Oszlanak a fellegek

Oszlanak a fellegek

A cselekvés csak addig tűnik félelmetesnek, míg hiányzik a kellő tudás. Abban a pillanatban, amint aprót biccentve nyugtázod: tényleg, ezt meg tudom csinálni, a leginkább embert próbáló feladat is átlényegül kalandparki állomássá. Mi kell hozzá? Bizonyosság. Kételkedés nélkül észleled, hogy az ismeretek összeállnak tudássá. A puzzle darabkái a helyükre kerülnek. Ami eddig gondot okozott, már a múlté.

Jóleső érzés régebbi mumusaid fölött győzedelmeskedned. Valóban, a továbblépés mellett elégtételt is érezhetsz. Miért ne áradhatna szét benned a jogos büszkeség érzése? Megdolgoztál érte. A bölcsülés pedig elismerést érdemel. Elsősorban tőled, saját magad számára. A külvilág kalapemelése szép és jó, de mindig másodlagos. Jó kis önérzeti gyakorlat, persze.

A felszínes szemlélő számára szűkülő világban tágulnak a lehetőségeid. Amit a tömegek nem látnak, te tudod. Bár többen így lennének vele! Az előző hónapok a tudás gyarapításáról (is) szóltak. Nem feltétlenül iskolapadba ülős módon. Inkább a méhecskéhez hasonlóan. Itt is, ott is gyűjtöttél. Ami megszólított és érzeted: dolgod akad vele, azt elsajátítottad. Magolás, kellemetlenség nélkül, hiszen a méhek is édes nektárt takarítanak be.

Időként észrevétlen tanulási folyamat részese voltál. Csak akkor döbbensz rá, hogy „jé, ezt én megtanultam menet közben!”, amikor az élet helyzetbe hoz. Talán csodálkozol is: korábban besz@rtál lefagytál. Úristen, most mit csináljak? A képlet megváltozott. Úristen nem tárja szét tanácstalanul a kezeit. Nem szokása, régebben sem gyakorolta. Ellenben sugallatokat, bevillanásokat küld, hol keresd – magadban! – a szükséges okosságot. Mert benned van. Összegyűjtötted.

A fekete fellegek már nem rémisztenek meg. Emlékszel az ernyő helyére és a mozdulat is a tiéd, amivel elpakolod induláskor. A vészharangok kongatása nem a vágóhídra terelt szárnyasok rémült hápogását hozza elő belőled. Belső szabadságod növekedése valóságérzékelésedet is tágítja. Ez pedig széles perspektívájú jövőképet ad, hátat fordítva az aktuálpániknak.

Minek tudható be ez a mély, belső változás? Hogyan lehetséges a papírforma ellenében erősödnöd? A csillagos ég az egyik legszebb választ adja meg. A Jupiter október 20-án fordul – Földünkről szemlélve – direkt irányba. Ez a különös kijelentés folyamatok egész sorát indítja be. Mint az indítókulcsot elfordítva (ma már helyesebb lenne gombnyomásról írni…) feléledő motor: egyszerű mozdulat bonyolult gépészetet hoz mozgásba, hogy kitűzött célodhoz suhanjon veled.

A szeretet bölcsessége nem csak a Jupiter ragadványneve. Ha rendelkezne rendőrségi múlttal, úgy az anyagában idézőjelek közé kaparva szerepelne ez a jelzős szerkezet. A sok „Ragyás Bandi,” „Késes Oszkár,” markeckirály” és a többi, alvilági címke mellett milyen fényesen festene a „szeretet bölcsessége.” Ha újra és újra be kéne vinni a Jupit. De ő jó fiú. A filmek klasszikus pozitív hőse. Akiről föl se merül benned soha, egyetlenegy percig sem, hogy titkos életében rohadék lenne. Mert soha nem az.

Mostani fordulata markáns felszabadulást és erősödő életenergiát hoz. A Vízöntő asztrológiai jelében hajtja végre a hátra arcot. A jövő szerdai irányváltás rányomja a bélyegét új megvilágításba helyezi a következő hónapokat. Meglepően jól tudsz működni, ehhez azonban segítség, ha keresed is a benned rejlő tudást. Amikor a „tudom, hogy van itt valahol, csak találjam már meg” szellemiségével kutakodsz, rá is akadsz hamar. Nulla tanácstalanság.

Legjobban, a maga teljességében a júniusi hátrálásról szóló sorokat visszaolvasva láthatod meg a jupiteri képet. Érdemes pár percet szentelned az akkori sorok felidézésére. Ami ott jövő időben, lehetőségként szerepel. most múlt és jelen. Megvalósult. Helyettesítsd be saját életedbe. Amikor leképezed a sorsodba a kozmikus mozgásokat, az a létező legjobb égi támogatás; jupiteri hátszél a javából.

“A Jupiter most kezdődő hátrálása négy hónapon át kínálja a számodra fontos minőségek tisztázását. A Naprendszer legnagyobb bolygója jelentős változások lehetőségét kínálja. Bár férfias princípium, a „nem a méret a lényeg” közhelyet most érdemes speciálisan értelmezni. A jupiteri fordulattal összefüggésben a bolygó mérete azért kapott teret az első sorokban, hogy mindenképpen vedd észre. Vedd észre, nem bújhat el, mint berezelt hangya a fugarepedésben. Nem kispályás versenyző, szinte az orrod alá tolja, hogy figyelj, gondolkozz nagyban, emeld a tétet. Ez utóbbitól szoktuk összesz@rni magunkat. Ez tipikusan az a sor, ahová ne állj be. Jupiteri vonás a gáláns, nagyvonalú gondolkodás.

