2019. okt 26. 0

Érezted már, hogy tenned kéne valamit, de a visszahúzó erők nem engedték meg? Ennek tudsz vasárnap véget vetni.

Vasárnap egy egzakt Mars-Szaturnusz quadrat zárja a hetet. A Mérleg asztrológiai jelében járó vörös bolygó ezen a napon elképesztően jól működik együtt a Bak szeletében lépdelő gyűrűs planétával. De hogyan is néz ki ez az összmunka? Nézzünk körül az életünkben. Általában is jó, ha ezt időről időre (Szaturnusz) megtesszük. Ha és amennyiben találunk olyan minőségeket, amik már kevéssé üdvösek a számunkra, netán megrekedtünk bennük, első lépésként tudatosítsuk. Itt szokott elcsúszni a képlet: a felismerést nem követi tett. A hetedik napon, azaz vasárnap viszont tetterőből is kapunk bőségesen. A 90 fokos kapcsolódás, a quadrat energetikája az elvből, az elhatározásból tetteket kovácsol; ösztönzi a cselekvés mezejére lépést. Amit eddig halogattunk, szívünk szerint már megléptünk volna, de lustaságunk, kényelemszeretetünk és a változástól való – egyébként természetes eredetű – félelmünk eddig megakadályozott bennünket, most megvalósíthatjuk. Fontos tudni, hogy a legelső lépést a legnehezebb megtenni, utána már egyre könnyebb.

A test mellett lógó karok ernyedt, csüggő energiáját tudjuk múlt időbe tenni a Mars-Szaturnusz kapcsolódás hullámait meglovagolva. Minden olyan élethelyzet játszik, ahol ezt a bizonyos „tennem kéne valamit, de fogalmam sincs mit és azt sem tudom, hogyan kezdjek bele” – típusú destruktív érzéseket tápláljuk magunkban. A Mars lelkesít, erőt ad, motivál; a Szaturnusz pedig segít összeszedettnek lenni: jókor, koncentráltan cselekedni – kettejük pedig létrehozó módon szövetkezik. Nekünk mindössze annyi dolgunk marad, hogy felvonjuk a vitorlánkat és belefogjuk ezt a fantasztikus bolygószelet.

 

kép: www.pinterest.com

 

Szólj hozzá(nk)!