Az érzelmes teremtés égi égisze

Az érzelmes teremtés égi égisze

Hétfőn hajnalban érkezett meg a Vénusz a Rák asztrológiai jelébe, nem kevés érzelmet csepegtetve kapcsolatainkba. Mielőtt azonban elmélyednénk, miről is szól a szerelem égi vándorának jegyváltása, engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet egy fontos tényezőre. Amikor már tisztában vagy ezzel, egészen másképp olvasol egy-egy előrejelzést. Egyszerűen többet ad, mert tágabb perspektívából szemléled az ég folyamatait.

Rák Vénusz. Szuper. De! Nem arról van szó, hogy a régi Vénusz megfáradt, kiégett és semmi kedve kapcsolatokat birizgálni, szerelmet ébreszteni, harmóniát varázsolni. Ne gondold, hogy kéri a nyugdíjaztatását és helyére egy tartalék-Vénusz érkezik. Fiatal még, feszíti a tettvágy és jó cserejátékosként pont ott veszi fel a játék fonalát, ahol a pályát elhagyó cserebogár (a kép Horti Gábortól ered) eleresztette azt.

A tökéletesből nem kell sok. Pont annyi, amennyi van, a mérték is maga a tökéletesség. A Vénusz (is) fáradhatatlan. Nem hinném, hogy belefásul a melóba, nem Szati ő… Félre a tréfát, még ha nehéz, esetemben időnként lehetetlen. A bolygók időtlen idők óta róják útjukat és meglehetősen soká így is tesznek. Jelen inkarnációnk fikarcnyi szemszögéből vizsgálva egészen nyugodtan tekinthetjük örökérvényűnek égi vándorlásukat és a közben elhullajtott, vagy címzetten érkező üzeneteket.

Profaneitásom nem volt öncélú. Mindössze arra szerettelek volna emlékeztetni, hogy nem egy előzmények nélküli, „szűz” Vénusz pottyant a hét legelején a Rák nulladik fok nulladik percébe, mint csontgolyó az őrülten pörgő-forgó rulettkerékbe. Az Ikrekből érkezve már ismeretekből fonódott tudást, megtapasztalt polaritást, felfedezések özönét hozza magával vénuszi működésed. A Rák vizes jel. Víz egyenlő érzelmek, egyszerű a képlet. Mi történik ilyenkor? A Vénusz földes elemű planétaként kifejezetten jól érzi magát a Rákban. Mitől virágzott a folyóközek mezőgazdasága? Így van, az öntözéstől. A vizes jelbe libbenő földes Vénusz az érzelmek által nyer éltető ösztönzést.

Az előző hetek megértése érik-csúcsosodik érzelmekké. Megerősödés vagy leválás – szituációfüggő. Milyen élményeket kínál még a Rákba lépő Vénusz? A mély szerelem megélését. Nem, nem hitted jól, ha azt gondoltad, ez már csak ódivatú, sárgult lapú könyvekből olvasható csak. Ha így lenne, miért érdekelne bárkit is, miért hiányozna, ha nincs? Érzelmekkel átitatott ölelés, az egymásra találás öröme egyaránt a bokorból várja, hogy előugorhasson. Figyelem! Meglévő kapcsolatokra is igaz: Rák Vénuszkor az egymás mellett élés könnyen tud együttéléssé szintemelkedni.

A következő kifejezést csak lábujjhegyen merem leírni, oly’ sok a rá tapadt szmötyi. Párkapcsolatban örömmel megélt alázat. Khmmm.. Olvass lassabban: az alázat nem jelent megalázkodást, nagyon nem. Azt sem jelenti, hogy (rab)szolgaként rendeled alá magad a másik kényének-kedvének. Hát akkor mi a kóbor apáca fityuláját értsünk „párkapcsolati alázat” címszón? Azt az erőt, azt a belülről jövő, tiszta, külső ösztökéléstől mentes szándékot, hogy örömmel teszed oda magad a kapcsolatért. Az egyén, az egó nem szorul háttérbe, mert nem őt nyomod vissza. A kapcsolatot tolod feljebb. Nem mindegy, nagyon nem.

Finomság, de nem csak az ördög lakcímkártyájára nyomtatta a KEK KH, hogy „részletek,” hanem a lényeg és a finomságok, mint beavató felismerések is gyakran választják tartózkodási helyükül őket. Az „együtt lenni jó” és „együvé tartozni több, mint kettőnk összeadódása” tételek megélése játszik. Nem csak párkapcsolatban. Ez a minőség emelkedik magasabbra az agresszív kismalac, netán gonosz sündisznó viccbéli attitűdjénél, ami – látszólag – mókásan ábrázolja a tőegós működést. Miért igaz még inkább ez a kijelentés? Bár a mai bejegyzés asztrológiai jelváltásról szól, a csillagos égre pillantva is láthatunk érdekességet.

