Tiszta víz, nyílt lapok, szabadító szavak

Tiszta víz, nyílt lapok, szabadító szavak

Tiszta vizet a pohárba.

Játsszunk nyílt lapokkal.

Le az álarcokkal.

Ezer és egy mondás él csodás nyelvünkben az őszinte és tiszta kommunikációról. Legtöbbjükkel egy aktust írunk le. Mit kell tenni ahhoz, hogy – végre! – torzításoktól mentesen cserélődjön az eszme; hogy szabadon szárnyaljanak a szavak.

Minden mondás, a legközhelyesebb, agyonpufogtatott örök igazság is valódi magvakat rejt. Bölcsességből faragott, igaz(i) értéket, „csak” és legfeljebb a rárakódott szmötyi miatt nem vesszük észre.

Vasárnap, a reggelizőasztalon nem csak finom kávé és illatos, szilvás-fahéjas téli tea gőzölög. A Merkúr egy vaskos kancsóból tiszta vizet önt mellé. Éppen ekkor érkezik meg a Vízöntő asztrológiai jelébe. A váltás tölti meg tartalommal a – talán éppen – üres mondásokat.

Vízöntő Merkúr – az egyik legszebb, ám minden bonyodalomtól mentes égi energetika. Nincs mellébeszélés. Viszlát, kamu. Szemek összekapcsolódnak, szavak igazat mondanak.

Január másodikától február közepéig, Valentin napjáig tart a Merkúr aktuális szeletben tett útja. Csavar azért itt is akad: rövid ideig hátrálni fog.

A retrográd Merkúrtól nem kell félnetek, jó lesz. Rámutat, rávilágít, melyik blökit kell még kihantolni, mert a sírjára ültetett petúnia- és facélia tövek ellenére bizony szaglik rendesen. Erről azonban a maga idejében külön mese szól.

Könnyen gördülő, egyenes szavakat formál a Vízöntő Merkúr. Mert megérted: legjobb, ha maga a szándék is sumákolástól mentes, tiszta és egyenes.

kép: pixabay.com

szabadság, tisztaság, áramlás – nem csak a kommunikációban

Amit a csütörtök esti Vízöntő újholdról tudnod kell

Csütörtök este, pár perccel nyolc óra után válik egzakttá Nap és Hold együttállása a Vízöntő jelében – újhold kísér álomba. Mielőtt részletesebben belemennénk az újhold energetikájának kibontásába, engedd meg, hogy ráirányítsam egy különlegességre a figyelmedet: Nap és Hold mellett még a Merkúr, a Vénusz, a Jupiter és a Szaturnusz is ebben a zodiákusban tartózkodik éppen; azaz a tíz vizsgált princípium hatvan százaléka. Tudom, ez nem matekóra, sem kocsmai verekedés, ahol a tömeg és a létszámfölény győz, mégis, kell, hogy lásd: most – szinte – minden a tisztításról, a megújulásról szól. Az újítás motivációja pedig nem a régi feltétlen kidobása, hanem a jobbá tevés szándéka. Az asztrológiai jel két uralkodó bolygója a Szaturnusz és az Uránusz. Látszólag két teljesen ellentétes vektorú erő; ha csak felszínesen, az analógiás gondolkodástól mentesen közelítünk, tűnhetne úgy is: két lovat fogtunk szekerünk elé. Az egyik egy muraközi, az aztán elvisz mindenhová; lassan, saját tempójában, de kitartóan és nincs az a nehéz terep, amin ne boldogulna az ő masszív ízületeivel, csontozatával. A másik szilaj versenyló: száguld, féktelenül tör előre, mindig újabb és újabb rekord döntésének izzó vágyától hajtva. Ha földszintesen gondolkodsz, mit látsz: ebből semmi jó nem sülhet ki; az a szekér garantáltan az árokba fordul, a patások meg jobb esetben elszabadulnak, rosszabban pedig ölre mennek, már ha tennének ilyet a fűevő állatok. A Vízöntő hagyomány szerinti uraként a Szaturnusz hivatott gondoskodni a régről görgetett aranyrögök megtartásáról: mindaz a tapasztalat, ami kiállta az idő próbáját, maradjon velünk, szolgáljon továbbra is. Az Uránusz nyitott, fülét hegyezi az újra: mi az, amit még soha senki nem csinált? Hogyan tudom másképp, azaz jobban, a régi hibáktól mentesen, magasabb szinten működtetni erőimet? Ezt a két energiát szintetizálja a Vízöntő szelete, ahol most újholdat ünneplünk.

Ünneplünk, írom, mert – a tágabb égi környezet megszemlélésével egyértelműen aláhúzhatom: – ritka remek alkalom kínálja magát döntéseket hozni a jövőd szabadságáért. Nem kell feltétlenül arra gondolnod, hogy csütörtökön 20:05-kor szimultán írsz e-mailt és telefonálsz mindenkinek, akivel tisztázandód van. Ellenben lényeges, hogy meglovagold ezt a fantasztikus hullámot, mégpedig nagy levegő vételével, elhatározások meghozatalával. A Vízöntő újhold egyik árnyalatát külön figyelmedbe ajánlom, erről kevésbé szoktak megemlékezni a csillagügyi iparosok. Talán van valami (több dolog is lehet), amit hosszabb ideje, hónapok óta próbálsz működtetni, életben tartani, de sehogy se’ megy. Újra és újra falakba ütközöl. Ha maximálisan őszintén tudnál önmagadhoz viszonyulni, már kimondtad volna: ez egy döglött ügy, jobb veszteségminimalizálással kiszállni, levonni a tanulságokat és továbblépni. Ennek ellenére görcsösen (és ez a jelző a lényeg!!) ragaszkodsz hozzá, számolatlanul ölöd bele a pénzt, munkaórát, energiát és nem jutsz egyről a kettőre. Figyelem, csapdahelyzet! Hasonlíthat – első ránézésre – olyan folyamatokhoz, amikor át kell lépned az árnyékodat, szintet ugranod, fejlődnöd szükséges – eközben pedig korábban soha nem tapasztalt állhatatosságra, gerincerőre, kitartásra van szükséged. Mi a különbség? Előbbinél – menet közben is – érzed mélyen belül a terméketlenséget, de egód, önérzeted igyekszik átszínezni a hiábavalóság sötét fellegeit rózsaszínűre. Utóbbi esetében mint egy sportoló, úgy éled napjaidat: elfáradsz, néha nem is vagy biztos a másnapi talpra állásban, de minden kételyed és régről sodródó kishitűséged ellenére él a belső tűzmag, aminek lobogása tovább segít, értelmet ad. Az ilyen kérdőjeleket tudja a csütörtök esti újhold végleg eloszlatni, ezzel is segítve utadat, megmutatva, melyik zsákutcából tolass ki. Itt jön jól a retrográd Merkúr: miután megértetted a hiábavalóságot, a következő láncszem a bontás, a korábban hivatkozott „veszteségminimalizálás,” amikor kihátrálsz a „T” betűs elágazásból. Tudd: ez nem vereség. A hadvezérek nagyságát kevéssé az offenzíváik alapján lehet megítélni, inkább a tervszerű és optimális, tervezett visszavonulásaik mutatják meg valós értékeiket.

Az újhold idején a Jupiter és a Vénusz is egzakt módon találkozik a Vízöntőben, extra erőket mozgósítva a boldog, örömteli és fényes jövő megteremtéséért. Ezt azért kell fontos tudnod, mert előre tekintve termékeny távlatokat láthatsz. Igen, talán köd gomolyog az orrod előtt, ami a szemed számára értelmezhető látótávolságot erőst lerövidíti. Gondolj azonban a tengeralattjáró kapitányára: mikor a periszkópon át csak tejfölt szemlél, leül a lokátorhoz. A radar pedig tisztán, világosan mutatja meg mindazt, aminek optikai úton való észlelése éppen akadályozott. A Jupiter-Vénusz találkozó segít, hogy a megújulásban messzebbre láss az orrod hegyénél. Lehet, hogy a „hogyanok”-ra ebben a pillanatban nincs kristálytiszta válaszod, de nem baj. Az viszont látod lelked radarernyőjén, merre tartasz. Látod és tudod: szirtek és zátonyok helyett termékeny part, élet és öröm, legfőképpen pedig életöröm (az a bizonyos mindennapi létöröm) vár rád.

Az újhold előtt pár órával tartom a tizedik Csillagwebináriumot, ezt a díjmentes, élő, online találkozót. Mire véget ér 19 órakor, már egészen közel vagyunk Nap és Hold együttállásához; kitűnő lehetőség rákészülnöd egy, a 2021-es évedet meghatározó szertartásra, elhatározásra. Ha velem tartasz, írj egy e-mailt a contact@ladonyijanos.hu címre.

https://www.facebook.com/events/254256452770938

képek: wall.alphacoders.com

Hogyan pezsdít fel a Vízöntő Nap?

Kedden este érkezik meg központi csillagunk, a Nap a Vízöntő asztrológiai jelébe. Látod, mennyire relatív az idő (el)telésének érzékelése: mintha csak tegnap főzted volna a lencsét és érkezett volna a téli napforduló. Erre mondhatnánk: nini, közel egy hónap már el is telt. A Vízöntő cikkelyével decemberben több alkalommal is foglalkoztunk, mikor – egészen kicsi különbséggel – a Szaturnusz, majd a Jupiter is ide érkezett, majd szorosan együtt is állt (ez volt az a bizonyos betlehemi csillag). Mit hoz a Vízöntő Nap hava? Havat, hogy a magamnak adott magas labdát egyből leüssem. Igen, eshet hó, mint csapadék az égből, de nézzük meg szokásos analógiás szemlencsénkkel a havat, milyen is ő? Igen, fehér, azaz tiszta (lásd például a teniszt a tisztaságáért nevezik fehér sportnak; Wimbledonban még erőst ápolják a hagyományt az öltözékek terén is). A Vízöntő alapvetően és elsődlegesen tisztítani, felszabadítani, egyértelműsíteni vágyik. Nem biliborítási perverzió miatt tesz így: a szabadság az érzelmi biztonságot szolgálja. Tiszta vizet a pohárba! – tartja a mondás, de mi van mögötte? Nem akarok minden sz@rt, mérget meginni, látnom kell, hogy a forrás kristálytiszta vize csobban bele – ezt viszont jóízűen hörpölöm be. Emlékezz: a Nap cselekvő énünket jeleníti meg születési képletünkben. Nem arra vágysz, hogy a szomszéd néni előtted is tisztára söpörje a folyosót: te magad akarod kézbe venni a szerszámot és tenni a szabadságért, ha kell, kimondani a mélyben fortyogó, szabad levegőre vágyó érzelmeket, gondolatokat.

A Vízöntő zodiákusának két uralkodó princípiuma van: a Szaturnusz (ő a hagyomány szerinti) és az Uránusz (ő kérdez vissza: mi az a hagyomány?). Pengeélen táncoló, kényes, de valós és gyönyörű egyensúlyt tudsz megélni: az idő és a tapasztalatok próbáját kiállt, régről hozott valódi értétek bizony szintézisben tudnak működni az egészen új, friss, soha nem látott és hallott minőségekkel. Nem kell választanod, pláne szétszakadnod. Ez az égi energia késztet az egyensúly megtalálására, ahogyan a múlt és jövő közötti balanszot is a fókuszodba emeli – ennek pedig a végeredménye egy jelenben élő, a múlttal tisztában lévő, a jövőt szabadon tervező csillagszülött. Magadra ismersz?

