Hogyan olvassunk a Szűzről?

Hogyan olvassunk a Szűzről?

Szombaton délután lép a Szűz asztrológiai jelébe központi csillagunk, a Nap. Az utóbbi bejegyzésekben talán azt érezhetted, felülreprezentált, már ha a Nappal összefüggésben helye lenne ennek a kifejezésnek. Az okok egyszerűek: az Oroszlán szívével, a Világoszlop Regulus csillaggal való találkozója (ami most egzakt, azaz „tetőzik!”) ugyanúgy említést érdemelt, mint együttállása a Merkúrral. A Szűzbe érkező Nappal indul a nyár utolsó hónapja (ami persze nem azonos a naptáriakkal), itt már a beérés, betakarítás; azaz: az aratás szerepe erősödik. A fizikai sík gyümölcsöt szedő, lekvárt főző valósága mellett természetesen spirituális aratásról (is) beszélünk: tetteinken és megéléseinken keresztül tapasztaljuk, milyen magokat vetettünk korábban.

Egyszerű a reláció: ha és amennyiben nem tetszik a szüret eredménye, úgy a jelenben érdemes jobb minőségű, több fényt tartalmazó magocskákat vetnünk a boldogabb és több elégedettséget szülő jövőbeni aratás reményében. A Szűznél egyfajta érzékeny egyensúlyt is megélhetünk: a múlt velük van, hiszen csak azt takaríthatjuk be, amit a jelen pillanatunknál korábban, a múltban vetettünk-ültettünk. Bár a klasszikus értelemben kezelt vetés Bika-minőség, mégis itt határozhatunk a szüret tükrében a majdani vetésünk milyenségéről. Szűzhöz csatolt jellemző a rend is. Sajnos ezt szokás általánosítani és csak az anyag világában testesülő kínos, elvágólag megjelenő pedantomániára redukálni, aminek beállításában a Szűz Nap-jegyű szülött a levegőben vadássza le a porszemcsét és vonalzó volt az ovis jele, de a mániákus tisztaságon túl – belül egy kukacos alma. No, ez olyan tévképzet, amit a nagyi bablevese után termelődő gázokkal együtt érdemes – már csak az energetikai vérrokonság miatt is – elengednünk.

A Szűz minőségéhez alapvetően és elsődlegesen az időben értelmezett rend tartozik. Tudod, mikor mit kell megtenned. Nem vársz, de nem is sieted el a cselekvést. Régi, ízesen megírt regényekben a tempósan élő paraszt fejezte ki szépségesen a magas szintű Szűz-séget. Megjelenik a munka is, de szintén nem a gyűlölt egzisztenciális prostitúció képében, hanem annál mélyebben található, ám messzebbre vezető formában: milyen munkáid vannak? Mit kell elvégezned? Mi az igazi dolgod? Tudom, ezek nagy kérdések, súlyuk néha túlzottan nyomhatja válladat. Mégis, most ideje van rátalálnod a saját, legjobb válaszodra. Ennek birtokában nem csak a tettek mezején táncolsz át könnyebben, de a változtatásokhoz is természetesen fogsz hozzá, hiszen kirajzoltad az irányt, innentől az arra felé haladást hivatott szolgálni létezésed és a körülötted működő világ – alapértelmezett harmóniában. Emlékezz: a Szűz változó jel: felkészít a döntésekre, formába hoz az új dolgok megélésére, amiből a mostani ősz során kosárszámra fogunk kapni. Nagyszerű idők várnak!

képek: www.pinterest.com

Hogyan vessünk fénymagokat?

Hogyan vessünk fénymagokat?

Csütörtökön érkezik meg a Merkúr a Szűz asztrológiai jelébe. Ha úgy tetszik, tekinthetjük ezt a helyzetet hazatérésnek is, hiszen Hermész planétája az Ikrek cikkelye mellett ennek a szeletnek is az ura. (tovább…)

Mit kell tudni a Szűz Marsról?

Mit kell tudni a Szűz Marsról?

Asztrológiai szempontból a mostani hét – többek között – a jegyváltásokról is szól. Persze ha nagyon pontos akarnék lenni, akkor a héten „csak” a Vénusz és a Nap zodiákusi továbbhaladása igaz, hiszen a Mars, akiről a mai mese szól, még vasárnap érkezett meg a Szűz asztrológiai jelébe. (tovább…)

Pin It on Pinterest