A Vénusz pillanatokon belül megérkezik az Ikrek csillagképébe. Castor és Pollux kettőséhez. Nézzünk bárhová is, ott az egyesülés, a földi valóságban megtestesülő egymásra találás vágya és késztetése. Újra leírom: nem csak párkapcsolati értelemben. Lehet, álmaid társával élsz álmaid kapcsolatában. Mégis, valahol pislákol benned egy picike hiányérzet. Magad sem akarsz foglalkozni vele, hiszen embergarmadák irigyelnek, hogy jössz te ahhoz, hogy hiánykodj. A Rák Vénusz felnyitja a szemed: ideje túratársat, lábteniszpartnert, megértő „társalkodónő-barátnőt” teremtened.

Teremtened, hiszen a Vénusz keze ritkán van „csak úgy” a csípőjére téve, hogy a pálya mellől szemlélje a történéseket. Teremt, alkot, termékenyít. A vágyak az érzelmek vizével átitatva elképesztő eredményességgel valósulnak meg. Ilyenkor szokták a „tudók” leírni: vigyázz, mit kívánsz. Miért nem értek egyet az ilyen „jóakaratú” intelmekkel? Mert kiherélnek, nemtől függetlenül. Arra kondicionálnak, hogy nem biztonságos a termékenységedet működtetni, mert talán egy nagy vödör híg trágyalevet alkotsz, ami a nyakadba folyik. Ha mégis így lenne, akkor ez a – valóban – nem kellemes tapasztalás is segít.

A szmötyi lemosható, a szappanos sikálás megtisztít, van mosógép is a világon, mi tragédia történhet? Ellenben, ha meg sem teszed a lépést, úgy a Rák Vénusz belülről piszkálja a teremtőkédet, mégpedig érzelmi húrjaidat pengetve. Gondold meg, mi éri meg számodra inkább és dönts aszerint. Időd van, egészen augusztus 11-ig lépdel a Rák cikkelyében a Vénusz és hoz helyzetbe ilyen módon. De utána sem állítják ki végleg, csere nélkül: az Oroszlánban is szuperül élhetsz vele, csak másféle módon. Most azonban érzelmekre fel!

kép: pixabay.com

Diadalmenet az álmaidért

Diadalmenet az álmaidért

Lottó ötös és igaz szerelem. Esetleg igaz szerelem és lottó ötös. A két válasz lényegileg azonos, csak a sorrendben mutatkozik apró eltérés. A kérdés pedig, amire tízből kilencen gondolkodás nélkül, csípőből tüzelik, így hangzik: „mi kell a boldoguláshoz?” Ér bólogatnod; nincs kémszoftverem, hogy belemásszak a kamerádba és ellenőrizzem, miként viselkedsz a telefon/laptop előtt.

Anyagi függetlenség és boldogság. Ezt szokás megjelölni a boldog életbe azonnal elrepítő Bölcsek Kövének leírásakor. Ha árnyaljuk, akkor kiderül, hogy nem csak a pénz számít. Végső soron energia, tehát erő, azaz hatalom. Az legyen, meg szerelem és csá. Minden jól fog alakulni. Ha pedig belekérdezel, hogy melyik lényegesebb, megeshet: totál értetlenséggel találkozol. Most viszont közeleg egy jó kis égi helyzet, ami segít összefésülni a látszólag szertefutó szálakat.

Optimális, ha belátod, legalább önmagad előtt: az erő elsődleges. Amennyiben úgy találod, ez barbár gondolat, kérlek, pörgesd le egy fosztóképzővel. Erőtlenül ugyan mihez kezdenél? Tudnád-e élni vágyott életedet, ha nincs kéz, aki magasba emel, mint humán marionett-figurát benned életerő?

Erő és ötletek együtt. Hogy a szikra lángot lobbantson, az idea megszülessen az anyag világában. Nem kevesebbről szól a mese. Van erőd lépni és azt is tudod, merre akarsz menni. Ez így együtt már garantált alap a sikerhez. Nélküle viszont… Minimum nehéz a dolgod.

