Kedden hajnalban válik egzakttá a Mérleg jelében járó Nap és a Kos cikkelyében haladó Hold szembenállása: korai teliholddal örvendeztet meg bennünket a Kozmosz. Ha valamiből, hát ebből a mostani teliholdból energiát tudunk meríteni, hiszen a Kosban járó égi kísérőnk nemcsak lelki, de érezhető, testi-fizikai síkon megnyilvánuló erőt is plántál belénk. A lendületesség, a cselekvés inspirációja egy nagyon-nagyon kellemes, belülről csiklandozó, „tegyünk már valami szuperjó dolgot” jelleggel érezteti hatását, amivel érdemes együttműködnünk és belülre figyelve megtenni a sugallatok diktálta lépéseket. Elképzelhető, hogy valami új ötlet érkezik, hiszen a kezdet és az elindulás is a Kos minőségéhez tartozik, ilyen késztetés ébredése esetén bátran lépjünk rá az újonnan fókuszunkba kerülő útra; nem véletlenül mutatta meg magát éppen most.

A mozgás és a mozgékonyság amúgy is jelen van energetikailag, hiszen a Nap a Szűz csillagképének múltból ellépő lábánál jár. Vegyük észre, hogy ez a csillagzat egy futó alakot formál, nem dacosan toporgó, egy helyben álló, lecövekelt valakit. A telihold erejével múltbéli dolgokból is könnyedén továbbléphetünk, még akkor is, ha korábban kerékmarasztalóan mélynek gondoltuk ezt a sarat. Lássuk azonban, hogy a múltból való ellépés nem azonos a múlt megtagadásával, ennek a különbségnek a figyelembe vételével haladjunk az úton.

További adalék még a Nap pozíciója okán: központi csillagunk a Serleg égi egyenlítői csillagképében jár; ez a kehely pedig nem másnak ad teret, mint az örök élet italának. Benne van a teljesség is, mert két, egymásnak háttal lévő, összeérő félkör alkotja, egyfajta nyitott teljességként, míg a Nap egy komplett, klasszikus kör a teljesség kiteljesedett (ez nem azonos a zárttal) formájával. Remélhetőleg a durva szóismétlés kellően aláhúzta a teljesség fontosságát. Ahogyan az égen ott az örök élet italának (profánul megnevezve) kupicája, úgy bennünk is mindig, de mindig munkálkodik az örök fény és az istenek tudása. Mindig, még a legsötétebb órán a legmélyebb barlang hátsó zugának zsákutcájában is velünk van teremtő módon az isteni minőség; emlékezzünk: a Serleg két félköre a Tejút alsó és felső hasadéka felé nyitott, ezek az erők itt racionalizálódnak, hiszen quadrat energetika segíti a megvalósulást, a konkrét dolgok cselekvését. Ugye milyen tuti kedd vár ránk?

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This