Talán már sejted – ha egy ideje követed az oldalt és olvastál a tollamból egy-két, nem asztrozófiai témájú írást -, hogy imádom ezt a fickót. Nem tekintem példaképnek, sőt. Ellenben a nyers indulatkifejezés egyik bajnoka, az elvitathatatlan. Égi energetika tekintetében abszolút Plútó: azonnali, nyers, gyors, erős, radikális. Igen, érzem, most koppant a koponyámon a sörösüveg, látszólag jogosan. Hol a Plútó magas szintje? A zsigeri megújulás, a regeneráció, az emelkedés, a mélységből magasságokba robbanás? Nyugi, nemsokára rátérek arra is.

Gyanítom, Vinnie Jones nem szív- és érrendszeri megbetegedésben, de nem is daganatosban fog elhalálozni majdan. Bár személyesen nem ismerem őt, vélelmem szerint nem szokása a stresszt és a feszültséget raktározni, sőt. Él benne egyfajta ősállati, nyers, brutális erő, amit követendőnek ugyan nem tartok, de párosul az abszolút zászlóra emelendő stressz-szelepeléssel.

Lehet, nem születtél sem angolnak, sem focista nem formálódott belőled. Ez már így alakult, ha úgy tetszik, ebben hasonlítunk. Mégis, engedd meg, hogy elmeséljem, mikor és hogyan élem meg a bennem élő Vinnie Jones-t és ezt miért javaslom neked is.

Ismered Vinnie Jonest? Ha nem, akkor jó. Ez esetben biztos, hogy nem csúszott páros lábbal a bokádra. Nevezett úriembert a futballtörténelem legbrutálisabb játékosaként tartják számon, hírhedt karrierjét a gyep után a filmvásznon szőtte tovább. Múltja és fizimiskája jórészt determinálta szerepeit; de komolyan: ezzel az arccal el tudod képzelni Mikulásnak, netán szerzetesnek? Focista korának munkásságát több felhasználó próbálta összeilleszteni pár percben, érdemes belekukkantanod, mert emlékezetes képsorokat láthatsz.

Vinnie Jones testesítette meg a nyers brutalitást, az ősindulatot, amikor zsigeri motivációból, méterekről páros lábbal (néha értelmetlenül) csúszva állította meg az ellenfél (számára talán ellenség?) játékosát (katonáját?). Sportpályán tanúsított viselkedése enyhén szólva is durva volt, de később is akadtak összetűzései az igazságszolgáltatással; hogy ne menjünk messzire, a Blöff című ikonikus Guy Ritchie-film egyik jelenetében dublőr helyettesítette, mert a forgatási nap előestéjén összeverte a szomszédját, minek következtében őrizetbe vették, rácsok mögé vitték.

Nevéhez fűződik a leggyorsabban kiérdemelt megszerzett sárga lap is; mindössze 3 (három!) másodperc szükségeltetett hozzá. Ez egy olyan, „kissé” kétes csúcs, melynek megdöntése ki tudja, mikor következik be. Egy játékostársa mondta róla, hogy annyi esze van, mint egy moszkitónak.

Az ember ember, az állat állat, a kettő között éles és nem átjárható határvonal húzódik; még ha egy-egy parlamenti beszéd/vita, netán nagyobb alkoholgőzös tivornya ezt időnként elmosni látszik is. Az állat az ösztönei szerint dönt. Az ember ellenben képes mérlegelni és döntési szabadsággal bír az őt ért ingerek és a rájuk adott válaszreakciók tekintetében. Ez a – fő – különbség, mégpedig óriási.

A magyarázat is ez, ha egyes pillanatokban mégis átharapnád a másik torkát, netán te is acélstoplik lenyomatát helyeznéd el a négyfejű combizmán. Ne várd el magadtól a megvilágosodott tibeti szerzetes emelkedettségét, mely már mentes minden indulattól. Ha odaérsz fejlődési utadon, úgysem olvasol ilyen pórias sorokat, ezért és ebből tudhatod: jó helyen kopogtatok. Jó helyen (nálad) és jó időben (most). Biztos (na jó: szinte biztos) vagyok benne, időnként elkap a hév, magával ragad az indulat, ahogy engem is. Mégis, a tettek mezejére lépés előtt meghozzuk a döntést, ezért vagyunk még szabadlábon.

Amikor leszáll a vörös köd, aktiválódik a bennem munkálkodó Plútó alacsony szintje – nos, ekkor zörgeti meg a kapufát Vinnie Jones. Snitteket villantok be munkásságából, a brutális belépőkből, a villanó sárga- és piros lapokból, a lefejelt Kutyáról (2:34-nél), az egyéb, nyers erőszak megnyilvánulásáról. Csodás hatással jár mindez: egy-két másodperc alatt, mint túlhevült kuktából a szabaddá váló szelepen sivítva távozó gőz, úgy áramlik ki belőlem is a pusztítási vágy. Ezt már elvégezte helyettem fent nevezett úr. Miért ő? Elég sok kegyetlen védő akadt, miért ragadom ki Vinnie Jonest?

Egyrészt, mert ő talán a leghitelesebb: neki elhiszed, hogy ha nem fizetsz időben a Baltásnak, valóban fájni fog. Nem sz@rozik, az egyszer biztos. Másrészt, oly’ látványosan működtette ezt a fajta megtorló brutalitást, hogy elég emlékezetembe idézni és én magam már nem is akarok ütni, rúgni, lőni. Ha még nincs ilyen fogalom, akkor most megalkotom a katalizátor-embert.

Nézzünk azonban a pusztításon túl e plútói energiára! Látod, nem sokáig lógattam az ígéretet: Vinne Jones főszereplésével készítették a híres Stay In Alive muzsikás-vöröskeresztes újraélesztést bemutató filmecskét, melyet itthon Csuja Imrével ismerhetünk. Nézd meg és lásd: itt is hiteles, igazi rosszarcú, de egész személyiségével mégis átadja a lényeget; azaz nem fogsz tökölődni megilletődni, ha a jellegzetes tüneteket produkáló, élettelenül fekvő illető közelébe jutsz.

Ezt nem tudta volna így eljátszani Sean Connery, George Clooney – senki más. Itt a Plútó magas szintje, vedd észre és működtesd a saját életben. Tudd: az indulat felmerülése megengedett, hiszen kevéssé bírsz ráhatással. A megvalósuló, a három dimenziós földi valóságba megérkező agresszió már alacsony szint. Köztük állsz te, mint döntnök. Meríts erőt a zsigeri késztetéseidből, emeld fel és transzformáld olyan minőségekbe, melyek életet adnak, emelnek. És nézd meg újra a Ravasz-t.

 

u.i.: a belinkelt háttéranyagok gyűjtése közben futottam bele, hogy hősünk felesége halála után könyvet írt, melyben férfitársait buzdítja, hogy hasonló esetben igenis beszéljenek érzelmeikről és álljanak bele egy-egy terápiás folyamatba. Ez csak apró adalék a plútóiság regenerációs vonulatához.

kép: imdb.com

 

Pin It on Pinterest

Share This