 

Mikor ébred félelem? A kellő mennyiségű/minőségű tudás hiányában. Itt-ott lyukak tátonganak az ismeretek laza, esetleges szövedékén. Ezt a foltos, szakadékony leplet férceled össze aggodalmaiddal, hézagtöltő félelmeiddel. Valódi enyhülést, majd végleges, tartós megoldást kínál az október harmadik harmadáig hátráló Jupiter. Pillanatnyi pozíciója meghatározó. Jelenleg a Halak asztrológiai jelében tartózkodik, de már nem sokáig. Uralmi pozícióból fordul vissza és kisvártatva, július végén visszatér a Vízöntő cikkelyébe. Kérdésed jogos: vajon miért fárasztalak ilyen száraz és unalmas(nak tűnő) szakszöveggel? Hidd el, nem az asztrozófus szakmai perverzióját projektálom rád. Ennyi az elengedhetetlen minimum, hogy a kép a maga teljességében jelenhessen meg lelki szemeid előtt.

 

Elő a tollseprűt, poroljuk le, mi is a retrográd bolygómozgás: a Földről szemlélve látszólagosan hátrálni kezd egy planéta. A szófukar székely a „visszatérés” egyszavasával intézné el, ami helyénvaló, de mi kicsit díszítjük. A Halakból visszainduló Jupiter aktuális munkálkodásának végső eredménye belső nyugalmad emelése és megszilárdítása. A félelmek kioltása adja meg a derűvel szemlélt jövő jó érzését. Ennek különlegessége, hogy a külvilág történéseitől függetlenül működik. Nem csak vidám és napsugaras időben működsz (majd) így; a legnagyobb viharok kellős közepén, a tornádó centrumában is nyugodt szívvel tekintesz előre. A kulcs a visszatérés pontjánál vár rád. Ez – asztrológiai és asztrozófiai szempontból egyaránt – a Vízöntő minősége. Hamar szaladjunk végig az előbbi megközelítésen: A múlt zárványainak oldása, a tudással való felfényesítés szilárdítja meg belső biztonságodat. A Jupiter férfias attitűdje és előbb hivatkozott mérete (nem „nagydarab,” hanem egyenesen óriás) ad támogatást.

 

A visszatérés kívánta magasabb intenzitású – gyakran érzelmi – munka során találkozhatsz félelmekkel. Személyében biztonságot adó kísérőt kaptál. Nagy és erős. Igazad van, most kicsit kozmikus kidobóemberként ábrázoltam a planétát, redőzött tarkóval, egybe nőtt nyakkal, reggelente tarra borotvált tükörkoponyával. Nem így van. Inkább a lámpa dörzsölésére segítségedre siető szellemet lásd benne. Tolakodás nélkül, de kérésedre azonnal megadja a maga módján a támogatást. Ráébreszt a tudásra, fényt irányít a sötét foltokra – így hat a megértésedre. Azt pedig te is könnyen belátod: amit értesz, attól nem félsz.

 

A csillagos ég tovább árnyalja a Jupiter hátrálását. A Vízöntő fényábrájában lépi meg a hátraarcot. Ez a csillagkép leginkább múltat tisztító és jövőbe zubogó vizeiről híres. Ritkábban esik szó magáról a Vízöntőről, mint a vizeiről. Talán profán, de egyik korsója sem a levegőben lebeg. Nincs drónja, hogy a féltető alá kuckózva, feltett lábakkal irányítsa a locsolórendszert. Ő maga önti a vizet. A Vízöntő alakjánál fordul a Jupiter. Miért fontos ez? A felelősségre mutat rá: te magad (d)öntesz. Jövőd építésének kulcsa a te zsebedben van. Nem csenheti el semmilyen zsebmetsző, se földi, se képzelt égi. Neked magadnak és nem a meghatalmazottadnak, az alvállalkozódnak a léccilécciléccidnek kell érdemes – októberig mindenképp – a múltat pucolni.

 

Mielőtt felsejlene előtted a gumikesztyű-hypó-ótvarmocskos wc hármasának rémképe, nyugodtan sóhajts egyet. Más jellegű, soha nem alantas és öklendeztető munkára invitál a Jupiter. Eleganciája nem engedi meg. Miképpen inspirál a múlt tisztítására? Vedd számba, mikor döntöttél félelemből. Milyen következményekkel járt? Milyen eredményektől fosztottad meg magad? Most sem azért kérdezget, hogy hamut szórj a koronacsakrádra és kukoricán térdepelj. A múlttal összefüggésben a következmények-eredmények libikókáját mozgatja lelki szemeid előtt. A félelem, az aggodalmak sarkallta alacsony szintű döntésekre mutat rá. Motivál, hogy szerezd meg/vissza a tudást, a belső biztonságot, az erőt. Mindazt, amivel a most induló jövődben jobban tudsz dönteni. Az új elhatározásokban már nem zárványként jelennek meg múltad esetleges fiaskói. A jupiteri energia alakítja át őket értékes leckékké. Traumából lecke, majd egyszerű fejezet sorsod könyvében – ugye, hogy jól hangzik? A benned rejlő élő tudáshoz való visszatérés ad valódi biztonságot. Ezért munkálkodik a Jupiter moonwalkolva.

