Ahhoz, hogy valamit (bármit) megtehess, erő kell. Anélkül nem megy. Valójában a fizikai test mozdulatlanságában cikázó gondolatokhoz is szükséges némi energia. Ennél többre vágyva pedig a cselekvés tüzével mozdulhatsz, A-ból B-be, ötről hatra.
Talán már érzed, hogy a mostani napok-hetek nemigen támogatják a punnyadt egyhelyben toporgást. Még az is mozdul és tesz valamit a maga mikrovilágában, akit gyalog hétköznapokon könnyen összetéveszthetnél egy szoborral vagy szobanövénnyel. A késztetés intenzív, ráadásul kozmikus eredetű.
A tűz eleme maga változtatás. Az ég felé lobogó lángok fényesítik előtted az utat. Azt az ösvényt, ami jobb, méltóbb, magasabb szintű valóságba vezet. Erre érdemes rálépned; a helyzet égi eredetűen kínálkozik.
Tűz, tűz és tűz. A Kos jele tüzes, az ide nemrég megérkezett Jupiter is az, miként a nemrég hazatért Mars is. Mindkét planéta Kosba toppanásáról írtam, javaslom, frissítsd fel. Mi több: ide is fogom másolni. Mi az apropó? Miért fontos ez számodra?
A két változtató energia összefonódik pár napra. A bölcsesség és a cselekedet együtt engedi meg, hogy a legjobbat kanyarítsd: értelemmel, ám megingathatatlan energiával. Mars-Jupiter együttállás. Máshol is ragyogó, a Kos asztrológiai jelében egyenesen kitűnő. Megkockáztatom: éppen erre van szükséged. Mint éhezőnek arra a bizonyos falat kenyérre. Ha tovább gondolod: korgó gyomor nélkül is jólesik egy finom, lehetőleg kovászos házikenyér.
Május 27. és 31. az együttállás egzakt, azaz szoros kapcsolódásának időtartama. Péntektől keddig tehát veled van és benned munkálkodik a tetterő. A fotel mélye kibírja, hogy pár napig csak átutazóban pihensz benne. Élj az alkalommal! Éned bölcsebb része szövetkezik karod erejével. Igen, mindkettővel rendelkezel, erről meg is fogsz bizonyosodni. A következő bekezdésekben felidézzük, miről szól külön-külön a két planéta pillanatnyi pozíciója és ez miként hat rád. Már csak össze kell szoroznod, esetleg köbre emelni – és persze működtetni, együtt táncolni vele. Új kapuk nyílhatnak meg előtted – velük együttműködésben.
A Kos Mars meséje:
„Erő, tűz, lelkesedés. Olyan minőségek, melyekre nem szokás nemet mondani. Különösen manapság nem. Minél jobban terjed a bizonytalanság, annál nagyobb igény mutatkozik az intenzív, változtató energiára. Ennél hosszabb felkonferálás szükségtelen egy Kos Marshoz.
Ismerkedjünk meg a vörös bolygóval, de egy kicsit más szemszögből, mint ahogyan az asztrocsapokból szokott folyni. Valamivel kevesebb, mint két év alatt kerüli meg központi csillagunkat, a Napot. Az előző körét 2020. június 28-án kezdte meg; akkor lépett a Kos asztrológiai jelébe. Most pedig – jó sportolóhoz illő módon -, teljesítve a tizenkét szakaszból álló körét, újabba kezd. Egészen pontosan 2022. május 25-án, szerdán, éppen csak a nap kezdetét követően; még bontatlan sötétségben.
Szimbolikus jelentőséggel bír ez a mozzanat: látszólag és kívül ölelhet csak körül a sötétség. A szemed valóban nem lát mást, mint – újholdhoz közeledve – egy kevéssé fényes éjjelt. Mégis: a tűz megszületett. Belül, igen. A Mars ugyanis magas szinten – gyémántos csiszolással – itt fejti ki felettébb áldásos hatását. Segít – nemes módon – legyőzni a benned élő félelmeket, kishitűségeket. Időszerű, nem?
Háborúk mindig is voltak, vannak – és sajnos lesznek is, legalábbis most úgy tűnik. A nagyonnemmindegy a „hol” kérdése. Afganisztánban dúlt? Együtt éreztél, persze. De vélhetően se te, se én nem tudtuk volna tűpontosan megjelölni egy vaktérképen. A közeli háború nem ismeretlen, de déli szomszédjaink fegyveres civódása óta is felnőtt egy generáció. Ha feledésbe nem is merült, eltávolodott – vagy mi tőle. Egészen eddig.
Az aktualitások gombokat nyomnak. A fiatalokon is. Aki huszonegypár évesnél idősebb, emlékezhet a délszláv történésekre a kilencvenes évekből. Aki ezután látta meg a napvilágot, ő is tudja mindezt, hiszen ott munkálkodik a közös, kollektív tudatban; mai szóhasználattal: a morfogenetikus mezőben. Ez egy nagy, kerek, piros gomb. Amire most az élet teli tenyérrel feküdt rá.
Képzavarral élve: megpuhított talajra hullott a háborús gombnyomás. Itt nyer értelmet a Mars előző körének kezdete: 2020. június 28. Pörgesd vissza magadban, a saját életedben, mi is történt akkor. Már hónapok óta érezhető volt a világ megszokott tengelyéből való kizökkenése. Ez a kör zárul most, egyben egy új veszi kezdetét. Ahol lehetőséged van más, azaz: jobb, magasabb minőségű döntéseket hozni.
A vörös bolygó a cselekvés, a ráhatás, a változtatás jelölője. Az alkímia planétája. Ki mondta, hogy továbbra is a mélyülő félelem – mások szabta és mélyítette – keréknyomában evickélhetsz előre – meghatározott irányban és tempóban? Ébredj! Ennek érkezett el az ideje, avagy virrad fel a napja a Kos asztrológiai jelébe érkező Marssal. Aki hazatért. Haza, hiszen a zodiákus körén (a Skorpió cikkelye mellett) itt uralkodik.
Van időd. Bár tempós haladásra ösztönöz, kapkodásra, fejetlenségre soha nem kényszerít egy Kos Mars. Július 5-én lép tovább a Bika jelébe, addig rendelkezésedre áll szűk másfél hónap. Bőven van időd.
Csak kezdj bele, cselekedj, változtass. Nem csak időd: erőd is van. Ha még úgy érzed, nincs, akkor lesz. Az égre van írva.”
A Kos Jupiter története:
„A bölcsesség több, mint ismeretek talpraesett rendezése. A tudásnál is több. Mindezt magába foglalja, de egy fényes és szavakkal nehezen leírható pluszt is magáénak tudhat. Talán a belső értékrend, a jellem és az etika írja körül leginkább. Idézz fel pár tudóst, akik végtelenül sok, rendszerezett információval, tudással rendelkeztek egy-egy területről. Majd képzeletben ültesd a jobbodra Gandalfot. Lehet, az ősz mágus talán kevéssé járatos a mikrobiológia szakzsargonjában, mégis – mindent (is) tud. Mégpedig az élethez és a Kozmoszhoz fűződő legmagasabb harmóniával működtetve.
Bölcsesség: ő a vezérmotívum. A csillagos égen egyértelműen a Jupitert társíthatjuk hozzá, aki mai történetünk főhőse. Nem kisebb tettre készül, mint egy körét lezárni. Milyen kört is? A Nap körül megtett, közel tizenkét évente ismétlődő karikát. A Jupiter nem csak bölcsességbolygó, de a „lassú mozgású” jelzővel is szokás illetni. Valóban, nem pörög úgy az ember feje körül, mint megvadult lódarázs, vagy mint a Hold Földünk körül. Megfontolt, elvégre bölcs. Közel egy tucat esztendő szükségeltetik számára ahhoz, hogy teljesen körbejárja a Napot. De a lassúság csak és kizárólag a mozgására vonatkozik.
A bölcsülés köre. Ez a jelző igaz minden, a Jupiter által megtett fordulóra. A tizenkettes mágikus száma – és persze annak többszörösei – saját életedben, egy-egy szervezet működésében jól észrevehetően bevésik a változás jeleit. Ennek idejét éljük most is. Elég körülnézned, akár csak a legfelszínesebb módon. Minden, mindenki, mindenhol a változásról szól, mégpedig nem a legapróbb léptékűekről.
Minden kör vége pontosan és automatikusan jelöli ki a következő elejét. A véget érés egyben a kezdet pontja, nincs ez másképpen most sem. Az üzenet azonban vaskos: bölcsülsz, bülcsülünk-e? Képesek vagyunk együtt (a Jupiter csapatjátékos energia) megugrani azt, amiben akár évek óta pörgünk, mint hátára fordult bodobács? Ideje visszatérni a helyes útra – és menni előre. Mert ennek jött el az ideje.
Tűz. Fény, világosság, erő. Mind a Kos jele, mind az ide megérkező Jupiter tűz elemű. Próbáld ki: meggyújtasz egy gyufát és fordítsd bármerre, a lángocska mindig az ég felé fog törekedni. Lelkesedés, valódi, belső tűz – és a legjobb, legmagasabb minőségre törekvés. Energia, ami kiégeti a fölös salakot. Ez mind-mind a tüzesség sajátja, egyben emblematikus védjegye a Kos Jupiternek is.
Könnyelmű lenne kijelenteni, hogy az előttünk álló, elnagyolva egy évnyi idő a versengésről szól. Tizenkét jel – tizenkét év: átlagosan egy esztendőnyit tölt minden cikkelyben a Jupiter. A Kos valóban ösztönöz a versenyre, de! És itt talán három felkiáltójel sem lenne túlzás. Most ugyanis nem kell, hogy torzsalkodás is vegyüljön az egészséges erő-megmérettetésbe. Az optimális, elérni kívánt szint nem más, mint együtt, összefogva, csak magunkkal „versenyezve” haladni és jutni ötről a hatra. A cél pedig legyen magas és magasztos. Ennek szellemiségét hívja meg a Kos jelébe érkező Jupiter. Többek közt.
