Szombaton délután telik a Mérleg zodiákusában a Hold, ekkor pontosan szemben áll a Kosban járó Nappal. Egy Mérleg teliholdban mindig ott a szépség, a harmónia információja; igazán kellemes erők csúcsosodnak ki Nagyszombat délutánján, hogy a földi vándor jól érezze magát. Persze nem a mértéktelen húsvéti (húsvét előtti..) evéstől-ivástól elsődlegesen, de ne vessük meg az ilyen típusú örömöket sem, ám tartsunk mértéket (régen a Mérleget Mértéknek nevezték); tudjunk róla, hogy az arany középút megtalálásában is segít ez az égi energetika. Észrevehető lesz egy nagyon határozott beszédesség, a Naphoz ugyanis közelít a hátráló Merkúr, itt már együtt állnak, de vasárnap lesz egzakt a mostani találkozójuk. Visszatérő gondolatok, múltbéli dolgokból születő felismerések, melyek lelki szinten is megérintenek – mind-mind jöhetnek szombaton.

A múlt mellett a jövő is képbe kerül; a Hold csillagképi értelemben a Szűz jövőbe érkező lábánál halad; így érdemes tudnunk, hogy a holnapot erősítik és fényesítik az ilyen típusú, harmóniát, megbékélést hozó sugallatok. Az érzelmekből könnyedén születnek tettek, hiszen a Kosban haladó Nap nem fotelban üldögélős; ő cselekvésre, aktivitásra ösztönöz: amit kigondoltunk, abba belekezdünk, teret engedünk a kezdeményező mocorgásoknak.

Csodálatos beszélgetéseket, meghitt, hangulatos összebújásokat, nagy nevetéseket egyaránt hoz a telihold, ahogyan a teremtő erőink ébredését is. Ez az erő szó szerinti és átvitt értelemben is kedvez a vetésnek, a kertünkkel való együttműködésnek, nem csak földművelési vonatkozásban. A szeretettel teli gondoskodás-ápolás valahogyan természetes, magától felbukkanó késztetés, amivel érdemes együtt lélegeznünk és megélni az általa adott csodákat.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This