kép: wallpaperacces.com

Vízöntő Szaturnusz – újra

Ó jaj. Szegény kis korlátolt Szatykó csütörtökön döccen a Vízöntőbe és ugyan vajon micsinál ottan? Ha ilyesmi gondolat ébred benned, avagy – ezt persze ne adja a Jóisten – másoktól hallasz hasonló sületlenséget, aktiváld a kétfül-módszert: egyiken be, másikon ki. A tények: valóban, december 17-én lép át a Bak zodiákusából a Vízöntő cikkelyébe a Szaturnusz. Régi képem hozzá amúgy vargamiklósosan: otthonról hazafelé, hiszen uralmi helyzetből uralmi helyzetbe jut. A Bakban monopóliumot élvez, a Vízöntőben az Uránusszal társulásban uralkodik, ebből következően intenzívebb módon hat a földi vándorokra. Emberi léptékünkkel mérve meglehetősen hosszú ideig talpal a Vízöntőben; majd csak 2023. márciusának első napjaiban áll tovább a Halak szeletébe. Pár napja már beszéltünk a két bölcsességbolygó, a Szaturnusz és a Jupiter Vízöntőbe érkezéséről. Javaslom az ott írtak felfrissítését, mielőtt belevágunk a konkrétumokba.

A gyűrűs bolygó a tapasztalatokat sűríti bölcsességgé; olyan esszenciát teremt, amibe megéléseink fényét koncentráljuk. Adott esetben ennek egy cseppjével képesek vagyunk válságos szituációkat kezelni. Itt az egyik lényegiség: a múlt nem bezár, nem egyre korlátoltabb, rigolyásabb vénembert/öregasszonyt formál belőlünk. De akkor mégis mit? Olyan csillagszülöttet, aki a megéléseit elraktározta, mindet a maga helyre. A szintézis után óhatatlan, elkerülhetetlen a tisztulás és a felszabadulás. Miután megértetted, miért történt egy-egy jelentős életeseményed, automatikusan felkönnyülsz. Magas szinten működtetve energiáidat már nem akarsz újra és újra ugyanabba a pocsolyába belelépni, ám évek múltával sem keseregsz az egykor megázott szarvasbőr cipődön. Tanultál belőle, értékes tapasztalatot szereztél, ami által szabadabb vagy, hiszen egy bizonyos élethelyzetről már rendelkezel mintával, ennek birtokában él és működik a képességed jobb minőségű, számodra ideális válaszreakciókat generálni.

A Vízöntőbe lépő Szaturnusz rámutat a végtelen/korlátlan voltodra is. Nyilván ennek egyik szála önmagadban ered, mint egyetlen korlátozó tényező; így élesebben, markánsabban jelenik meg, ha önsorsrontasz. Ne tedd. A tudás szabaddá tesz. Ez az alapelv most leginkább a valódi, nem papírhoz kötődő bölcsességről szól, ami benned van, ami belőled indul ki és amiért a múltban bizony megdolgoztál; „nem a legyek hordták össze,” ahogy egy régi mobilszolgáltató-reklám taxisa mondta. A szaturnuszi besűrített fény árasztásának ideje érkezett el. A fény egészen egyszerűen a szeretetet jelenti. Ne zárkózz be. Ne csukd be a szíved. Igen, lehet, hogy pillanatnyilag, mikor ezek a sorok íródnak, érvényben van olyan jogi rendelkezés, ami kihat az időben való mozgásodra és arra is, hány társaddal lehetsz együtt, de a kozmikus törvények minden földi, írott fölött vannak. Nem biztatlak a szabályok áthágására – ahogy eddig sem tettem, most sem. Ellenben tudd: világunk nem úgy alkottatott meg, hogy abban csorba és lemondás legyen a pillanatnál tovább. Találd meg az útját és módját a fényed, a szereteted árasztásának; annak, hogy összekapcsolódj másokkal és ez a rendszer egy élő-lüktető energiaáramlássá alakuljon. Emlékezz: a kecske gyomra telítődni tud a káposzta életben maradásával szinkronban. A Vízöntő erőtere váratlan, szokatlan, korábban nem tapasztalt és sokak számára meghökkentő megoldásokat is kínál. Találj rájuk, használd a múltadban megélt tapasztalatokat a jelenben való értékteremtésre, ezzel pedig a jövődet fényesíted.

u.i.: igen, ismerős lehet már a cím, márciusban egyszer járt itt a Szaturnusz, de kisvártatva hátrálásba kezdett. Az akkor írtakat itt tudod visszaolvasni.

kép: wallpaperup.com

Hogyan tisztulnak gondolataink és szavaink a Vízöntőbe visszalépő Merkúr segítségével?

A múlt hónap második felében látszólagos hátráló mozgásba kezdett Merkúr szerdán érkezik vissza a Halak szeletéből a Vízöntő cikkelyébe. Itt fog majd jövő kedden, március 10-én fordulni és egy héttel ezután visszatérni a Halakba. Nem is olyan régen, január közepén ért „először” a Vízöntőbe a fürge léptű Merkúr, de az akkori üzenete most további színekkel és árnyalatokkal gazdagodik. Ez pedig nem más, mint az őszinte, tiszta gondolkodás és kommunikáció. A kiemelés fontos, mert itt nem beszélhetünk vagylagosságról. A Vízöntőbe visszalépdelő Merkúr segít letenni az önáltatás, önbecsapás, a magunknak való – vissza-visszatérő – hazudozás végtelenül káros szokását. Vegyük észre, hányszor és hányszor azért kerülünk kellemetlen helyzetbe, mert önmagunknak sem mondjuk ki a frankót, valami megmagyarázhatatlan, sunnyogós-kummantós mintázat miatt nem tiszteljük meg magunkat az egyenességgel. Ebből fakad, hogy nemet mondunk, amikor igent kéne és igent, amikor pedig szívünk szerint egy vaskos „nem!” hagyná el leginkább a szánkat. Ezért kerülünk sz@r kellemetlen helyzetekbe újra és újra (figyelem: retrográd Merkúr, azaz értsd már meg végre, hogy ez nem egy véletlen balszerencse!!). Képzeld el a mocsárban való dagonyázást: minél tovább gyakorlod ez a kevéssé elegáns testmozgást, annál mocskosabbá válsz, miközben kitartóan süllyedsz mélyebbre; előbb-utóbb menthetetlenül belefulladva a szmötyibe. Pont ez történik – energetikailag -, amikor önmagadnak hazudsz. Erre tudsz nem csak ráeszmélni, de változtatni is rajta és – végre! – elkezdeni igazat mondani annak az alapvetően nagyszerű lénynek, aki vagy. Emlékezz, a mocsárban fuldokolva nem vagy te is mocsári lény, hanem ember, „csak” rád tapadt a ragadós-nyúlós iszap és bűzös láp (ami bármikor lemosható).

Abban a pillanatban, hogy a gondolataid szintjén befejezted az önáltatást és az önátverést, ez azonnal testesül a kommunikációdban is – kívül és belül egyaránt. Aki mer igazat szólni önmagának, az nem tud hazudni a külvilágnak; legalábbis elindul az úton, ahol a félrelépések egyre fájdalmasabbak, így egyszer csak megkapják a „nem kívánatos” címkét. Legyél olyan bátor, hogy a Vízöntőbe visszatérő Merkúr erejét tökösen használod saját életedben és a tiszta gondolatokat tiszta szavak követik, így rendezve az életedet egy magasabb szintű és méltó módon. Talán elveszítesz pillanatnyi előnyöket, de ezekért eddig is beláthatatlanul nagy árat fizettél puhuló gerinc, torzuló jellem, nyugtalan alvás és lágyuló tartás képében, minek folytatnád ezt a balgaságot, ha már ennyire jó az aktuális égi energetika. Olyan ez, mint kottából játszani: a karmester felkínálja a legjobb darabokat a legszebben eljátszani, neked „csak” az a dolgod, hogy nem spórolsz az odaadással, a technikával, az igyekezettel.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest