Szőrmentén már érintettük a Mars-Vénusz quadrat kapcsán a hétfői napot, mint különlegességet. A finomság pedig az aznap tapasztalható egzakt Vénusz-Neptunusz együttállás a Halak asztrológiai jelében. Mivel itt már kiveséztük a (pár)kapcsolati vonatkozást, most nézzük meg az alkotó-művészi oldalát ennek a szépséges égi helyzetnek. Több oldalról vizsgálva is jelentős a két planéta találkozója: a Neptunuszt szokás a Vénusz magasabb oktávjaként említeni. A mélylélek és a magas, isteni jellegű művészet jelölője – többek közt. Ha élhetek szabad megfogalmazással, akkor a hét első napján két művészetbolygó ad egymásnak randevút. A Vénusz a fizikai testben működő érzékszerveinkkel tapasztalható, örömet és szépséget adó művészi energiákat inspirálja. Amikor ők ketten találkoznak, bátran jelenthetjük ki, hogy lélekből fakadó alkotások látnak napvilágot. A két, egybe és egységbe fonódó erő segíti az eddig talán csak homályosan, álomban-elrévülésben alakot öltő minőségeket „lehozni” az anyag világába, hogy formában, színben, ízben öltsenek testet. Az alkotás konkretizálódik, de gyökere lelkünk legmélyebb rétegeibe nyúlik, és onnan kap éltető tápanyagokat. Ezt a mély, érzelmi töltettel gazdagítottságot erősíti a két égi vándor asztrológiai pozíciója, hiszen a Halak cikkelyében fognak kezet. Ott, ahol „amúgy is,” a lelkünkkel foglalatoskodunk, megmerülünk, összegzünk, ülepítünk.

Jó tudnunk, hogy nem öncélú és carpe diem-jellegű a hétfő alkotó energetikája. A csillagos égre feltekintve a Vízöntő csillagzatát láthatjuk. Ő az, aki két korsóból zúdítja a vizet, a Vénusz és a Neptunusz együttállására pedig a jövőbe ömlő, tisztító víz zúdul. Nagyon-nagyon mélyen belül érezzük, mi szolgálja a – fényes és szép – jövőnket. Legkönnyebben elvont módon, képek, illatok, rímek, dallamok formájában tudjuk felszínre hozni a mélységben rejlő igazgyöngyeinket. Látva-hallgatva-kézbe fogva pedig sokkal könnyebb tudatosítani őket, felfedezni, rácsodálkozni nagyszerűségükre és nekilátni a megvalósításnak a következő szinten.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This