Miért tudunk most kifejezetten jól összegezni és döntést hozni?

Csütörtöktől a hét végéig, vasárnapig áll együtt a Kos asztrológiai jelében járó Nap a Halak csillagképének legfényesebb, alfa csillagával, az Al Rischával. Ez a csillag a Nap útja, az Ekliptika alatt fényeskedik, így mutatva rá, hogy a hozzá tartozó minőségek alapvetően a belső, érzelmi vetületünkhöz tartoznak. Itt döntünk. Ebből a csillagból indul ki a két fonál, amely a csillagzat visszatérő, illetve kiemelkedő halacskájához vezet. A lélek összegzéséből indul ki az új irány, annak megfelelően, hogy a leltár készítésekor mi vált fontossá. Azért is kiemelt jelentőségű ez a bizonyos összegzés, mert a mindennapok sodrában gyakran „áldozatul esünk” szubjektív valóságérzékelésünknek és tényszerű érzelmi rovancsolás nélkül egészen mást hinnénk, mint ami a való. Az önbecsapás szekerére pedig üljön fel, akinek hat anyja volt…

Lezárás, befejezés, visszatérés – a döntés a mi kezünkben van. Tudatosítsuk, egyik sem jobb a másiknál, csak más. A szabad döntésből meghozott visszatérés magasabb szintű, mint a tudattalan, sodródó kiemelkedés, mert azt észre se’ vesszük. Nagyon mély, belső folyamatokról beszélünk az Al Rischával találkozó Nap esetében, amik viszont testesülnek tetteinkben. A hétköznapok valóságára kiható erők az asztrológia köréhez kötődnek, innen nézvést pedig a Kos erős, lendületes, kezdeményezésre kész köntösét ölti magára cselekvő énünk égi megjelenítője. Attól, hogy belül és – akár – álmainkban ilyen mély, ám intenzív történések zajlanak, ne várjuk el, hogy passzivitásba merevedjünk. A tettekben erő, tűz lobog, ami belülről, a lélek mélyéről kapja igazi táplálékát. Éljük meg ezt a nagyszerű együttállást a maga fényességében, hogy a következő időszakra kiható legjobb döntéseket hozhassuk meg, amik nem csak bennünket, de környezetünket, annak fényességét is emelik.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest