcsességed működtetésével az ilyen helyzeteket.

Mi akkor a magas szint ilyen helyzetekben? Bátorítsd a másikat. Mintha magaddal tennéd. A Nap a szeretet áramoltatásáról is szól. Légy képes felülemelkedni azon, hogy szerinted nem elég jól csinálja. Mutass példát, ha már maximumra törekszel. De ne oktrojáld rá vélt igazságodat.

A Nap és Denebola kézfogója nem titkolózós minőség. Nehéz is fénynemzést a pince mélyén, darócpokrócokkal lefüggönyözött, pókhálós térben megejteni. Nem baj, ha tudják a többiek, milyen álmaidat építed éppen. Ha meg is hökkennek, látják: lehet és érdemes nem lemondani róluk. Boldogtalan sóhaj helyett igenis alternatíva az ingujjak feltűrése, az alkotómunka elkezdése. Te vagy rá az élő példa. Mindent bele!

kép: pixabay.com

ragyogóan fényes teremtő erőket ébreszt a Nap és a Denebola együttállása

Tűz, szeretet, erő

Tűz, szeretet, erő

Valódi szeretet-ünnepet hoz a hétvége. A Nap együtt áll az Oroszlán csillagkép szívével, a Regulus csillaggal. Fáradtságűző, kedélyjavító, erőteremtő hatásokat is élvezhetsz. Ha a találkozó három egzakt apján (augusztus 21-23. között) éppen pihensz, az kitűnő. Azért remek, mert nem kimerültségből nyúlsz el. Az oroszlán tudatos rápihenése jelenik meg abban, ahogyan feltöltődsz.

Tüzes hatású égitestek találkoznak, tehát erőt bőven kapsz. A szeretet kiterjedése és lángolása egészen egyszerűen tovaűzi a blokkoltságot, az energetikai zárványokat. Gondolj bele: az Oroszlán szíve. Mit tesz a szív? Vért, azaz életerőt áramoltat. Mindezt szüntelenül és fáradhatatlanul teszi. Abszurd gondolat: „bocs, főnök, elugrottam csobbanni a holtágra, majd jövök fél óra múlva, tarts ki, nyugi. A szíved.” feliratú post-it fogadna egyik reggel. Nyilván már egy képzeletbeli felhőről olvasnád, halvány mosollyal.

A regulusi szeretet állandó minőséget kínál. Szeretet-energiája a szakrális uralkodó archetípusával analóg. Maga a csillagzat is a múltba néz, neked is ezt kell tenned ahhoz, hogy példát láss. Jelen korunkban nem ismerek Szent László-volumenű uralkodót, de azon a polcon keresgélve jutsz a regulusi szeretés közelébe.

Állandó, ha úgy tetszik: ingadozás és szolgáltatás-kimaradás nélküli erő. Nyilván nem élheted az életed bárgyú vigyorral az arcodon. Nem mantrázhatod: én mindenkit szeretek, tessék, itt a másik arcom. Ellenben megteheted, sőt, tedd meg: csinálj valamit szerelemmel. Mindegy, mit. Ez az egyik titkot nyitó varázskulcs. Akiben él a szerelem lángja, örökké fiatal és fáradhatatlan. Az érzelem természetesen nem csak párkapcsolati értelemben fejtheti ki hatását. Szerelemmel rántottát süthetsz, virágot locsolhatsz, bármit végezhetsz.

Felülemelkedhetsz a horizontális sérelmeken. Nem akarod már dédelgetni őket. Ráébredsz: a régi tüskék, az irántad táplált gúny, ellenszenv nem háromhetes vizslakölyök, hogy dédelgesd. Emlékezz: tüzes energia, égesd hát el magadban. Még egy adalék, amiről jó tudnod, de nem forog közszájon: ne akarj megbocsátani.

Hoppá! Mi van? Nem erről szól az ezospiri világ? Hát nem erről kéne. Azért ne akarj megbocsátani, mert akkor lemaradtál. Pörgeted magadban a sérelmet, mint az előbb beszéltünk róla. A regulusi bölcsesség elpárologtatja az elszámoltatási/vádolási kényszert. Lehetőséged van arra, hogy a múltad alapos vizsgálata után már tárgytalan legyen a megbocsátás. Azért tűnik el az erő belőle, mert rájöttél: el is engedheted a kötelet.

Nem csak a feszültség tűnik el, de az ellenerő is hanyatt esik. Támasz nélkül marad a belső megfosztottságod. A benned élő kisgyermek, akitől elvette a gonosz óvónéni a kedvenc plüssét, már nem akarja láncfűrésszel fejét venni az elkövetőnek. Megértést kapsz, de olyat, amilyen eddig még nem érkezett. Ez ad megoldást és innen ered a sejtjeidet elárasztó megkönnyebbülés. Ezért pihened ki magad.

Bátorság, szabadság, méltányosság – a Nap-Regulus „melléktermékei.” Észre fogod venni erősödésüket. Nyilván ez is felülírható szabad akarattal, de miért is tennél ilyet? Olyan erények vastagodnak benned, amik kiemelnek a hétköznapi torzsalkodásokból. Érzed: már nem pálya. Ugyanígy értetlenkedsz a sopánkodás, szapulás, acsargás minőségein is.