Újrakezdés. Jobban, összeszedettebben, immár bölcsebben. És persze: kapkodás nélkül. Ez nem jelenti azt, hogy a tökölődés megengedett lenne, koránt sem. Tudd: egyszerre lehet jelen távlati tervezés és pezsgő, gyors tett. Fogalmak, amik érthetővé, elérhetővé és magyarázhatóvá teszik: szintézis és szimbiózis. Így működik – földi valóságunkban – ez az égi energia. Az azonban jól jön, ha tudod, mikor minek érkezett el az ideje.
Először a legfontosabb, egyben legközelebbi: a szeretet bölcsességének égi vándora május 11-én, szerdán (éjjel) 1 óra 22 perckor érkezik meg a Kos asztrológiai jelébe. Az új kezdet földjére. Bár korábban azt írtam, egy évig jár itt, ezt azonban árnyalnunk kell, mégpedig prózai okokból. Időről időre ugyanis (a Napot és a Holdat kivéve) a bolygók retrográd mozgásba kezdenek. Ez a kifejezés annyit tesz: Földünkről szemlélve látszólagosan visszafelé halad egy-egy égitest. A Jupiter sem kivétel.
Egy – vélhetően hűvös – reggel hozza el a Jupiter hátrálásában azt a pontot, mikor ideiglenesen elhagyja a Kos jelét. Október 28-án érkezik vissza a Halak zodiákusába. Túl sok időt nem tölt itt, mert – direkt irányba fordulása után december 20-án ismét a Kos jelébe lép – és már nem is táncol vissza ebben a körben.
Tudom, kicsit sok dátumot és történést halmoztam egy rövidke bekezdésbe; kérlek, nézd el nekem. Minden történésnél, a maga idejében bőséges leírást fogok készíteni. Amit most érdemes tudnod az aktuális váltáson kívül és azon túl, az a következő.
Egyfajta új időszámításba lépsz. Nem, nem fog semmi látszólag, kézzelfogható módon megváltozni körülötted. Az emberek két lábon járnak majd, a halfilében mindig találsz szálkát és a reggeli dupla presszót továbbra is istenien finomnak érzed majd. Mégis, a színfalak mögött, belül, éned legbölcsebb része új körbe kezd. Ez pedig kihat például a jövődet érintő tervekre és döntésekre. Ez viszont már komoly téma, amikor nem szeretünk hibázni. A Kozmosz azonban olyan bölcs, hogy erre is remek megoldást kínál.
A planéta hátrálása és októberi, a Halak jegyébe való visszaköszönése lehetőséget ad újragondolni, elmélyülni, ismét megvizsgálni, valóban azt akarod-e, ami mellett letetted a voksodat. Kitűnő a kiigazításhoz. Az pedig, hogy december 20-án, egyetlenegy nappal a Fény születése előtt (ez a mozzanat a Nap Bak jelébe érkezése) lép újra a Kosba, nehezen illusztrálható rajongás nélkül.
Mert milyen elképesztő szépségű, hogy kapsz egy újabb esélyt. A maga(d) mélységében rághatod meg, merre is akarsz indulni. Amikor pedig „vált a kép,” gyakorlatilag azonnal megszületik a fény Fény és elindul az emelkedés útja. Pontosabban te magad lépdelsz rajta, szinkronban a Nappal, aki cselekvő énünk megjelenítője.
A Jupiter ezt a kis táncot követően már kitartóan rója Kos-béli útját, egészen 2023. május 16-ig, ekkortól folytatja a Bika szeletében. Itt egy elképesztően jó mintázat mutatja magát. Tudom, ez még egy évnél is messzebb van, de szeretném, hogy tudj róla. A különös nevű és kifejezetten különleges energiájú Al Rischa csillagnál (ő a Halak fényábrájánák alfája) vált jegyet. Ez a döntés pontja, amit nem más hoz meg helyetted: te magad. Ez már így is szuper, de még fokozható. Mert a gyakran hátráló Merkúr ekkor fog direkt irányba fordulni, elképesztő megértő erőket szabadítva fel. Valódi csillag- és bolygóalkímia a javából.
Minden mozzanatról olvashatsz a maga idejében; mert nem cél, hogy bármely fonál vége kicsusszanjon a kezedből és netán elveszítsd. Most annak az egynek van valódi jelentősége, hogy új utakra léphetsz, bölcsességgel, erővel és tűzzel. És ami a legfontosabb: az önmagadba vetett hit hevítő erejével.”
kép: pixabay.com
Hálásan köszönöm!
Nagy értéket képviselsz és gyönyörűen fogalmazol!
Kedves Mária!
Köszönöm szépen a szívmelengető szavakat!
üdvözlettel:
Ládonyi János