Ideje szót ejtenünk egy hosszabb, jövő év februárjáig tartó hatásról, amit a Jupiter és a Szaturnusz fényszög-kapcsolata hoz el életünkbe és remélhetőleg valóságunkba is. A Naprendszer két utolsó, szabad szemmel látható bolygója egyaránt a bölcsességet szimbolizálja: Jupiter a szeretet bölcsességét, Szaturnusz a tapasztalat bölcsességét személyesíti meg. Kettejük összefűződése az elkövetkező hetek, hónapok során sextil fényszögön keresztül történik, ami a megértést, a gondolkodást és az értelmet jelöli.

A Jupiter, az ő megfontolt haladási tempójának nyelvén értelmezve nemrég lépett a Mérleg jelébe, amiről itt már esett szó. Mindkét planéta lassú mozgású, a Szaturnusz még lassabb, ő a Nyilas zodiákusában lépdel, ami már önmagában is a (tapasztalati úton nyert) tudás működtetését, átadását jelöli, többek közt. A magasabb tudások, filozófiák értékeit emeli fókuszba, a Nagy Egészben betöltött helyére rávilágítva. A rendszerben gondolkodást hozza el, a megélések lencséjén keresztül vizsgálva adja azokat az értékeket, amik kiállták az idők próbáját és a megmérettetés során nem bizonyultak könnyűnek. A tapasztalt, netán idős tanítók minősége erősödik, akár – bármilyen formában – tanulunk tőlük, akár mi magunk lépünk ebbe a szerepbe.

161208oregek

A most kezdődő időszakban ez a két minőség, a tudás és a bölcsesség halmazainak metszéspontjába a gondolkodás és az értelem kerül. A működő, valódi tudás kézzel fogható, segítő módon érkezik életünkbe; ez a fényszög és hatása nem a ködös és elvont, köldöknézegetős úton lebeg körülöttünk. Minden használható, minden eszköz, amit életünkben alkalmazni és jobbulásunk érdekében szolgálatunkba állítani tudunk. Élvezzük ki a tudás és bölcsesség szintézisének magas szintjeit, ragadjuk meg a számunkra leginkább emelő részeit és működtessük, hogy a holnap és már a ma is jobb legyen.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This