Erő a karodban, szikra a szellemedben, és tűz a szívedben. Röviden így foglalható össze a Bika asztrológiai jelébe megérkező Mars üzenete. Frappáns és kiváló. Amennyire tőegyszerű és magától értetődő, akkora galibákat képes okozni a hiánya. Emlékezz: akár bringázol, akár négy keréken gurulsz, jellemzően soha nem jut eszedbe a gumid. Csak akkor, amikor leereszt és szembesülsz az undok ténnyel: ez bizony lapos. Azaz: defekt a javából. Addig olyan természetesnek vetted – teszem hozzá: jogosan -, hogy puhán gördül a járgányod. Végül is az a dolga, nem? Így vagyunk az erővel, ide huzaloz be és köt újra a Bika Mars. Kitűnő erőtér, annyi szent.

De hogyan hangolódhatok rá? Ha ez a kérdés formálódott benned, jogos a vállveregetés. Ki ne hagyd a világ minden kincséért se. Ez a helyes formula. Fejlődési irányt jelöl, amennyiben „lehet-e bennem/nekem is” típusú mondat végén vitted fel a hangsúlyt. A különbség látszólag nem sok, lényegében óriási.

Tudod, hogy megvan benned is, legfeljebb egy kiadós frissítés lefuttatásának virrad fel a napja. Erről szól az első szentencia. Vajon vagyok-e elég jó, megérdemlem-e, nincs-e gyári hibám? Ilyen erős belső kételyekről, önbecsülési konfliktusokról árulkodik a második verzió. A lényeg: a kedd reggel hozza el a te időd kezdetét.

Július 5-én, kedden reggel érkezik meg a Mars a Bika asztrológiai jelébe. Felidézi, stimulálja, aktiválja a benned amúgy gyárilag meglévő, nyomtatott áramköreidbe sajtolt információkat. Nevezetesen az erőt és az alkotókészséget. A kraft társul az ötletességgel, a gyümölcsöző gondolatisággal. „Kitalálom, megteszem” – és ezt most nem a szomszéd mondja, akit látva újra és újra markába roppant egy összeméregetős kishitűség. A tiéd, te vagy a főszereplő, mindez benned van. És felébred, igen, jól gondolod.

Másfél hónap nagy idő. Augusztus 20-án délelőtt lép csak tovább az Ikrek birodalmába a vörös bolygó. Apropó, kérlek, lásd meg a szépséget: nem csak Szent István és az új kenyér (meg persze a világra szóló tűzijáték) napja augusztus huszadika. Alapvetően a szeretet valódi fényünnepe, ennek pedig – szokásosan – kozmikus oka van.

Központi csillagunk, a Nap megközelíti az Oroszlán szívét. Ő a legendás Regulus csillag. Idén augusztus 23-ra esik a Nappal való egzakt találkozója. A Mars viszont felkészít rá. A mintázat: pillanatokkal (égi értelemben legalábbis) a Nagy Kézfogó előtt lép tovább az erő planétája. Termékenyítő energiákkal fordít rá az egész évkör egyik legszebb ünnepélyére. Gyönyörű. És ez az időszak éppen most, kedden veszi kezdetét.

Miről is szól, illetve mire jó még? Felperzselni a kishitűséget. Lobogva, hiszen a Mars tüzes elemű, azt magas hőfokon árasztó bolygó. „Nekem ezt vagy azt nem lehet.” Ezt a mondatot ezer módon lehetne permutálni – ha nem Arész bolygójáról beszélnénk. Ő ugyanis a maga határozott, tökölődéstől mentes módján égeti semmivé. Ez a dolga, a hivatása, divatosan: a küldetése.

Fényt áraszt, hőt ad. Ez a tűz elemének egyik sajátossága; elég csak az aktuális kánikulára gondolnod. Ezt fogja munkára a Mars, ha a kiteljesedésedet és álommegvalósításodat veszélyeztető sunyításokra bukkan. Elsődlegesen tebenned. A magas szintű marsikus munka belül zajlik. Ez konkrét alkímiai folyamat; a külvilágba – optimális esetben – ennek eredménye érkezik meg. Lelkes, megbátorodott attitűd; „ide nekem az oroszlánt!” felkiáltással.

Bika Mars: a belső tűzzel építkezés ereje. A Bika (Taurus) asztrológiai jelének névadója maga a Bika csillagkép. A kettő nem azonos egymással, ám a keresztapa/keresztanya energiája felsejlik a 30 fokos szeletekben is. Konkrétan a Bika szarvára gondolok, ami a Tejútra nyújtózik. Oda emel és onnan veszi, fogja, hívja le az égi adást, persze kristálytiszta hangzatban, mentesen minden torzítástól.

Emiatt tudhatod, hogy törekvésed tiszta, saját vágy, amit némi isteni vezettetéssel elérhetsz és nem olcsó gerjedelem. Nem árt különbséget tenni a kettő között, mert a Mars-típusú cselekvő-változtató erőket emelő módon méltó munkára fognod.

