Október elseje mindig, minden évben különleges nap. Idén is. A különlegesség oka prózai, ez azonban semmit nem von le az értékéből, sőt. Emlékeztet valamire, ami talán mindennél fontosabb a mai változó, olykor fortyogó világban. Ahhoz, hogy megláthasd, messzire kell érdemes nézned. A mai szemszögből a lehető legtávolabbra, legalábbis az év körét tekintve. Ott kínálja magát a figyelemfelhívó csodamagocska.

Bolondok napja, azaz április elseje. Ha szembenézel, éppen ezt látod. Október első napjával néz farkasszemet ez a végtelenül vidám és életderűjében bölcs nap. Ezért is jó most foglalkoznunk vele. Hidd el, nem bolondozásból írom. Képzavarral: vedd komolyan, hogy ne vedd komolyan. De miért is?

Kiegészülés, teljességre törekvés. Ez a két oszlop-üzenete a szembenállás (szakszóval oppozíció) 180 fokos fényszögének. Április elseje szemben áll október elsejével. Ezen nehéz lenne vitatkozni, ezért nem is érdemes. Az ősz éppen csak beköszöntött. A nappalok rövidülnek, a látható fény kezd egyre észrevehetőbben befelé vándorolni. Érezheted úgy, hogy ez a sötétség növekedésének trendje, ám ez csupán a felszíni látszat. Mégis: itt érdemes beszúrni egy „állj meg, vándor!”-t. Beszúrni, tekintetet emelni és szembenézni.

Oda, ahol az önfeledt vidámság tobzódik, azaz a bolondok napjára. Ennek szellemiségéhez érdemes most közelebb kerülnöd, mert igazán jól jön – és nem kerül semmibe.

Ha már a bolond minősége van terítéken, szó szerint idézem Lekszikov Attila leírását a Bolond tarot lapjáról. Olvasd el többször is és itasd át magadat vele: nem csak április és október elsején. „A Bolond, aki túlhaladt minden állomáson, megélt mindent, itt éri el a tökéletes tudást és szabadságot, amit mindvégig keresett. Elérkezett a tökéletesség világágba, ahol most már bölcsen nem törődik az evilági értékekkel, nem becsüli már a konvencionális értékeket. Nem gondol a jövőre, nem rágódik a múlton, a pillanat gyönyörétől mámorosan, az égre tekintve, dalolva lép a szakadékba. A batyujában ott lapulnak a családi minták, az elfojtott vágyak, a szükségtelen félelmek. És a megtörtént csodák.

 

Ha hiszel a hihetetlenben, ha képes vagy bolond módon élni, akkor megtörténnek a csodák. Ehhez kell a legnagyobb hit és félelemnélküliség. Ha elengedsz mindent, mi a földhöz tapaszt, korlátoz, akkor tudsz csak a csodák szintjére felemelkedni. Akkor meg tudod élni az élet csodáit és Te magad is csoda tudsz lenni. Nevess, légy könnyed, szeress, feledd a félelmet, engedd a kapaszkodókat. Tudd, hogy a világ jó, hogy valójában minden a legnagyobb rendben van. A legnagyobb bátorság ehhez kell. Légy Isten bolond gyermeke, hogy boldog lehess. Mert csak mi bolondok tudjuk megtapasztalni az Univerzumban a felszabadító boldogságot.”

Emlékeztesd magad az alapvetésre. Az élet nem a görcsölésről kell, hogy szóljon. Október első napja remek alkalmat kínál, hogy az évkör túlsó, innen nézve legtávolabbi pontjára pillants. Halkan jegyzem meg: a messzire nézéssel perspektívát is tágítasz, azzal meg a beszűkültséget űzöd messzire.

Miért fontos bolondozni, azaz a mindennapok szerves részévé nemesíteni a definíció minőségét? A szív vidámsága miatt. Ez az, amiről nem mondhatsz le. Nem létezhet olyan élethelyzet, amiben tartósan hátat fordíthatsz annak a csintalan, életörömre hangolt részednek, aki a biofizikai síkon túl valójában éltet.

Áldozatot hoztam a lustaság oltárán. Egy korábbi, két és fél évvel ezelőtt (2020. március 31-én) napvilágot látott bejegyzés szövegét illesztem ide. Mint oly sok más alkalommal, most is rádöbbentem: ma még inkább aktuális. Olvasd össze, passzítsd be a részeket saját valóságodba. Nem más kell, hogy rád tukmálja a tutit. És igen, a lényeg: használd ki a szembenállás kiegészülésre irányuló, teljességet ösztönző erejét. Használd ki és vidámítsd meg a szívedet! Íme, egy kis muníció hozzá:

„Április elseje az egyik kedvenc napom, ahogyan a Bolond is a tarotban. A humor, a bolond minősége uránuszi – újszerű, meghökkentő módon ábrázol valamit. Ez az abszurd beállítás maga a kizökkentő, ezáltal nevetésre késztető faktor. Humor nélkül nem érdemes élni – szokás mondani. Személy szerint másképp látom: humor nélkül nem lehet élni. Vegetálni ugyan képesek lehetünk, de élni – a szó klasszikus értelmében vett életet élni bizony lehetetlenség sótlan-savanyú, vakbélgyulladásos módon. Az Uránusz a Bika asztrológiai jelében jár és majd csak 2026-ban lép tovább. Ez jó hír, mégpedig több okból. A Bolondok Napját vizsgálva elég csak annyit kiemelnünk, hogy az elkövetkezendő bő öt évünkben a humor bőséget hoz. Pont. Ilyen egyszerű. Lehet, hogy a gazdaság megroppan. Bizonyos dolgok átrendeződnek, akad, ami már valóban nem lesz soha olyan, mint régen és ez így van jól. A történések lereagálása a mi hatáskörünkbe tartozik.

Senki máson nem múlik, hogy sodrott kenderkötélből vetsz hurkot a nyakadba, vagy nevetve és játékként felfogva a dolgokat éled meg a következő időket. A humor benzin (földgáz, kőolaj, tűzifa, napfény, stb.), azaz üzemanyag az elkövetkezendő időkre. Ha a szűk környezetedben, de akár nemzet-szinten kevés jó példát látsz, nézz kicsit délebbre és vizsgáld meg, hogy az arcokra ráncosodott nevetés mennyire hosszú életet és bölcsességet hozott. Miért ne sajátíthatnánk el a búsongós, alacsony szinten vett hungarikum-attitűd helyett a derűt, mindazt, amivel nevetve tudunk nem csak túlélni, de az elesésből tízpontos szaltót vetve továbbgördülni? Ki mondta, hogy szentségtörés nevetni, amikor nehézségek megoldandó feladatokba rejtett lehetőségek vesznek körül?

Egyebekben pedig emlékezzünk, hogy a Nap, központi csillagunk egy év alatt tesz meg egy teljes kört. Éppen ezért, amikor születésnapot ünneplünk, a Nap-visszatérést élünk meg. Ahogyan tavaly is pont ekkorra esett a Nap retrográdba fordulása, így ez az idei évben sem történik másként. Mivel ugyanott aktiválódnak az energiák, egyszerűen csak kattints ide, a belinkelt írásra és olvasd újra az akkor és ott írtakat, hogy a lehető legtöbbet a lehető legjobban hozhasd ki ebből az igazán kivételes égi helyzetből.”

kép: pixabay.com

ő az aduász – nem csak április elsején

Pin It on Pinterest

Share This