2014. okt 26. 0

Tényleg mindent, de MINDENT megpróbáltál?

Emlékszel, milyen érzés volt, amikor valami nagy dolgot elértél? Olyasmire gondolj, amiért meg kellett küzdened. Ugye, mennyire jóleső érzés volt a diadal és még most is vissza tudod idézni az édes perceket és azt az euforikus érzést, ami akkor egész lényedet átitatta?141026laststand

És arra miképpen emlékszel, amit nem sikerült összehoznod, pedig igazán szeretted volna és valódi vágy fűtött az eléréséért? Megtettél érte mindent? Told félre kicsit az elméd lefetyelését és figyelj a szívedre és a lelkedre: tényleg mindent, amit tehettél, megtetted, miden követ megmozdítottál? Ha így volt, akkor tisztán, jó érzéssel gondolsz vissza rá és emelt fővel tudod vállalni valamennyi tettedet az adott ügyben. Ellenben ha a sikered kifogásokon csúszott el, akkor már nem is igazán emlékszel a részletekre, mára már jelentéktelenebbé fakult elméd optikáján át nézve az akkori kép.

A kifogások mocsarába könnyen beragad a nem kellően eltökélt ember lába. Minél gazdagabb intellektussal áldott (vagy vert…) meg a Sorsod, annál színesebb, cizelláltabb kifogások gördülnek le elméd futószalagjáról; olyan szépek, plasztikusak és támadhatatlanok, hogy hamarosan azon veszed észre magad, mélyen el is hiszed őket és valóságoddá épültek, hiszel dagonyából fakadt kővár-minőségükben. Azonosulsz a magad építette csapdaképeddel. De mélyen belül tudod úgyis, hogy minden ilyen kifogásokon elbukott ügyed valahol jelentkezik, mindig kicsit hajlottabb a hátad, kicsit többet kell enned és nő a terebélyed, hullani kezd a hajad és sorolhatnám.

Lehet vereséget ’szenvedni’, ki lehet kapni, el lehet bukni. Ha a legbelső önmagad előtt is magadat kihúzva, egyenes háttal meg tudsz állni, le a kalappal. Kerülhetsz olyan élethelyzetbe, ahol nem tudsz győzni. (Az ilyen élethelyzetekben rejlő tanításokat rendszerint később kapod meg felismerésekként.) Egy dolgot viszont nem tehetsz meg, ha saját tükörképed szemébe zavarodottság, pislogás és sunnyogás nélkül akarsz továbbra is belenézni: hogy nem küzdesz, hogy nem adod bele minden erődet, hogy félvállról veszed a „harcot”. A harcot, amit a legtöbbször önmagaddal vívsz, akárhogy is külső ’ellenoldalt’ látsz, ő csak tükör.

Legyél őszinte magadhoz: ha téged látogatna meg az a bizonyos fiatalember, akkor hogyan alakulna a beszélgetésetek? Jó szívvel tudnál a szemébe nézni és kezet rázni vele? Esetleg te is meggyőznéd, hogy azt nem lehet megcsinálni és rosszul gondolta annak idején?

Ha úgy érzed, nincs elég erőd megtenni, amit a szíved tud, hogy meg kéne tenned, akkor javaslom, látogass el például egy sporteseményre, ahol testi fogyatékkal élők sportolnak. Hidd el, átértékelődik sok minden benned. Ugyanígy javallott egy menhely-látogatás is, csak a viszonyítási pontok kialakítása végett. Az utunk legvégén ott vár a mérleg, amelynek egyik serpenyőjében a kifogások, másikban az eredmények lesznek. Melyik legyen a nehezebb? Csak rajtad áll (A mérleges képért köszönet Paksi Zoltánnak).

Tudd, hogy soha nem késő változtatni. Ha eddig alibiztél és csak a mezt küldted ki a pályára, holnaptól, nem, már mától változtathatsz rajta! Lehetsz bátor, és tedd meg, amit meg kell tenned, nézz szembe azzal, amivel szembe kell nézned – arra biztatlak. Ha fáj, ha fáradalmakkal jár, ha nem komfortos, akkor is. Ez a mostani életed a jelenlegi mestermunkád és kötelességed, hogy a tőled telhető lehető legjobbat hozd ki belőle. Ne mással versenyezz, ne mások életéhez mérd a magadét, az az övé, a sajátodban legyél a legvégsőkig hű önmagadhoz és ennek megfelelően tegyél meg mindent, amit meg kell tenned!

kép: Boris Vallejo: The Last Stand
www.painting-palace.com

Szólj hozzá(nk)!