Tudd: a választás szabadsága mindenkinek adott. Olyan, mint egy váltó. Te döntesz, merre irányítod életed szerelvényét. A kitérő felé, ahol mindig minden ugyanolyan (látszólag…), vagy az emelkedés friss levegőjű hegyvidékére? Ott várnak az igazi kalandok és a legnagyszerűbb megélések.

kép: pixabay.com

ragyogóan szép égi helyzet a Nap-Regulus találkozó

Így kap erőt legjobb éned

Így kap erőt legjobb éned

Lobogó tűz, erő és szeretet lendít előre a munkahét utolsó két napján. Ekkor egzakt a Mars és az Oroszlán szívének, a Regulus csillagnak az együttállása. Intenzitása nem hagy érintetlenül. Ha meg nem is mozdulsz, a feszítő lelkesültséget feltétlenül érzed: valami nagyot kéne dobni. Ez azért ritka; jellemzően fotelből ugrasztós a Mars-Regulus páros.

Mindannyiunkban, benned és bennem is él egy lustábbik én. Ő választja a könnyebbik utat. Kerüli a konfrontációt, az erőfeszítést. Igyekszik amőba-szerű létezését kiterjeszteni: érezd magad így és persze cselekedj hasonlóan. Azaz ne cselekedj, maradj nyugton, húzd be a nyakad és kuss. Abból baj nem lehet. A Mars-Regulus találkozó tüze jegeli őt pár napra (egzakt: csütörtökön és pénteken).

Valójában utálod ezt a feledet. Nem passzióból: ő erősíti az önutálatot. Aki pedig így munkálkodik – akár benned -, azt utálod. Teszem hozzá: jogosan. Ez a konstelláció az önérvényesítésről is szól. Száműzi belőled a legörbedt szájjal tükörképedet fitymáló, kedvetlen lakódat. Ehelyett erőt ad, helyesebbe szólva: erőt ébreszt. Az ott van, ott volt eddig is, legfeljebb lappangott.

A benned élő kishitűségek, félelmek legyőzésének emblémája a Mars. Szimbólumát – ha máshol nem is -, a férfi illemhelyek ajtaján láttad már. Kör, belőle jobbra, felfelé kiinduló nyíllal. A jövő irányába, emelő módon ható, változtató cselekedeteket kódolja és aktiválja. Benned van, csak leporolja; feltámasztja a késztetést, hogy adj le nagyobb energiát és húzd ki magad. Igen, légy büszke önmagadra.

A Regulus uralkodói szeretete ragyogóan vegyül a Mars tüzével. Kurázsit, a többért, jobbért lépés motivációját hozza el, de nem akárhogyan. Felszítja a szeretet tüzét. Az eső lángnyelvek olvasztják fel a szíved köré dermedt jégréteget. Elmúlik a közöny, az unottság; tök mindegy, hogy hőségrekordok dőlnek meg és literszámra döntöd magadba a vizet. Következő stációjában megvilágítja: te vagy életed ura. Külső körülmények (főnök, munkahely, kormány, ellenzék, törlesztőrészlet) nem uralkodhat rajtad.

Ők beavató mesterenergiákat szállítanak, azaz helyzetbe hoznak. Teszik ezt meglehetős rendszerességgel, de nem szívatásból. Labdát dobnak fel: miképpen döntesz. Engeded-e a zsigeri ösztönállat azonnali, nyers reakcióját elhatalmasodni, vagy uralkodóként, életed (valódi és egyetlen) uraként viselkedve döntesz. Élethosszig tartó tanítás, de nem is felejted el, mint a harminc éves háború dátumait, az Árpád-ház uralkodóit és a kovalens kötés lényegiségét.

A Mars-Regulus megszerettet önmagaddal. Rácsodálkoztat, mennyi értéked van. Erősödő önszereteted, önérvényesítésed azonban senki kárára nincs. Olyan nemes energiákról beszélgetünk, amik megóvnak az egoista, cezaromán vadhajtásoktól. Tesztelheted is: ha valakinek baja támad erősödő önérvényesítéseddel, annak veled magaddal, a létezéseddel, a tükörtartó működéseddel akad problémája kihívása. Róla és nem rólad szól, te egyszerű embervászonként szerepelsz projekciójában.

Világosan átlátható, ragyogó ötletek. Jól hangzik? Tegyük hozzá: nem csak érkeznek, meg is valósítod őket. A két energia összefűződésében a fénynemzés és a lelkesült cselekvés, az idea valósággá transzformálása működik együtt. Közös küldetésük legjobb énrészedet megmutatni, feltölteni, majd az általa kipattintott szikrákból óriási, világot változtató tüzet rakni.

Saját életedben értelmezd mindezt; kerüld el, hogy hétmilliárd létező relációjában akard egyik napról a másikra a gyökeres reformokat kivívni. Mikrovilágod fényesítésén át lámpásként működsz. Példát, fényt és reményt adsz. Nem egy szuperhőst látnak: téged, a hús-vér, ismert, megfogható embert. Olyat, mint a másik. Ez a legnagyszerűbb benne.

A fénynemzés és a belső alkímia kiárasztása, terjesztése – önmagadon keresztül. Lámpás-ságod a kulcs. Ezért (több mint) elég saját életedben és környezeteben jól, azaz maximális szeretettel és jelenléttel élned és cselekedned. Ezt látja a másik és tetszik neki. Tetszik neki és követni kezd. Felemeli a fejét, kihúzza a derekát és lép. Minél többen teszünk, tesznek így, annál teljesebb a Mars-Regulus szívderítő és életet fényesítő alkímiája.

u.i.: csütörtökön késő este a Mars a Szűz asztrológiai jelébe is megérkezik, de ennek súlya nem vethető össze a Regulussal közös fénymunkával.

kép: pixabay.com

legtisztább, legjobb éned felszínre hozásán keresztül kínál emelő változásokat a Mars-Regulus együttállás

Pin It on Pinterest