Péntektől erősödik egy Mars-Vénusz quadrat, ami majd vasárnap válik egzakttá és egészen keddig velünk van. A quadrat mindig a megvalósítást, a tettek mezejére lépést támogatja, ő ad bátorítást, hogy töprenkedés helyett vagy után, de végre tegyünk is. A Nyilas asztrológiai jelében járó Mars tüzes jegyből árasztja perzselő, férfias energiáit; ő most olyan, mint a néptáncos legény: peckesen áll és kéri táncra a leányt. Lássunk azonban a felszín alá: a legényben ott a bölcsesség (Nyilas), az időtlen tudás, bár már vinné a mátkát, de a finomságot sem nélkülözi, pontosan tisztában van a tánc mögöttes misztériumával (a Mars hátterében a Skorpió csillagkép fénylik). Tudja azt is, hogy amit ropni készül, az nemcsak gyógyító erejű, de beavató, szintet emelő energetikájú szertartás (Kígyótartó).

A Vénusz mosolyog, szépen és kedvesen, amúgy „vénusziasan”. Látja a legényt, de nem csak csizmáját, nadrágját és bajszát, feszes tartását, azon túlra is odalát csillagszeme. Látja és érti a legény lelkét (a Vénusz a Halak jelében jár), mély belső motivációit és arra is figyel, ezek milyen rezdülést ébresztenek benne. A belső hangjára hallgatva fogadja táncba hívója közeledését, finoman, de a régi, az ősi-szép játék minden „szabályát” és szertartását megtartva. Tudja azt is, hogy ezt a táncot a jövőért járják; azért a jövőért, ami szép és tiszta és emelkedett, amibe már tiszta kézfogóval lépnek be (a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő, tisztító vizében halad a szerelem és szépség planétája).

A következő napok ennek a varázslatos táncnak a jegyében telnek, ami csodákat hoz, ilyen megéléseket teremt. Teremt, hiszen kettejük kapcsolódása a konkrétumokra törő quadraton át valósul meg. Emlékezzünk, ilyenkor a legény nem tököl, hogy „úristen, most hogyan viszem a leányt táncba?” és a leány nem hezitál, hogy „jaj, de ciki, ha mellélépek”. Szó nincs erről, magabiztosan, örömmel és mosollyal járják ezt az örömtáncot, ahogy mi is tudjuk „idelent”, a Föld fantasztikus tanuló-játszóterén.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This