 

Talán te is úgy látod, ez nem olyan látványos minőség. Kevéssé építhető rá marketingstratégia, mégis döntő jelentőségű változás. Éppen itt az egyik méretes titok. Nem mindenkinek szól. Mindenki számára elérhető, de ehhez te is kellesz. Számos színesebb, szagosabb kozmikus történés létezik. A hátráló Jupitert észreveheted, együttműködhetsz vele, de ő nem tolakszik, hogy „főnök, gyere, bulizzunk!” Az Őrség erdeiben járva te veszed észre a vargányát; még egyetlenegy kalapnyi sem ugrott magától a kosaradba. Ő ott van, növekszik, vár rád, ízletes, de lehajolni, leszedni – ez bizony rád vár. A hátráló Jupiter munkát kínál. Nem állást, mert annak nevében is ott a passzivitás (állás nem egyenlő haladás). Munkát, becsületes lehetőséget arra, hogy az általad kifejtett energia magas megtérüléssel emeljen. Nem alamizsna és közelről sem kegyelemkenyér. Ezt csak azért írtam le, mert jupiteri jellemző az irgalmasság és a könyörület is, ám most a bolygó más húrjait pengeted. Ezek között persze ott a vezettetés és a hit.

 

A Jupiterről szóló mese végén még a Szaturnusz is színre lép. Eddig is ott állt higgadtan a díszletek mögött. Hallott minden szót és egyetértően bólogatott. Ő is hátrál. Ő is a Vízöntő múltat tisztító vizében, ahová a Jupiter nemsokára elér. Miben is hasonlítanak egymásra? Tudás- és bölcsességbolygók. Miképpen egészítik ki egymást? Kiáradás és besűrítés. Meditáció és koncentráció. A Jupi a Fény árasztása, a Szati a rejtett Fény mestere. Egyik segíti a másikat, ragyogó módon illesztve össze a teljesség különböző darabkáit.

 

Lásd meg, ismerd fel, olvasd össze kettejük üzenetét: bármi történik is kívül, a megoldásához szükséges tudás benned van. Egyes elemeiért talán vissza kell érdemes térned, de akkor is rendelkezésedre áll. Ha olvad a biztonság illúziója, gyász nélkül engedd el. Bőségesen pótolja erősödő szabadságod. A kettő közül vitathatatlanul utóbbi a magasabb szintű, mert előbbi gumimankóként csak délibábos ábrándokat ad(hat). Bevállalós, eseménydús, felismerésekben és tanításokban bővelkedő hónapok veszik kezdetüket, de ez jó. A zene szól, a bugi már a lábunkban, csak az oroszlán alszik… Vagy ő sem. Inkább ébred benned.”

kép: pixabay.com

emelkedsz – a hullámok játékára látsz rá, ami már nem félelmetes

ezt a tudást és szemléleted adja a forduló Jupiter

Új hős érkezik

Új hős érkezik

Ritka bravúr egy film, könyv, mese második részét élvezetesebben elkészíteni az elsőnél. Bölcs alkotó nem is próbálja versenyeztetni a kettőt, mert ismeri a nosztalgia hatalmát. Amivel először találkoztál, beállítottad origó-minőségnek. Ahhoz mérsz és viszonyítasz minden továbbit. Ha magas a léc, úgy könnyen futhatsz csalódásba. Ezért – is – igyekeznek a repetakészítők másképp fűszerezni, árnyalni és nem ugyanazt eladni neked, szimplán felturbózva.

Az ügyes folytatás azonban emlékezetes. Nem csak önmagában, sőt: kiemeli az első részt. Utólag is. Rámutat, milyen erények származnak az eredeti műből. Szálakat ereszt vissza, amiket felgombolyíthatsz. Látod, hol vetette el az alkotó a magokat, amiket technikásan kisarjasztott a következő művében. Valójában azonban rólad szól a folytatás. Neked ajánlja fel a gesztust, hogy látnoki, zseniális énrészedet megsimogattassa veled. Mert te már akkor érezted, tudtad, hogy ebben több van, hogy fejleszthető. A széles mosolyt és a vállon veregetést megérdemled. Nem baj, hogy ez is a terv része.

Minden égi történés valamiben különbözik a többitől, a korábbitól. Soha, semmikor nem láthatod pontosan ugyanazt a csillagos égen, mint tegnap, öt hete, vagy háromezer évvel ezelőtt. Igen, felfigyelhetsz hasonlóságokra, néhány mintázat is megmutatja magát, de az egyszeri, pillanatnyi csoda minősége állandó. Ennek jegyében szőtte a Nap-Mars együttállás fonalát a Kozmosz. A forgatókönyv alapjait ismered, már átolvastad. A történet lényegi pontjai azonosak. Feltűnt a színen azonban egy új szereplő. Egy hős.

A mai világnak égető szüksége van hősökre. Ha lehet, akkor szuper legyen, a szimpla hérosz kissé ódivatú. A képernyőn testet öltő új szereplő a Jupiter. Bölcs, megfontolt. Mintha Gandalf lépett volna színre. Talán süveg és szakáll nélkül érkezett. Még az is megeshet, hogy a szemöldöke sem Körmendi János-féle, überbozontos. Mégis, a magasabb világokkal állandó kontaktusban munkálkodó tanítót kétségek nélkül ismered fel. Persze, könnyű dolgod van, mert már vártad.

A cselekvő-átalakító erőkhöz magasabb útmutatást kapsz. A szokásos agyalás és a klasszikusnak gondolt töprenkedés nélkül ismersz fel szélesebb összefüggéseket. Önmagadat törekvéseiddel együtt helyezed el a tágabb környezetben. Ezt a képet pedig fentről, magasból szemléled. A perspektíva feltárja előtted a síkból nem látszó mozgásokat, szálakat, pozíciókat. Szemed is többet lát, de ami fontosabb: belső horizontod is távolodik, magyarán messzebbre tekintesz. A jövő nem holnap végződik. Képes vagy tervezni. Nyitod a körzőt és növeled az ívet. Mert jólesik, hogy az itt és mostban végzett cselekedeteiddel hatni tudsz az előtted álló időkre. Hatalmadban áll javítani azon, amivel később találkozol.

A történet összefésülése rád vár. Te tudod, te tudhatod igazán, számodra mit jelent a Nap-Mars együttálásba emelő, jobbá tevő módon (trigon fényszög) kapcsolódó Jupiter. Túljutottál azon, hogy előre megrágott, bedobozolt, kész válaszok után kutatnál, amiket csak be kell dobni a spirimikróba és három perc múlva fogyaszthatod. Réges-rég felébredt, felhorgadt képalkotó vágyad. Éppen ezért ideillesztem a Nap és a Mars eredeti meséjét. Már ismered az új szereplőt. Vetítsd le a te saját filmedet! Emeld be az új hőst, a Jupitert. Pénteken és szombaton vele forog az égi szélesvásznú.

„Kényelemért kényelmetlenséget vállalni? Néha megesik. A hosszú futamidejű harmónia elérése ínycsiklandóbb a fotelmélyi, passzív punnyadásnál. Ehhez még csak szuperhősnek sem kell születned. Nem elvárás, hogy önmagától aktiválódjon a tomporodba épített spirálrugó, ami aztán kiröppent a tespedtségből. Nyugodtan jellemezheted magad a nyugodt, kevéssé temperamentumos, ráérős jelzőkkel. Általában. Ez azonban a „szokásos” életviteledre vonatkozik.

 

Képes vagy ritmust váltani. A tempó nem szentírás. Kőbe sincs vésve. Tudtommal ember még nem született beépített tempomattal. Magyarán: ahogyan le tudsz lassítani, ha kell, ugyanúgy szempillantás alatt felpörögsz. Nem én mondom, így konstruált meg bennünket a Teremtő. Vagy – ha ebben hiszel -, miután lemászott a fáról az a bizonyos majom (aki amúgy sokkal jobban boldogult a lombok közt, ágakon ugrálva), az evolúció girbe-gurba útjait járva elmaradt a haladási sebességet konstans módon rögzítő agyi központjának véletlenszerű kifejlődése. Ennek következménye a változtatásra való fogékonyságod.

 

A langyos sz@r nem kényelmes. Ülhetsz benne, de jellemzően rövid ideig. Aki életforma-szerűen trágyábancsücsülő, nem biztos, hogy a szó átvitt értelmében emberi éltet él. Emberként sorolható be, ha rendszertani oldalról közelíted meg. Ám létezése közelebb áll a vegetációhoz, mint az élethez Élethez. Kevés idő elteltét követően égető szükséged ébred kilábalni a pöcelétből. Annyit ugyanis nem ér sem a valós kényelem, sem annak illúziója, hogy ilyen fokú méltatlansággal avasodjon össze.

 

Időről időre késztetést érzel, hogy felkelj és cselekedj. Például kitakaríts. Szellőztess. Abban a pillanatban aktivizálod magad, de a cselekvés rövid ideig tartva szolgálja a tartós pihenést. A Pareto-elvet a közgazdaságtan gördítette a köztudatba. Ez a gondolatgolyó így szól: a megtermelt javak 80 %-a lakosság 20 %-ához kerül. A föld 80 %-a az emberek 20 %-ának tulajdonát képezi. A cég bevételeinek 80 %-át a vevők 20 %-a hozza. A sor gyakorlatilag vég nélkül folytatható.

 

Ha 80 %-ban, azaz túlnyomó többségében a kényelem vezérel is, most a 20 % aktiválódik. Éppen a másik 80 kedvéért. Elvégzed mindazt a munkát, amit a harmónia, az egyensúly kíván. Nem mellékesen pedig a jövő magasabb minőségéért, a letölthető életszoftver pro verziójáért is munkálkodsz. Hirtelen jövő tetterődnek kozmikus oka van, persze. Már sejtetted, de csippentsd ujjad közé a lepel sarkát és lendületes mozdulattal rántsd le a selymet az erő-eredőről.

 

Cselekvő energiáid, azaz lobogásod éledése két tüzes princípium találkozójának jóvoltából izmosodik. A Mérleg asztrológiai jelében járó Nap és Mars áll együtt, egzakt módon – egészen október 12-ig. Kettejük összmunkája hajlamosít megtenni mindazt, ami belső békédet szolgálja. A klasszikus példa hűen szemlélteti, mire készülj.

 

Adott a házikód: otthonos, melegséges fészekkuckó. Duruzsoló kandallóval, teli éléskamrával, kicsit a Bilbó- és Frodó-féle Zsáklakra hasonlít. Szép, jó, a benne telő életed minden napja kellemmel bélelt. Mégis, a festés megfakult. Az ajtók-ablakok mázolása itt-ott lepattogzott. Az üvegfelületekre bizony ráfér egy kiadós suvickolás. Amikor mélytüdős, nagy sóhajjal nekifogsz a tisztasági festés-nagytakarítás-lomtalanítás triójának, nem éppen repeső szívvel teszed. Felfordulás, por és kosz jár munkád nyomán. Mégis megteszed. Kételkedés nélkül, mert tudod: jó neked. Sokáig. Takarítani ugyan eztán is kell majd, de szép, csinos falaid és nyílászáróid évekig szemet gyönyörködtetnek.

 

Tűz, világosság: rálátás és mozgásba lendülés együtt. A kezdeményezőkészség ötvöződik a szeretettel végzett cselekvéssel. Magyarán: mosollyal, belső derűvel ténykedsz. Összepréselt ajkak és fogak közt szűrt b@zmegelés nem játszik, nem méltó. Derű és erő kombója hegyeket mozgat. Olyan jó megélned, hogy korábbi belső ellenállásod fizetés nélküli szabira kullogott. Önszabotáló hangocskád torkára forrott a szó, mintha csak jégcsapot szopogatott volna naphosszat. Mellékhatás: „a helyemen vagyok, teszem, amit kell” jó érzése.

 

Elért eredményeid tartósak. Ezt azért jó tudnod, mert így könnyebb az izommunka is. A csillagok világába pillantva a Szűz fényábráját látjuk a Nap-Mars kézfogó hátterében. A futó alakot megjelenítő csillagcsoport jövőbe érkező lába mentén lépdelnek végig. Az üzenet nem is lehetne egyszerűbb. Jelen időszakban vetett magjaid, most megvalósított cselekedeteid jövődet szolgálják. Azt a bizonyos eljövendőt, aminek mértékét, a megugrandó lécet a múlténál magasabbra kalibráltad. De tudd: megugrod. A Nap-Mars tüze feléleszti a hozzá szükséges energiáidat.

 

Tanácstalanság pedig nincs. Rálátás és a helyes irány tudása alapbeállításként jelenik meg. Ez a céltudatosság megóv erőid forgácsolódásától. Összpontosítva, felesleges kitérők nélkül dolgozol. Időnként még ezt a kifejezést is idézőjelbe teszed. Mert átérzed a nagyszerűségét: nem is munka, amit önként, mosolyogva végzel, ráadásul tartós harmóniát kínál. Ma és a kiterjesztett holnapodban egyaránt.”

kép: pixabay.com

az öreg, bölcs tanító az új hős – de valami más is látszik a háttérben

Kiérdemelt döntő fordulat

Kiérdemelt döntő fordulat

Az idő érzékelése meglehetősen relatív. Másképp éled meg a fogorvosi rendelőben, fúrósivítás hangjától borzolt idegekkel és megint másképp a víz partján pihenve, bárányfelhő-nézőben. Négy és fél hónap. Az optimális várandósság fele. Éppen ennyi telt el azóta, hogy a Szaturnusz látszólagos hátráló mozgásba kezdett május 24-én. Mondhatnám, hogy hipp-hopp, már el is repült az idő, mintha tejszínhab roskadt volna össze.

Az eltelt idő számos értékes, mélyre gyökerező tapasztalattal gazdagított. Ez egészen biztos. Akár pozitív, akár negatív előjellel látod el őket, eseménytelennek nem nevezhető hónapokat tudhatsz magad mögött. Négy és fél hónap. Valami már félig meg is született benned. Ahhoz, hogy világra jöjjön, még egy kis erő és érés kell. A szerdán direkt irányba forduló gyűrűs bolygó megadja, legalábbis: felkínálja. Segítségével értheted meg, milyen értékek támogatnak. Mi az, amitől ideje megszabadulnod. Valójában már mindezt tudod. Az ismét előrefelé haladó planéták óriási erőket szabadítanak fel. Nincs az az iszapba ragadt horgony, amit ne cuppantanának fel a legmélyebb szmötyiből is. Ebből pedig megindulhat a mozgás; életed hajója végre vitorlát bonthat.

Tisztábban és élesebben látod életed dolgait. Ez tényszerűen bizonyítható állítás. A Szaturnusz fordulati pontja ugyanis a Bak csillagképének szeménél (ő az Oculus csillag) történik. Lényeglátást jelöl. Az átélt próbatételek, a sallangmentesítés, a kipróbált, majd eldobott és megtartott minőségeid csiszolták gyémántélesre tekintetedet. Ez pedig az utadra szegeződik, de nem csak úgy, magától. Te irányítod oda. A szerdai fordulat nem villámgyors, kapkodónak nevezni pedig végképp balgaság lenne.

A kellő időt szentelve változtatsz. Megérett a helyzet, kikristályosítottad a megéléseket. A főzet lepárlásra kész. A benned kiforrott esszencia vezet tovább. Magasabb szintre. Lépcsőmászó energia, tehát felelősen nem ígér(get)hetem sétagaloppságát. Túrázni indulsz, abba pedig bele szokás izzadni. De ez egy olyan kirándulás, ami tested-lelked felfrissíti, megújítja. Nem utolsó sorban: a benned élő, személyes megváltódat aktiválja.

Mostantól nincs csodavárás passzív, megmentőért esedező módon. Csodavárásod átminősül elvárássá. Segítesz magadon és biztosan tudod, nem csak hiszed: Isten is megsegít. Kételkedés nélkül. Eltökéltséget, de mosollyal vegyülően varázsol rád a forduló Szaturnusz. Amúgy pedig: olvasd vissza a májusi sorokat. Írd át az igeidőt. Ami akkor jövő idejű, most múlt és jelen. Ami akkor lehetőség, ma már valóságod. Hasonlítsd össze a tavaszi prognózist őszi megéléseddel. És vond le a következtetéseket.

„Kedden indul hosszas hátráló útjára a Szaturnusz a Vízöntő asztrológiai jelében. Botorság lenne egy kézlegyintéssel elintézni, amúgy pongyola módon, hogy a retrográd Szaturnusz visszatérő nehézségeket okoz, de ha megoldod őket, felszabadulsz. Nyilván egy ilyen mórickás szintű és igényességű kijelentésben is találsz igazságot, de méltatlanul leegyszerűsített lebutított válasz. Nagyjából az a szint, mintha a Képzőművészeti harmadévén négyéves lurkó marokra fogott zsírkrétájával készült ákombákomot adnál be árnyalt grafitrajz helyett.

 

Lássuk hát a finomságokat, mert a részletekben látod meg a lényeget, ott bújt el és vár rád, hogy felfedezd. Régebben ígértem szikár tényeket markáns égi történéseknél, íme, az idő és a tér adatai. A Földről szemlélve hátráló mozgásból – némi egy helyben ácsorgás után – erősen őszbe csavarodva, október 13-án fordul majd direkt irányba a gyűrűs bolygó. A Vízöntő jelének 13 fok 30 percétől 6 fok 52 percig tolat e néhány hónap alatt.

 

Engedd meg, hogy az asztrológiai megközelítést hamar kipipáljuk. Végig a Vízöntő szeletében jár a tapasztalat bölcsességének égi vándora. Nagyvonalú általánosságban igaz, hogy érdemes azon erősségeidre, értékeidre fókuszálni, amik segítenek szabaddá válni. Amennyiben jó szívvel mondhatod el, hogy „de kérem, én szabad vagyok,” akkor ezt a minőséget emelheted magasabb szintekre. Tisztítás, pucolás ezerrel. Érfalra rakódott plakkok, vízkő a csőben, eltömődött légszűrő – mind-mind olyan „apróságok,” amik nehezítik, netán ellehetetlenítik az életet. Nem csak annak szabadságát, gyakran a meglétét is.

 

A hátráló Szaturnusz rádöbbent (ha eddig magadtól nem láttad, netán nem akartad meglátni), mi az, ami lerakódás, hordalék, az áramlás útjában álló megrekedt sz@r az életedben. Igen, ezt nyugodtan és bátran nevezd szembesítésnek. A Szaturnuszhoz párosul a számonkérés amolyan mcgalagonyos „szigorú, de igazságos” módon. Semmi félnivalód, ha megcsináltad a leckét és naprakész vagy a sorsod éléséből. Amennyiben most megélénkült arcbőröd vérkeringése, netán belepirultál, úgy érdemes nyitott szemmel és szívvel élned a következő időszakot. Olyan lehetőségeket kapsz, amik beillenek pótvizsgának is. A Vízöntő jelében látszólag hátrálni kezdő Szaturnusz egyrészt nem szívat, másrészt semmit nem tesz öncélúan, legfőkképpen pedig nem szívat öncélúan. Ami nehézség érkezik az életedbe, az egyfajta mestermunka, picit összetettebb megoldandó, mint előző körben, de hatványozottan nagyobb jutalommal és elismeréssel honoráltatik. A retrográd mozgás visszatérést jelent. Az így mozgó Szaturnusz igen erősen késztet: gyerünk, térj vissza, találj rá újra olyan értékeidre, erősségeidre, amik által megélheted önnön szabadságodat.

 

A Vízöntő uránuszi uralom alatt játékos és egyben kreatív, zsenialitásra hajlamossá tevő égi szelet. Engedd el a kényszerképzetet, ami azt sugallja: csak csikorgó foggal, összeszorított szájjal csikarhatod ki az egyről kettőre másfélre jutást, hagymaszagúra izzadva. Nem igaz. Könnyedén, örömteli módon is mehet. Mit kell ehhez tenned? Először is tudnod, hogy ez tényleg így van, ez lehetséges, mert ez a valóság. Itt kezdődik minden, hiszen már a leglényegesebb ismeret birtokába jutottál. Innentől rajtad áll, tudássá mélyíted-e. A következő lépés: légy nyitott és hajlandó görcsösség nélkül, játékos módon megközelíteni egy-egy visszatérő problémát megoldandó tanítást. Jogosan kérded: ha ez ennyire egyszerű, miért nem csinálják így az emberek? Nos, mert nincs a köztudatban. Számos hitrendszer munkálkodik akár családi-, vagy nemzet-szinten. Amíg nem hallasz róla, hogy „jé, ilyen is létezik?” addig olyan természetességgel csatlakozol rájuk és pörgeted őket magadban, mint ahogy levegőt veszel. Többek közt erre is felhívja a figyelmedet ez az égi irányváltás. Ha szabad akarsz lenni, legyél jelen az életedben. Magasabb szintű szabadságért légy hajlandó meghallgatni és befogadni azt az újat, ami téged valójában segít.

 

A Vízöntőben hátráló útra lépő Szaturnusz igyekszik rámutatni a hajlékonyság, rugalmasság erősítésére, gyakorlására. Olyan módon, ami alapvető értékeidet szem előtt tartja és tiszteli, hiszen ezek kiállják az idő próbáját, egyúttal lemozgatod magadról a rigolyák, a csökönyösség, a konokság meszesedéseit. Ragyogó égi helyzet, olyan kínálattal, amit tudatos földi vándor nem tol el magtól. És még csak az asztrológiai megközelítést néztük meg.

 

Ideje a csillagok világába kirándulnunk, hiszen a lényeges tanításokat (csillagfénnyel) az égre írva olvashatjuk el. A Szaturnusz a Vízöntő fényábrájának múltat tisztító vizétől indul „visszafelé.” Kulcsfontosságú a pont, mert az egész retrográd mozgás, a közben felfedezett értékek mind-mind az itt látható minőség magas szintű megoldását szolgálják. Innen lépdel vissza a Bak csillagképén keresztül a Szaturnusz. Megközelíti a Bak fejét, azaz odateszi eléd a zárt borítékot, amiben a titok megoldás lapul. Nem írja ki óriásplakátra, nem tolja direktül az arcodba, nem tuszkolja le a torkodon.

 

Finom, elegáns módon odakészíti, mintegy ezüsttálcán: rajtad áll, elolvasod-e az üzenetet, de az is, hogy elolvasás után megérted-e, meg akarod-e érteni. Kérlek, ezt olvasd el még egyszer, mert annyira fontos. Itt jelenik meg ravasz csavarral a szabadság: nem tolakszik, de jelzi, hogy lehetőséged van rá. Akkor veszed észre, amikor tudod, hogy jön, hogy érkezik és hegyezed a füled, nyitva tartod a szemed. A Bak csillagképében hátráló gyűrűs bolygó az energetikai túlsúlyt, a lassúságot, a sallangokat is lenyesegeti rólad, helysebben szólva: ösztönöz, hogy faragd le, mert már szükségtelenek számodra. Ott ragyog benned a szikár, határozott megváltó, aki nem mástól várja a csodát,  a sült galamb szájba röppenését.

 

Emlékezz Michelangelora: „minden kőtömbben ott a szobor, csak a felesleget kell róla lefaragni.” Ezt serkenti a hátráló Szaturnusz, de engedj meg nagy szavakat is használni: a folyamat jobb emberré tesz, nemesít. A leadott energia, a megtett erőfeszítés egyszeriben értelmet nyer, már örömmel végzed, mert rádöbbensz: hegyet mászni jó. Igen, néha sajognak az izmok, de a csúcs akkor is ragyogó panorámát kínál, ha azt citerázó combizmokkal csodálod. Az egész folyamat végeredménye pedig a múlt mumusainak végleges száműzése. Eltűnnek a csápok, semmivé foszlik mindaz az irracionalitásban gyökerező katyvasz, ami a múltadból komor árnyékként vetült rád. Ideje a ragyogó Nap fényét beengedned – ehhez ad támogatást a most hátráló útra induló Szaturnusz.”

kép: pixabay.com

egyenes és előre felé vezető utat mutat a direkt irányba forduló Szaturnusz

Szerelemmel bölcsülj!

Szerelemmel bölcsülj!

Mély megértés és a belőle fakadó, őszinte mosoly. Ez is jelezheti az emberi kapcsolatokból való tanulást. Miért kéne mindig és csak küzdelmek, csörték és intrikák által, megtépetve okosodni? Nyilván mélyebben érint érzelmileg – emiatt könnyebben idézed fel. Ha ezerszer sétálsz végig a macskaköves utcán, arra az egyetlenegy alkalomra fogsz visszaemlékezni, mikor a sunyin megmaradt ónos eső miatt kis híján nyakadat törted. Pedig kilencszázkilencvenkilenc esetben nyugodtan lépdeltél végig. A dráma emlékeztet. Nem nagyon különbözik a másikhoz való viszonyod sem ettől az alapvetéstől.

Több asztrocsapból is folyik a kapcsolatok bogozása. Nincs is vele baj, mert éppenséggel hátrál a Merkúr bolygó. A vastagon szedett részre kattintva felidézheted, mit érdemes róla tudnod – valójában. Most azonban a másik kapcsolatbolygó libben a reflektor fényébe. Ő a kecses, lágy energiájú Vénusz. A róla való értekezés apropója pedig a jegyváltása: csütörtökön, kora délután érkezik meg a Nyilas asztrológiai jelébe.

Ajtónyitogató energiának is nevezhetném: késztetésed ébred a másikra nyitni (nem rúgni!!) a bejárati ajtót. De te is számíthatsz váratlan, ám kellemes kopogtatásra. A Nyilas nem éppen aszkéta, hegyre visszakúszó, csigaházba remetéskedő erőtér. Társas gondolkodás, ember és ember nagyobb rendszerben értelmezése – ez jóval inkább igaz rá. Az ide érkező Vénusz pedig a kapcsolatok öröm és harmónia mentén való erősítéséért munkálkodik. Akad azért pár alapvetés. Velük azért jó tisztában lenned, mert gyakran hallod őket. Tovább megyek: nehéz úgy létezned, hogy ne jöjjenek lépten-nyomon szembe.

  • ember embernek farkasa
  • ha te nyersz, valaki mindenképpen veszít
  • csak úgy juthatsz előre és feljebb, ha mást lekönyökölsz, de legalábbis lenyomsz
  • világunkat a gyűlölet vezérli
  • ha nem vagy kemény, azonnal balf@szként balfácánként kezel a külvilág.

A sort te is tudod folytatni. Apró ízelítő azonban elég belőle. Az ilyen töltésű, sötét, pontosabban: fekete magokat érdemes kigyomlálnod valóságodból. Aki szerintük él, rendszerint igyekszik is alátámasztani tapasztalatokkal. Tudod, a helyzet az, hogy bármit és annak cáfolatát egyaránt bizonyíthatod. Az emberi létezés viszont olyan magas és magasztos minőség, amivel nem érdemes tréfálkozni. Profán és a legkevésbé sem üdvös a nyakakat előre billentésre, az általuk tartott fejeket leszegésre sarkallni.

A dogma elfogadása helyett kérdőjelet is kanyaríthatsz utánuk. A Nyilas Vénusz új válaszokat kínál. Együtt is lehet működni a másikkal. Anélkül, hogy állandóan hátra kéne pillantanod és a lapockáid közé hasító vadásztőrtől tartanod. A kapcsolatok harmonizálása azt is jelenti, hogy bizalmat táplálunk a másik iránt. Még ha „előélete” is van. Mert bárki és mindenki képes változni és fejlődni.

A szerelem márpedig bölccsé tesz. Nem elvakít és nem elhülyít, az a vak gerjedelem. A megélt szerelem valós tudást ad, mégpedig olyat, amit soha, sehol nem tanítanak, mert nem tanfolyamokra, iskolapadba és workshopokra való. Vállalom a nyakamnak ugrás veszélyét: a papnői energia a Nyilas Vénuszé. Ezt a kifejezést – lehetőségem szerint – azonban kerülöm, tudatosan. Magasztos minőséget számos alkalommal méltatlan minőséggel megtölteni nem való. A „papnő” szó és az ősi kifejezés éppen így járt. Ahogy például a coach, vagy három évtizeddel ezelőtt a „vállalkozó” és a „menedzser.”

A szerelem áramlásának energiáit ébresztő, erősítő, harmonizáló női energia a klasszikus, ősi értelemben vett papnőé. Mivel ma nincs sem ISO minősítés, sem OKJ-s képzés vizsgakövetelményekkel, ezért – természetesen – nem mérhető a mai papnők papnősége. Egzakt definíció helyett engedd lelked mélyét dönteni a kérdésben. Ő ugyanis tévedhetetlen. A Pitagorasz-tételhez használd az elméd, ott ő állja meg a helyét, itt belső iránytűd.

Összegzés: kiterjesztő-kiárasztó módon kapcsolódni a másikhoz, másokhoz. Erre terel a Nyilas Vénusz erőtere. Hivalkodás, kérkedés nélkül, szívesen teszel a másikért. Kifejezetten nagyvonalú, gáláns energia, ami egészen november 5-ig tart.  

kép: pixabay.com

elegáns, erős és közelebb emel egymáshoz: ezt tudja a Nyilas Vénusz

Magvas gondolatok, tömör szavak

Magvas gondolatok, tömör szavak

Megéri egyetlenegy mondatért is elolvasnod egy könyvet. A többórás beszélgetés is értelmet nyer, ha egy építő gondolatot tovább gombolyítasz. A legunalmasabb film sem elpocsékolt idő a tőle kapott inspiráció okán. Ismered az érzést: vajon ezért tényleg megérte? A mennyiségi időt állítod relációba a minőséggel. Látszólag nyúlfarknyi plusz érkezett be, baromi hosszú órák alatt. Mégis megéri.

Természetesen gyakrabban ér pozitív élmény, ha teszel is az esszenciáért. Érkezhet ölbe hullósan is, csak ritkábban. A szilvafa alá állított vödörbe is bizton pottyan édes gyümölcs. Néhány szem. Ha létrát támasztasz neki és leszüreteled, mind a tiéd. Magyarán: tégy azért, hogy rátalálj a neked szóló üzenetre! Legyen igényed rá, várd el. Másodlagos, milyen környezetben mozogsz. Nem csak az MTA éves összejövetelén gördülnek tudásgyöngyök szerte-szana.

Az elkövetkező közel egy hét segít ezt a készségedet csiszolni. A kozmikus apropót a Merkúr szolgáltatja. A megértés és kommunikáció planétája elérkezett a Holló égi egyenlítői csillagzatába. De mi is az az égi egyenlítő? Az a kör (ez már teljesen szabályos kör!), ami a felettes énnek szóló üzeneteket kínálja. Ha profán hasonlattal kéne élnem, úgy fogalmaznám meg: ez az egyik legmagasabb polc. Amit itt kínálnak, nem kelti fel mindenki érdeklődését. Bárki számára hozzáférhető, azaz nem a kiváltságosok megvehetetlenül drága luxuscikke. Nincs kozmikus fényűzés. Ellenben igényesség igen. Ahhoz, hogy közel kerüljön hozzád az égi egyenlítő (másik nevén Ekvátor) üzenete, nyitottnak kell lenned rá. Megértő-befogadó üzemmódodban talál utat a lelkedhez, rajta keresztül pedig jobbik énedhez.

Itt, a felettes énnek szóló, magas tudást kínáló spirituális csillagkörön röppen a Holló. Csőrében az Örök élet vizének egy cseppjével. Megőrzi. Értéket őriz, de ez a tárolás nem a konzervativizmus önző formája. Nem azért teszi, hogy soha semmi ne változzon. Sőt. A lényeg van nála. Amit te is keresel. A Szextáns-Serleg-Holló hármasa ragyogó energiájú csillagkép-sor.

Megérted, mi az, ami igazán fontos. Az ide érkező Merkúr mutat rá: valóban annyi mindennel kell foglalkoznod? Tényleg minden a tiéd? Vajon hány fronton akarsz jelen lenni? Őrzője vagy-e saját értékeidnek, vagy munkadarab az esztergapadon, aki észveszejtő tempóban forog és közben forgácsolódik? Utóbbi esetben elkopsz, előbbi esetben energetikailag karcsúsodsz. Itt a Hollóba érkező Merkúr fő üzenete: ami fontos, azzal foglalkozz. A gondolat és a szó is erő. Értelmetlenségre pocsékolni – ha nem is bűn, de előre nem visz, nem is vihet. Legyen szavaidnak súlya, gondolataidnak magva.

Törekedj az esszenciára. Képes vagy megérteni a neked szóló tanításokat. Ez pedig igazi magvassággal ruház fel. Kell ennél jobb minőség jelen korunkban?

kép: pixabay.com

a Holló megőrzi az értéket –

az itt járó Merkúr gondolati magvassággal ruház fel

Pin It on Pinterest