A tempó gyors, pattogó, nincs tétova hezitálás. A Mars feszes, céltudatos működésre sarkall; kicsit mintha indulóra lépnél. Apropó: ez a szó éppen így hangzik angolul: March. Vajon a vakvéletlen műve, hogy kísértetiesen hasonló a két elnevezés? Most virrad fel termékeny diadalmeneted napja.

kép: pixabay.com

Gátlások alól szabadító hétvége

Gátlások alól szabadító hétvége

A szerelem beteljesülésénél talán csak a hozzá vezető út tud gyönyörűbb lenni. A hétvége támogatja a gyümölcsök beérését és a felszabadulást – bármely gát(ló tényező) alól. Néha ugyanis felütik rusnya buksijukat, és ami a legbosszantóbb, időnként van pofájuk ezt tebenned megtenni. Igen: megeshet, te magad, pontosabban egy benned sustorgó sunyi hangocska, egy félsz, egy kishitűség választ el álmaid párjától. Vagy, ha kiterjesztjük, bármitől, amire vágysz.

Végtelen ötletesség, a meglepetések kincsestárához passzoló varázskulcs – ez is a levegőben mocorog. De forgassuk csak tovább! Zseniális alkotókészség, ihletett teremtés, legyen szó hétköznapi hétvégi finomságokról, vagy valami egészen magas és magasztos, művészi alkotásról. A csillagos ég ingujjából egy kövér ász pottyan az asztalodra. Persze neve is van, ne is kerülgessük tovább, kinek köszönhetjük a szombat-vasárnapi parádét.

Vénusz-Uránusz együttállás. Ő a főkolompos varázsmester. Nem is akárhol talál egymásra a két égitest: a Bika asztrológiai jelében, ahol a Vénusz – uralkodó princípium okán – kifejezetten otthonosan érzi magát. Ketten együtt pedig valóban kézbe veszik a csodákat fialó varázspálcát. Persze nem tartják meg maguknak, sőt: felkínálják neked. Felkínálják, de nem tukmálják, kérlek, vedd észre az árnyalatnyi, de vastag különbséget.

Lehetőséged nyílik a gátak, gátlások, a belül szorító kisebbrendűségi érzés meghaladására. Nem, nem ígéri az égi állás, hogy örökre, legalábbis életed végéig nem találkozol velük többé. Ami a hétvégén áll előtted, ott viszont erőst háttérbe tud szorulni. Miért? Mert ezt a teret a szárnyaló vágy, a szerelem és a szabadság ereje követeli magának – és ki is tölti.

Csak elsőre tűnhet komforton kívülinek. Csak akkor érezheted ezt, ha túl erősen kondicionáltad magad a szabad élettől távoli értékek mentén. Ha így történne, nem baj. Jelzés. Felfigyelsz rá, észreveszed. Hogy kalibrálsz-e, állítasz, változtatsz, rajtad áll. Mindenesetre tudni fogod: létezik más, szabad és boldog út. Ezt mutatja meg a hétvégi Vénusz-Uránusz együttállás pikánsan izgalmas energetikája.

u.i: azért van, aki besz@rhat berezelhet: a tabuk. Nem lennék a helyükben…

 

kép: pixabay.com

igen, ezt az érzést hozza el a Vénusz-Uárnusz együttállás

Szerelemszabadítás

Szerelemszabadítás

Jó érzés kimondani a vágyaidat. Minél mélyebbek, minél inkább alsó-belső világodból érkeznek, annál felszabadítóbb élmény. Társulhat hozzá szaporodó pulzus, erős izgalom, de ez jól van így. Mégis: amikor megteszed, kimondod, felvállalod – szabad emberré válsz. Mert már nem bizonytalankodsz, pontot tettél a kotlásra.

Különösen igaz, ha a szerelemről van szó. Beleszerettem. Tehetek bármit, az agyam tiltakozhat, a család kaphatja a légoltalmi szirénákat lepipáló sikítófrászt: megtörtént. És kimondom. Szabaddá teszem magam a titok súlya alól. Ezt nevezem szerelemszabadító energiának. Ugyan csak egy egyszerű példát ragadtam ki, de ezernyi formában ölthet testet. Amiről felismered: a csiklandó, bizsergető izgalom. Unalom és punnyadtság kizárva.

Ezekben a napokban minden a tavaszról szól, jogosan. Vasárnap délután kitavaszodik, de nem csak ez mocorog a térben. A hétvégét ugyanis egy markáns Vénusz-Uránusz quadrat fényszög fűszerezi meg. Pikáns, édes, temperamentumos ízekkel. Csábít, hogy éld meg. Szabadítsd fel.

A Vénusz a szerelem bolygója. A Vízöntő jelében járva ösztönöz az ide kötődő minőségek felszabadult megélésére. A planétához persze minden örömtípus kapcsolódik, amit földi létezésben és fizikai testben meg tud tapasztalni az emberfia/lánya. Fokozandó az amúgy is szupert: csillagképi értelemben is Vízöntő ővénuszsága pozíciója. Mégpedig a múltat tisztító vízben fürdőzik. Azaz: a régi, korábban már felmerül, de ki nem mondott, fel nem vállalt, meg nem élt vágyak valósulási ideje is elérkezett.

Az Uránusz A Bika zodiákusában termékenyítő módon ösztönzi a felszabadulást. Tehát: ne csak beszéljünk róla és lépjünk túl a szózászlók buzgó lengetésén. Valósuljon meg, hiszen a Bika cikkelye éppenhogy a termékenység körvonalait kínálja fel. Egy ilyen égi állásnál igazán ragyogó színekkel töltheted ki őket.

Megvalósulás. A Vénusz földes elemű égitest. Az Uránusz földes jelben jár. Kettejük között pedig a megvalósulásra, a konkrétumokra törekvő 90 fokos fényhíd ível a hétvégén. Tehát: álmokból valóságba, helyesebben: az álmokat valóssággá váltani való és méltó. A beköszöntő tavasszal egybeolvasva igazán szépséges, és izgalmas új kezdet vár ránk.

kép: pixabay.com

Ezért ne várj tovább

Ezért ne várj tovább

Nem szerencsés túl sokáig halogatnod-tologatnod álmaid valóra váltását. Kifogás mindig akad. Ha úgy akarod nézni, soha nem jön el a tökéletes pillanat. A sugárút elején állva nem várhatod el, hogy öt kilométerre előre az összes közlekedési lámpa egyszerre mutasson zöldet, hogy csak akkor engedd ki a kéziféket és adj kövér gázt.

Álmon kotlani – hosszú távon – botorság. Öngól-energia. Még akkor is érdemes, szőt: szükséges tenned, elindulnod érte, ha abszolút nincs realitása a megvalósításnak. Utóbbit ugyanis csak elméd mondhatja. Lelked előtt nincs akadály, ő egészen egyszerűen nem ismeri ezt a fajta korlátozottságot.

Már első olvasásakor is mélyen megütött Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című örökbecsű novellája. Rövid. Idelinkelem, csak egyet kell rákattintanod és már olvashatod is. Tedd meg. És ne akarj ilyen helyzetbe sodródni.

Mert nincs késő. Soha nincs késő. Amíg lábujjadra nem drótozzák a neved, TAJ-számod és elhunytad pontos dátumát tartalmazó plasztiklapkát, majd bedugnak a vízszintes inox falú hűtőbe – időben vagy. És igen, felelősséggel tartozol a te fiatalemberednek.

Régi, vissza-visszatérő álmok és vágyak megvalósítását támogatja a Mars és a Neptunusz quadrat fényszöge. A bolygókapcsolat hétfőtől csütörtökig egzakt. Jellegéből adódóan azonban már hamarabb érzékelheted, ahogyan tovább kísérhet kézen fogva.

Mélység. Lélekóceánod alsó rétegeiből feltörő késztetések. Amit eszed talán el akart temetni, masszív gránit sírkővel lesúlyozni, hogy erre az életre kuss legyen. Most azonban megmozdul a föld. Elrepedt, kettéhasadt a kőmonolit. Mert van, aminek nem a földben a helye.

Állj bele. Sz@rd le, Hagyd figyelmen kívül, mit mond a külvilág. A te álmod a te álmod. Nem másé. Ha azt álmodtad, hogy maradéktalanul megfelelsz környezted minden egyes tagjának – nos, csak ebben az abszurd és perverz esetben ne tégy semmit. Amúgy pedig: áss. Élj. Tégy.

Direkt nem fogok ennél többet, legfőképpen pedig szájbarágósan írni. Vágyak és kezdeményezőkészség. Lélekinspiráció és cselekvő erő.

Felnőtt ember vagy. Bízom benned. Össze tudod tenni a kockákat. Nem baj, ha érteni nem 100%-osan érted – az agyaddal. A szíved úgyis tudja, mi a lényeg. Csak hallgass rá.

kép: pixabay.com

álmok, vágyak – ideje, hogy megvalósuljatok!

Pin It on Pinterest